A soros COP29 klímakonferencia 2024. november 11-én kezdődött Bakuban Azerbajdzsán fővárosában és november 22-én ér véget. A dátumon és a helyszínen kívül a fő napirendi pontokat lehet még csak tudni. Persze minden klímakonferenciát fontossá tesz maga a megoldandó probléma súlya, az, hogy sikerül-e lényegi megállapodásokat kötni a klímasemlegesség elérhetősége érdekében, de ahogy közeledik 2030 – amikorra már nagyon konkrét kibocsátás-csökkentési és megújuló energia célszámokat kellene elérni – az idő fogyásával a tennivalók is egyre sürgetőbbek. Ezért sokan gondolják, hogy most végre tényleg megoldást kell találni a vitás kérésekre. Többek között a fejlett és a fejlődő országok között zajló klímafinanszírozási vitát is le kellene zárni, hiszen már túl sok éve akadálya a továbblépésnek.
A COP29 (Conference of the Parties – a részes felek konferenciája) Azerbajdzsán elnöksége alatt a részes felek áttekintik majd a fenntartható fejlődési célok (SDG-k) teljesítésének a helyzetét és elemezni fogják a Párizsi Megállapodásban meghatározott 1,5°C-os globális hőmérséklet emelkedési korlát tarthatóságát. Ennek tükrében várhatóan ambíciónövelésre lesz szükség a klímasemlegesség elérése érdekében vállalt nemzeti szintű felajánlások (NDCs - Nationally Determined Contributions) terén, ami ugyancsak a fő napirendek között szerepel. De ezek szinte kötelező napirendi pontok minden COP rendezvényen. Amin az idei konferencia sikeressége múlik majd, azok a pénzügyi kérdések lesznek.
A COP29 nemzeti szintű felajánlásokkal és a klímafinanszírozással kapcsolatos fő napirendi pontjai:
1. A nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások (NDC-k) növelése
A COP29 arra ösztönzi az országokat, hogy ambiciózusabb NDC-ket nyújtsanak be, részletezve nemzeti erőfeszítéseiket a kibocsátás csökkentésére, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra és a fenntartható fejlődés támogatására. A konferencia hangsúlyozza az éghajlat-politika végrehajtásának fontosságát a Párizsi Megállapodás hőmérséklet emelkedés korlátozási céljainak teljesítése érdekében.
2. Pénzügyi kötelezettségvállalások megerősítése és a támogatás növelése
A COP29 egyik legfontosabb eredménye lehet a fejlett országok pénzügyi kötelezettségvállalásainak újbóli megerősítése a fejlődő országok éghajlat-politikai intézkedéseinek támogatására. Ebbe beletartozik, hogy 2025-ig évente 100 milliárd dollárt mozgósítanak a sebezhető országoknak az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodás támogatására.
3. A klímaadaptáció szükségessége, veszteségek és károk egységes számítási mechanizmusa
A COP29 elismeri az alkalmazkodás tervezésének és végrehajtásának szükségességét, és foglalkozik az éghajlatváltozás világszerte tapasztalható hatásaival. A konferencia megerősíti a veszteségek és károk (’loss and damages’) varsói nemzetközi mechanizmusának alkalmazását is, amelynek célja az éghajlatváltozás okozta veszteségek és károk, valamint az ehhez mért támogatások számszerűsítése.
4. A transzparencia és az elszámoltathatóság fokozása
A COP29 hangsúlyozza az átláthatóság és az elszámoltathatóság szükségességét az éghajlatváltozással kapcsolatos akciók és támogatások terén. A konferencia célja megerősíteni az országok éghajlat-politikai intézkedéseinek és más nemzeteknek nyújtott támogatásának nyomon követésének, jelentésének és ellenőrzésének keretét, biztosítva az éghajlat-politikák hatékonyságát és előmozdítva a felek közötti bizalmat.
Ezek után nem meglepő, hogy a bakui klímacsúcsot már most „klíma-finanszírozási COP-nak” nevezték el annak központi célja miatt. A fejlődő országok úgy gondolják, hogy a fejlett országok által kibocsátott üvegházgázok miatt növekszik náluk a klímaváltozással összefüggő katasztrófák és a klímaextremitások gyakorisága, ezért a továbblépési miniumum az, hogy a fejlett országok finanszírozzák a fejlődő országok éghajlatváltozás elleni védekezéssel kapcsolatos költségeit, vagy annak jelentős részét.
A pénzügyi kötélhúzás közben azért érdekel az is valakit, hogy mi lesz a klímaváltozással?
A klímaváltozás miatt egyre gyarapodó és súlyosbodó szélsőséges időjárási események (pl. hurrikánok, áradások, aszály stb) és a tengerszint emelkedése egyre több elkerülhetetlen kárt és veszteséget okoznak a világban. Ráadásul épp azon alacsony erőforrásokkal rendelkező, a klímaváltozás hatásaival szemben sérülékenyebb fejlődő országok érintettek a leginkább, amelyek eddig kevésbé járultak hozzá az éghajlatváltozás előidézéséhez. Ezért a károk és veszteségek (’loss and damage’ témakör a nemzetközi tárgyalásokon), valamint az igazságossági szempontok (’climate justice’ témakör a nemzetközi tárgyalásokon) alapján történő cselekvés és finanszírozás a mindenkori klímatárgyalások állandó neuralgikus pontja, folyamatos vita a fejlett és fejlődő országok között.
A glasgow-i COP26 klímacsúcson közzétett jelentés szerint, ha a globális felmelegedés a jelen trendek szerint folytatódik, akkor a legszegényebb és legsérülékenyebb országoknak 2050-re GDP-jük egyötödét kitevő veszteségekkel és károkkal kellene szembenézniük (1. ábra).
1. ábra - A jelen pénzügyi források (piros = ENSZ humanitárius kezdeményezések, kék = klímaadaptációs finanszírozás) és potenciális innovatív források (rózsaszín = repülési illeték, szürke = hajózási illeték, narancs = pénzügyi tranzakciós járulék, lila = fosszilis energia illeték, zöld = globális karbonadók) közel sem lesznek elegendőek a veszteségek és károk kezelésére 2030-ban, amelyek ráadásul közel megháromszorozódnak 2030 és 2050 között. Forrás: CarbonBrief
Míg a fejlett országok nem igazán partnerek felelősségük közvetlen elismerésében, a fejlődő országok odáig mentek, hogy amíg a fejlettek nem fizetnek, nincs is miről beszélni.
A fejlett országok egy része az USA vezetésével azzal érvel, hogy amíg a globális ÜHG kibocsátás két fontos felelőse, Kína és India, fejlődőnek deklarálja magát, és Oroszország sem ajánlott tevőleges közreműködést, addig nincs értelme a klímafinanszírozás fejlődő országok által kért módjáról tárgyalni. Másrészt nincs meg a megfelelő transzparencia annak ellenőrzésére, hogy a kedvezményezett országok valóban klímavédelmi célokra fordítanák-e az támogatásokat. Ennek ellenére az OECD20 országai 2019-ben megállapodtak, hogy 2020-tól évi 100 milliárd dollárt adnak be egy közös klímaalapba, a fejlődők klímaadaptációjának és veszteségeinek kompenzációjára. De egy évvel a határidő után is még nagyjából 20 milliárd hiányzott a célösszegből. Csupán Németország, Kanada és Japán álltak elő új ígéretekkel a 2025-ig tartó időszakra: ez becslések szerint összesen nagyjából plusz 3 milliárd dollárt tesz ki. Pakisztán klímaügyi minisztere szerint ezek a felajánlások csak földimogyorószemek a klímakatasztrófához mérve. A bangladesi Nemzetközi Éghajlatváltozási és Fejlesztési Központ (International Centre for Climate Change and Development) igazgatója szerint a támogatások hiányában a fejlődő országoknak részt sem kellene venniük a klímakonferenciákon, és ha a gazdag kibocsátók nem tartják be az ígéreteiket, akkor a további tárgyalásoknak sincs sok értelme.
Tehát ha van nyugati támogatás van klímavédelem, ha nincs akkor nincs miről tárgyalni. Bár méltányolható a fejlődő országok álláspontja, de a fenyegetés nem lehet megoldás egy ilyen globális krízis esetében.
Miért is kulcsfontosságú tehát a COP29?
Mert a fejlődő országok a klímafinanszírozáson keresztül plusz bevételi forráshoz juthatnak, amit azonban átláthatóan és ellenőrizhetően a klímacélokra kell fordítaniuk. Eközben a támogató országok is jól járnak, hiszen ezeknek a támogatásoknak a jelentős része ’visszacsorog’ a megfelelő zöld technológiával rendelkező cégeikhez megrendelések formájában.
Az OECD 2023 novemberében jelezte, hogy az előzetes adatok alapján 2022 volt az első olyan év, amikor sikerült előteremteni teljes egészében a 100 milliárd dolláros támogatási összeget (2. ábra).
2. ábra – Egyes fejlődő országok részére 2013-2022 között biztosított és mozgósított klímafinanszírozás (milliárd USD). Források: az UNFCCC-nek és az OECD DAC-nak kétévente készített exporthitel jelentések
A 2015-ös COP21 1/CP.21 határozata értelmében a fejlett országok 2025-ig a most érvényes kollektív támogatás mobilizálási módszertant alkalmazzák, ezt követően pedig egy lényegesen megnövelt, ún. ’új közös klímafinanszírozási cél’ (NCQG - New Collective Quantified Goal on Climate Finance) határoznak meg, éppen a COP29 klímakonferencián.
A COP29 tervezet szerint évi 100-125 milliárd dollár helyett ennek tízszerese, mintegy 1100 milliárd dollár jutna majd ilyen célokra 2025-től, sőt ez a keret évi 1800 milliárdra nőhet 2030-ig!
A források fele kormányzati támogatásokból, például fejlesztési segélyekből származhat, a másik fele pedig a magánszektor hozzájárulásából. A fejlett országoktól jelentősen nagyobb hozzájárulást várnak: 2025-re 890 milliárd, 2030-ra pedig 1460 milliárd dollár szükséges, ami ezeknek az országoknak évente a GDP-jük 1,4%-át jelenti, a saját klímavállalásaik teljesítése mellett, ami az éves GDP-jük további 5-10%-a konzervatív becslést alkalmazva. Semmi sincs ingyen, a klímasemlegesség is sok pénzbe kerül, ezért fontos a teljes átláthatóság, a támogatásokkal való ellenőrizhető elszámolás, a források versenyeztetés utáni hatékony elköltése és a kölcsönös bizalom kiépítése.
Források:
UN Climate Event (COP29)
https://sdgresources.relx.com/events/un-climate-event-cop29
Az éghajlatvédelmi átállás finanszírozása
https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/climate-finance/
Amíg a gazdag országok nem fizetnek, nincs miről beszélni – egyre csökken a fejlődő országok bizalma a klímatárgyalások során
https://forbes.hu/zold/klimavalsag-targyalasok-zold/
Climate Finance and the USD 100 billion goal
https://www.oecd.org/en/topics/climate-finance-and-the-usd-100-billion-goal.html
Jön a COP29 klímakonferencia: honnan lesz pénz a cselekvésre?
https://green.hu/cikkek/cop29-klimakonferencia-honnan-lesz-penz/
