Ne kövessük Idaho példáját a farkasirtásban. Mi a helyzet Magyarországon a farkasokkal és a többi nagyragadozóval?
Mostanában jelent meg a hír, hogy Idaho állam kormányzója, Brad Little engedélyt adott az állam területén élő szürkefarkas-populáció drasztikus megritkítására. Az 1500 körüli egyedszám 90 százalékénak kilövésére kaptak felhatalmazást a vadászok. Ezt a rendelkezést azzal magyarázzák, hogy a ragadozók komoly károkat okoznak az állattenyésztőknek. Ezek a károk évente 100-120 tehénnek feleltethetők meg, de ha ennél több elpusztult szarvasmarhát írunk a farkasok számlájára, akkor is az állam haszonállat-állományának mindössze 0,02 százalékát veszélyeztetik. A lépésnek nincs közvetlen hatása Magyarországra, azt azonban érdemes megvizsgálni, hogy nálunk mi a helyzet ragadozó fronton.
A szürkefarkas a második világháborút követően hazánkban kipusztult, napjainkra azonban ismét megtelepedett fajnak számít Magyarországon. A Bükki Nemzeti Park területén 4-5 farkascsalád él. Emellett más nagyragadozók is felbukkannak: az utóbbi években egyre gyakrabban hallani barnamedvék észleléséről az Északi-Középhegységben, és a hiúznak is állandó (ám rendkívül alacsony egyedszámú) populációja van hazánkban. Ezt a régi-új helyzetet sokan kezelik félelemmel és alaptalan pánikkal. A nagyragadozók hazai populációja nem éri el az idahói szürkefarkasok állományának szintjét, így még olyan károk okozására sem alkalmas, mint amit az USA-ban tapasztalhattak a gazdák, mégis az állatok illegális kilövéséhez vezethet az irántuk érzett félelem. Ha pedig a későbbiekben a farkasok egyedszáma elérne egy viszonylag stabil magasabb szintet, akkor elvileg hazánkban is bekövetkezhetnek olyan kártételek, melyek nemzetgazdasági szinten jelentéktelenek, azonban ürügyként felhasználhatók az állatok levadászásának kezdeményezésére, akár törvényes keretek között is. A farkasok indokolatlan pusztításának mindkét módját fontos lenne elkerülni.
Utóbbira hazánkban egyelőre (legalábbis a farkaspopulációra vonatkozóan) nincs példa, előbbi azonban komoly károkat okozhat a jelenleg még alacsony egyedszámú farkaspopulációban. A közvélemény megnyugtatása és a felesleges félelem elkerülése érdekében fontos leszögezni, hogy a farkasok (a hiúzokhoz hasonlóan) erősen rejtőzködő életmódú, éjszakai állatok, így a nappali órákban, különösen a kijelölt turistaösvényen kirándulók rendkívül alacsony eséllyel találkozhatnak velük, hogyha pedig mégis sor kerülne erre, az állat várhatóan elmenekül.
Mindegy, hogy az állatok kilövését félelem, trófea iránti vágy vagy gazdasági érdek vezérli, sokat segíthet, ha a lakosság és a döntéshozók is megértik, hogy az őshonos ragadozók jelenléte egy ökoszisztémában kiemelt fontosságú és jóval nagyobb előnnyel jár, mint amekkora kárt okoz. Hazánkban jelenleg komoly erőfeszítéseket igényel a növény- és mindenevő vadak (pl. őz, szarvas, vaddisznó) állományának ritkítása, melyek még így is komoly károkat okoznak a szántóföldeken és az erdőgazdaságokban, utóbbiakban az erdő természetes megújulását gátolják és az erdősítést is jelentősen megnehezítik. Egy jelenleginél számottevőbb farkaspopuláció enyhíthetné a zsákmányállatok túlszaporodásának káros következményeit.
Fontos azonban arra is kitérni, hogy az 1500 idahói farkas, bár a gazdaság egészét tekintve jelentéktelen károkat okoz, ha a károkozás területileg viszonylag koncentráltan történik, az egy kis- és középvállalkozót akár tönkre is tehet. Ezeket a vállalkozókat pedig nem lehet majd azzal vigasztalni, hogy az ökoszisztéma szintjén összességében megtérülnek ezek a károk és a környék kukoricatermesztői jól járnak a farkasok jelenlétével. A növény- és mindenevő vadak létszámának szabályozására alkalmas ragadozóállomány tehát csak akkor tartható fenn, ha a megkárosított gazdák egy megfelelő kompenzációs rendszeren keresztül kártalanítást igényelhetnek és kaphatnak. Ez a rendszer járna bizonyos költségekkel, azonban a növénytermesztési és erdészeti ágazatban pénzben is kifejezhető, az ökoszisztéma számára pedig pénzben felbecsülhetetlen előnyöket jelentene.
Mindezek alapján egyértelműen látszik, hogy óvnunk kell a jelenlegi farkasállományunkat, ha pedig később el is érne egy (kívánatos) magasabb egyedszámot, akkor is csak átgondoltan és finom szabályozásokkal szabad lépnünk, nem pedig drasztikusan és fegyverekkel, ahogy azt jelenleg Idahoban teszik.
