Olvasási idő: 10 perc

Mit üzen nekünk az geomérnökség a Nemzetközi klímaváltozási akciónapon?

Minden évben ekkor összefog az egész világ, hogy a nemzetközi klímaváltozási akciónap keretében felhívják a figyelmet a bolygónk éghajlatát fenyegető veszélyekre és a klímaváltozás által előidézett, vészjósló természeti változásokra – olvasható a Wikipédiában, amikor rákeresünk a Nemzetközi klímaváltozási akciónap címszóra. „Az akciónap célja az összefogás erejével demonstrálni és nyomást gyakorolni a döntéshozókra.”

Ha feltennénk magunknak azt a kérdést, hogy mi az értelme egy plusz klímademonstrációnak a heti gyakoriságú klímademonstrációk tengerében, akkor szerintem a legtöbben arra a következtésre jutnának, hogy jobb lenne hasznos és tartalmas dolgokkal foglalkozni ezen a jeles napon. Olyanokkal, amelyek, ha kicsit is, de mindenfajta nyomásgyakorlás nélkül is előrébb viszik a klímaváltozás elleni fellépés ügyét. Ebben a szellemben úgy gondoltam, hogy inkább írok egy összefoglalót a klíma- és geomérnökségről, arról a tudományról, amellyel az általunk okozott galibát igyekszünk visszafordítani, a boldog békeidők klímáját valahogy restaurálni.

A klímamérnökség (climate engineering) vagy másnéven geomérnökség (geoengineering) tudományos fogalom, nagy léptékű, előre eltervezett hatásokat okozó beavatkozás a Föld, mint fizikai rendszer működésébe” – írja a Wikipédia. „Napjainkban elsősorban a földi légkör olyan megváltoztatását értik alatta, mely a globális felmelegedés hatásait mérsékelni tudja, esetleg teljesen meg is szünteti.”

Helikopternézetbe emelkedve, a klíma- vagy geomérnökség valójában sokkal tágabb fogalom ennél. Földünk felszínének megváltoztatása már jóval a modern kor előtt elkezdődött, gondoljunk csak az európai erdők felének a kiirtására a római kortól mostanáig, a bányászati és mezőgazdasági aktivitás egyre intenzívebbé válására az ipari forradalomtól kezdve, különös tekintettel ezek nagyon is szignifikáns tájátalakító mellékhatására. Ezek a mellékhatások pedig sajnos nem bántak kesztyűs kézzel az ember és a környezete közti harmóniával. Az erdőirtás és a mezőgazdasági területek térnyerése magával hozta a talajeróziót, a melegedést és a szárazságot, valamint a folyók vízjárásának a szélsőségesebbé válását. Ilyen értelemben a klíma- és geomérnökség, a természetes környezet nagymértékű ipari-, mezőgazdasági- és lakókörnyezetté alakítása egyidős a gazdasági expanzióval, a funkcionális specializációval és az urbanizációval. A természettel való harmonikus együttélésünk pedig ezzel párhuzamosan a valóságból a mindenkori megvalósítandó tervek kategóriájába került. Nyugodtan nevezhetjük hát a klíma- és geomérnökség részének az eredeti természetes környezetünk antropocentrikus megváltoztatását is, mert az nem mentség, hogy mindez nem tervezetten történt, azaz nem volt igazi „mérnökség”. Nem tervezetten történt, de a környezetvédelmi cselekvés hiánya tudatos volt, annak ellenére, hogy a következményeket lehetett sejteni.

Az ipari forradalom óta az emberiség fosszilis tüzelőanyag-felhasználása és a fokozódó mezőgazdasági termelés mintegy 85%-kal növelte az üvegházhatású gázkibocsátást 1970 és 2021 között. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által meghatározott különböző kibocsátási forgatókönyvek mindegyike szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedése várható. A változást előrejelző forgatókönyvek szerint a földi átlaghőmérséklet 2090-2100 között minimum 1,8°C-kal (1,1-2,9°C), maximum 4°C-kal (2,4-6,4°C) lesz magasabb az 1980−1999 közötti időszak átlaghőmérsékleténél. Ha hétköznapi emberként az átlagértékek fokozatos változását nem is érzékeljük annyira, az mindenképpen látványos, hogy nő az időjárási extremitások (hőség, szárazság, viharok, áradások, évszakok átrendeződése, a fagyos és havas napok számának csökkenése, stb.) gyakorisága, és ennek következtében csökken a pénzügyi és gazdasági tervezhetőség megbízhatósága, csökken a mezőgazdasági termésbiztonság, nőnek bizonyos humánegészségügyi kockázatok, és végül, de nem utolsó sorban nőnek a biztosítási költségek.

De hát nem azok lennénk, akik vagyunk, ha nem találtunk volna ki az eddigiekhez méltó megoldásokat azokra a problémákra, amiket mi okoztunk. A valódi, a definíció szerinti klíma- és geomérnökség deklarált célja ugyanis az, hogy helyrehozza mindazt, amit elrontottunk, segítségével lassítsuk a klímaváltozást. Ezt sokféle módon tehetjük. Például csökkenthetjük a Föld felszínére érő napsugárzás mennyiségét úgy, hogy szulfát-aeroszolt juttatunk a sztratoszférába (Solar Radiation Management – SRM), azaz gyakorlatilag kén-dioxidot injektálunk a magas légkörbe, ugyanúgy ahogy az feljut elsősorban a szén és tűzifa égetésekor, vagy ahogy feljut vulkánkitörések alkalmával. A beeső napsugárzás mennyiségének a megváltoztatása természetesen a klíma több elemére is hatással van. Csökken a napi csúcshőmérséklet, és megnő a csapadék valószínűsége.

De a csapadékeloszlás megváltoztatására van hatékonyabb módszer is, neve „felhő magvasítás” (cloud seeding). Ezüst-jodidot, folyékony nitrogént vagy fagyasztott szén-dioxidot permeteznek szét repülőgépekről, vagy lőnek fel rakétákkal, tűzérségi lövedékekkel, melynek cseppjei körül kicsapódik a légkör nedvességtartalma, és elég nagytömegű vízcseppek képződnek ahhoz, hogy tartós esőzés legyen a történet vége. Kínában ipari méretekben használják a felhő magvasítást az aszálykárok csökkentésére. Éves átlagban 840 a repülőgépes bevetések száma, emellett 116 ezer speciális rakétát és 890 ezer ágyúlövedéket is kilőnek ugyanebből a célból. De Magyarországon is létezik már egy országos jégkár mérséklő rendszer 2018 májusától. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy országszerte 986 darab ezüst-jodid párologtatásra képes generátort telepítettek, amelyekkel csökkenteni lehet a jégkárokat.

A nap besugárzásának, illetve a csapadék eloszlásának a befolyásolásán túl természetesen a klímaváltozás negatív hatásainak a csökkentése is kiemelt célja a klíma- és geomérnökségnek. Ez pedig a légkörbe jutó CO2 mennyiségének a csökkentésével, vagy a légkör CO2 tartalmának a közvetlen kivonásával érhető el. A CO2 emisszió csökkentésére rendelkezésre álló technológiákat összefoglalóan tiszta szén technológiáknak nevezzük. A módszer lényege, hogy a fosszilis- vagy biomassza erőművek füstgázából leválasztott CO2-ot megfelelő geológiai formációkba eltárolják (Carbon Capture and Storage – CCS), vagy újrahasznosítják hasznos, értékes termékek (pl. metanol) gyártására (Carbon Capture and Utilization – CCU). A CCS technológia rendkívül innovatív és ígéretes tovább fejlesztése az úgynevezett Carbfix eljárás, amikor a füstgázból leválasztott CO2-ot vízben elnyeletik és bazalt-alapú geológiai alapkőzetbe préselik. A tesztelések eredménye alapján a bepréselt szódavíz 2-3 év alatt karbonátos kőzetté alakul, teljesen immobilizálódik. Fejlesztés alatt állnak a növényi fotoszintézis modelljét másoló, mesterséges fotoszintetikus rendszerek is, amelyek a növényi levelekhez hasonlóan CO2-ot kötnek meg, de jellemzően nem cukrokat és szénhidrátokat termelnek, hanem egyszerűbb, de hasznosítható szerves vegyületeket (pl. hangyasav). A terület fontosságát és egyben perspektivikusságát is jelzi az, hogy Elon Musk és Bill Gates egymást felülmúlva, hatalmas pénzeket fektet a CO2 közvetlen levegőből való kivonását lehetővé tevő technológiák fejlesztésébe. A közvetlen levegőből való CO2 leválasztás (Direct Air Capture – DAC) azt a kémiai tényt használja ki, hogy vannak olyan reagensek, amelyek olyan nagy affinitással kötik a CO2-ot, hogy még a levegőből is kihalásszák elég nagy hatékonysággal. A technológia költséges része a reagens regenerálása, azaz a CO2 eltávolítása, amelyet vagy a CCS-hez hasonló CO2 betárolás és kőzetté alakítás követ, vagy a CCU-hoz hasonló újrahasznosítás.

Persze ezen az alapon az erdősítés, a faültetés is klímamérnökségnek számít, valamint az is, hogy az óceánokban hiányban lévő tápanyagokkal serkentik az algamezők növekedését, növelve a CO2-kötő alga-biomasszát. A klímamérnökség ez utóbbi természetadta technológiái a legszimpatikusabbak. Kétes hírű anyagok sztratoszférába permetezése, vagy az, hogy a mesterségesen előidézett esők vize valahonnan hiányozni fog, legalább olyan nyugtalanító megoldások, mint maga a klímaváltozás.

A rossz hír az, hogy különösen a feltörekvő országokban növekszik az ilyen technológiák iránti igény, elsősorban az aszály és jégeső okozta mezőgazdasági károk enyhítésére. A szakemberek ugyanakkor elismerik, hogy a technológiák nem tökéletesek, még mindig kísérleti fázisban vannak. Jó lenne tehát nem okozni nagyobb galibát, mint amiben már vagyunk.

Remélem nem okoztam maradandó hiányérzetet azzal, hogy a politizálás, a nyomásgyakorlással együtt elmaradt. Ezúttal ismereteink bővítésére használtuk a Nemzetközi klímaváltozási akciónapot. Szerintem ez egy vállalható alternatíva.

Címlapfotó forrása: IASS Potsdam