Az ellenzék visszaröpítene minket a klímavédelem kőkorszakába

Csakhogy háborús helyzetben nem a drága és műszakilag kiforratlan megoldásokra szoktak szavazni a felelős döntéshozók. Háborús helyzetben Paks-2 és az orosz földgáz nélkül az egyedüli megoldás a hazai-, illetve a korlátozás nélkül beszerezhető energiaforrások felé való elmozdulás lehetne. Újból előtérbe kerülhet a hazai lignit és barnaszén hasznosítása – természetesen a lehető legkörnyezetbarátabb módon – a hazai biomassza energetikai célú felhasználásának növelése – az energetikai ültetvények területi növelésével – a hazai konvencionális és nem-konvencionális földgáz kitermelésének fokozása, de még a kevésbé problémás fűtőolaj alkalmazások feltámasztása is. Ez pedig radikális üvegházgáz kibocsátás növekedést és levegőminőség romlást eredményezne. Lassan mondva tehát, hogy az ellenzék is megértse: Paks-2 és orosz földgáz nélkül pont az ellenkezője valósulna meg a programjuknak, visszamennénk időben a klímavédelem kőkorszakába.

A német lakossági áramárak lassan elérték a magyar árszint ötszörösét. Míg Budapesten 10,32 eurócentet fizettünk kilowattóránként 2022. januárjában az áramért, addig Berlinben ugyanennek 50,07 eurócent volt az ára. A lakossági földgázárak tekintetében Hollandia az Európa-bajnok, több mint háromszor annyit fizetnek az amszterdami lakosok a gázért, mint mi itt Budapesten. A képzeletbeli árdobogón van még Dánia és Németország, de Ausztriában, Szlovéniában és Csehországban is duplája-, Szlovákiában pedig másfészeres az árszínvonal a magyarhoz képest. Görögországban, Romániában, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Spanyolországban már tüntetésekig fajult a dolog, Hollandiában, Németországban és Szlovákiában ipari leállásokig. De ezt nyugodtan tekinthetjük előzetesnek azokhoz a forgatókönyvekhez képest, ami az ellenzék felelőtlen háborús politizálása és a szankciók energetikai kiterjesztése miatt bekövetkezhet.

A német Zöldek az orosz katonai invázióra való hivatkozással végre elérték sokéves harcuk megkoronázásaként az Északi Áramlat-2 földgázvezeték engedélyeztetési eljárásának a leállítását. Bár a német belpolitikai ökölharcban feláldoztak valamennyit Európa földgáz ellátásának biztonságából, az orosz-ukrán háború és a szankciók kockázatait felmérve a német álláspont realista irányba, előnyére változott. Eszerint a háború miatti szankciókat nem lehet kiterjeszteni az energiakereskedelem területére, mert az orosz energiahordozóktól erősebben függő tagállamok gazdasága lebénul, elviselhetetlen energiaárakkal és inflációval.

„Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy az egyes ágazati és szakpolitikákba integráljuk a fenntarthatósági követelményeket, hogy azok egy irányba mutassanak: a fenntartható jövőt szolgálják” – idézet az ellenzéki klímapolitika alapjául szolgáló LMP által jegyzett Zöldgarancia Programból. Választási győzelmük esetén:

1. A Paks 2 új blokkjaira szánt sok ezer milliárd forintot a megújuló energiaforrások bővítésére, valamint épületszigetelési és energiahatékonysági programokra fordítanák.
2. A megújuló energia arányát 2030-ig 35%-ra utána lehetőleg 100%-ra növelnék.
3. A klímagyilkos erőművi és lakossági szénfelhasználást legkésőbb 2025-ben kivezetnék, de már 2023-tól megszüntetnék a szennyező szén-, lignit és nagy nedvességtartalmú tűzifa forgalmazását.
4. 2030-ra 65%-alal csökkentenék az ország szén-dioxid-kibocsátását.
5. Legalább 27%-ra növelik az erdővel borított területek arányát 2030-ig.
6. Komplex energetikai mélyfelújítási programot indítanak, leszigetelnek évi 100 ezer lakást.

Az első, ami szembetűnő, hogy az Európai szankcióktól függetlenül a Paks-2 beruházást így is, úgy is leállítanák. A hiányzó energiát megújulókkal pótolnák, illetve csökkentenék földgáz felhasználást a fűtési szektorban.

Kezdjük ott, hogy sem a hazai áramtermelés 50%-át adó Paksi Atomerőművet, sem az épülő Paks-2 atomerőművet nem lehet sem megújuló, sem fosszilis energiával helyettesíteni.

Egyrészt nagyon hamar és jelentős levegőszennyezéssel kellene elégetnünk az erdőinket, ha biomasszában gondolkodnánk. Nem létezik az az erdősítési program, amivel elérhető a 27%-os erdősültségi ráta ilyen mértékű tűzifaégetés mellett, ráadásul a faanyag és a tűzifa ára az egekbe emelkedne, hiszen jelenleg is kínálati szűkösség a jellemző. Cinikus, de jogos kérdés ezek után, hogy mi lenne a biodiverzitással és a fenntarthatósággal? Nem tüntettek eleget annak idején a zöldek a Pécsi Erőműben történő tűzifaégetés ellen? A pécsi famennyiség negyvenszeresére lenne szükség Paks pótlására. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nukleáris kapacitások biomassza égetéssel való kiváltása nem fenntartható.

Az időjárásfüggő megújulókkal meg az a baj, hogy az év 8760 órájából a napenergiára 1600 órában, a szélre pedig 2000-2400 órában számíthatunk és szakértők szerint 2040-ig, 2045-ig nem is állnak majd rendelkezésre az ipari szintű áramtárolást lehetővé tevő akkumulátorok. Addig, a rendszerszintű flexibilitás biztosítása földgáz-tüzelésű erőművekkel kell megtörténjen, ami növeli a földgáz-import kitettségünket. Az időjárásfüggő megújulók ellátásbiztonsági szempontból nem lehetnek alternatívái a paksi nukleáris fejlesztéseknek.

Akkor nem marad más, mint a fosszilis erőművek építése, vagy az import további növelése, mint Paks-helyettesítési opció. A Paksi Atomerőmű teljes kereskedelmi áramtermelésének 1987-es beindulásával főként szén- és lignittüzelésű erőművi kapacitásokat váltott ki, évi 14-15 millió tonnával csökkentve a CO2 kibocsátásunkat. Ha tehát Paksot szenes erőművekkel akarnánk pótolni, akkor a kb. 60 millió tonnás éves CO2eq kibocsátásunk 25%-al, akár 75 millió tonnára növekedne évente. Földgáztüzelésű erőművek építése esetén meg tovább erősödne az import gáz kitettségünk, és nagyobb gázmennyiséget kellene piaci alapon Ausztria felől beszereznünk, ami – és itt most utalnék az európai földgázválságra és az orosz gáz lehetséges szankcionálására – lakossági gázáremelési spirált indítana el ellenzéki győzelem esetén. Az atomerőművi kapacitásaink fosszilis erőművekkel való helyettesítése az európai és hazai klímavédelmi- és levegőszennyezettség csökkentési vállalások-, valamint az orosz gáz lehetséges szankcionálása fényében megvalósíthatatlan.

Ugye emlékszünk még Lendvai Ildikó lassan mondott mondatára?

De ha már a pénzről esett szó, ne végezzünk fél munkát! Beszéljünk a tisztán megújuló energiára alapozott klímasemlegesség költségeiről is! Az egyik oldalon ott van a Paks-2 beruházás a maga 4000 Mrd. Ft.-os költségével, a másik oldalon ott van az energiaszektor megújuló energia alapú zöldítése, aminek a beruházásigénye az új Nemzeti Energiastratégia megvalósításra kijelölt PV központú forgatókönyve szerint minimum 4390 Mrd. Ft. (12,2 Mrd. EUR, 360 Ft./EUR árfolyamon számolva). Ráadásul, míg a Paks-2 Atomerőmű átadása után piaci alapon is megáll majd a lábán, és elkezdi visszatermelni a beruházási költséget, addig a megújuló energia termelő egységek jelentős része csak állami támogatással lesz a piacon tartható. Ehhez jön még az évi többszáz milliárd forint többletköltség, amit az időjárásfüggő megújulók rendszerintegrációja és kiegyensúlyozása jelent, és ugye az előbb említett, hasonló nagyságrendű állami támogatás a megújuló energia termelőknek. Az új Nemzeti Energiastratégia minimum 21%-os részesedést irányoz elő a megújulók számára 2030-ig a végső energiafogyasztásban, ami évi 80-100 Mrd. Ft. támogatással elérhető. Az ellenzék 35%-os megújuló ígérvényének támogatásigénye évi 450-750 Mrd. Ft.-ot igényelne „A 2030-as megújulóenergia-arány elérésének költségbecslése” című, 2018-as, Regionális Energiagazdálkodási Kutató Központ (REKK) által készített tanulmány alapján. Az már csak hab a tortán, hogy az új atomerőmű 60 éves tervezett üzemidejével szemben a nap és a szélerőműveket lényegesen rövidebb időre, 25 év üzemelésre tervezik, ami azt jelenti, hogy ez utóbbi esetében sokkal hamarabb lesz szükség új beruházásokra. Ennek alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a klímasemlegesség eléréséhez a Paksi Atomerőmű villamosenergia termelése és a Paks-2 beruházás megvalósítása a legolcsóbb opció.

Van itt pénz dögivel, mindenre is. Csak jelölje meg a tisztelt ellenzék, hogy mely szektoroktól vonná el az épületfelújításokra szánt évi 500 Mrd. Ft-ot, az évente 350-650 Mrd. Ft.-al magasabb megújuló támogatást, a kb. ugyanennyi rendszerüzemeltetési többletköltséget és a Paks-2 beruházás duplájára rúgó megújuló-alapú zöldítés beruházási költségeit! Végül persze mindent mi fizetünk végfogyasztók, de jó lenne tudni, hogy melyik sárga csekktől féljünk jobban?

Az ellenzék EU-ra is rálicitáló 60-65%-os üvegházgáz-kibocsátás csökkentési célja 2030-as határidővel nagyjából 130.000 forintjába kerülne egy négytagú magyar családnak évente. Természetesen ezt nem az ellenzék programját olvasva sikerült kiderítenünk.

Annak ellenére, hogy a megvalósítás jelentős mértékben múlik a mindenkori magyar költségvetés és – szélesebb értelemben – a magyar társadalom teherbíró képességén, az ÜHG kibocsátáscsökkentés áráról csupán közvetett számokkal rendelkezünk. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából készült tanulmányában a Regionális Energiagazdálkodási Kutató Központ és a Globális Zöld Növekedési Intézet szerint ahhoz, hogy Magyarország klímasemlegessé váljon 2050-re, összesen mintegy 50.000 milliárd forintra lenne szükség, ami az éves GDP 2,6%-4,8%-ának felel meg az aktuális GDP növekedési pálya függvényében. Feltételeztük, hogy a költségek eloszlása egyenletesen jelenik meg időben, és a kezdeti többletberuházási igényt kompenzálja az, hogy a jelenlegi 33%-os csökkentést csak 7%-al kell megtoldani 2030-ig a 40%-os csökkentési cél eléréséhez. Ezek mellett a feltételek mellett az jön ki, hogy a 40%-os ÜHG kibocsátáscsökkentés elérésének költsége 16-17.000 milliárd forint, az EU által elérni kívánt 55%-é 22-23.000 milliárd forint, az ellenzék céljaként megjelölt 65%-é 26-27.625 milliárd Ft. Ez az éves GDP 4,0-7,0%-át jelenti, amely nagyságrendileg megegyezik, vagy kicsit több, mint amit az oktatásra, az egészségügyre és az energiahordozó importra költünk egyenként. Ennek az összegnek nagyjából a 20%-át állja az EU, ha éppen olyan kedve van, a hiányzó tetemes 80%-ot pedig tagállami költségvetések. Ez bizony nem kis összeg, az ellenzéki kibocsátáscsökkentési tervek fejenként kb. 32500 Ft többletkiadást jelentenének 2030-ig évente, ami egy 3-4 tagú család esetében 97500-130000 Ft. Ok, mondhatnánk persze, hogy magánbefektetések keretében is meg fog valósulni sok minden. Csakhogy a magánbefektetések megtérülését is a fogyasztók fizetik majd végső soron a magasabb fogyasztói árakon keresztül.

Két különböző esemény is felülírhatja a Kormány hosszú távú elképzeléseit. Az április 3-i választások és az orosz-ukrán háború. Képzeljünk magunk elé egy olyan forgatókönyvet, amiben az ellenzék győzelme esetén egy új kormány leállítja Paks-2-őt, a következő EU szankciós csomag pedig letiltja az orosz szénhidrogéneket.

Az ellenzék szerint nincs más választásunk, mint felgyorsítani a megújulók termelését. Egy 80% körüli megújuló energia részesedés a végső energiafelhasználásban a jelenlegi szabályozási környezetben és nagyon konzervatív becsléssel évi 1.700 milliárd forint állami támogatással lenne fenntartható. Ehhez - ahogy már említettük - az új Nemzeti Energiastratégia alapján szükség lenne 4390 milliárd forintnyi beruházásra, ami több, mint a Paks-2 beruházás összértéke. Arról is szót ejtettünk már, hogy ráadásul ez a megújuló beruházási szükséglet kétszer is jelentkezne 2050-ig.

Miután az ipari méretű villamosenergia tárolás lehetőségének a hiányában az időjárásfüggő megújulókra nem alapozható az ellátásbiztonság, a Paks-2 projekt és az orosz gázszállítások leállítása nagy valószínűséggel azt eredményezné, hogy a hazai lignit energetikai hasznosítása 2025 után is megmarad, sőt még kapacitásbővítés is szükséges lehet a Mátrai Erőműben. Szükség lehet a Tisza II. és a Dunamenti Erőmű fűtőolajjal is üzemeltethető blokkjainak a működőképessé tételére is.

A műszaki és ellátásbiztonsági kockázatok bekalkulálásával szemlélve a Kormány és az ellenzék jövőre vonatkozó terveit, bizton kijelenthető, hogy az ellenzéki forgatókönyvek a klímavédelem kőkorszakába repítenének vissza minket, ellentmondásba keveredve az eredeti radikális zöldítési céljaikkal. Nem kell ezen meglepődni, hiszen minden műszakilag és pénzügyileg megalapozatlan terv így szokta végezni. A baj csak, hogy ez a mi zsebünkre és a biztonságos energiaellátásunk kontójára menne.

Az ellenzék úgy emeli meg a 2030-as közbülső megújuló energia részesedési és üvegházgáz csökkentési célszámokat, hogy még sok olyan technológiát kellene alkalmazni a megvalósításhoz, amelyek a gyakorlati alkalmazás, a bekerülés és az üzemeltetési költségek szempontjából nagyon messze vannak a megvalósíthatóságtól. Ennek köszönhetően az ellenzéki program megvalósítása durván kétszer annyiba kerülne az adófizetőknek, mint a Kormányé úgy, hogy a végeredmény, a 2050-es klímasemlegesség ugyanaz (1. táblázat). Kérem, szóljon aki érti.

* - energiahatékonysági kötelezettségi rendszer,

** - lakásonként 5 millió Ft felújítási költséggel számolva

1. táblázat – A Kormány és az ellenzéki pártok klímapolitikai programjának becsült finanszírozási igénye 2026-ig, illetve 2030-ig. Az alapadatok forrása: új Nemzeti Energiastratégia, Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia, a REKK „A 2030-as megújulóenergia-arány elérésének költségbecslése” (2018) c. tanulmánya, illetve a Klímapolitikai Intézet saját számításai.