Mértékadó ázsiai gazdasági magazinokban India Today, Free Radio Asia és ennek nyomán közösségi portálokon is felröppent a hír, hogy 2024. június 9-én lejárt a Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok között kötött 50 éves petrodollár-megállapodás, melyet Szaúd-Arábia nem újított meg (petrodollár az a dollár, amit kőolaj vásárlásra fordítanak). A szerződéses kötelezettség megszűnése pedig lehetővé teszi Szaúd-Arábia számára, hogy potenciálisan más pénznemben is értékesítsen olajat, ami gyengítheti a dollár globális dominanciáját.
Az általánosan elterjedt ismeretek szerint a petrodollár egyezményt az 1973-as első olajválság után 1974-ben írták alá, és leegyszerűsítve arról szólt, hogy az Egyesült Államok Szaúd-Arábiának csúcstechnológiás fegyvereket ad el és politikai támogatást biztosít (értsd: katonait) kifejezetten a szaudi királyi családnak. Ezért cserébe Szaúd-Arábia a kőolajkereskedelme hasznát USA államkötvényekbe fekteti be. A 80-as években sokszor az olajkirályság befizetései adták az Egyesült Államok államkincstárának 30%-át. Nincs itt szó persze nyíltan a dollárról, de ha végül úgyis dollárra kell váltani a kőolaj bevételeket, akkor a szaúdiak horribilis összegeket buktak volna a különféle valuták ide-oda váltogatása miatt. Ráadásul volt egy másik nyomós indoka is a dollár központi szerepbe helyezésének. A szaúdi riál a dollárhoz van kötve, tehát gazdasági instabilitást okozhatott volna egy váltás.
A dollár technikai kikerülhetetlenségét fontos rögzítenünk, mert az események hatására az amerikaiak most váltig tagadják, hogy a dollár szó benne lett volna a megállapodásban. És ebben az egyben igazuk van, szó szerint leírva nem volt.
A Global Law Today és a Ledger Insights megvizsgálta a fenti állításokat, és a szakértők jelezték, hogy nincs is hivatalos petrodollár megállapodás az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia között, tehát a fentiek kimerítik a ’fake news’ definícióját. Az igazi meglepetés ezek után akkor jön, ha beleolvasunk ezekbe a cikkekbe. Kiderül, hogy olyan megállapodás valóban nincs, amiben benne lenne petrodollár megnevezés, vagy a dollár kizárólagos olajkereskedelmi fizetőeszközként való használatának rögzítése, de van egy másik megállapodás, ami úgy szabályozza indirekt módon Szaúd-Arábia olajkereskedelmét, hogy azt a leggazdaságosabb módon, mégis csak dollárban lehessen megtenni (lásd az előző bekezdést). Ennek a megállapodásnak a létezése is csak 2016-ban derült ki hivatalosan, amikor a Bloomberg News az információszabadságról szóló törvény értelmében kiperelte azt az USA Nemzeti Levéltárától.
Az olajkereskedelemben betöltött centrális szerepe miatt és amiatt, hogy az USA dollár ma is a legfontosabb nemzetközi tartalékvaluta – azaz sok állam tartja dollárban a pénzügyi tartalékát – jelentősen növeli az értékét. Pénzügyi szakértők szerint akár 20-25%-al is. A dollár ilyen arányú felülárazottsága, nagyjából ennyivel növeli az USA GDP-jét évente.
A dollár iránti globális kereslet csökkenése magasabb inflációhoz, kamatokhoz és gyengébb kötvénypiachoz vezethetne az Egyesült Államokban, ami a globális pénzügyi rendszerre is jelentős hatást gyakorolna. Nem csoda, hogy mindent megtesznek, hogy ez ne így legyen.
Ennek ellenére, a petrodollár több évtizedes hegemóniája után, ma az a helyzet, hogy az olajkereskedelmi ügyletek 20%-át már nem dollárban kötik és, ha kis mértékben is, de a devizatartalékként kezelt amerikai dollár globális részesedése is esett. A tartalékvaluta kosárban a dollár aránya az utóbbi 25 évben 72%-ról 2022-re 58,4%-ra csökkent, és az, hogy ezzel párhuzamos pályát futott be az euró is – a 2012-es 24,1%-ról 2022-re 20,5%-ra csökkent – jelzi a Nyugat pénzügyi befolyásának gyengülését.
Sok nyugati szakértő azonban szkeptikus a dollár globális szerepének a megkérdőjelezését illetően, láttunk már karón varjút jeligével.
Például, amikor az 1980-as évek végén megjelent Japán, mint feltörekvő gazdasági hatalom, sokan úgy gondolták, hogy a jennek sokkal nagyobb szerepe lesz a világgazdaságban. Nem így lett, ma a jen a devizatartalék-állománynak nagyjából csak az 5%-át teszi ki. Ha az okokat keressük két dologba bizonyosan belebotlunk. Egyrészt Japánban a 80-as, 90-es évek nagy gazdasági boom-ja után, több évtizedes stagnálási időszak következett és ugye senki nem tartja jó üzletnek, hogy a pénzét egy pozitív gazdasági kilátások nélküli ország valutájában tartsa. A másik, hogy Japánt a Globális Dél az atlanti geopolitika hűséges kiszolgálójaként tartja számon, és mint ilyet nem tartja függetlennek a Nyugati politikai befolyástól (lásd politikai indíttatású számla befagyasztások és kifizetés megtagadások, „demokráciaexport”).
Az euró bevezetését még nagyobb várakozások előzték meg, de végül az Európán kívül nem futott be túl nagy karriert. Az okok részben hasonlítanak a japán jen mai helyzetéhez. Az euróval kapcsolatosan is negatívak a hosszútávú gazdasági hatások, ami az EU versenyképességének a folyamatos hanyatlásával függ össze. Másrészt az EU vezető politikai ereje középtávon is egy olyan baloldali-zöld-liberális pártkonglomerátum, ami szintén nem riad vissza a politikai alapú pénzpiaci normaszegéstől, bankszámlák és kifizetések befagyasztásától.
Párhuzamosan azzal, hogy Rijád nem újította meg az USA-val kötött 50 évre szóló petrodollár-megállapodást, belépett az ún. mBridge platformba, amely ha működőképes lesz, lehetővé fogja tenni, hogy az olajat nem csak dollárban, hanem több valutában, többek között jüanban, euróban, jenben stb. értékesítsék.
Az mBridge projektnek jelenleg több mint 26 ország és nemzetközi pénzügyi intézmény a megfigyelője, annak ellenére, hogy a dollártól való elszakadási kísérletek költségesek, magasabbak a kamatok, a biztosítási és kereskedési költségek az alternatív platformokon. Nyugati szakértők szerint, bár az mBridge valóban gyorsabb és hatékonyabb fizetési eszköz lehet a jövőben, egyelőre magasabb költségszinten lenne működtethető. Szerintük a BRICS- és az mBridge tagság csupán egy újabb szaúdi alkuelemnek tekinthető az Egyesült Államokkal való ellentmondásos, fegyver beszerzésekkel és védelemmel kapcsolatos tárgyalások menetében.