Valóban Magyarország lesz Európa akkumulátor lerakata? Mi is az a kiterjesztett gyártói felelősség?

• A most hatályos szabályozás szerint az elektromos autók akkumulátorát abban a tagállamban kell visszagyűjteni, ahol a végfelhasználónak (vevőnek) átadásra került, vagyis ahol a gépjármű első forgalomba helyezése megvalósult.
• Az EU intézményei előtt lévő új szabályozást célja annak a biztosítása, hogy a gyártók fedezzék az akkumulátorok szétszerelésének, biztonságos tárolásának, logisztikájának és újrahasznosításának költségeit, és elősegítsék a használt akkumulátorok magasabb begyűjtési arányát.
• A gyártóktól továbbra sem lesz elvárás, hogy saját maguk gyűjtsék vissza az akkumulátorokat, illetve maguk hasznosítsák. A kötelezettségük arra terjed ki, hogy egyénileg, vagy közösen megszervezzék a teljesítést és állják a költségeket.
• A begyűjtött elemek kezelése és újrafeldolgozása tekintetében a szabályozás nem írja elő, hogy annak a gyártó tagállamban kell megvalósulnia. Az elvégezhető a forgalmazás szerinti tagállamban vagy más tagállamban, de még az Unión területén kívül is.

A tisztánlátás érdekében először is Hulladék Keretirányelvhez[1] fordulhatunk iránymutatásért. A Hulladék Keretirányelv 8. cikkének megfogalmazása szerint a kiterjesztett gyártói felelősség (angolul Extended Producers Responsibility, a továbbiakban: EPR) a termékek fejlesztésével, előállításával, feldolgozásával, kezelésével, eladásával vagy behozatalával hivatásszerűen foglalkozó természetes vagy jogi személyre terjedhet ki. Vagyis kijelenthető, hogy a gyártó jogi terminus technicusa ebben az esetben eltért a hétköznapi értelemben vett fogalomtól.

Az Akkumulátor Irányelv[2] a Hulladék Keretirányelv fogalomrendszerével összhangban határozza meg a gyártó fogalmát, amikor a 3. cikk 12. pontjában úgy fogalmaz: gyártó az a személy valamely tagállamban, aki az alkalmazott értékesítési módszertől függetlenül – elemeket, illetve akkumulátorokat, beleértve a készülékbe vagy gépjárműbe építetteket is –, először hoz üzletszerűen forgalomba az adott tagállam területén.

További pontosításul szolgál a „begyűjtési arány” meghatározására szolgáló 17. pont, ami kimondja, hogy a begyűjtési arány szempontjából a végfelhasználónak való értékesítés a mérvadó még akkor is, ha harmadik személy közbeiktatásával (pl. autógyártók) történik az értékesítés. A begyűjtést azonban az egyes tagállamokban nem csak a saját előállítású akkumulátorokra kell elvégezni, hiszen a 8. cikk szerint akkumulátorok gyártói, illetve a nevükben eljáró harmadik személyek nem utasíthatják el az akkumulátorok végfelhasználóktól való visszavételét, függetlenül azok eredetétől, valamint nem köthetik új akkumulátor megvásárlásához a visszavételt.

A két cikket együtt értelmezve egyértelműen kijelenthető, hogy a most hatályos jogszabályi környezetben az elektromos autók akkumulátorát a jármű tartozékaként abban a tagállamban kellene visszagyűjteni, ahol a végfelhasználónak (vevőnek) átadásra került, vagyis ahol a gépjármű első forgalomba helyezése megvalósult.

Az Akkumulátor Irányelv módosítása előre haladott állapotban van, sokan erre az előterjesztésre hivatkozva állítják alaptalanul, hogy Magyarország az elhasználódott akkumulátorok lerakata lesz. Mielőtt a Bizottság tervezetét[3] elemezzük érdemes a módosítás indokoltságát megvizsgálni. A jogalkotás szükségességét alátámasztó hatásvizsgálat[4] úgy fogalmaz, hogy a cél annak a biztosítása, hogy a gyártók fedezzék az akkumulátorok szétszerelésének, biztonságos tárolásának, logisztikájának és újrahasznosításának költségeit, és elősegítsék például a közlekedésben használt akkumulátorok magasabb begyűjtési arányát.

A Bizottság számára a tervezett elkészítésekor tehát továbbra sem az volt a célja, hogy a gyártók maguk tegyenek eleget a visszagyűjtési célkitűzéseknek, ellenben ennek terhét vállalniuk kell.

A Bizottság tervezete pontosítja az elektromos meghajtású gépjárműben használt akkumulátor, a forgalmazás és forgalomba hozatal, valamint a használatbavétel fogalmát. Ennek fontos eleme, hogy a forgalmazás csak kiskereskedelmi tevékenység útján valósulhat meg, vagyis továbbra is a végső felhasználónak történő értékesítés a meghatározó a tagállami érintettség meghatározása szempontjából. A tervezet nem tesz különbséget akkumulátor és elem között. Az elem fogalmába (2. cikk 1. pont) tartozik bármely olyan elektromos energiaforrás, amely kémiai energia közvetlen átalakulása útján keletkezik, és amely egy vagy több nem újratölthető vagy újratölthető cellából, vagy azok csoportjaiból áll.

Az EPR a 47. cikk alapján a gyártókra és a kollektív gyakorlás esetén a gyártói felelősségi rendszerekre terjed ki. A gyártó (2. cikk 27. pont) az a természetes vagy jogi személy, amely elemet gyárt, vagy elemet terveztet vagy gyártat, és az adott elemet saját neve vagy védjegye alatt forgalmazza. A gyártók kötelesek lesznek magukat bejegyeztetni a tagállami nyilvántartásba. A nyilvántartásba vétel iránti kérelemben meg kell adni az adott tagállam területén első alkalommal forgalmazni kívánt elemek típusát is.

Az elemgyártók a kiterjesztett gyártói felelősség alapján elősegítik az elemek elkülönített gyűjtését, elem életciklusának végére vonatkozó információkat nyújtanak, megszervezik a hulladékelemek elkülönített gyűjtését, valamint ezt követően a hulladékelemek szállítását, újrapozicionálásra és újragyártásra való előkészítését, kezelését és újrafeldolgozását. A gyártóknak lehetőségük van arra is, hogy egy gyártói felelősségi rendszereket bízzanak meg a kötelezettségeik teljesítésére. A kötelezettségteljesítés finanszírozása minden esetben a gyártókat terheli (47. cikk (1) bekezdés e) pontja és (2) bekezdése).

A gyártóktól a Bizottság tervezete tehát nem várja el, hogy saját maguk gyűjtsék vissza az akkumulátorokat, illetve maguk hasznosítsák – ennek technikai feltételeit sem tudnák biztosítani –, a feladatuk, hogy a tagállami nyilvántartás alapján megszervezzék a teljesítést és állják a költségeket. A begyűjtött elemek kezelése és az újrafeldolgozása kapcsán a tervezet nem, hogy nem írja elő, hogy annak a gyártó tagállamban kellene megtörténnie, de kifejezetten arról rendelkezik az 58. cikkben, hogy ezek a tevékenységek megvalósulhatnak a forgalmazás szerinti tagállamban vagy más tagállamban, de még az Unión területén kívül is.

A gyártók az akkumulátor visszavétele során nem csak az általuk gyártott termékeket lesznek kötelesek visszavenni. A gépjárműelemek, ipari elemek és elektromos meghajtású gépjárműben használt elemek gyártóira, illetve a nevükben eljáró gyártói felelősségi rendszerekre egyaránt vonatkozik, hogy kötelesek lesznek díjmentesen visszavenni minden hulladékká vált gépjárműelemet, ipari elemet és elektromos meghajtású gépjárműben használt elemet, amely megfelel annak a típusnak, amelyet az adott tagállam területén először forgalomba hoztak, anélkül, hogy a végfelhasználót új elem vásárlására köteleznék, és tekintet nélkül arra, hogy az elemet tőlük vásárolták-e (49. cikk (1) bekezdés). A visszavételi kötelezettség az adott tagállam egész területére kiterjed, nem korlátozódik azokra a területekre, ahol a leginkább jövedelmező a hulladékká vált gépjárműelemek, ipari elemek és elektromos meghajtású gépjárműben használt elemek begyűjtése és azt követő kezelése.

Gépjárműelemek, ipari elemek és elektromos meghajtású gépjárműben használt elemek gyártóinak feladata, hogy gondoskodjanak a végfelhasználóktól és a gyűjtőhelyekről begyűjtött, hulladékká vált gépjárműelemek, ipari elemek és elektromos meghajtású gépjárműben használt elemek elszállításáról a kezelést és újrafeldolgozást végző létesítményekbe, vagy ezt a tevékenységet átadják a hulladékgazdálkodási üzemeltetőknek (49. cikk (3) – (4) bekezdés). Ahogy azt már említettük, ezen kötelességüket elláthatják a nevükben eljáró gyártói felelősségi rendszereken keresztül is.

Amennyiben a hulladék elem nem a gyűjtőpontokon, vagy a gyártónál, hanem a forgalmazónál kerül leadásra, a forgalmazók az 50. cikk alapján díjmentesen kötelesek lesznek azt visszavenni a végfelhasználóktól, anélkül, hogy a végfelhasználót új elem vásárlására köteleznék, tekintet nélkül az elemek vegyi összetételére vagy származására. A forgalmazók az általuk visszavett hulladékelemeket átadhatják az adott elemek begyűjtéséért a felelősséggel bíró gyártóknak, illetve gyártói felelősségi rendszereknek, vagy pedig egy hulladékgazdálkodási üzemeltetőnek.

A Bizottság tervezete az EPR rendszer elemekre vonatkozó bevezetésére ahogy fentebb láttuk több lehetőséget kínál a tagállamoknak. A csomagolási hulladékok esetén több tagállamban a gyártók által létrehozott gazdasági társaság szervezi meg a visszagyűjtést, de vannak egyedi megoldások is. Magyarországon nem a gyártókra bízták a kötelezettségek teljesítését, az állam a visszaváltási rendszer üzemeltetését koncesszióba adta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. részére. Erre a Bizottság tervezetének 47. cikk (5) bekezdése az akkumulátorok esetén is lehetőséget ad, amennyiben a rendszer megfelel annak a kritériumnak, hogy a gyártók által fedezendő költségek nem haladhatják meg az ilyen tevékenységek költséghatékony módon történő végzéséhez szükséges költségeket. Ezen megoldás esetében sem nem változik, hogy a gyártók anyagi helytállással tartoznak.

Összeségében az elemekre vonatkozó szabályozás nem különbözik a csomagolási hulladékok esetén már kidolgozott rendszertől. Ahogyan az Európai Unió területén árusított üdítőitalokk csomagolásának feldolgozása sem egy ország területén valósul meg, a gépjármű akkumulátorok esetén is arra számíthatunk, hogy egy viszonylag decentralizált hálózat fog kialakulni. Hazánkat leginkább Magyarországon területén elhasználódott elemek visszagyűjtésének és kezelésének terhe érinti majd, vagyis a jogszabályi előírásból nem következik, hogy minden hazánkban legyártott, de más országban forgalomba hozott akkumulátor szükségszerűen Magyarországon kerül újrahasznosításra.

Fotó: Pixabay