A tudósok „végső figyelmeztetést” adtak ki az éghajlatváltozással kapcsolatban: most kell cselekedni, különben már túl késő lesz.
A jelentés megállapításait összefoglaló írásunk itt olvasható.
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC, Intergovernmental Panel on Climate Change) 2023. márciusában közzétette 6. Értékelő Jelentésének utolsó részét, a Szintézis Jelentést (AR6 Synthesis Report).
Az IPCC AR6 Szintézis Jelentése (IPCC, 2023) szerint csak gyors és drasztikus intézkedésekkel lehet elhárítani a klímaváltozás okozta visszafordíthatatlan károkat. A jelenkori globális és a regionális éghajlatváltozás a 21. század egyik legjelentősebb természeti, ökológiai, társadalmi és gazdasági kihívása. A fejlett világ növekvő társadalmi, gazdasági és politikai erőfeszítései ellenére a legfontosabb antropogén eredetű üvegházhatású gázok (szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid, ózon, halogénezett elemek) kibocsátása a feltörekvő gazdasági területeken (pl. Kína, India) egyre erőteljesebb és a G20 országokban sem csökkent szignifikánsan, hiszen az energiaválság, az orosz-ukrán háború és a szankciók hatására több Uniós tagállamban is újra növekedésnek indult szén és a lignit aránya az energiatermelésben.
A globális felmelegedés (tágabb értelemben a klímaváltozás) eredménye, hogy a kiterjedt mérések kezdete óta a tíz legmelegebb évet 1980 óta mérték a Föld felszínén, a három legmelegebb év 2016, 2020 és 2019 volt a NASA és a WMO jelentései szerint. 1950 óta számos szélsőséges időjárási és éghajlati eseményben figyeltek meg változásokat. Néhányat ezek közül az emberi tevékenységgel hoztak egyértelműen összefüggésbe. Ilyen többek között a hideg szélsőségek csökkenése, a meleg szélsőségek extrém növekedése, illetve a szélsőséges időjárási események számának gyarapodása. Az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárás (pl. a fokozódó hőhullámok) minden régióban egyre több halálos áldozatot követel, az aszályok és áradások milliók életét és otthonát teszik tönkre, emberek milliói éheznek, és „egyre visszafordíthatatlanabb veszteségek” következnek be a létfontosságú ökoszisztémák szintjén. Az IPCC megállapította, hogy már most több mint 3 milliárd ember él olyan területeken, amelyek "rendkívül sérülékenyek" az éghajlatváltozással szemben, és a világ népességének fele súlyos vízhiánnyal küzd. A jelentés figyelmeztet, hogy több területen elértük azt a határt, ameddig alkalmazkodni tudunk az ilyen súlyos változásokhoz, és az időjárási szélsőségek egyre inkább az emberek elvándorlásához vezetnek Afrikában, Ázsiában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, valamint a Csendes-óceán déli részén.
A WMO adatai alapján a globális átlaghőmérséklet-emelkedés jelenleg körülbelül 1,1 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet (1850-1880). Az elmúlt három évtized mindegyike melegebb volt az azt megelőző évtizedekhez képest, és 2035-ig a globális átlaghőmérséklet valószínűleg további 0,3-0,7 Celsius-fokkal fog emelkedni. Az intenzív melegedés miatt a bolygó globális átlaghőmérséklete várhatóan a következő évtizedben átlépi a felmelegedés kritikus küszöbértékét.
Az IPCC jelentés (2023) szerint a globális átlaghőmérséklet a becslések szerint valamikor a 2030-as évek első felében elérheti a 1,5 Celsius-fokot, ha nem csökken a fosszilis ÜHG-kibocsátás. Megjegyzés: Ez még akkor is megtörténne, ha az emberiség már ma markánsan csökkentené az ÜHG-kibocsátását, ugyanis a szén-dioxid 50-200 évig, a metán néhány évig, az üvegházhatás 6 százalékáért felelős dinitrogén-oxid évtizedekig és a csak emberi forrással rendelkező halogénezett és fluorozott szénhidrogének, akár két-három ezer évig is a légkörben tartózkodhatnak és fokozzák az üvegházhatást.
A 1,5 Celsius-fokos szám különleges jelentőséggel bír a klímapolitikákban. A 2015-ös Párizsi Megállapodás értelmében minden nemzet vállalta, hogy erőfeszítéseket tesz a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartása érdekében: „Cél a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2 Celsius-fok alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest, majd az erőfeszítések folytatásaként a hőmérséklet emelkedésének 1,5 Celsius-fok alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest, elismerve, hogy ez jelentősen csökkenti az éghajlatváltozás kockázatait és hatásait”— Párizsi Egyezmény 2. cikk.
Az új jelentés szerint van még egy utolsó esély az irányváltásra. Ehhez azonban az iparosodott országoknak azonnal össze kellene fogni, hogy 2030-ig nagyjából felére csökkentsék az ÜHG-kibocsátást, majd a 2050-es évek elejére teljesen leállítsák a szén-dioxid légkörbe juttatását. E két lépés megtétele esetén a világnak körülbelül 50 százalékos esélye lenne arra, hogy a felmelegedést 1,5 Celsius-fokra korlátozza. A világ két legnagyobb szennyezője - Kína és az Egyesült Államok - továbbra is új fosszilis tüzelőanyag-projekteket hagy jóvá. Tavaly Kína 168 különböző méretű széntüzelésű erőmű építésére adott ki engedélyt a finnországi Centre for Research on Energy and Clean Air szerint. Két hete a Biden-kormányzat jóváhagyta a Willow nevű olajfúrási projektet, amely Alaszka érintetlen szövetségi földjén fog zajlani. Elemzők becslései szerint a nemzeti kormányok jelenlegi politikája mellett a Föld ebben az évszázadban 2,1-2,9 Celsius-fokkal fog felmelegedni. Az Egyesült Államok és az Európai Unió is célul tűzte ki a nettó nulla kibocsátás elérését 2050-re, míg Kína 2060-ra, India pedig 2070-re. A fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának csökkentésére számos stratégia áll rendelkezésre, például a szél- és napenergia növelése, az elektromos járművekre és az épületek elektromos hőszivattyúkra való áttérése, az olaj- és gázipari tevékenységekből származó metán-kibocsátás visszaszorítása, valamint az erdők védelme.
A Szintézis Jelentés nem tartalmaz új tudományos eredményeket, hanem a korábbi munkák legfontosabb üzeneteit foglalja össze, hogy útmutatást adjon a kormányok számára. A következő IPCC-jelentést csak 2030-ban kell közzétenni, így ez a jelentés gyakorlatilag a kormányoknak szóló tanácsadás tudományos alapja. A Szintézis Jelentés bemutatja az éghajlatváltozás aktuális helyzetét és a 2030-2040 közötti időszakra tervezett intézkedéseket és a hosszabb távú várható hatásokat. Gyors és messzemenő átállásra van szükség valamennyi ágazatban és rendszerben ahhoz, hogy tartós kibocsátás-csökkentést érjünk el, és mindenki számára élhető és fenntartható jövőt biztosítsunk. Ezek a rendszerszintű átmenetek a mérséklési és alkalmazkodási lehetőségek széles skálájának jelentős bővítésével járnak. A Szintézis Jelentés szerint több lehetőség is kínálkozik az éghajlatváltozás elleni fellépés növelésére (1. ábra).
Az új kereslet oldali intézkedésekkel és végfelhasználói szolgáltatásokkal 2050-ig 40-70%-kal csökkenthető az ágazatok globális ÜHG-kibocsátása az alap forgatókönyvekhez képest, míg egyes régiók és társadalmi-gazdasági csoportok további energiát és erőforrásokat igényelnek. A kereslet oldali mérséklés magában foglalja az infrastruktúra használatában bekövetkező változásokat, a technológiák bevezetését, valamint a társadalmi-kulturális és viselkedésbeli változásokat. Az erdőalapú alkalmazkodás magában foglalja a fenntartható erdőgazdálkodást, az erdők megőrzését és helyreállítását, az újraerdősítést és az erdősítést. A WASH a vízellátásra és a higiéniára utal. A Jelentésben 6 megvalósíthatósági dimenziót alkalmaztak: gazdasági, technológiai, intézményi, társadalmi, környezeti és geofizikai, amelyeket magas, közepes vagy alacsony megvalósíthatósági kategóriába soroltak.
1. ábra: Megoldási javaslatok az éghajlatváltozás elleni fellépés fokozására
Forrás: IPCC (2023): AR6 Synthesis Report (SYR)
Az 1. ábra a) paneljének jobb oldala áttekintést nyújt a mérséklési lehetőségekről, valamint azok 2030-ra becsült költségeiről. A költségek az elkerülhető ÜHG-kibocsátás élettartamra vetített nettó diszkontált pénzbeli költségei, amelyeket egy referencia technológiához viszonyítva számítanak ki. A relatív potenciálok és költségek helyenként, kontextusonként és időben, valamint 2030-hoz képest hosszabb távon változnak. Az egészségügyi rendszer mérséklési lehetőségei többnyire a település és az infrastruktúra (pl. hatékony egészségügyi épületek) részét képezik. Az üzemanyagváltás az iparban a villamosenergiára, hidrogénre, bioenergiára és a földgázra való átállásra vonatkozik. Az 1. ábra b) panelje a kereslet oldali kibocsátás-csökkentési lehetőségek 2050-re vonatkozó indikatív potenciálját mutatja. A potenciálok becslését az IPCC körülbelül 500 tanulmány alapján készítette. Az alapvonalat (fehér sáv) a két forgatókönyv (IEA-STEPS és IP_ModAct) 2050-es ágazati átlagos ÜHG-kibocsátása adja, amely összhangban áll a nemzeti kormányok által 2020-ig bejelentett szakpolitikákkal. A zöld nyíl a kereslet oldali kibocsátás-csökkentési potenciált jelzi. Az élelmiszerek a társadalmi-kulturális tényezők és az infrastruktúra használatának keresleti oldali potenciálját, valamint az élelmiszer-kereslet változása által lehetővé tett földhasználati minták változását mutatja. A kereslet oldali intézkedések és a végfelhasználói szolgáltatások nyújtásának új módjai 2050-ig 40-70%-kal csökkenthetik a végfelhasználói ágazatok - épületek, szárazföldi közlekedés, élelmiszer - globális ÜHG-kibocsátását az alap forgatókönyvekhez képest, miközben az egyes régiók és társadalmi-gazdasági csoportok további energiát és erőforrásokat igényelnek. Az utolsó sor azt mutatja, hogy a kereslet oldali mérséklési lehetőségek más ágazatokban képest hogyan befolyásolhatják a teljes villamosenergia-keresletet. A sötét szürke sáv a villamosenergia-igény 2050-es alaphelyzethez képest várható növekedését szemlélteti, ami a többi ágazatban a villamosítás elterjedésének köszönhető. Az alulról felfelé irányuló értékelés alapján látható, hogy a villamosenergia-igény növekedése elkerülhető a kereslet oldali mérséklési lehetőségekkel az infrastruktúra-használat és a társadalmi-kulturális tényezők területén, amelyek befolyásolják a villamosenergia-felhasználást az iparban, a szárazföldi közlekedésben és az épületekben (zöld nyíl).
Az előrelépés ellenére az alkalmazkodás területén azonban továbbra is hiányosságok mutatkoznak, mivel számos kezdeményezés csupán a rövid távú kockázat-csökkentést helyezi előtérbe, ami akadályozza az alkalmazkodást. A rendszerszintű akadályok, mint a finanszírozás, a tudás és a gyakorlat hiányosságai, beleértve az éghajlati ismeretek és adatok hiányát, mind akadályozzák az alkalmazkodást. Az elégtelen finanszírozás pedig - különösen az alkalmazkodásra - korlátozza az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépést, különösen a fejlődő országokban.