Élelmiszertermelés szuverenitása

Növekvő népesség élelmiszerellátása mellett biztosítani kell a természetes élőhelyek megóvását és a fenntarthatóságot. Mindezeknek egyszerre lehetséges megfelelni?

Globális trendek az élelmiszerellátásban

A már jelenleg is 7,8 mrd főt számláló és legkésőbb 2050-re 10 milliárdot elérő globális népesség számára az élelmiszer termelése és biztosítása, ugyanakkor az egyre fogyatkozó természetes élőhelyek, a vészesen hanyatló biodiverzitás, a degradálódó talajok és a klímaváltozás negatív következményeinek mezőgazdasági termelésre gyakorolt együttes hatásai rendkívül komoly kihívás elé állítják az emberiséget. Az élelmiszerellátás nehézségei a fogyatkozó édesvízkészletekkel karöltve a legsúlyosabb forrásai lehetnek a világ egyes részein várhatóan kialakuló regionális politikai és társadalmi konfliktusoknak.

A globális élelmiszertermelés és elosztás, továbbá a fogyasztói szokások problémáját mutatja már az a tény is, hogy jelenleg a világon 700 millió, tehát majdnem minden tizedik ember alultáplált, eközben a világ népességének 27%-a (több, mint két milliárd) túlsúlyos, ebből kb. 680 millió kifejezetten elhízott. A jelenlegi trendek alapján becsülve 2030-ra a világ népességének a fele fog szenvedni valamilyen táplálkozással összefüggő betegségtől, ami óriási egészségügyi és gazdasági terhet jelent. Emellett a túlzott műtrágyázás és növényvédőszer, illetve az állati takarmányhoz adott antibiotikum használattal is összefüggésbe hozható egészségügyi problémák (légzőszervi betegségek, allergia, autoimmun betegségek, esetleges karcinogenezis, steriltás, meddőség) szintén egyre gyakoribbá válnak.

A környezeti károk rendkívül súlyosak. A jelenlegi élelmiszeripar és mezőgazdaság tehető felelőssé az üvegházhatású gázok kibocsátásának akár 25%-áért (szén-dioxid, metán, nitrogén-dioxid stb.). Fő okozója a trópusi erdők, füves területek, mocsarak és más természetes élőhelyek eltűnésének, így a biodiverzitás drámai csökkenésének, amit sokan a Föld hatodik nagy kihalási eseményeként említenek. Emellett a megművelhető talaj is gyakorta degradálódik, a kiterjedt műtrágyázás szennyezi a felszíni és a talajvizeket (főként nitrát és foszfát mosódik a vizekbe), a levegőbe jutó nitrogén vegyületek pedig a légszennyezéshez járulnak jelentősen hozzá.Nem mehetünk el szó nélkül a szociális problémák mellett sem, hiszen sok esetben a jelen mezőgazdasági és élelmiszeripari rendszer szegénységet és kiszolgáltatottságot hoz. A mélyszegénységben élő kb. 740 millió ember kétharmada mezőgazdasági munkás vagy annak családtagja. Minél koncentráltabb a piac, az egyes termelők annál kiszolgáltatottabbak és sokszor nagyon keveset keresnek. A vidéki, falusi munkalehetőségek, életkilátások nagy mértékben beszűkülnek, a falvak fokozatosan elnéptelenednek. A vidéki lakosság elöregszik, vagy kényszerűen városokba költözik, felhagy a termeléssel.

Az mezőgazdaság és élelmiszeripar tehát jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz, ugyanakkor erőteljesen ki van téve a klímaváltozás hatásainak (aszályok, özönvízszerű esőzések, extrém forróság, tavaszi hidegbetörések, stb.). A szélsőségek növekvő gyakorisága és intenzitása, így a kiszámíthatatlan, nagy mértékben váltakozó hozamot produkáló évjáratok komoly gondot okozhatnak a mezőgazdasági termelésben és a biztonságos élelmiszerellátásban, továbbá az exportpiaci lehetőségeket is érzékenyen érintik. Mindezeken felül jelentős negatív visszacsatolási mechanizmusokkal is számolnunk kell, amelyek mindegyike külön-külön is komoly kihívást jelent:

- Globális élelmiszer kereskedelem negatívumai: szállítás, tárolás nehézségei, energiaigénye; kártevők, betegségek, inváziós fajok terjesztése.

- Az intenzív („ipari”), nagybani termelés miatt a termesztett, tenyésztett fajok és fajták számának (ún. agrobiodiverzitás) megcsappanása különösen aggasztó, mert rendkívüli sérülékenységét okoz a kártevőkkel és a helyi időjárási szélsőségekkel szemben. A termények diverzitása 75%-kal csökkent a 20. században.

- A kiterjedt növényvédőszer használat miatt a beporzó rovarok számának drasztikus csökkenése következett be. A beporzó rovarok (méhek, lepkék, legyek) alapvető szerepet játszanak a leginkább egészséges táplálékfajták (gyömölcsök, zöldségek, magvak) termelésében. A beporzó rovarok mellett a kártevők természetes ellenségei, ragadozói is eltűnnek.

- A mezőgazdaság felelős a világ édesvíz felhasználásának 70%-áért. Már most is két milliárd ember él vízhiányos területen, de ez 2050-re akár a világ népességének felét is érintheti, a klímaváltozás, a vízkészletek pazarló vagy nem hatékony használata és az édesvízért folyó versengés (városok, ipar, mezőgazdaság) miatt.

A közelmúltban tehát több nagy jelentés – legutóbb a Food and Land Use Coalition (FOLU) nemzetközi kutatási konzorcium tanulmánya is megállapította, hogy a világ jelenlegi mezőgazdasági és élelmezési rendszere fenntarthatatlan.

Ami még inkább meglepő, hogy ezen jelentés szerint gazdaságilag sem feltétlenül életképes, ugyanis számtalan „rejtett” költséggel jár. Az egészségügyi, környezeti és szociális károkból fakadó kiadások nagyobbak lehetnek (akár 12 milliárd USD / év), mint az egész ágazat 10 mrd USD-t kitevő termelése, piaci árakon nézve. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, az idézett jelentés 2050-re a veszteségek mértékét 16 mrd USD-re teszi, a rejtett költségek fokozódó intenzitása miatt.

Összeségében, a fentiekből világosan következik, hogy a következő évtizedekben azok az országok juthatnak versenyelőnyhöz és növelhetik gazdasági erejüket, jólétüket, melyek számára egyrészt rendelkezésre állnak az átalakulóban lévő mezőgazdaság és élelmiszeripar számára megfelelő természeti adottságok és pénzügyi források, másrészt minél hatékonyabban képesek reagálni az éghajlatváltozás és a fenntarthatatlan mezőgazdasági rendszerek negatívumainak kihívásaira.

Magyarország mezőgazdaságának és élelmiszeriparának állapota, és a fejlesztés lehetőségei

A magyar mezőgazdaság jelene – okok és kilátások

Ellentmondásos folyamatok hatásai: felemelkedés, lemaradás, felzárkózás; föld- és tőkekoncentráció és aprózódottság; intenzív versus organikus gazdálkodás; növekvő import, de szintén növekvő export.

Magyarország mezőgazdasága az 1980-as évek végére a régió meghatározó szereplőjévé vált, mind szabadföldi termények, mind gyümölcstermesztés, mind hústermelés terén. A rendszerváltást és a termelőszövetkezetek megszűnését követően azonban a ’90-es évek folyamán jelentős visszaesés történt, a kárpótlásokkal párhuzamosan a földterületek jelentős hányada hatékony termelésre alkalmatlan mértékben felaprózódott, számos tulajdonostárs osztatlan közös tulajdonába került, az új tulajdonosok zömének nem volt sem mezőgazdasági képzettsége, sem indíttatása a földek megműveléséhez. Ráadásul a szocialista rendszerben kialakult piaci viszonyok (KGST-piac) teljes átrendeződése következett be, a korábbi értékesítési irányok sok esetben megszűntek. A feldolgozó- és az élelmiszeripart pedig a kiterjedt privatizáció érintette, több esetben hátrányosan – gondoljunk csak cukorgyáraink történetére.A hazai termőföldek egy részén a hatékony termelést még mind a mai napig nehezíti az aprózódottság és a kisebb szomszédos földterületekkel rendelkező gazdák megfelelő összefogásának hiánya, amiben gyors szemléletváltásra továbbra sem számíthatunk, a korábbi rendszer árnya miatt.

Tudjuk, hogy hazánk mezőgazdasági áruk termelése és feldolgozása szempontjából kiemelkedő adottságokkal rendelkezik. Bár javult a termelés hatékonysága, mégis nagy potenciál rejlik még a hozamok további növelésében és egyúttal a termelés fenntarthatóbbá tételében, pl. diverzebb fajtaválaszték, precíziós művelés és növényvédelem, talajvédelmi terv, szakszerű öntözés által. Magyarország mezőgazdasági termelése így is igen jelentős (akár 20 millió ember számára is elegendő alapanyag keletkezik), de emellett fel kellene építeni egy erős élelmiszeripart, vagyis a megtermelt alapanyagból végterméket is elő kellene állítani nagy mennyiségben, az országon belül. A hazai mezőgazdaság régi problémája, hogy bár alapanyagot nagy mennyiségben állít elő, viszont kész termék, feldolgozott termék alig keletkezik. Lényeges lenne a hazai feldolgozóipar fejlesztése, hiszen jelenleg főként csak alaptermények exportja zajlik, de a kész élelmiszerek jelentős részét behozzuk az országba. Ehhez fejlesztésekre, modern élelmiszer-termelésre van szükség, hiszen csak a nyomon követhető, egészséges élelmiszer versenyképes Európában - annak viszont egész Európában megteremthető a kereslete. A hazai fogyasztás esetében az lehet a cél, hogy az emberek legalább 80 százalékban magyar származású és előállítású élelmiszert fogyasszanak, ettől még igen messze járunk.

Ugyanakkor az is tény, hogy a jövedelmezően gazdálkodni tudó mezőgazdasági vállalkozásokban – melyek a hazai megművelhető területek 85-90%-án gazdálkodnak – megindult egy felzárkózási folyamat. Az EU közös agrártámogatási rendszerének és a hazai támogatásoknak köszönhetően ez a közel 2000 mezőgazdasági vállalkozás már az EU mércéje szerint is rentábilisan működik. Ezen társaságok egyre nagyobb arányban állítanak elő magas minőségben mezőgazdasági termékeket és egyre nagyobb mértékben exportra is termelnek. Ennek eredményeként az agrárexport közel 30%-kal növekedett 2015 óta (Helyzetkép a mezőgazdaságról, KSH 2020).

Együnk több hazai zöldséget és gyümölcsöt!

A fenntarthatóság, az egészségünk megóvása és a klímavédelem szempontjából is elengedhetetlen lenne sokkal több hazai zöldség és hazai gyümölcs fogyasztása.

Az örömteli fejleményeken túl természetesen akad még bőven tennivaló a piacfejlesztés terén. A rendkívül kedvező adottságok ellenére a zöldség- és gyümölcsfogyasztás mennyiségét és gyakoriságát tekintve az eurostat adatai alapján hazánk az utolsó helyeken szerepel az uniós rangsorban.

Többszörösen kedvező élettani hatásaik miatt (elsősorban a bennük lévő ásványi anyagok, vitaminok, antioxidánsok és rostok jóvoltából) a gyümölcsök és a zöldségek rendszeres fogyasztása népegészségügyi szempontból is rendkívül fontos lenne. Kutatások bizonyítják, hogy fogyasztásuk csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a metabolikus szindróma, a kettes típusú cukorbetegség és bizonyos daganatos megbetegedések kockázatát (Magyarország sajnos élen jár ezen betegségek előfordulási gyakoriságát tekintve). A mennyiség és gyakoriság persze alapvető tényező, a WHO ezért azt javasolja, hogy napi szinten legalább 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt (öt adagot) iktassunk az étkezésünkbe.

Ismerjük meg a hazai (táj)fajták ízvilágát, vásároljunk a helyi termelők kínálatából.

Szükséges a hazai génbankok, a tájfajták és a hazai nemesítési háttér intézményesített védelme és fenntartása. Népszerűsíteni és támogatni kell a kistérségi alapú élelmiszertermelést és -feldolgozást, a termelői piacokat.

A hazai termelésű és készítésű áruk megismertetésére, terjesztésére, az elérhető fajtaválaszték bővítésére, és a fogyasztói érték növelésére kiváló lehetőséget adnak a helyi termelői piacok. Szerencsére szerte az országban egyre több nyitja meg kapuit, és a társadalom részéről is növekvő igény mutatkozik a helyi élelmiszerek iránt, azonban további bővítés lenne indokolt. Emellett érdemes lenne átfogó kampányokat szervezni a magyar termelésű zöldség- és gyümölcs népszerűsítésére, fogyasztásának növelése céljából. Ezen belül a helyi jellegzetességeket mutató, a termelésből pl. a gyenge szállíthatóság miatt kikerülő, de legtöbbször rendkívül ízletes és betegségeknek ellenálló gyümölcsfajták népszerűsítése is indokolt lenne. Sokakban él még a nagyszülők, dédszülők kertjeiben termett gyümölcsök utánozhatatlan ízvilágának emléke. Manapság a fajtaválaszték igen korlátozott, az intenzív termelés és a globális kereskedelem igényei miatt a legtöbb üzletben maximum 3-4 féle almából, körtéből választhatunk. Ezzel szemben a régi Kárpát-medencei gyümölcsfajtákat felkaroló Kovács Gyula szerint pl. csak pálinkafőzésre szánt körtéből Göcsejben több mint száz fajtát és változatot tartottak számon.

Szántóföldi növénytermesztésben fontos szempont a Kárpát-medence adottságaihoz és változó éghajlatához illeszkedő fajták és hibridek diverzitásának megőrzése, további nemesítésük, a jelentős hibridvetőmag exportunk fenntartása. Kiemelendő ezzel összefüggésben a hazai kutatóintézetek, nemesítők szerepe és a tevékenységükhöz szükséges források biztosítása. A termelés precíziós, innovatív technológiák segítségével történő fejlesztése (pl. drónnal végzett térinformatikai elemzések és permetezés) és digitális támogatása szintén meghatározó elem.A növénytermesztésben a hazai GMO-stratégia véleményünk szerint jelenleg is helyes mederben folyik, indokolt továbbra is a GMO-mentesség fenntartása. Ki kell emelni a rövid ellátási láncok fontosságát a hazai termelésben és feldolgozásban. A multinacionális cégek által képviselt globalizált jellegű élelmiszerellátás mellett egyre inkább fokozódik a kistérségi alapú élelmiszertermelés, feldolgozás és szállítás erősítésének igénye. Korábban ennek hazánkban erős hagyományai voltak, gondoljunk csak a mezővárosokra (és az azokat ellátó környező községekre), vagy a Budapest környéki településeken termelt és városi piacokon értékesített gazdag zöldség és gyümölcsválasztékra. Környékbeli gazdák termékeit felvásárló helyi kisvállalkozások, üzemek létesítése, kistérségen belüli feldolgozás és értékesítés támogatása, fejlesztése (pl. termelői piac, légyártás, lokális húsüzem, tejüzem, pékség, stb.) és népszerűsítése meghatározó a vidéki élet jobb perspektívájának megteremtésében, helyi munkalehetőségek létrehozásában, hosszabb távon a falvak elnéptelenedésének megakadályozásában, a vidékről nagyvárosokba tartó elvándorlás csökkentésében.

Akadályozzuk meg a talaj pusztulását!

A jó minőségű termőtalaj hazánk stratégiai erőforrása. Termőképességének, szervesanyag-tartalmának és megfelelő szerkezetének megőrzése nemzeti érdek.

A termőföld az ország kiemelkedően fontos erőforrása, vízkészleteink megóvása mellett a talaj védelme a leginkább elsőrendű kérdés. Ám talajainkat olyan degradációs folyamatok veszélyeztetik, mint a savanyodás, szikesedés, a víz és szél okozta erózió, a szervesanyag csökkenése, a tömörödés és a talajszerkezet leromlása. A talaj degradációja egyébként világszerte komoly probléma, kutatók szerint gyakorlatilag 50 év múlva nem lesz termőföld, ha továbbra is ilyen ütemben folytatódik a talajpusztulás. A talaj termőrétegének megóvása kiemelkedő jelentőségű, hiszen csak így biztosító a megfelelő hozam és a minőségi élelmiszerek előállítása, a talajminőség romlásával romlik az élelmiszerek minősége is.

A Magyar Talajvédelmi Szövetség szerint az egyik legjelentősebb talajpusztító hatás a vízerózió, ami a mezőgazdasági területek közel harmadát károsítja, főleg a hegy- és dombvidéki tájainkon. Az erodált területeken a talaj termőképessége csökken az elhordott szerves anyag és tápanyagok következtében, így az erózió komoly szerepet játszik a talajok szervesanyag-csökkenésében is. A szélerózióval veszélyeztetett területek kiterjedése is számottevő, mintegy 1,4 millió ha. Ez a folyamat hosszabb távon a termőtalaj eltűnéséhez, a terület elsivatagosodásához vezethet. Talajaink fizikai degradációja sem hagyható figyelmen kívül, azon belül is a talajtömörödés, amely a nagyüzemi mezőgazdálkodás talán legnehezebben kivédhető károsító folyamata. A szántóterületek közel 60%-a érzékeny a szerkezetromlásra és tömörödésre.

A talajszerkezet leromlása együtt jár a talaj ökológiai rendszerének és biodiverzitásának károsodásával és a talaj megfelelő vízháztartásának megszűnésével. Vizsgálati eredmények alapján az intenzíven művelt talajokban már több mint egy nagyságrenddel alacsonyabb számban fordulnak elő a talaj egészségéért felelős gombák és baktériumok a nem bolygatott talajokhoz képest. A vetésforgó beszűkülése és a természetes ökoszisztémák pusztulása is egyre inkább a talajélet elszegényedéséhez vezet. A talaj tömörödése csökkenti a talaj vízmegtartó képességét, illetve a növények gyökereinek oxigénnel való ellátását, kedvezőtlenül változtatja meg a mikrobák összetételét. Az esővíz lefolyik a tömörödött talajról, ahelyett, hogy a belsejébe szivárogna, csökken a hozam és a talaj is védtelenebbé válhat az erózióval szemben.

Mit tehetünk a talaj védelme érdekében?

Az intenzív növénytermesztés egészséges talajéletet pusztító tevékenységei a túlzott műtrágyázás, a nem okszerű vegyszerhasználat és a helytelen talajművelési technológia.

A fenntartható mezőgazdaság egyik kulcsa a talaj védelme.

Magyarországon jelenleg a talajvédelem legelterjedtebb formái a meszezés és a zöldtrágyanövények vetése, de ezeket az alapvető eljárásokat sem használják elégséges mértékben.A talaj hosszútávú megóvásához elengedhetetlen lenne egyfajta szemléletbeli változás: elsősorban a talaj átforgatásának (a mélyszántásnak) a lehetőség szerinti minimalizálása, a minél további talajtakarás (pl. másodvetés által) és a talajoltó készítmények felhasználásának növelése.

Hazai viszonyok között a legtöbb területen még nem olyan mérvű a talaj degradációja, hogy a folyamat visszafordíthatatlan lenne. Hangsúlyozandó azonban, hogy a különböző eszközök együttes használatával – átforgatás, szántás minimalizálása, talajtakarás (pl. másodvetés), talajoltó készítmények alkalmazása, savanyú talajok meszezése, gondosabban tervezett vetésforgó - érhető csak el jó eredmény a talajok termőképességének javulása céljából. Ehhez rendszeres évenkénti kezelésekre és legalább 4-5 évre van szükség.

Ezáltal biztosítható az, hogy megakadályozzuk a talaj szervesanyag-tartalmának veszteségét (hogy az szén-dioxid formájában a légkörbe jusson) és megtartsuk a talajnedvességet, kedvező talajszerkezetet és talajéletet. Ezek mindegyike kiemelten fontos a termőképesség fenntartásában, de természetesen nem tekinthetünk el a megfelelő tápanyagutánpótlásról sem, azt azonban a körforgásos gazdálkodás elvei szerint minél nagyobb mértékben szerves eredetű trágyából kellene biztosítani, ezzel párhuzamosan a műtrágyahasználatot minimalizálni.A megfelelő szemléletformálás tehát kulcskérdés, szükséges lenne mind a talajélettel, mind a talajvédelmi lehetőségekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tájékoztató kampányok indítása.

Milyen kihívásokat teremt a klímaváltozás? Az öntözés alapjai.

Eleve változékony volt az időjárásunk a klímaváltozás előtt is. Az extrémitások gyakorisága tovább növekedett, melyhez adaptációs módszereket kell kifejlesztenünk.

Hazánk földrajzi elhelyezkedése folytán (három klimatikus öv határán fekszik) időjárása nagyon változó, és a klímaváltozás következtében a szélsőségek előfordulásának gyakorisága tovább emelkedett, ezért a szárazgazdálkodásra alapozott mezőgazdaság hullámzó és kiszámíthatatlan eredményt produkál. Hazánkban a vízmérleg negatív általában, tehát a felszínre jutó napenergia több víz elpárolgását teszi lehetővé, mint amennyi csapadék hullik. Csak a kiemelkedően csapadékos évek jelentenek kivételt.

Országosan az éves átlagos csapadékmennyiség kb. 550 mm, a lehetséges párolgás és párologtatás együttes értéke (PET) viszont 800 mm. A csapadék mennyisége az általánosan használt éghajlatváltozási prognózisok szerint nem változik számottevően, azonban éves eloszlása szélsőségesebbé válik és a többszöri, kisebb mennyiségben hulló csapadék helyett özönvízszerű esőzések következhetnek be, ami fokozhatja a talajeróziót és a hirtelen érkező nagy mennyiségű víz nem tud a talajba jutni.

A klímaváltozás hatására Magyarországon az átlaghőmérséklet emelkedése közel 1,5 °C. A PET értéke a felmelegedéssel növekedhet az Alföldön, bizonyos területeken meghaladhatja a 900 mm-t, így a vízhiány 250 mm-ről 350 mm-re is nőhet évente. Következésképp’ a növénytermesztésben a víz pótlására egyre nagyobb szükség lesz, csak így használhatjuk ki termőhelyi adottságainkat.Főként a Tisza völgyében indokolt az öntözés fejlesztése, hiszen csapadékhiány szempontjából ez a régió a leginkább érintett. Esőszerű öntözést leginkább a legjobb talajokon érdemes végezni, hiszen a megnövekedett nedvesség hatására ezeken a területeken várható a legnagyobb hozamnövekedés. Magyarországon ez a mezőségi (csernozjom) talajok kategóriája. Ez a talajtípus kb. 800 ezer hektár területet fed le hazánkban. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a különböző termények öntözés hatására elért hozamnövekedése rendkívül eltérő mértékű lehet. Kutatások szerint, míg pl. a kukorica erős hozamnövekedéssel reagál, addig a hazai nemesítésű, jó szárazságtűréssel rendelkező búzafajták esetében minimális a hozamkülönbség.

A Duna vízhozama nyári kisvíz idején is elegendő kiterjedt öntözés biztosítására, a Tisza esetében azonban csak árvíztározók létesítésével valósítható meg aszályos időszakban a Tisza-menti földterületek nagy arányú öntözése.

Ezenfelül, mivel a nyári vízhiányos időszak a szántóföldekre és folyókra egy időben jellemző, érdemes számításba venni az aszályos időszak előtti, „feltöltő öntözés” lehetőségét. Ennek lényege, hogy az aszályos időszak beköszönte előtt, az aktuális nedvesség szükségletet meghaladó mértékben végezzük az öntözést, jó vízgazdálkodású (mezőségi talajú) szántókon, ily módon képezve a talajban nedvességtartalékot.

Az öntözővíz sótartalma kulcsfontosságú tényező: esőszerű öntözés esetén nem lehet magasabb, mint 500 mg/l (pl. felszíni folyóvizek minősége), mikroöntözés esetén 1000 mg/l a maximális sótartalom (pl. öntözőkútból származó felszín alatti vizek). Az öntözésfejlesztés tervezésekor figyelembe kell venni az öntözési módot, a talajvíz szintjét és annak változásait.Fontos megemlíteni az öntözés és a locsolás fogalma közti különbséget: Az öntözés egy előre tervezett, tudatos folyamat, melynek kezdete nem kötődik az éghajlat pillanatnyi állapotához. Célja a növény vízigényének mindenkori optimális biztosítása, a vízpótlás beillesztése a termesztéstechnológiába. Ezzel szemben a locsolás szárazgazdálkodásra szánt növényállományban történik, extrém száraz időszakban, a termés megmentése érdekében. A locsolás, esetlegessége miatt, veszélyforrást is jelenthet. A gyors, nem tervezett beavatkozás miatt a víz minőségére sok esetben nem fektetnek kellő hangsúlyt, pl. kedvezőtlen sótartalom esetén a szántók évekre tönkre mehetnek, a talajjavítás pedig igen költséges vagy nem kivitelezhető.

A biodiverzitás fontossága

A biológiai sokféleség csökkenése rendkívüli jelentőségű és összetett probléma.

Az inváziós fajok terjedése szintén igen komoly veszélyforrás.

Az intenzív/konvencionális mezőgazdaság környezetkárosító aspektusai közül kiemelkedik a biodiverzitás drámai csökkenését okozó hatás. A természetes élőhelyek felszámolása, az óriási monokultúrák és a növényvédő vegyszerek ökológiai értelemben sivatagokat teremtenek. Mindez fokozódó természetvédelmi aggályokat generál, társadalmi ellenérzést szül, másrészt magát a hosszabb távú és reziliens mezőgazdasági termelést is veszélyezteti, a jelentős negatív visszacsatolások következtében. Ezen negatívumok közül hármat mindenképp fontos kiemelni: az agrobiodiverzitás beszűkülése, a pollinátor rovarok számának megtizedelődése és a kártevők predátorainak, parazitáinak eltűnése vagy populációik hanyatlása. Az intenzív gazdálkodás miatt rendkívül sok, korábban tájegységenként hatalmas változatosságot mutató növényfajta kerül ki a termelésből, mind a szántóföldi termények, de különösképp a gyümölcsfajták tekintetében. A fajtaválaszték beszűkülése erős sérülékenységét okoz a kártevőkkel és a helyi időjárási szélsőségekkel szemben, amelyek gyakorisága minden bizonnyal nőni fog a klímaváltozás előrehaladtával.Az utóbbi évtizedekben egyre inkább erősödő veszélyforrásként jelentkezik a hazánkban újonnan megjelenő növényi kórokozók, inváziós gyom- és kártevő fajok (pl. dióburok-fúrólégy, szőlőkabóca) terjedése, amiért leginkább a globális szállítás és kereskedelem a felelős, különös tekintettel a nem megfelelően ellenőrzött, távoli országokból származó szaporítóanyagokra (oltványok, palánták, stb.) és terményekre.Érdemes rávilágítani, hogy a klímaváltozás segítségével természetes úton megjelenő vagy sokkal gyakrabban általunk behurcolt idegenhonos fajok révén a(z ún. alfa-)biodiverzitás látszólag és rövid távon növekedhet, hiszen új fajok jelennek meg a hazai flórában és faunában. Később azonban a sok esetben invázióssá váló jövevények a hazai körülményekhez alkalmazkodott (őshonos) fajok visszaszorulását, eltűnését idézik elő. Az új egyensúly számunkra sem lehet kedvező, ezért is meg kell tennünk mindent legalább a jelenlegi helyzet konzerválása érdekében.

Milyen változást hozott a koronavírus-járvány?

Európai Zöld Megállapodás pro és kontra. Előremutató elvek, ám jogos aggályok.

Ezen problémák felismerése és a COVID-pandemia okozta élelmiszerellátási bizonytalanság vezetett az Európai Bizottság által 2020 májusában, az Európai Zöld Megállapodás részeként megjelenő két nagyszabású tervezet létrehozásához. Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökét idézve: „A koronavírus-válság rávilágított arra, milyen sebezhetőek vagyunk, és mennyire fontos, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt az emberi tevékenység és a természet között. A Biodiverzitási és a Termelőtől a Fogyasztóig Stratégia, melyek az Európai Zöld Megállapodás központi elemei, új és jobb egyensúly kialakítását célozzák meg a természet, az élelmiszerrendszerek és a biológiai sokféleség között. A cél az, hogy megvédjük az emberek egészségét és jóllétét, egyúttal pedig az EU versenyképességét és ellenálló képességét is javítsuk. Ezek a stratégiák létfontosságúak ahhoz, hogy végbe menjen az a nagy ívű átmenet, melynek most tesszük meg első lépéseit.”

A két stratégia legfontosabb elemei a biodiverzitás társadalmi, gazdasági, és élelmezésbiztonsági fontosságának kiemelése, a kevesebb növényvédőszer, műtrágya és állati takarmányba kevert antibiotikum használat, illetve a rövidebb ellátási láncok előtérbe helyezése, az élelmiszerpazarlás visszaszorítása, az egyre gyakoribb időjárási szélsőségekhez való jobb alkalmazkodóképesség, és általában a fenntartható élelmiszerrendszer kialakítása.

A 2030-ra kitűzött konkrét célkitűzések között szerepel a védett területek országos arányának 30%-ra való emelése, talajvédelmi stratégiák kidolgozása, a túllegeltetés és az erdőirtás visszaszorítása, a növényvédő szerek használatának 50%-kal, a műtrágyákénak 20%-kal való csökkentése, az édesvízi élőhelyek fokozott védelme, fásítás, városzöldítési programok, fenntarthatósággal kapcsolatos kutatások támogatása és ami számunkra az egyik legfontosabb lehetőség, hogy a biogazdaságok aránya a mezőgazdaságban 25%-ot tegyen ki 2030-ig. A fenti célkitűzésekkel kapcsolatos kutatásokat és beruházásokat jelentős összegekkel kívánják támogatni.

A sok pozitívum után kiemelten fontos az Európai Zöld Megállapodás és annak fontos részét képező tervezetek negatív hatásairól is szót ejteni, amire pl. a német Karlsruhe technológiai intézet (KIT) kutatói is felhívták a figyelmet. Az EU ugyan vállalást tett arra, hogy csökkenti a kibocsátást és az erdőirtást, ezzel párhuzamosan pedig támogatja a környezetbarát mezőgazdasági gyakorlatot, a szállítást, és az újrahasznosítás fokozását. A tudósok szerint azonban az a tény, hogy az EU nagy arányban importál mezőgazdasági termékeket, csak azt eredményezi, hogy összességében csupán kiszervezik a szennyezést és a kibocsátást okozó tevékenységeket. A félelem jogosságát mi sem bizonyítja jobban, mint a dél-amerikai országokkal küszöbön álló Mercosur megállapodás, ami igen jelentős húsimport növekedést generálna az EU irányába. Ez egyrészt további lökést adna az említett országokban tapasztalható kiterjedt környezetpusztításnak, hiszen elsősorban a gyorsan növekvő állatállomány tehető már most is felelőssé az esőerdővel borított területek drámai csökkenéséért, másrészt alapvetően megy szembe a fenntarthatósági irányokkal (húsfogyasztás csökkentése, globális helyett lokális élelmiszerellátás), és mindezeken felül ellehetetleníti az EU-n belüli, Magyarország számára például igen fontos exportbevételeket adó hazai hústermelést is.

Bár a kutatók üdvözlik, hogy 2030-ra a mezőgazdasági területek negyedét organikus termesztésbe vonják, továbbá jelentősen csökkentsék a gyomirtók és a műtrágya használatát, arra is felhívták a figyelmet, hogy a külkereskedelem terén is ugyanolyan zöld célkitűzésekre lenne szükség. Ugyanis a legtöbb országban, ahonnan az EU importál, kevésbé szigorú előírások vonatkoznak a környezet védelmére és országonként máshogy definiálják a fenntarthatóságot is. Emiatt vagy globálisan kellene megfogalmazni célkitűzéseket, vagy az importált élelmiszerekre és alapanyagokra ugyanolyan szigorú előírásokat kellene kiterjeszteni, mint amelyek az EU-n belül termelt árukra vonatkoznak. Jelenleg tehát óriási az import terményekkel kapcsolatos bizonytalanság, mind egészségügyi, mind fenntarthatósági, mind a hazai mezőgazdaságra nézve versenyhátrányt okozó beláthatatlan következmények tekintetében. Érthető tehát a hazai agrárium egy jelentős részének ódzkodása a jelen tervezettel és általában a Közös Agrárpolitikával szemben.

Részben a fentiek miatt körvonalazódik az a korábban említett tézis, miért is érdemes kiemelni a biogazdálkodás hazai fejlesztését és a gazdálkodás ezen formája részarányának növelését. A biogazdálkodásból származó termények, élelmiszerek termelését és piacát ugyanis nem, vagy csak alig érinti az Unión kívülről érkező, sok esetben kevésbé ellenőrzött forrásokból származó, olcsó mezőgazdasági termékek miatti bizonytalanság. Fontos leszögezni, hogy az ökológiai gazdálkodás kizárólag piaci alapon is jövedelmezően működtethető, az elérhető magasabb árszintek bőven ellensúlyozzák a kissé alacsonyabb hozamokat.

Miért jó a biogazdaság?

Az ökológiai gazdálkodás eredményeként minőségi termékek előállítása várható, ami magas hozzáadott értékű, egészséges élelmiszereket és kiterjedt exportlehetőségeket biztosít a mezőgazdasági termékskálán. A fenntartható mezőgazdaság egyik fő iránya.

Az ökológiai gazdálkodás jelenlegi hazai részaránya, a fogyasztók részéről tapasztalható, folyamatosan növekvő igény a biotermékek iránt és az EU stratégiáinak célkitűzései alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy Magyarországon óriási lehetőségek rejlenek a biogazdálkodás színterén. Mind a hazai, mind a nyugat-európai piac évről évre jelentősen, 10%-kal bővül és további folyamatos növekedés várható. Az export-potenciál kifejezetten nagy a biotermények és bioélelmiszerek piacán. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet vizsgálatai szerint a biogazdálkodás egyik legjelentősebb előnye a talaj kíméletesebb használata a konvencionális mezőgazdasághoz képest és ezen keresztül a felszíni vizek és a talajvizek alacsonyabb fokú szennyezése. Az öko mezőgazdaságban műtrágyák helyett szerves istállótrágyát, komposztot és egyéb természetes eredetű tápanyagokat használnak, így a biogazdaságokban 40-64 százalékkal kevesebb nitrát vegyület mosódik a vizekbe, mint a konvencionális gazdaságokban. A szintetikus növényvédőszerek használatából fakadó szennyezés sincs jelen.

Az ökológiai gazdálkodás a klímaváltozást is mérsékli. A biogazdaságok hektárra vonatkoztatott széndioxid-kibocsátása akár 50 százalékkal is alacsonyabb lehet a konvencionális gazdaságokéhoz képest. A nitrogén-dioxid kibocsájtás is alacsonyabb, mivel korlátozott a talajba juttatható nitrogén mennyisége. Ennek nagy jelentősége van, hiszen a nitrogén-dioxid egyrészt fontos része a légszennyezettségnek, másrészt hatása a felmelegedésre többszázszorosa a szén-dioxidénak.

Fontos szerepe van a biogazdálkodásnak a biodiverzitás megőrzésében és fokozásában is.

Egy brit kutatás szerint a bioföldeken 85 %-kal több növényfaj, egyharmaddal több denevérfaj, 17 %-kal több pókfaj és sokkal több rovarfaj él, mint a hagyományos művelésű területeken. Gazdálkodói érdek szempontjából is van ennek jelentősége, hiszen az apró ragadozók hozzájárulnak a kártevő rovarok létszámának kordában tartásához. A hasznos rovarok, például a beporzók száma is sokkal magasabb a biogazdaságok területén. Az ökológiai gazdaságok földjében emellett több a giliszta, kedvezőbb a mikrobiom, amelyek elősegítik a megfelelő talajszerkezet fenntartását.

A biogazdálkodás környezeti előnyei mellett egészségügyi szempontból is hasznos. A biotej a hagyományos tejhez képest több omega-3 zsírsavat tartalmaz. A biogyümölcsöknek és -zöldségeknek magasabb az antioxidáns tartalma, sok esetben jobb fogyasztói élményt is nyújtanak. A vegyszerhasználat csökkentése és a természetes tápanyagforrások és növényvédelmi eljárások használata egészségesebb munkakörnyezetet teremt.

A biotermékek termelése és fogyasztása munkahelyeket is teremt, mivel a biogazdálkodás a konvencionálisnál jóval kézimunka igényesebb. A szakképzett munkaerő részére is kínál számos lehetőséget, mivel a szabályozások betartása és a fenntartható és egyben nyereséges gazdálkodás menedzsmentje jól képzett munkavállalókat igényel. A biogazdálkodás arányának növelése tehát indokolt mind a szabadföldi növénytermesztés, mind a hústermelés (pl. védett gyepterületek természetvédelmi szempontból is megalapozott legeltetése), mind a zöldség- és gyümölcstermesztés ágazataiban. Az EU Zöld Megállapodásban foglaltakkal összhangban a 25%-os bioterület elérése mindenképpen indokolt, ennél magasabb részesedés a szerényebb hozamszintek (és a globális élelmiszerellátás kihívásai) miatt igazán a fogyasztói szokások jelentős változásával, tehát az élelmiszer-pazarlás visszaszorításával és a húsfogyasztás mérséklésével együtt lenne célravezető.

Élelmiszertermelés: Biotermesztés és fenntarthatóbb konvencionális gazdálkodás

Továbbra is szükség van tehát a hagyományos mezőgazdasági termelésre. A fejlesztési irányokat azonban a fenntarthatóság és a hozamszintek együttes figyelembevételével kell meghatározni.

A konvencionális termelésben a korábban részletezetteknek megfelelően a legfontosabb előremutató lépések lehetnek a szakszerű öntözés, a talajvédelem és -javítás, a precíziós gazdálkodás és az innovatív technológiák (Mezőgazdaság 4.0 digitalizációs és robotizációs eszközeinek a használata), továbbá a fajtaválaszték bővítése (nem GMO-k által). Mindezek lehetővé teszik a minimálisra csökkentett, kíméletes, megalapozott, precízen tervezett és kivitelezett műtrágya és növényvédőszer-használatot, ami kulcskérdés a fenntarthatóság és a hozamok, tehát a negatív környezeti hatások mérséklése és a jövedelmező gazdálkodás szempontjából is.

A fenti lépések a feldolgozóipar hazai bővítésével és a rövid ellátási láncok támogatásával, erősítésével karöltve azt a lehetőséget teremtik meg hazánk számára, hogy az adottságaihoz méltó pozíciót foglalja el Európa élelmiszertermelésének térképén. A hazai fogyasztók minőségi élelmiszerellátásán és a vidéki életlehetőségek javításán túl mindez komoly export potenciált tartogat és a fenntarthatóságot, a mezőgazdaság környezetterhelésének csökkentését is szolgálja.

Így az éghajlatváltozás kihívásaival is bátrabban, reziliensebben nézhetünk szembe és a hazai élelmiszertermelés és ellátás biztonsága is jobban szavatolható.