Biztosan sokan emlékeznek a világsajtót bejárt fotókra a behavazott sivatagi dűnékről. Már ez is csodaszámba ment, de most bekövetkezett az ellenkező véglet is. 30 fok feletti hőmérsékletek az északi sarkkörön túl, 49,6 fokos hőmérsékleti rekord Nyugat-Kanadában.

„Vasárnapig Kanada nyugati tartományában, Brit Columbiában összesen több mint 40 hőmérsékleti rekord dőlt meg. A rendkívüli hőség a hét elején sem mérséklődött, hétfőn, majd kedden is újabb országos abszolút melegrekordokat regisztráltak. A csúcsot mind a három napon Lytton település döntötte meg. Az 1937-ben mért 45 fokos rekord után múlt vasárnap 47, 48, hétfőn 47, 9, kedden pedig 49,6 fok volt” - írta Szabó Bea az idokep.hu-n. A legfrissebb hírek szerint a hétvégén több mint 170 erdőtűz tombolt aktívan a tíz Magyarországnyi területű, 5,1 millió lakosú tartományban.

A kanadai extrém klímahelyzetben az a szomorú, hogy a hideg mérsékelt és a sarkköri körülmények között sok ezer év alatt kialakult hatalmas boreális (sarkkörhöz közeli) erdőségek nem adaptálódtak ehhez a forrósághoz, a túlélés ökológiai repertoárjában nem szerepel az erdőtüzekhez való olyan erőteljes alkalmazkodás, ami kulcseleme az erdők túlélésének Észak-Amerika mediterrán és szubtrópusi területein, vagy éppen Dél-Európában. Ráadásul az északi boreális erdőkre jellemző lassú lebomlási folyamatok miatt rengeteg szerves szén található a talaj felső rétegében raktározott formában, ami szintén a tűz martalékává válhat. Komolyan aggódhatunk tehát azért, hogy ezek az erdők vajon képesek lesznek-e valaha önerőből megújulni?

Azt se felejtsük el, hogy nem elszigetelt eseményről van szó. Az USA északnyugati részét, valamint Nyugat-Kanadát sújtó forróság előtt egy hónappal Európában, a Skandináv félsziget északi részén volt hasonló a helyzet. Finnországban, bőven a sarkkörön túli mérőállomásokon 30oC körüli hőmérsékleteket mértek, májusban pedig Szibériában voltak kiterjedt erdőtüzek az évszakhoz képest 20 fokkal melegebb időben.

A szakemberek szerint mindez annak az eredménye, hogy az északi magas nyomású öv hideg levegője nagy mennyiségű trópusi meleg levegőt ejtett csapdába az adott terület fölött – ezt nevezik „hőhuroknak” vagy „hődómnak” - ami extrém erősségű viharokat eredményezett, akár napi 12 ezer villámcsapással. A villámcsapások generálták az erdőtüzeket, melyek már közvetlenül fenyegetik az emberi településeket. Eddig több mint 700 halálesetet okozott követlenül az extrém hőség Kanadában. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis hogyan került trópusi levegő Kanada fölé? A magyarázat az, hogy az utóbbi évtizedben átalakult a nagy földi légkörzés, melynek részeként fokozatosan megszűnt a nyugati szelek dominanicája az északi félteke Ráktérítő fölötti térségében. Ezért egyre gyakrabban törhet be északról az extrém sarki hideg, délről pedig az extrém trópusi meleg. És ahogy a tények mutatják, maguk a frontbetörések is egyre erősödnek. Ezer kilométereket tehetnek meg és az Egyenlítőtől eljuthatnak akár a sarkkörön túlra is és fordított irányba is.

Az extrém hőhullámokat gyakran kísérik erdőtüzek. Csak ezen a nyáron Kanadában, de előtte Szibériában is sokezer hektáron váltak a lángok martalékává érintetlen ősrengetegek. A kérdés az, hogy meddig fajulhat a helyzet, és mit tehetünk ellene?

Az erdőtüzek számának emelkedésében többféle folyamat is szerepet játszik. Az első nyilvánvalóan a globális felmelegedés, hiszen a száraz erdei biomassza kevésbé telített vízzel, könnyebben kap lángra, magasabb hőfokon ég, ezért gyorsabban is terjed. A második az, hogy a természetvédelmi területeken mindenhol megszűnt az az erdészeti gyakorlat, hogy a tűzveszélyt növelő elpusztult fákat, a feleslegesnek ítélt cserjeszintet, az elhalt biomasszát célzatosan összegyűjtsék, hogy ezzel is csökkentsék a betegségek terjedését és az erdőtűz kialakulásának a veszélyét. A harmadik pedig az, hogy az utóbbi évtizedekben a népesség egy jelentős része költözött zöldövezetekbe, erdei területekre – egyrészt az életszínvonal emelkedésének-, másrészt az egészséges környezetbe vágyakozás általánossá válásának köszönhetően. Az ember fokozódó jelenléte sajnos szinte automatikusan növeli az erdőtüzek kialakulásának veszélyét.

Mégis, mit lehetne tenni ellene? A legfontosabb, hogy csökkentsük – amennyire lehet – az üvegházgáz kibocsátásunkat, nem csak nemzetgazdasági, hanem egyéni, állampolgári szinten is. Aztán meg kellene próbálni visszahozni – legalább részlegesen – az erdőtűz-megelőző erdészeti gyakorlatokat, különösen a zöld övezeti területeken, az emberi lakónegyedek körzetében. A tűzoltóságokat képessé kell tenni - különösen az exponált helyeken - arra, hogy megbirkózzanak az új kihívásokkal. Végül, ha már zöldövezetekbe költözünk, tanuljuk meg újra tisztelni a természetet és készítsünk saját vagy családi tervet is arra, hogy a saját környezetünkben hogyan előzzük meg az erdőtüzet és ha már késő, hogyan mentsük, ami menthető.