A világ jelentős energia- és klímapolitikai átrendeződés előtt áll. A Trump adminisztráció irányváltása legalábbis ezt valószínűsíti. Ha ehhez hozzátesszük a Draghi jelentés megállapításait, az Európai Unión belüli fejleményeket, a német CDU/CSU-nak a német Energiewende teljes revízióját ígérő nyilatkozatait, az energiaszuverenitás fontosságát hirdető európai pártok erősödését, nem lehet kétségünk afelől, hogy a klímapolitika is elmozdul a kudarcba fulladt zöldítési túltolás irányából egy realistább forgatókönyv felé.
A Draghi jelentés szerint az 1990-es évek közepe óta az EU és Amerika GDP növekedési dinamikája teljesen elvált egymástól. Az EU munkaerő termelékenysége 1995-ben még Amerika érték 95 százalékánál járt, mára a 80 százaléka alá csökkent. Ez alatt az időszak alatt a reáljövedelem növekedése majdnem kétszer akkora volt Amerikában, mint az EU-ban, ez pedig az európai gazdasági régió geopolitikai pozíciójára is negatívan hatott. A 12 tagállamból álló Európai Gazdasági Közösség 1990-ben a globális GDP-ből 29,1 százalékkal részesült. A helyébe lépő EU-é mára 16,1 százalékra csökkent, miközben a tagállamok száma 27-re növekedett. Amerika részesedése eközben alig változott, 27,1 százalékról 26,5 százalékra csökkent. Kínáé viszont az 1990-es 2,4 százalékról 2023 év végére 16,99 százalékra nőtt. A helyzet javításával kapcsolatban Draghi azt mondta, hogy a blokknak csökkentenie kell a gazdasági függőségét, hogy növelje belső biztonságát, és figyelmeztetett arra, hogy Európa különösen függ néhány beszállítótól az energiahordozók, a kritikus nyersanyagok és a digitális technológia tekintetében. „Európának minden erejét arra kell összpontosítania, hogy Amerikával és Kínával szembeni innovációs lemaradását megszüntesse, különösen a csúcstechnológia területén.” Draghi szerint Európának évente legalább 750–800 milliárd eurót kell mozgósítania ahhoz, hogy lépést tudjon tartani versenytársaival. „Ennek a növekedésnek a megvalósításához az EU beruházási részarányának a mai 22 százalékról 27 százalék körülire kellene emelkednie, ami megfordítaná a több évtizedes csökkenést a legtöbb nagy uniós gazdaságban” – olvasható a jelentésben, amely hangsúlyozza, hogy a magánberuházások mozgósítása mellett az EU közös finanszírozására, közös hitelfelvételre is szükség van. „Közös adósság, a jövő útja Európa szükségleteinek finanszírozására” – írja a Draghi jelentés, mint a jövő európai csodafegyvere. De ezt Draghi mondja. Biztos vagyok benne, hogy a tagállamok egy része nem lesz partner a közös hitelfelvételben.
A magas energiaárak kialakulásához hozzájárul az egyelőre sokszor nem kezelhető időjárásfüggő energiatermelés nagy aránya miatti folyamatos áringadozás / Fotó: APChanel / Shutterstock
Az EU versenyképességi lejtmenetének az okai persze szerteágazók. A munka termelékenységének alacsonyabb szintje, a túlméretezett vezetői hierarchia és létszám, valamint a túlszabályozás. De magasak a termelési költségek is, köztük első helyen a hatékonysághoz viszonyított élőmunka- és az energiaárak.
A Draghi-jelentés szerint a magas energiaárak kialakulásához hozzájárul az egyelőre sokszor nem kezelhető időjárásfüggő energiatermelés nagy aránya miatti folyamatos áringadozás, ami jelentős versenyképességi tényező elsősorban az energiaintenzív ágazatok, szélesebben értelemben egész európai gazdaság számára.
A földgáz kis- és nagykereskedelmi ára az EU-ban jelenleg négy-ötszöröse az egyesült államokbeli áraknak, az ipari villamosenergia-árak pedig az Egyesült Államok és Kína áraihoz képest két és félszeres szorzót mutatnak.
Az európai vállalatok vezetőinek körülbelül 60 százaléka mondta azt 2023-ban, hogy a magas energiaárak jelentős gátját képezik a beruházásaiknak. Ez több mint 20 százalékponttal haladja meg az amerikai vállalatok magas energiaárakkal kapcsolatos vélekedését. És ha ez még nem lenne elég, a magas árak és a magas importkitettség kombinációja még tovább növeli az EU gazdasági kiszolgáltatottságát. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint az EU energiaimport számlája a 2019-es 341 milliárd euróról 2023-ra 416 milliárd euróra nőtt (a GDP körülbelül 2,7 százaléka). Ezeket a pénzeszközöket az EU jobban fel tudná használni infrastruktúrába, innovációba, oktatásba fektetve, amelyek elengedhetetlenek a fejlett gazdaságok számára ahhoz, hogy megőrizzék versenyelőnyüket a globális piacokon. Ehhez azonban teljes váltásra lenne szükség az EU energia- és klímapolitikájában. Első helyen szélesíteni kéne a megújuló szektor technológiai bázisát. Nemcsak az időjárásfüggő áramtermelőknek kellene megfelelő támogatási rendszer, hanem a szabályozható megújulóknak is, lásd biogáz, geotermális energia, biomassza elgázosítás stb. Másrészt szokni kéne azt a most még eretnek számító gondolatot, hogy a fosszilis energiahordozók is hasznosíthatók klímabarát módon. Hogy a szén és a lignit nem szitokszó, hanem a kontinentális Európa egyetlen nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiahordozói és a minimum, hogy emiatt komolyan érdemes fejlesztő projektbe fogni. Ahogy Amerika csinálja.
Bár már több éve lehetett látni a bukás felé vezető utat, igaz a mondás: a történelem arra tanít minket, hogy az ember semmit nem tanul a történelemből. A zöld-liberális német kormánykoalíció ortodox Energiewendéje a kormánnyal együtt megbukott. Ezt persze nem fogják beismerni.
Papíron tovább dübörög majd a tiszta energia átmenet Németországban. Kis módosításokkal. A hatalom legvalószínűbb várományosa CDU/CSU frakció vitairatot terjesztett elő melynek címe: New Energy Agenda for Germany
Jó reggelt kívánunk! Hányszor, de hányszor ki volt oktatva fél Európa a német energia- és klímapolitika felsőbbrendűségéről? Most, hogy nyilvánvaló a bukás, nem kéne bocsánatot kérni a stigmatizált maradiaktól? A karboszauruszoktól és a frankensteini atomlobbitól?
Szemelvények az anyagból: – „A villamosenergia-árak további emelkedését meg kell akadályozni. Az integrált energiarendszer szinergiáit jobban ki kell használni mint azt a szél- és napenergiára egyoldalúan összpontosító közlekedési lámpa koalíció tette.” – Mindezt azután, hogy a mindenkori német kormányok mögött ezerszám dolgoznak jól fizetett szakértők.
A költségfordulat mindenekelőtt „a különböző energiatermelési és szabályozási technológiák iránti nagyobb nyitottsággal” érhető el. Nahát! Csak nem beköszön az amerikai republikánusok technológiasemleges zöldítése?
Atomreneszánsz Németországban? Dörzsölgetjük a szemünket, hogy ébren vagyunk-e? A leges-legeslegújabb német energiafordulatról szóló agenda ugyanis azzal folytatja, hogy az utolsó atomerőművek energiaválság közepén történő leállítása ideológiailag motivált, rossz döntés volt a német kormánykoalíció részéről. – „Arra törekszünk, hogy a lehető leghamarabb felmérjük a helyzetet annak megállapítása érdekében, hogy a leszerelés adott szakaszára tekintettel továbbra is lehetséges-e észszerű műszaki és pénzügyi költségek mellett folytatni a közelmúltban leállított atomerőművek működését.”
De ez a vonat alighanem elment, fiúk. Az atomerőművek nem akarnak visszajönni az időjárásfüggő megújulók által determinált környezetbe. Egy atomerőmű nem arra való, hogy ki- be kapcsolgassák, attól függően, hogy fúj-e éppen a szél, vagy süt-e a nap.
Költői kérdésem: azon túl, hogy leváltják őket a szavazók, egy hozzá nem értő politikus, aki mérhetetlen károkat okoz, nem tartozik semmilyen felelősséggel? Mert egy buszsofőr igen, ha balesetet okoz.
Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK, angolul European Coal and Steel Community, ECSC), vagy más néven Montánuniót, 1951-ben alapította hat európai állam: Franciaország, az NSZK, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia. Eredetileg az acél- és szénkészletek közös kezelése volt a cél, hiszen még tartott a II. Világháború sebeinek a gyógyítása, az általános újraépítkezés. Aztán az együttműködés természetes evolúcióval fejlődött egy általánosabb gazdasági együttműködés irányába.
1955. júniusában elfogadtak az ún. Messinai Határozatot, mint a közös európai energiapolitika első dokumentumát. Ebben kinyilvánították, hogy „az Európai Uniónak bőséges és olcsó energia nélkül nincs jövője"”
Miután Európa akkor sem volt önellátó az energiahordozók terén, szinte az első kapavágásokkal egy időben körvonalazódott két alapvető felismerés: az első, hogy az importforrások-, a tranzitútvonalak és az energiatermelési technológiák terén elengedhetetlen a diverzifikáció. A második, hogy amennyire csak lehet, a saját forrásokra kell támaszkodni. Ekkor indult meg az Északi-tengeri olaj- és földgáz kitermelés, az atomenergia nagyobb arányú hasznosítása, és az európai palagáztartalékok felmérése.
Na. Innen kell újrakezdeni.
Forrás: vg.hu
