Szakértő, megfigyelői státuszban a Klímapolitikai Intézet is részt vett az ENSZ glasgow-i klímacsúcsán. Az alábbiakban a konferencián történteket és a klímaegyezményt értékeljük.

Mi a COP26?

Az ENSZ 26. klímakonferenciájának célja, hogy a 2015 decemberi, párizsi klímaegyezmény legfőbb vállalásait képviselje és azok elérése érdekében újabb konkrét lépéseket irányozzon elő. Hat évvel ezelőtt közel kétszáz ország vállalta, hogy a Föld átlaghőmérséklet-emelkedését az ipari forradalom előtti szinthez képest jóval 2°C alatt, célzottan 1,5°C alatt tartja. Ez leginkább úgy érhető el, ha a bolygónkat melegítő üvegházhatású gázokból (ÜHG) nem bocsátunk ki többet, mint amennyit az emberiség mesterségesen vagy a természet önmagától megkötni képes. Ez az egyetlen út a manapság sokat hangoztatott karbonsemlegesség vagy klímasemlegesség felé. A párizsi célkitűzés értelmében 2030-ig 45 százalékkal kellene mérsékelni ezeknek a gázoknak a kibocsátását 2010-hez képest, a 100 százalékot, vagyis a klímasemlegességet pedig 2050-re kellene biztosítani.

Nagyhatalmi bejelentések

A konferencia legnagyobb sikere, hogy a világ két legnagyobb ÜHG kibocsátója, Kína és az Egyesült Államok megállapodtak egymással, hogy nézeteltéréseik ellenére a jövőben együtt dolgoznak a környezetszennyezés globális csökkentése érdekében, a részleteken elkezdtek dolgozni. A nagyhatalmak közül India és Oroszország is csatlakozott ahhoz a klubhoz, amelynek tagjai elkötelezték magukat az ÜHG csökkentése mellett. India 2070-ig, Oroszország 2060-ig ígérte meg a klímasemlegességet, ezzel csatlakoztak az EU-hoz, az USA-hoz, Japánhoz (2050) és Kínához (2060), de több másik jelentős ország, többek között Ausztrália és Szaúd-Arábia is klímasemlegességi menetrendet alkotott. Amikor az Egyesült Királyság Olaszországgal partnerségben két évvel ezelőtt átvette a COP26 szervezésének feladatát, a világ országainak nagyjából 30 százaléka fogalmazott meg klímasemlegességi vállalást, ami 2021-re 90 százalékra emelkedett. A glasgow-i klímacsúcs záródokumentumát aláíró 197 ország belement abba is, hogy saját kibocsátáscsökkentési vállalásaikat (Nationally Determined Contributions, NDC) az esetleges szigorítás jegyében 2022-ben felülvizsgálják.

Metáncsökkentés

Az ÜHG-k közül a metán légköri jelenléte az egyik legveszélyesebb a klímaváltozás szempontjából. Metán csak kisebb mennyiségben van a légkörben, és gyorsabban lebomlik, mint a szén-dioxid, mégis 30 százalékban felelős a globális felmelegedésért, mivel 23-szor erősebb a légköri hatása, mint a CO2-nek. A COP26 alatt 104 ország ígérte meg, hogy a 2020-ban mérthez képest az évtized végéig 30 százalékkal vágja vissza kibocsátását.

A fosszilis energiahordozók csökkentés

A legnagyobb szén-dioxid kibocsátást a fosszilis energiahordozók használata okozza. Ezen belül is a szén különböző szilárd halmazállapotú formáinak (lignit, barnaszén, feketekőszén) égetése jelenti a legnagyobb légköri terhelést. A világ villamosenergiatermelésének közel 40 százaléka ennek ellenére jelenleg is ezen az energiaforráson alapul. A szénerőművek kivezetésének vállalása (phase out) végül kimaradt a záródokumentumból, helyette ezek használatának csökkentése (phase down) került be az anyagba. A radikálisabb szövegverzió India és Kína ellenállása miatt bukott el, de többek között Oroszországnak, Szaúd-Arábiának és Ausztráliának sem tetszett. A szén teljes körű kivezetésének elmaradása miatt többen kritizálták a COP26-ot, mások történelmi fordulatnak nevezték, hogy a szén mint kerülendő erőforrás végre bekerült a záródokumentumba. A konferenciának volt egy szakasza, amikor nem csak a szén, de a korszerűtlen fosszilis energiatermelés költségvetési támogatásának kivezetése is napirendre került, végül azonban ez a passzus nem került be a végső anyagba. Számos ország, köztük az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Spanyolország mégis vállalták, hogy 2022 végétől nem nyújtanak közvetlen, új, állami finanszírozást olyan nemzetközi projektek számára, ahol a fosszilis energiaelőállításhoz nem társul környezetkímélő szén-dioxid megkötő technológia.

A Klímapolitikai Intézet álláspontja szerint a fosszilis energiaforrások tekintet nélküli kivezetésének ígérete nem is lett volna időszerű. Az európai energiakrízis rámutatott, hogy mivel az európai országok jelentős része nem épített ki helyettesítő kapacitásokat az elmúlt évtizedekben, a fosszilis energiára, főként az olajra és a földgázra, a tudomány mai állása szerint szükség van legalább átmeneti energiaforrásként. Az elmúlt hetek bizonyították, hogy noha a megújulók jelentik a jövőt az energiatermelésben, fosszilisek nélkül a fejlett nyugati világ ma még működésképtelen.

A szénkapacitások csökkentése érdekében államközi szövetségek és konkrét vállalások is születtek. Több mint 40 ország, köztük olyan nagy szénkitermelők, mint Lengyelország, Ukrajna, Vietnám vagy Chile elkötelezték magukat szénerőműveik leszerelése mellett.

Erdővédelem

A szén-dioxid csökkentésében nem csak a kibocsátás visszafogásának, de az elnyelés növelésének is kulcsszerepe van. A COP26-on 137 aláíró ország állapodott meg abban, hogy 2030-ra megállítják erdőterületeik drasztikus csökkenését, amire közel 20 milliárd dollárt fordítanak. A vállalást megfogalmazó országok – például Kanada, Brazília, Oroszország, Kína, Indonézia, a Kongói Demokratikus Köztársaság, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – a világ erdőinek 85-90 százalékát adják, ami 13 millió négyzetkilométernyi fás területet jelent. Ami az Európai Uniót illeti, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 1 milliárd eurós, az erdők védelmére elkülönített többletforrást jelentett be a következő öt évre vonatkozóan. A Klímapolitikai Intézet álláspotja szerint ez a megállapodás a klímacsúcs legfontosabb eredménye, mivel a természetes élőhelyek látható visszaszorulása és a fajok sokszínűségének drasztikus csökkenése legalább akkora probléma, mint a globális felmelegedés. A tervekhez a magyar klímavédelmi stratégia is illeszkedik. A kormány az erdők arányát a mostani 21-ről 27 százalakéra növelné 2030-ig.

Technológiai innováció

A konferencián hangsúlyt kapott a kutatásfejlesztés, a műszaki innováció, amely a legfőbb remény a klímaváltozás negatív hatásainak fékezésére. A szén-dioxid mesterséges megkötése (CCUS), az időjárásfüggő erőművek kihasználtságát támogató akkumulátorok fejlődése, vagy a Magyarországon is stratégiai jelentőséggel bíró hidrogéntechnológia mind meghatározó szerepet tölthetnek be jövőnk környezeti fenntarthatóságában. A Föld népességének 70 százalékát reprezentáló 40 ország részvételével alá is írtak egy megállapodást a COP26-on, amely szerint fel kell gyorsítani a megfizethető, tiszta technológiák elterjesztését 2030-ig. Ezzel párhuzamosan 450 pénzügyi szervezet is elfogadott egy közös nyilatkozatot, amelyben a felek kötelezték magukat arra, hogy finanszírozzák a zöld és megújuló technológiai innovációkat, ellenben elfordulnak a hagyományos fosszilis energiatermelés pénzügyi forráshoz juttatásától. A konferencia első napjaiban létrejött egy 35 ország több mint 100 oktatási és kutatási intézményét tömörítő szövetség is (Adaption Research Alliance, ARA), amelynek tagjai azért fogtak össze, hogy a klímaváltozás fékezését és az ahhoz való alkalmazkodást segítő zöld technológiákat fejlesszék. Mindezek mellett az EU is bejelentette az EU Catalyst elnevezésű programját, amelynek köszönhetően, piaci szereplőkkel és az Európai Beruházási Bankkal együttműködve 1 milliárd eurót költ majd új, zöld technológiák kifejlesztésére és elterjesztésére. Álláspontunk szerint az oktatás és az ismeretterjesztés mellett a környezeti fenntarthatóság szolgálatában állított műszaki innováció jelentheti a legfőbb kitörési pontot a klímaváltozásban, ezért a Klímapolitikai Intézet ezeket a megállapodásokat teljes mértékben üdvözli.

Növekvő finanszírozás   

A legtöbb vitát a fejlődő országok gazdagok általi támogatásának kérdése váltotta ki. 2009-ben a fejlett államok vállalták, hogy 2020-ig évi 100 milliárd dollárt adnak az elmaradottabb társaiknak. A szegényebb országok a COP26-on sérelmezték, hogy ezt az ígéretet a fejlett világ nem tartotta be, ezért a szavahihetőség helyreállítása mellett kérték a támogatási összeg kétszeresére emelését, a klímaváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás segítése érdekében. Végül a végső szövegbe csak a fejlődő országok támogatásainak biztosítása került be feladatként, a mértéket nem határozták meg, illetve arról később születik majd döntés. A megegyezést nehezítette, hogy a pénzek elköltése több állam esetében nem volt átlátható és elszámolható. Sokszor már a felzárkózandó térségeknek adott források célját nézve sem volt egyetértés a felek között. Egyes szövegváltozatokban ezt az összeget úgy írták körül, mint amire a zöld átálláshoz van szüksége az adott országoknak. Máshol úgy tekintettek ezekre a forrásokra, mintha azokat valamiféle jóvátételként kellene értelmezni, amit a világ szerencsésebb fele azért kell, hogy fizessen, mert ipari fejlődésével veszélybe sodorta a világ jobb sorsra érdemes elmaradottabb felét.  

Tanulságok, következtetések

Jutalmazásra és szankcionálásra lenne szükség

Az említetteken túl a COP26-on számos előrelépés történt a korábban megfogalmazott Párizsi Egyezmény célkitűzéseinek elérése érdekében, de eget rengető bejelentések, újdonságok nem születtek. Ezt többen kifogásolták, sőt a klímacsúcsot sokan már akkor kiértékelték és eredménytelennek minősítették, amikor az még félidőben sem tartott. A konferencia helyszínét körülölelő utcákat zajos tüntetők, a Földért hevesen demonstrálók lepték el, akik már azelőtt felháborodtak a klímacsúcs sikertelenségén, hogy az megkezdődött volna. A környezetvédelem ügyével sajnos nem az ész érveken, hanem a felkorbácsolt érzéseken keresztül találkozik a világ nagyrésze, mely mind ambiciózusabb célokért kiállt, és nem vesz tudomást arról, hogy – például Magyarországgal ellentétben – a fejlett világ jelentős része az eddigi vállalásait sem tudta teljesíteni.

Minden ígéret annyit ér, amennyit betartanak belőle – tartja a mondás. A klímasemlegesség szempontjából így nem az újabb ígéretek megfogalmazása, hanem a korábbiak betartatása és betartatása a legfontosabb. A Klímapolitikai Intézet javaslata alapján a komolyan vehetőség érdekében jutalmazni kellene a kibocsátáscsökkentés terén jól teljesítőket és szankcionálni az elmaradókat. Az Európai Unióban azoknál az országoknál, ahol az egy főre jutó GDP az EU-s átlagot meghaladja, viszont az ÜHG kibocsátás nem csökkent a korábban vállaltak szerint, vissza kellene tartani az uniós zöld források egy részét. Azok az országok, ahol a gazdasági teljesítmény átlag alatti, mégis az átlag felett csökkentették az ÜHG szintet, többletforrásra tehetnének szert. Ez a módszer nem csak igazságosabb, de környezeti szempontból is megalapozottabb lenne a mostani eljárásnál, amiben nincs semmilyen ösztönző vagy elrettentő elem.

Technológiasemlegesség

A COP26 üzenete, hogy a klímaváltozást elleni harcot az országok erőfeszítésein keresztül lehet megnyerni. Minden országnak szabadságot kell élveznie abban, hogy megtalálja a saját klímasemlegessége felé vezető utat. Azt az utat, amely a lehető legkisebb társadalmi és gazdasági áldozatot kívánja meg a lehető legnagyobb környezeti haszon garantálása mellett. Ez a hozzáállás példaértékű lehetne az Európai Unió számára is, amely német nyomásra, politikai okból az atomenergia ellen kampányol.  

Életszínvonalnövelés és zöldpolitika

A COP26 másik fontos tanulsága, hogy a szegényebb államok nehezebben, a gazdagabbak könnyebben lépnek fel a klímaváltozás ellen. Az életszínvonal emelkedésével, a gazdaság megerősödésével mind a lakosság, mind a vállalatok környezeti tudatossága, tettrekészsége és ellenállóképessége növekszik. Maga az EU is elfogadja, hogy a nélkülöző államoknak pénzt kell adni a klímaváltozás elleni harchoz, mégis itthon, az európai kontinensen olyan javaslatokat irányoz elő (lásd: Fit fot 55), amelyek az emberek pénzügyi helyzetének korlátozásán vagy éppen a vállalatok versenyképességének csökkentésén keresztül szeretnék a zöld átállást levezényelni (pl. energiaadó, karbonvám kiterjesztése a közlekedésre és a háztartásokra).