A magas hozzáadott értéket előállító mezőgazdaság és élelmiszeripar, valamint a fenntartható és egyben versenyképes gazdaság elképzelhetetlen olyan szakemberek nélkül, akik napjaink kihívásainak megfelelően tudják irányítani az értékteremtő folyamatokat. A mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a fenntartható fejlődés szakembereinek szaktudása ezen területek oktatásának a színvonalától függ. Jóllehet a magas szintű oktatás az alap- és középfokú képzésekre épül, a felsőfokú képzésben csúcsosodik ki. Amellett, hogy itt zajlanak a fejlesztések alapjául szolgáló kutatások itt történik meg az a tudásátadás, amely, ha megfelelő színvonalon műveljük, kiemelheti szakembereinket a világ középmezőnyéből. Ez az a gondolat, amely alapján érdemes megvizsgálni a világ azon egyetemeit, amelyek a legjobb oktatást nyújtják a mezőgazdaság és a fenntarthatóság területén. Ha sikerül megneveznünk azokat a tényezőket, melyek a legjobbá teszik ezen egyetemek képzéseit, választ kaphatunk arra, hogyan lehetne hazánk agrár felsőfokú oktatását fejleszteni, hogy a világ élvonalába tartozó szakemberek kerüljenek ki a rendszerből.

A keresett intézmények megnevezéséhez a QS World University Rankings listáját használtuk. Ezalapján először a holland Wageningen University-t kell megemlítenünk. Az egyetem világelső a mezőgazdaság és  az erdészet (Agriculture & Forestry) oktatásában és 8. helyen áll az Environmental Sciences területén, amely egy környezetvédelmi, fenntarthatósági tudományágként határozható meg. Az egyetem továbbá másfél évtizede folyamatosan Hollandia legjobbjának számít. Az iskolának rendkívül magas a kutatási outputja, emellett mindössze hat diák jut egy oktatóra átlagosan. Az egyetemnek juttatott éves állami támogatás 240 millió euró volt 2018-ban, amely nagyjából 15.500 eurót, akkori árfolyamon közel 5 millió forintot jelent hallgatónként. A holland mezőgazdaság híres hatalmas volumenéről és jelentős hozzáadott értékéről. 2019-ben közel 95 milliárd euró értékben exportáltak mezőgazdasági termékeket. Ez a hatalmas érték elképzelhetetlen lenne magas színvonalú felsőfokú agrárképzés nélkül.

A Wageningen University-hez hasonlóan érdemes megemlíteni a svájci ETH Zurich - Swiss Federal Institute of Technology-t is. A zürichi egyetem 7. helyen áll a világon mezőgazdaság és erdészet, 5. helyen Environmental Sciences területén, emellett az összesített egyetemi világranglista 6. helyén szerepelt 2020-ban. Az előző intézményhez hasonlóan itt is kiemelkedő a kutatási output és csupán hét diák jut egy oktatóra. Az egyetem éves költségvetése 1,9 milliárd svájci frankra volt tehető 2019-ben, ami 103 ezer frankot, az akkori árfolyamon 31,5 millió forintot tett ki diákonként. Svájcot általában nem tekintjük jelentős agrárországnak és joggal, hiszen az ország a nettó agrárimportőrök közé tartozik. A művelésbe vonható területek aránya mindössze 10%, a mezőgazdaság és az erdészet azonban így is 4,5 milliárd dolláros ágazat volt 2019-ben. Az, hogy Svájc kis területen is ekkora értéket tud teremteni minden bizonnyal összefüggésben áll az értékteremtő folyamatok fejlett menedzselésével, így a magas szintű egyetemi agrárképzéssel is.

Egy egyetem van még, amely mindkét kategória TOP 10-es listáján helyett kapott: a University of California, Berkeley mezőgazdaság és erdészet terén 6., Environmental Sciences terén 7. a világranglistán. Az egyik legmagasabban rangsorolt nem magánkézben lévő amerikai egyetem a természettudományok területén általánosan is kiemelkedő, így nem meglepő, hogy az agrárium és a fenntarthatóság is fontos szerepet kap az oktatási portfóliójában. Az Amerikai Egyetemek Egyesületének alapító tagjaként világszintű kutatói hálózattal rendelkezik. Az előző intézmények értékénél több, 13 hallgató jut egy oktatóra, az egyetem éves költségvetése azonban rendkívül magas, mintegy 3 milliár dollárt tesz ki. Ez diákonként 75 ezer dollárt, több mint 22 millió forintot jelent. Az amerikai mezőgazdaság teljesen más elvek alapján működik, mint az európai, azonban globális versenyképessége így is vitathatatlan. Ez a versenyképesség pedig a kutatás-fejlesztési ráfordításoknak és a kiváló szakembereknek köszönhető. Mindkettőnek elengedhetetlen feltétele a világszínvonalú egyetemi agrárképzés.

Miután a világ legmagasabbra rangsorolt intézményeit megvizsgáltuk, érdemes felmérnünk a magyar helyzetet is. A magyar felsőfokú agrároktatás helyzete egyáltalán nem reménytelen: míg a QS összesített egyetemi rangsorában egyetlen magyar egyetem sem szerepel a TOP 500-as mezőnyben, addig mezőgazdasági és erdészeti képzéseket tekintve öt hazai intézmény is helyet kapott a világ 500 legjobbja között: a Szent István Egyetem és a Debreceni Egyetem 150-200. hely közötti pozíciót foglal el, a Corvinus, az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem pedig a 300-350. hely között áll világszinten. További fejlődésre ad lehetőséget, hogy a Szent István Egyetem 2021-ben egyesült a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézetével és a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézetével, melynek eredményeként létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE). Ez az új együttműködés új, innovatív kutatások megvalósítását teheti lehetővé. Az elemzett szempontok közül néhány alapján a magyar egyetemek egyébként nem maradnak el jelentős mértékben a korábban bemutatott külföldi intézményektől. A kutatási output a felsorolt öt magyar iskola esetén is magas, vagy nagyon magas kategóriába esik, a MATE esetén pedig még számottevőbbé válhat a közeljövőben. Az egy oktatóra jutó hallgatók száma sem magas: Debrecen esetén 12, Szeged esetén csupán 9.

Amiben jelentős különbség mutatkozik, az a költségvetés. A Szegedi Tudományegyetem 2018-as 112 milliárd forintos költségvetése (amely a teljes költségvetést jelenti) hallgatónként kevesebb, mint 4,7 millió forintot jelent. Ez a Wageningen University értékénél is alacsonyabb, ahol csak állami támogatásokból folyt be diákonként 5 millió forint nem számolva a tandíjakat és egyéb forrásokat. A zürichi egyetem költségvetésének egy hallgatóra átszámított értéke az SZTE értékének közel hétszerese, a Berkeley Egyetem esetén pedig közel ötszörös pénzösszegről beszélhetünk.

Ez a különbség meglátszik az agrárium által előállított termékek értékében is. A magyar mezőgazdaság 2019-ben 8 milliárd euró körüli értéket állított elő. Ez kevesebb mint kétszerese Svájc értékének, annak ellenére, hogy Magyarország kiváló adottságokkal rendelkezik. Hazánk területének 48%-a művelésbe vonható, szemben Svájc 10%-os értékével. Ez a jelenség természetesen nem magyarázható kizárólagosan azzal. hogy a svájci szakemberek jobban irányítják a termelői folyamatokat a mezőgazdaságban, ez önmagában nem eredményezne ennyivel alacsonyabb hozzáadott értéket. Magyarország ma is jellemzően mezőgazdasági alapanyagokat exportál. A magasabb haszonnal értékesíthető, magas hozzáadott értékű termékek aránya bár folyamatosan növekszik, még mindig viszonylag alacsony. Magyarország 2004-ben csatlakozott ahhoz az EU-hoz, ahol már stabilan kialakult kereskedési - beszerzési hálózatokkal találta szembe magát, ezért olyan termékeket tudott elhelyezni az EU-ban, amiből ott hiány volt: olcsó, de jó minőségű alapanyag, kedvező logisztikai lehetőségekkel. Ebből a helyzetből igyekszünk kitörni, történt is előrelépés, de gyökeres változás még nem következett be. A másik problémát az jelenti, hogy a hazai agrárvállalkozások termék-innovációs ráfordítása továbbra is viszonylag alacsony. Ez több okra vezethető vissza. Egyfelől Magyarországon általában alacsony az innováció támogatása az EU vezető országaihoz képest, másfelől a vállalatok likviditása jellemzően nem hagy elegendő teret erre. A harmadik fontos probléma, hogy míg az agráregyetemek tudományos teljesítménye bizonyos szempontból jó (publikációk), addig kevés a szabadalom, az új innovatív technológiafejlesztés.

Ha elfogadjuk, hogy a felsőfokú képzésnek jelentős hatása van egy ágazat versenyképességére, beláthatjuk, hogy mindenképpen érdemes fejleszteni a magyar egyetemi oktatást az agrárium és a fenntarthatóság területén. Azt is láthattuk, hogy sok szempontból nem vagyunk elmaradva a világ élmezőnyétől, így nem feltétlenül az oktatók számát, vagy a kutatások mennyiségét érdemes növelni. A probléma vélhetően inkább abból fakad, hogy többe kerül egy egyetemnek a világ legjobbjai közé tartozni, mint amekkora költségvetéssel a magyar intézményeknek jelenleg működniük kell. A kormányzati álláspont szerint többek között ezt a problémát is hivatott orvosolni az egyetemek alapítványi finanszírozásra való átállása. Az intézmények így több forráshoz juthatnak, amiért cserébe elvárják majd tőlük, hogy együttműködjenek a versenyszférával és kutatásaik a gyakorlatban is hasznosíthatók legyenek. Számos előnye lenne, ha a hazai egyetemek nagyobb összegekkel gazdálkodhatnának. Lehetővé tenné a legjobb oktatók alkalmazását, a modernebb, magasabb színvonalú kutatások elvégzését, hosszabb távon pedig versenyképes, világviszonylatban is kiemelkedő szakemberekkel látná el a munkaerőpiacot. Ezek a szakemberek napjaink kihívásainak megfelelően tudnák irányítani az értékteremtő folyamatokat, ami egy magasabb hozzáadott értékkel működő, versenyképesebb és fenntarthatóbb mezőgazdaságot eredményezne.