Kijelenthető, hogy a háború hozzájárul a klímaváltozás hatásainak a fokozásához? Cikkünkben megvizsgáljuk és összefoglaljuk a háborúk klímahatásait.

Az emberi élet védelménél, az erőszak megfékezésénél semmi sem lehet fontosabb, amikor háborúkról beszélünk, ugyanakkor a katonai, hadászati összecsapások nem csak a gazdaságra és a társadalomra, de a kultúrára és a környezetre is hatalmas terhet helyeznek. A fegyveres konfliktusok megakasztják a fenntarthatósági célok megvalósítását, nem csak az érintett országokban, hanem azok közvetlen és közvetett környezetében is. Nem beszélve arról, hogy a helyreállítás környezeti költségei is jelentősek lehetnek.

Az emberi civilizáció és az összetett emberi társadalmak már az ókorban is háborúztak egymással. Különösen hangzik, de minden konfliktus magával hordozta a környezetváltozást már az első háborúktól kezdve. Gondoljunk itt olyan tájátalakító építményekre, mint a Kínai Nagyfal, az athéni ókori építkezések, a rómaiak limese vagy az erdőségek kiirtása hajó- és erődítmény építési célból. A katonai területek a becslések szerint az ókori civilizációk szárazföldi területének 25-40%-át tették ki, ma ez az arány 3-8%. Megváltoztatták az addigi lokális és egyre inkább regionális biodiverzitást (hüllők, kétéltűek, kis emlősök vándorlása stb.).

Háború vs. klímaváltozás

A katonáskodás, a háborús konfliktusok fokozatos növekedésével az államoknak szükségük volt fokozni a nyersanyag kitermelésüket és az élelmiszerellátást. Annalsta Saxo (12. század) német krónikaíró írta azt, hogy a keresztesháborúk idején volt olyan erdőség Bajorországban, ahol a fácán és a szarvas hosszú évekre teljesen eltűnt, St. Gallen környékén pedig óriási erdőségek tűntek el az építkezések miatt.

A háborús taktikák közé tartozik a mezőgazdasági infrastruktúra, például a csatornák, kutak és szivattyúk lerombolása, valamint a termények elégetése. Ezáltal súlyos csapást mérnek az élelmezésbiztonságra és veszélybe kerül a megélhetés. Nem beszélve a háborúk után kitörő járványokról.

Az ipari forradalmak után a technika és a hadászat fejlődésével tovább fokozódott a környezet terhelése a háborúk által.

Ezen események környezeti hatása már jóval a konfliktus kirobbanása előtt jelentkezik. A katonai infrastruktúra kiépítése és fenntartása hatalmas mennyiségű erőforrást igényel, a humánerőforrástól a környezeti erőforrásokig. Utóbbiak bányászata, finomítása, előállítása során nagy mennyiségű szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid kerül a légkörbe, melyek közvetetten a globális felmelegedés és a klímaváltozás szélsőségeit fokozva hatnak ránk. Ezek nagyrésze a szén és a szénhidrogének égetése során kerülnek a környezetbe. De még ezeknél is veszélyesebbek a szálló porok (PM2,5, PM5, PM10), a kén-dioxid, a nitrogén-oxidok, az ammónia, a benzpirének, szerves oldószerek gázai stb., illetve vizes környezetben a foszfor vegyületek, a nehézfémek, az ipari szennyezések, ásványolaj-, műtrágya- és gyógyszer maradékok. A katonai szárazföldi, vízi és légi (ma már űr is) eszközök, épületek és infrastruktúra mind-mind energiát igényelnek, többségében ma is fosszilis forrásból.

Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, Észak-Korea és az Egyesült Királyság haderejének szén-dioxid és metán kibocsátása 4,5-szer nagyobb, mint az összes többi országé együttvéve, de 1,1-szerese a teljes emberi szén-dioxid kibocsátásnak.

A katonai kiképzések, háborúk talaj-, lég-, víz-, vegyi- és zajszennyezést okoznak a fegyverek, járművek használata miatt. Az I. világháború során az Isonzó folyó teljes élővilága kipusztult a vegyi anyagok vízbe jutása miatt, a Duna pedig a II. világháború alatt szenvedett környezeti károkat. A szomszédunkban zajló háború során is jelentős vízszennyezések történnek, melyek nem csak lokális, hanem regionális problémákat okozhatnak a folyók, patakok, felszínalatti vizek szennyezése révén rövid- és hosszútávon egyaránt.

A lőszer hulladékok nagyrésze ökológiailag veszélyes kategóriába tartozik, mivel olyan anyagokat tartalmaznak, mint például az ólom, a higany és a nagyon mérgező dinitrobenzol. A háborúk során és után a lőszerhulladék kiemelése igen költséges, ezenkívül nagy az ökológiai kockázata annak, hogy a hulladékanyag kiemelésekor
kén-, nitrogén- és foszforvegyületek keverednek fel az üledékben.

A járműmozgások, a robbanószerek, a kiömlő üzemanyag az érzékeny tájakat és a biodiverzitást károsítják, akár 50-60 km távolságra is kihat egy-egy ilyen esemény. A háborúk nagy mennyiségű üzemanyagot igényelnek, ami jelentős károsanyag-kibocsátáshoz vezet. Az üvegházhatású gázokon túl egyéb halogénezett elemek is a légkörbe kerülnek.

Súlyos környezetszennyezést okozhat az is, ha ipari létesítményeket szándékosan megtámadnak, megrongálnak vagy megzavarnak. Az ukrán-orosz háborúban is láthatunk ilyet, Csernobil esetében. Az ukrajnai háborúban az oroszok a katonai jellegű célpontokat vették célba elsősorban. A légi és tengeri bázisokon lévő üzemanyagtárolókból származó tűz, a lőszerraktárakban bekövetkező robbanások során nehézfémek, szálló porok, benzol és egyéb mérgező anyagok juthattak a levegőbe és a talajba.

Az olaj- vagy ipari létesítmények elleni szándékos támadásokat háborús fegyverként használják, hogy nagy területeket szennyezzenek be vagy termelésbeli és ellátási nehézségeket okozzanak. Ide sorolhatjuk a kőolaj és földgáz feltárás és kitermelés során a tornyok vagy a himbás olajszivattyú telepek felrobbantását is. Egy olajtorony felrobbanása és akár hetekig tartó égése alatt több károsanyag kerül a levegőbe, mint amennyit 100.000 az ezredforduló előtt gyártott dízel autó 3 év alatt kibocsát.

Robbanóanyagok: akna, kazettás bomba

A szárazföldeken a konfliktusok során az aknák, a kazettás bombák és más robbanóanyag-maradványok korlátozhatják a mezőgazdasági területekhez való hozzáférést, valamint fémekkel és mérgező anyagokkal szennyezhetik a talajt és a vízforrásokat. Az ENSZ becslése szerint a koszovói háború alatt közvetlenül a talajszennyezés 1000-2000 ember halálát okozhatta.

Nukleáris fegyverek: atombomba

A modernkori történelem legjelentősebb pusztítása a két japán város, Hirosima és Nagaszaki bombázása a második világháborút lezáró katonai művelet volt 1945-ben. A bombázást az amerikai légierő hajtotta végre, és mindmáig ez a két eset az egyedüli példa nukleáris fegyverek háborús alkalmazására. A bombázások utáni négy hónapban Hirosimában 90.000-166.000, Nagaszakiban 60.000-80.000 ember hunyt el a bombázások hatásainak következtében. A következő hónapokban számtalan ember halt bele az égési sérülésekbe vagy a sugárzás következtében kialakult egyéb betegségekbe. A környezetre gyakorolt hatás felfoghatatlan mértékű.

Az ENSZ 1996-ban fogadta el az átfogó atomcsend egyezményt, amely a földalatti nukleáris robbantásokat is megtiltja, de vannak országok, pl. Észak-Korea, melyek a mai napig végeznek kísérleti atomrobbantásokat. Az utolsó jelentős tesztjük 2017-ben történt, mely a hirosimai atombomba erősségének a hétszerese volt, és a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengést okozott. Dél-koreai állami becslések szerint az epicentrum 50 km-es körzetében az élet minden formájára káros és veszélyes radioaktív hulladékot termelt.

Vegyi- és biológiai fegyverek

Nem csak a nukleáris fegyverek okoznak környezeti problémákat, hanem a hagyományos fegyverek is, pl. a fehérfoszfor égése során légcső és tüdőkárosító anyagok szabadulnak fel, ezenfelül erősen gyúlékony anyagok is. És még nem is beszéltünk az első világháborúban és Vietnámban széles körben alkalmazott vegyi- és biológiai fegyverekről.

A háborúk, vallási, politikai konfliktusok során a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő emberek elvándorlása óriási környezeti lábnyomot hagyhat maga után. A sátortáborok, az eldobott szemét, a tisztálkodás során elhagyott veszélyes hulladék, mind-mind károsítja a környezetet, különösen ott, ahol nincsenek alapvető szolgáltatások, például vízellátás, szennyvízelvezetés és hulladékgazdálkodás.

Nyitókép: Ukrán katonák gyakorlatoznak az észak-ukrajnai Csernyihivben lévő katonai kiképzőközpontban 2018. november 28-án (fotó: MTI)