Részt vettünk a Miskolcon megrendezésre került "Ép Test Lélek Környezet" elnevezésű ismeretterjesztő napon, ahol Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója képviselte a szervezetünket.

Az esemény környezetvédelemmel foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén Litkei Máté beszélgetőtársa volt Szántó Gábor, az Energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárság klímapolitikáért felelős főosztályának a vezetője.

A beszélgetés első részében a párizsi megállapodásról esett szó, aminek célja az üvegházhatást okozó gázok csökkentése, mindezt összekapcsolva az államok költségvetésével. 
„A párizsi egyezménynél egyértelmű volt, hogy a klímaváltozás nem hoax, ugyanakkor klímaváltozás mindig is volt, ennek mértéke az, ami nem mindegy.” – emelte ki Szántó Gábor. 

"Jelenleg több üvegházhatású gáz kibocsájtás van, mint a párizsi egyezmény aláírásának idején. Például a szén-dioxid, amit most bocsájtunk ki körülbelül még 150 évig jelen lesz a légkörben" – fűzte hozzá Litkei Máté.

Az Egyesült Arab Emírségekben idén decemberben megrendezésre kerülő COP 28 klímacsúcs jelentősége is kihangsúlyozásra került – főleg a koronavírus miatti rendhagyó alkalmak után. 

Magyarország a világ kibocsátásának mindössze 0,1%-t adja, ennek okán felmerült más, sokkal szennyezőbb országok helyzete, amelyekkel hazánk azonos mértékű kibocsátáscsökkentési kötelezettségnek van kitéve. A kérdések között szerepelt az autóipar és az akkumulátor gyárak kérdése hazánkban.

A beszélgetés végén vendégeink hangsúlyozták, hogy a klímaváltozással kapcsolatban az egyik legfontosabb akció a szemléletformálás.