Az ENSZ becslése szerint 2100-ra 9,4-12,7 milliárd főre növekvő emberi népességet a jelenlegi műszaki-technológiai szinten lehetetlen lesz fenntarthatóan egészséges élelmiszerrel, tiszta ivóvízzel és energiával ellátni. Amennyiben komolyan vesszük azt, hogy globálissá tesszük a klímasemlegességet 2050-re (EU, USA), illetve 2060-ra (Kína, India, Japán, Oroszország) olyan technológiai áttörésre van szükség a mezőgazdaságban, olyan új klímainnovációkra, melyekkel lényegileg csökkenthető a mezőgazdaság üvegházgáz (ÜHG) kibocsátása. Bár vannak ígéretes fejlesztések, de úgy tűnik, ezekkel csak kibocsátás növekedési üteme csökkenthető. A mezőgazdaság karbonsemlegességét eredményező módszertan sajnos még a tervezőasztalig sem jutott el. A kérdés, hogy hogyan építsünk fel egy alacsony-karbon kibocsátású-, alacsony agrokemikália felhasználó-, alacsony ökológiai lábnyomú mezőgazdaságot, úgy, hogy közben teljesüljön a mezőgazdaság élelmezésügyi alapfunkciója? És, hogy jön ehhez az egészhez az Európai gazdatüntetések sorozata? Erre keressük majd a választ a továbbiakban.
Miközben a Föld népessége folyamatosan növekszik majd, a FAO adatai szerint az 1960-as bázisévhez képest 2050-re közel 58%-al csökken az egy főre jutó megművelhető területek aránya globálisan. Ahhoz azonban, hogy az élelmiszertermelés lépést tudjon tartani a növekvő létszámú emberiség élelmezésének a kihívásával, 15%-al kellene növekednie a mezőgazdasági művelés alatt álló területeknek 2050-ig. Az édesvíz fogyasztásunk eközben mára megháromszorozódott megint csak 1960-at alapul véve, ezzel párhuzamosan az egy főre jutó édesvíz készletek 50%-al csökkentek ugyanezen az időtávon. 1961-ben az egy fő ökológiai lábnyoma még csak 0,88 hektár volt, ez napjainkra már elérte a 2,2 hektárt. Magyarország egy lakosának ökológiai lábnyoma 3,7 hektár. A Földön minden emberre csak 1,8 hektár terület jut, és bár Magyarország ökológiai lábnyoma messze elmarad a fejlett Nyugati országokétól, ez az érték is mutatja, hogy még mi is több erőforrást használunk és több hulladékot termelünk, mint azt a fenntartható fejlődés elve szerint tehetnénk. Ha azt feltételezzük, hogy a világ népessége 2050-re várhatóan közel 10 milliárd főre fog emelkedni, az a globális élelmiszerigény 56%-os növekedését fogja magával hozni (Creating a Sustainable Food Future /World Resources Institute/, https://www.wri.org/research/creating-sustainable-food-future), miközben drasztikusan csökkeni fog az egy főre jutó termőföld és ivóvíz-készlet, mint azt a fentiekben láttuk.
Tehát minimum 56%-al, azaz több, mint másfélszeresére kellene növelnünk az élelmiszertermelést 25 év alatt úgy, hogy nem növelhetők tovább lényegesen a mezőgazdasági területek, fogynak a források és a jelenlegi műszaki-technológiai színvonalon a művelés maga egyre fenntarthatatlanabb irányt vesz. A mezőgazdasági szektor paradoxona az, hogy a mezőgazdaság csak úgy tud függetlenedni a klímaváltozás kedvezőtlen hatásaitól, hogy egyre intenzívebbé válik a gazdálkodás (öntözés, növényi stressz ellenállóképesség-javító műtrágyák, növekedésszabályozók, növényvédőszerek alkalmazása, nagyüzemi istállózó állattartás, stb.), ami – azzal együtt, hogy növekszik a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége és a termésbiztonság – növeli a CO2 kibocsátást. Úgy tűnik, hogy az 1960-ban kezdődött Zöld Forradalom, vagy másnéven Harmadik Mezőgazdasági Forradalom tartalékai kimerültek, szükség van egy Negyedikre.
A Zöld Forradalom a béke Nobel-díjas német Norman Borlaug és kínai Yuan Longping által megalapozott heterózis-nemesítésnek-, a gépesítésnek-, termesztési technológia fejlesztésnek-, a tervezett öntözésnek- és az agrokemikália (növényvédőszerek, műtrágyák) használatnak köszönhetően a legalapvetőbb kultúrnövényeink termésátlagának globális megtöbbszöröződését (jellemzően 2 és 5 közötti a szorzó) eredményezte. Kínában gyakorlatilag megszűnt, Indiában százmilliókkal csökkent az éhezők száma, hogy csak a legnagyobb népességű országokat említsük. Azonban míg a mezőgazdasági termelés erőteljesen emelkedett, a szektor energiafelhasználása is növekedett ezzel arányosan. Nem csak a mezőgazdasági gépek üzemanyagfogyasztása révén, hanem amiatt is, hogy a vegyipar által előállított műtrágyák, peszticidek, gyomirtók és egyéb agrokemikáliák alapanyaga kőolaj, így gyártásuk környezetszennyező és ÜHG kibocsátó. Nem is beszélve arról, hogy így a mezőgazdaság is függővé vált a különböző energiaár válságoktól. A Zöld Forradalom elérte korlátai felső határát, innen már csak jelentős környezetszennyezéssel és ÜHG kibocsátással lehetne fokozni a termelést.
Tény, hogy szükség van a mezőgazdaságban egy fenntarthatósági fordulatra, ami klíma- és környezetbarátabbá teszi a gazdálkodást, de nem úgy, hogy a mezőgazdaság nem tesz eleget az élelmiszer és takarmány-termelési alapfunkcióinak és nincs meg az a technológiai paletta, amellyel alacsony-karbon, vagy karbonsemleges gazdálkodást lehetne folytani költséghatékonyan.
Az Európai Klímatörvény rögzíti az EU kötelezettségvállalását amellett, hogy 2050-re nettó klímasemlegessé válik. A mezőgazdasági ÜHG-kibocsátásokra az EU erőfeszítésmegosztási rendelete (ESR) vonatkozik, amely az egyes tagállamok számára éves célokat tűzött ki a 2021-2030 közötti időszakra a mezőgazdaságon kívül a közlekedésből, az épületekhez köthető energiafelhasználásból és a hulladékkezelésből származó kibocsátásra. Ezek szerint az ESR alá tartozó szektorokban, természetesen ideértve a mezőgazdaságot is, legalább 30%-os ÜHG kibocsátás csökkentést kellene elérni a 2005-ös bázisévhez képest. Ezzel szemben a valóság az, hogy 2005 és 2021 között a mezőgazdasági kibocsátás csak statisztikai hibahatáron belül csökkent, kb. 3-4%-al, és a jelenlegi politikák megvalósítása is csak 8%-os csökkentést tesz majd lehetővé 2030-ig (Greenhouse gas emissions from agriculture in Europe, Published 24 Oct 2023). Tehát az EU úgy követeli meg a gazdáktól az ÜHG kibocsátás jelentős csökkentését, hogy az szignifikáns költségnövekedést jelentene folyamatosan csökkenő támogatások és a hiányzó alacsony-karbon technológiák mellett, hogy igazából maga sem hiszi, hogy ez megvalósítható (1. ábra). Az ábrán látható adatok a Biztosság egyik háttérintézményétől, az Európai Környezetvédelmi Ügynökségtől származnak.
1. ábra – Az EU-27 mezőgazdasági szektorának összesített és ágazati ÜHG kibocsátása 1990 és 2024 között, illetve a projektált kibocsátások 2040-ig. Forrás: EEA – European Environmental Agency, Historical (1990-2020) and projected (2020-2040) emissions from the agriculture sector in the EU-27, ábra: Klímapolitikai Intézet.
A magyar kormányt jellemző reálpolitikának köszönhetően nálunk soha senki nem is hitegette magát azzal, még a legnagyobb ellenzéki klímahiszti közepette sem, hogy a teljes klímasemlegesség megvalósítható az agrárágazatban a jelenleg előre látható tendenciák mentén (2. ábra).
2. ábra - A mezőgazdasági ágazat ÜHG-kibocsátása a WAM-OLP forgatókönyv szerint 1990 és 2050 között. Forrás: AKI Klíma- és Környezetkutatási Osztálya, felülvizsgált NEKT (2023)
De az Európai gazdák idegeit az is borzolja, hogy az Európai Unió végrehajtó testülete 2022 júniusában rendeletet javasolt a peszticidek használatának 50%-os csökkentéséről 2030-as céldátummal. Szakértői becslések szerint ez nagyjából 20%-os termeléscsökkentést eredményezne a növénytermesztési ágazatban, ami további bevételkiesést jelent majd a termelőknek, hiszen közben egyetlen alternatíva, egyetlen hatékony biopeszticid sem került kifejlesztésre.
Míg 2005 és 2020 között 5,3 millió gazdaság szűnt meg EU-szerte mára eltűnt az európai gazdálkodók egyharmada úgymond ’pénzügyi problémák’ miatt. Ezeknek a pénzügyi problémáknak a gyökerei azonban a 2019-óta regnáló baloldali-liberális EU Bizottság elhibázott agrárpolitikájában gyökereznek. Ursula von der Leyen a Bizottság elnöke kijelentette, hogy visszavonja a növényvédő szerek használatának felére csökkentését célzó tervet, mivel az a „polarizáció jelképévé” vált az európai gazdálkodók tiltakozását követően. Szerintünk ez nem a polarizáció jelképe, hanem a szakmaiatlan, ideológiai alapú politizálásé. A Zöld Forradalom idején, amikor pár évtized alatt százmilliók emelkedtek fel a mindennapi éhezés szintjéről az élelmiszer ellátás biztonságáig, büszkeség volt a mezőgazdaságban dolgozni. Mára eljutottunk odaáig, hogy az EU-ban a mezőgazdaság szükséges rossz.
Borítókép: MTI/EPA/Clemens Bilan
