Olvasási idő: 7 perc

Az ENSZ 2013-ban nyilvánította március harmadikát a vadvilág világnapjává. Ekkor ünnepeljük Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét.

A világnap, a veszélyeztetett fajok listájának folyamatos növekedése egyre inkább a Föld biológiai sokféleségének a megőrzésére hívja fel a figyelmet. Az állatfajok jelenlegi kihalási aránya világszinten százszorosa az elmúlt tízmillió év átlagának. A világ 7,8 milliárd fős lakossága a Földön élő összes élőlény számának mindössze 0,01 százalékát teszi ki, de az emberiség már az összes vadon élő emlős 83 százalékát és a növényállomány 50 százalékát kiirtotta. Becslések szerint a Földön körülbelül 2 millió faj él, ebből kétszáz és kétezer közötti faj hal ki évente.

Ezzel kapcsolatban lényeges kérdés, hogy a klímaváltozás és a globális felmelegedés (közvetett emberi tevékenység) vagy a közvetlen emberi tevékenységek (környezetrombolás, mezőgazdasági erdőírtás, túlvadászat, orvvadászat, túlhalászat) felelősek a fajok kihalásáért.

Az egyik olvasat szerint egyes állatfajok kipusztulása csak a természetes kiválasztódás és az evolúció eredménye, amit az ember – sokszor káros tevékenysége – csak meggyorsított. Ugyanakkor a történelem során az is látható volt, hogy az ember állatfajok százait pusztította ki csak azért, hogy például nagyobb mezőgazdasági termőterülethez jusson vagy hasznot húzzon belőlük.

A Dodó madarat vagy a korábban Új-Zélandon élő Moát az ember által feljegyzett, elsőként kipusztított állatfajokként tartják számon. Ezen állatok teljes kipusztulása az idők folyamán a káros emberi tevékenység jelképévé vált. Az erszényesfarkas (vagy más néven tasmán tigris) Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmaniában élt erszényes ragadozó, az erszényesfarkas-félék családjának egyetlen faja volt. Az erszényesfarkasok kipusztításukig Földünk legnagyobb testméretű erszényes ragadozói közé tartoztak. Az ausztrál kontinensről való kihalásukért az ember által behurcolt kutya elvadult változata, a dingó volt a felelős.

A Csendes-óceáni szigetekről eltűnő állatállomány is egyre nagyobb méreteket ölt. A korallzátonyok nemcsak a magasabb hőmérséklettől és az óceánok savasodásának következményeitől szenvednek, hanem az illegális halászati módszerek, a szennyezés, az eliszaposodás és a mérgező vízvirágzás (baktériumok és algák elszaporodása) is pusztító hatással vannak rájuk.

A világ fajainak közel 80 százaléka él a trópusi őserdővel borított területeken. A kíméletlen erdőirtások eredményeképpen néhány év leforgása alatt kevés érintetlen trópusi esőerdő maradhatott fent az Indonéz-szigetvilágban, Pápua Új-Guineában, az afrikai Kongó-medencében vagy a brazíliai Amazonas-medencében. Indonéziában az erdőírtás legfőbb oka a pálmaolaj termelés, míg az Amazonas vidékén a szarvasmarhatartás.

Kicsit közelebbre tekintve a Természetvédelmi Világszövetség szerint a 15 060-ra becsült európai állatfajok közül legalább 1 677-et fenyeget a kihalás veszélye. Európában 2015 óta 36 faj halt ki: köztük sok édesvízi hal, édesvízi puhatestű és például a Pensée de Cry névre hallgató lila virág. Ráadásul a megmaradt fajok állományának visszaesése még drasztikusabb. Az európai ökoszisztémákat tekintve az édesvizekben a legdrámaibb a fajok populációinak a csökkenése.

Az Alpokban elő barnamedve populáció jelentős része a hegység azon részén élt, ahol Ausztria, Olaszország és Szlovénia közös határai húzódnak. A medvék eltűnése az osztrák Alpokból a faj teljes visszaszorulását vetítheti elő az egész hegységrendszerből.

Magyarországon – ha csak kisebb mértékben is – de létező jelenség sok őshonos állat- és növényfaj állományának visszaesése, ami legalább akkora problémát jelent, mint egy-egy faj teljes kipusztulása.

A világszerte súlyosan veszélyeztetett tokhalfélék közül több korábban hazánk területén is előforduló faj (pl. viza, vágótok) lényegében eltűnt, főként a dunai vaskapu vízerőmű megépítése miatt. Az utóbbi évtizedek egyetlen viza észlelése Paksnál volt 1987-ben, de más őshonos halfajok is kritikusan megfogyatkoztak, például a lápi póc a mocsarak lecsapolása és az inváziós amurgéb miatt.

Egy másik példa a fecskék számának drámai mértékű hazai csökkenése, az elmúlt években átlagosan 2,5 millió fecske tűnt el az országból. A nagy mennyiségben alkalmazott növényvédőszerek következtében a rovarok (például a méhek) pusztulása egész Európában és hazánkban is drasztikus mérteket ölt.

Ezzel szemben, jelentős mezőgazdasági és természetvédelmi károkat okozva, a nagyvadállomány javarészt túlszaporodott hazánkban, mert ezeknek az állatoknak nincs természetes ellenségük. Miközben a ragadozók (például a farkas és a hiúz) egy része teljesen eltűnt Magyarországról, például az őzek becsült állománya 1960 óta 68 ezerről 385 ezerre növekedett., szükség van tehát a nagyvadállomány vadászattal történő ritkítására is.

Tehát valóban a klímaváltozás felelős a fajok kihalásáért?

A válasz úgy hangzana, hogy a klímaváltozás, a globális felmelegedés is felelős bizonyos esetekben, mint például az ausztrál korallzátonyok kifehéredésénél, de a természetes élőhelyek folyamatos pusztításában (például mezőgazdasági célú erdőírtás Borneo és az Amazonas-medence területein), így a fajok és populációk gyors eltűnésében főként az ember közvetlen szerepe a meghatározó. Mindez azért is jelentős probléma, mivel a trópusi erdőterületeken - Szumátrán, Borneón vagy az Amazonas vidékén - a biodiverzitás szintje jóval magasabb, mint a kontinentális éghajlatú területeken.

A jövőben jóval több figyelmet kellene fordítani a meglévő erdők védett területté nyilvánítására, a mezőgazdasági eredetű trópusi erdőirtás visszaszorítására, leégett erdők egy részének visszatelepítésére. Ha a biológiai sokféleséget továbbra is ilyen mértékben pusztítjuk, amellett, hogy számos egyedi faj tűnhet el a Föld színéről, az ökológiai rendszerekben is súlyos zavarok keletkezhetnek, egész táplálékláncok omolhatnak össze, ez hosszabb távon az élelmiszertermelésre is komoly fenyegetést jelent.