Grönland gleccsereinek, szárazföldi és tengeri jégtakarójának olvadása mára a globális tananyag részévé vált a klímaváltozás hatásainak szemléltetésében.
Sokkoló fotók látnak napvilágot naponta a lassan vízvilággá váló jégvilágról, a nehezen, vagy nem alkalmazkodó sarki élővilágról, a csontsovány, élelemet hiába kereső jegesmedvékről.
Hamarosan megállíthatatlanná válik Grönland jegének olvadása. A jégtakaró középső és nyugati területeinek destabilizálódása már megkezdődött a növekvő hőmérsékletek miatt – írja az MTI a Potsdam Klímakutató Intézet (PIK) közleménye nyomán. Az eredmények arra utalnak, hogy a jövőben jelentősen felerősödhet az olvadás mértéke, melynek megakadályozásához a szakértők szerint nem elég a felmelegedés megállítása.
Jóval az iparosodás előtti szint alá kellene süllyeszteni a hőmérsékletet ahhoz, hogy a jégtakaró elérje az elmúlt évszázadokban jellemző vastagságát. A realitásokat figyelembe véve a jég jelenlegi és a jövőben várható tömegvesztesége visszafordíthatatlannak tűnik. Ezért a legfőbb cél, hogy a fosszilis üzemanyagok égetéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét gyorsan és jelentősen csökkentsük, és ismét stabilizáljuk a jégtakarót és a légkört.”
A PIK kutatói szerint elkerülhetetlen a grönlandi jégtakaró elolvadása amint a globális középhőmérséklet eléri a kritikus küszöböt, az iparosodás előtti szinthez képest 0,8-3,2 Celsius-fok közötti emelkedést. Grönland nagy gleccserei 1985 óta átlagban 3 kilométert hátráltak, és sokuk most nagyobb felületen állnak meleg tengervízzel fizikai kapcsolatban. Ez pedig még akkor is akadályozná a gleccser „visszanövését”, ha elegendő hó esne télen. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az emberek valami csoda folytán képesek lennének megállítani a globális felmelegedést, a jég akkor is tovább fogyna. A jégtakaró néhány száz vagy ezer év alatt teljesen elolvadhat, ami több mint hét méterrel megemeli a globális tengerszintet. Hatására összeomlik az atlanti meridionális áramlási rendszer (AMOC), amely a meleg vizet északabbra, a hideget délebbre irányítja, biztosítva, hogy a magasabb szélességi körön fekvő szárazföldi területek, köztük Európa klímája viszonylag enyhe legyen.
A politikai korrektség mellett azonban létezik tudományos korrektség is és ennek a szellemében meg kell jegyezzük azt, hogy Grönland klímája csak az utóbbi 1000 évet vizsgálva is mutatott hasonló, vagy nagyobb változásokat úgy, hogy abban az emberi ÜHG kibocsátásnak természetesen még nem lehetett szerepe. A középkorból származó feljegyzések szerint a vikingek Izland és Grönland között hajózva, illetve Észak-Amerika felé menet egyetlen jéghegyet sem láttak. Köztudott, hogy maga a sziget neve („Zöld Föld”) is onnan ered, hogy a vikingek erdőket és mezőgazdasági tevékenységre alkalmas klímaviszonyokat találtak itt. A Kr.u. 750-től 1350-ig tartó „Középkori Meleg Időszak” (Medieval Warm Period) alatt olyan meleg volt Észak-Európában, hogy Angliában szőlőt termeltek, a grönlandi viking települések környékén pedig árpát termesztettek és szarvasmarhát tartottak. A jelenkori észak-európai felmelegedés máig nem érte el ezt a szintet annak ellenére, hogy Finnország sarkkörön túli területein most 2021. júniusában például 30 Celsius fok fölötti hőmérsékleteket mértek.
Fotó: Pieter Bruegel: Vadászok a hóban (1565) - Kép: Wikipedia
A régészeti leletek bizonyító ereje ezzel kapcsolatban megkérdőjelezhetetlen. Az ezt követő ’Kis Jégkorszakban’ (Little Ice Age) 1400 és 1850 között, amikor 0,8-1,0 Celsiusszal volt alacsonyabb az Északi félteke átlaghőmérséklete, mint az 1950-1980 közötti évek átlaga Grönland éghajlata is jóval hidegebbre fordult. Eltűntek a vikingek s velük együtt az árpa és a szarvasmarha Grönlandról és korcsolyáztak az emberek a Temze és az amszterdami csatornák befagyott jegén, ahogy ezt Pieter Bruegel 1565-ben meg is örökítette híres festményén.
De mielőtt ez bekövetkezett volna a grönlandi régészeti ásatások pontos képet adtak a geológiai értelemben gyors lehűlésről. Pár évtized-évszázad alatt eltűntek az ápra és szarvasmarha maradványok a leletek közül és ezzel párhuzamosan megjelentek a hal és a fóka csontok. Végül minden eltűnt, az emberi maradványok is.
Az emberi ÜHG kibocsátás szerepe vitathatatlan a klímaváltozásban. De mint Grönland és Észak-Európa példája mutatja valószínű, hogy a klímaváltozás nem magyarázható teljes körűen egyetlen paraméter, az emberi ÜHG kibocsátás növekedésével. Megnyugtatóbb lenne, ha minderre tudnánk már a választ, elfogultság és stigmatizálás nélkül meghallgatnánk minden szakmai véleményt.
Forrás: corvinak.hu
