Import helyett export: miért ne lehetne újra húzóágazat a magyar energiaipar?

Azt, hogy a szénhidrogének (kőolaj, földgáz) jelentős részét importáljuk, már megszoktuk évtizedek alatt. A hazai, konvencionális technológiákkal kitermelhető készletek fogyóban vannak, a lakosság, a közlekedés, az energiatermelés és a vegyipar igénye pedig folyamatosan növekszik. Az azonban nem régi fejlemény, hogy a villamosenergia szükségletünk jelentős részét is importálni kell. Magyarországon mára kiemelkedő lett a nettó villamosenergia-import aránya európai összehasonlításban, a 2013-2020-as évek átlagában 32%-os, de 50% fölötti import értékek is előfordultak. Európában csak Litvániában, Luxemburgban, Albániában és Horvátországban magasabb az import-függés.

Vitathatatlan, hogy az olcsó import rövid távon segített a megfizethető energiaárak fenntarthatóságában. Csakhogy, mint azt az európai energiaválság is bizonyítja, az évente 1600 órában rendelkezésre álló nap-, és 2400 órában megfelelő erősségű szélenergia ellátásbiztonsági szempontból eddig nem tudta helyettesíteni a tervezhetően, akár 8760 órában is rendelkezésre álló hagyományos erőműveinket. Hogyan tovább? Merjünk kicsik maradni, vagy gondoljunk egy merészet, csináljunk húzóágazatot a magyar energetikából, és merjünk inkább áramot exportálni az EU egyre kapacitáshiányosabbá váló régióiba?

Többször megfogalmaztuk, hogy a magyar villamosenergia rendszer megbízható és a klímapolitikai céloknak is megfelelő működését ma egy optimális struktúrájú, a műszaki lehetőségekhez igazodó megújuló áramtermelésnek, a rendszerszintű egyensúlyt és flexibilitást biztosítani tudó földgáz-tüzelésű erőművi flottának és az ellátásbiztonságot garantáló szén-dioxid-mentes atomerőművi kapacitásnak kellene biztosítania. Köszönhetően a kormány zöldítési ambícióinak, az időjárásfüggő megújuló áramtermelési kapacitások erőteljesen növekedtek és növekednek, azonban a piaci alapú fosszilis erőművi beruházások évtizedek óta elmaradnak. Az állami beruházásban megvalósuló Paks-2 Atomerőművön kívül, új nagyerőmű építésébe 2009 óta egyetlen beruházó sem kezdett, hiszen nem lehet üzleti terveket készíteni és megtérülést számolni egy olyan piacon, ahol az időjárásfüggő megújulók váltakozó termelése az árak soha nem látott ingadozását eredményezi.

Az ellátásbiztonság fenntartása, a szükséges tartalékok biztosítása és a megújulók rendszer integrálhatósága érdekében pedig indokolt lenne a Mátrai Erőmű kivezetésre kerülő szén/lignit-tüzelésű kapacitásait nagy hatásfokú felxibilis földgáz-tüzelésű (CCGT) blokkokkal pótolni (2 x 500 – 3 x 500 MWe), sőt az erőteljesen növekvő villamosenergiaigény miatt további 1000 MWe CCGT kapacitás üzembe helyezése sem lenne túlzás, hacsak nem kifejezett cél az importra építés hosszútávú intézményesítése. El lehetne gondolkodni a Paksi Atomerőmű jobb állapotú blokkjainak második üzemidőhosszabbításán is (az ún. ÜH2 projekt), ami teljesen bevett gyakorlat például az USA-ban.

A MAVIR adatai alapján a hazai nagyerőművek összes bruttó beépített teljesítőképessége 6996 MW volt 2019-ben, melyből 2033-ra nagyjából 4500 MW maradhat meg. A lignit és szén-tüzelésű erőművek stratégiai- vagy hideg tartalékként maradhatnak a rendszerben, de akár el is tűnhetnek a hazai palettáról. Ha ehhez hozzátesszük, hogy 2032 és 2037 között a Paksi Atomerőmű jelenleg üzemelő blokkjai is leállnak, a Paks-2 Atomerőmű belépése sem tudja majd kezelni azt a tartósan fennmaradó kapacitáshiányt, amit a 2040-ben várható kb. 8400 MW csúcsigény és a 5600-5700 MW akkori alapterhelés igény kielégítése jelent.

Pedig az európai energiaválság okainak vizsgálata világosan megmutatta, hogy nem ringathatjuk magunkat az olcsó és mindenkor rendelkezésre álló import bűvöletében. Ráadásul a szén és a lignit kivezetése, az emelkedő CO2 kvótaárak, valamint az EU Zöld Megállapodása alapján bevezetendő egyéb karbonadók, az ipari energiatermelő kazánok kibocsátását szabályozó rendelet és az atomstoppok eredményeként a villamosenergia exportáló országok export potenciálja lényegesen csökkeni fog már a közeli jövőben is.

Az olcsó villamosenergia import fenntarthatósága illúzió, mert Európában túl sok az olyan export-potenciált fenyegető rizikófaktor, amiből akár egy is elég lenne az ellátásbiztonság bedöntéséhez.

A legfontosabb öt áram exportáló EU tagállam együtt a teljes exportált árammennyiség 75%-át adja. Ezen belül a két meghatározó ország, Franciaország és Németország biztosítja az export több mint 53%-át. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy európai-szintű ellátás biztonsági kockázatot jelent, ha ezen országok export képessége valamilyen oknál fogva gyengül vagy megszűnik.

A villamosenergia-export szempontjából Magyarországra elsősorban a német és a cseh helyzet van hatással. A francia export a hatalmas olasz és brit importigény kielégítésére és részben a spanyol-német megújulók kiegyenlítésére fókuszál. A német és a cseh többlettermelés egy része jut el hozzánk főként Ausztrián és Szlovákián keresztül.

Németország, miként régiónk áramexportáló országainak jelentős része - Csehország, Románia, Bulgária, Bosznia-Hercegovina - export potenciálja szempontjából érzékeny a CO2 kvótaár emelkedésre, miután máig jelentősek a szén- és lignittüzelésű kapacitások. Ezek az országok nagy szenes és lignites kapacitásaik miatt ugyancsak kitettek a Bizottság által foganatosított (EU) 2017/1442 Határozat (2017. július 31.) végrehajtására, melynek alapján 2021 végéig az EU szén- és lignit-tüzelésű erőművi kapacitásainak 82%-át kell kivonni, vagy ezeken mélyfelújítást eszközölni. Az előzőekben tárgyaltuk, hogy a magyar villamosenergia import két kulcsországa Németország és Csehország. Az ő export potenciáljukat a fentiek lényegileg érintik már rövidtávon is. Ráadásul az új német kormány az eredetileg tervezett 2038-ról előre fogja hozni a szén- és lignittüzelésű erőművek bezárásának határidejét 2030-ra.

Itt ülünk tehát egy energiaválság közepén Európában. Ezek után azt lehetett volna hinni, hogy mindez egy realistább, a műszaki lehetőségeket jobban figyelembe vevő energia- és klímapolitikai kialakítására ösztönzi majd a német döntéshozókat. Sajnos ez nem így történik. A Zöldek kulcsszerepet kaptak az új német kormánykoalícióban, aminek eredményeként kitartanak az atomenergia 2022-es teljes kivezetése mellett és 2030-ig a villamosenergia 80%-át időjárásfüggő megújulókkal akarják előállítani.

Ha a villamosenergia termelő kapacitások időjárásfüggők, az ellátásbiztonság is időjárásfüggővé válik valamilyen szinten, hiszen jelenleg nem ismeretesek azok az új műszaki megoldások, amelyekkel az extrém gyors fel-, leterhelések, kiszabályozási igények CO2 kibocsátás-mentesen kezelhetők lennének.

Sajnos túl sok a bizonytalanság a jövőt illetően, főként azért, mert nem tudunk megnyugtató válaszokat adni az alábbi kérdésekre:

• Hogyan befolyásolja majd a német és a cseh export potenciált a szén- és a lignit tüzelésű erőművek leállítása („coal exit”), hiszen Németországban ma is közel 30%-, Csehországban 50% a szenes/lignites kapacitások aránya a villamosenergia mixben?
• Hogyan befolyásolja majd a német exportpotenciált a megmaradt atomerőműveik 2022-es leállítása?
• Hogyan befolyásolja majd a német- és cseh export potenciált az időjárásfüggő megújulók belépése – 2030-ra a német villamosenergia mixben 80% a megújuló részesedés célszáma, a csehben 16,9%;
• Hogyan befolyásolja a német export potenciált az, hogy a gigantikus off-shore áramtermelést Közép- és Dél-Németországba, ezen keresztül Közép-Európába továbbító távvezeték rendszer kiépítésében jelentős elmaradások vannak (a tervezett 7700 km vezetékből csupán 1150 km valósult meg eddig);

Nem csak a német exportképesség van tehát veszélyben, hanem a cseh is. Mértékadó cseh kormányzati energiapolitikusok szerint exportképességük 2023-24 magasságában – de lehet, hogy előbb – az (EU) 2017/1442 Határozat (2017. július 31.) végrehajtása miatt megszűnik, 2030-tól Csehország nettó importáló lehet.

A magyar villamosenergia export gazdaságstratégiai kitörési pont lehet, amely jégtörő hajóként törhetné az utat az újraéleszthető magyar turbinagyártás-, a Kandó villanymozdonyok-, a távközlés Puskás Tivadar fémjelezte fejlesztése előtt. De a lista korántsem teljes.

Ha a gazdasági lehetőségeink maradéktalan kiaknázása iránti igényt megtoldjuk egy kis megfontolt bátorsággal, előre nézve nem az import kellene legyen a hazai villamosenergia infrastruktúra-fejlesztés legfontosabb meghatározója, hanem a villamosenergia export lehetőségének megteremtése.

Orbán Viktor a Gazdasági Évnyitó 2022 rendezvényen elmondott beszédében külön felhívta a figyelmet a Balkán országaival kiépítendő gazdasági kapcsolatok fontosságára. A régió kiemelkedő lehetőségeket jelenthet az energetikai együttműködés és a magyar villamosenergia export szempontjából is.

Ha Közép-Kelet Európa és a Balkán országainak (Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegro, Észak-Macedónia, Románia, Bulgária) villamosenergia termelését együtt elemezzük, azt kapjuk, hogy az összesen megtermelt 195,8 TWh villamosenergia legnagyobb részét 78,1 TWh-t (40%) szén- és lignit-tüzelésű erőművekben állították elő, míg a második legfontosabb alszektor a vízerőműveké volt 55,7 TWh-val (28%). A fenti országcsoporton belül az EU tagállamokra eleve vonatkoznak a szén- és lignit alapú villamosenergia termelést fokozatosan ellehetetlenítő intézkedések (BAT/BREF direktíva, CO2 kvótakereskedelmi rendszer, az ÜHG csökkentési célok megvalósítása, valamint az EU Zöld Megállapodásából következő további karbonadók). Azonban a Balkán-félsziget országainak nem EU-tag csoportját is érinteni fogják az EU ÜHG kibocsátás csökkentési intézkedései. Az EU Zöld Megállapodása meglengeti az EU-n kívüli országokra vonatkozó karbonvámok bevezetésének lehetőségét az úgynevezett szénszivárgás redukálása érdekében. Csak emlékeztetőül: ezek a negatív hatások a régió villamosenergia termelő kapacitásának a 40%-át érintik hátrányosan.

De a régió második legfontosabb villamosenergia termelő szegmensével is egyre több a probléma. A villamosenergia termelésben 28%-os részesedéssel jelen lévő vízerőművek régebben megszokott stabil működése egyre kitettebbé válik a klímaváltozásnak, növelve az árvolatilitást. Kis túlzással élve, ebben a régióban a vízerőműveket lassan átsorolhatjuk az időjárásfüggő termelők közé. A jövőre nézve mindez egy hatalmas potenciállal bíró stratégiai gazdasági kitörési pont lehetne, különösen, ha azt is bekalkuláljuk, hogy a szenes-lignites kapacitások aránya a teljes Közép-Európai régióban (+Csehország, Szlovákia, Lengyelország) ma is 50%.

Az olasz villamosenergia importigénnyel (több, mint 32 TWh évente) kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a tervezett magyar-szlovén határkeresztező vezetéknek lehet egy olyan hozzáadott értéke is, hogy egy magyar exportpozícóban Észak-Olaszország is lehetne célpiac. Már a 90-es években is komoly érdeklődés volt az olasz piaci szereplők részéről a paksi atomerőmű fejlesztési elképzelései iránt, ezt az érdeklődést kellene újjáéleszteni.

Összefoglalva, a Nemzetközi Energiaügynökség és az Európai Villamosenergia Átviteli Hálózat vonatkozó adatait (www.iea.org/dataand-statistics, ENTSO-E Statistical factsheet 2018), ha az EU tagállamok tényleg felhagynak a szén felhasználásával, akkor ~700 TWh (19% az EU villamosenergia termelési mixben) villamos energia kerül ki a rendszerből. Erre azonban úgy is felkészülhetünk, hogy mindezt az előnyünkre fordítsuk, és megcélozzuk a stabil villamosenergia exportáló ország pozíciót.

Hosszútávon tehát ne az import legyen a cél, hanem az export. Ez a megoldás lenne kompatibilis a hazai export és villamosenergia termelő kapacitások fejlesztésével, az energetikai szuverenitásunk növelésével és az új Nemzeti Energiastratégia által fontos célként megjelölt import-mérsékléssel is.

És nem mellékesen a múlt és a hagyományok is köteleznek, hiszen a magyar közcélú villamosítás története 1884-ig nyúlik vissza. A világ első közcélú villamos művének – Edison E.J.Co, New York – 1882-es üzembe helyezése után, a Magyar Királyság területén 1884-ben Temesváron létesült először villamos mű az utcai közvilágítás számára, a mai Magyarországon pedig a mátészalkai villamosítás 1888-ban a Párizsiéval egy időben indult el. Mindezt a kiegyezés után robbanásszerűen beinduló ipari fejlődés, a kiváló szakemberképzés: Bláthy Ottótól Ganz Ábrahámig, Gábor Dénestől Puskás Tivadarig és Teller Edéig – tucatszám sorolhatnánk még a világhírig jutó magyar neveket - tette lehetővé. A szakmai kultúra maradékai tehát még megvannak, szürkeállomány mindig is volt. Kellene tehát egy bátor döntés és egy jó megvalósíthatósági tanulmány.

Borítókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher