Szélsőjobboldali narratíva-e az EU versenyképességéről beszélni?

Szerinte a megoldás csakis a zöldítés és a tiszta energia átmenet rendíthetetlen folytatása lehet.

Napjaink vezető klímapolitikai híre, hogy az Európai Unió végrehajtó testülete március végéig törvényjavaslatot terjeszt elő, melyben egyrészt 2040-re 90 százalékos kibocsátás-csökkentési célt tűz ki a tagállamok számára, hogy ezzel tovább gyorsítsa az éghajlat-védelmi menetrendje végrehajtását, másrészt, hogy az üvegházgáz emissziókereskedelmi rendszer kiterjesztésével (ETS–II) a fűtés és a közlekedés is a kibocsátási engedélyköteles ágazatok közé kerüljön. Ez azt jelenti, hogy a fosszilis energiahordozókat (benzin, dízel, földgáz) nagy mennyiségben használó gazdasági szereplőknek kibocsátási engedélyeket kell majd vásárolniuk ezekben a szektorokban is, a nagy energetikai és ipari kibocsátókhoz hasonlóan. Mivel a kibocsátási engedélyek számát adminisztratív úton folyamatosan csökkentik (lásd piaci stabilitási tartalék mechanizmus, MSR - Market Stability Reserve), a kereslet-kínálat elve érvényesül: minél nagyobb az igény a kibocsátási engedélyekre, annál magasabb lesz az áruk. Ezt a többletköltséget – az egyszerűség kedvéért nevezzük karbonadónak - pedig természetesen a végfogyasztókra hárítják.

Ez azt jelenti, hogy az EU fogyasztói energiaárai még inkább, és két oldalról is növekedési nyomás alatt lesznek a jövőben. Egyrészt az üvegházgáz kibocsátó ipari- és mezőgazdasági termelőknek, valamint a szállítást végzőknek is be kell majd kalkulálniuk az áraikba a karbonadót (79,55 EUR/tonna CO₂eq), ami az érintett termékek és szolgáltatások árának jelentős növekedését fogja eredményezni. Emiatt az épületekhez köthető energiafelhasználás számlái is jelentősen növekedhetnek Európa-szerte azokban az országokan, ahol szabadon érvényesülnek a paici árak a lakossági szektorban is, ahol nincs olyan rezsipolitika, mint nálunk. Ehhez hozzáadódik az, hogy az ÜHG kibocsátás 90 százalékos csökkentése is jelentős többletköltséget jelent majd a gazdasági szereplőknek és ne legyen kétségünk afelől, hogy ezek a költségek is a fogyasztókat terhelik majd végül. Az alternatív zöld termelési technológiákra való váltásnak vannak költségei és legtöbbször drágábban működtethetők, mint az eddig használtak.

Az új kibocsátási cél ambiciózusabb lesz mint a klímasemlegességhez vezető jelenlegi út, és ez a 2030-as és 2035-ös részcélokat is arányosan emeli. Mindez természetesen visszahat majd az EU-szintű inflációra, a GDP növekedési kilátásokra és az energiaszegénységre. Szükség lesz tehát megint – sokadszor - egy teljes gazdasági újratervezésre tagállami szinten is.

A jelenleg érvényes EU-szintű célt, az 55 százalékos kibocsátás csökkentést 1990-től 2030-ig 40 év alatt sikerül elérni (ha sikerül). Ehhez képest 2040-ig - 15 év alatt – kell megvalósítani a következő 35 százalékot. A 40 év alatti 55 százalékos csökkentéssel egy 15 év alatti 20 százalékos csökkentés lett volna arányos, vagyis ez jelentett volna egy egyenletes, lineáris csökkentést. Az új 90 százalékos cél ehhez képest egy 42,8 százalékos ambíciónövelés!

Tényleg nincs elég baja az EU-nak úgy látszik. A földgázárak 4-szer, 5-ször magasabbak, mint az USA-ban, az áramárak 2,5-szer. A magas költségek miatt recesszióban a gazdaság, a valaha zászlóshajónak számító Európai cégek húzzák le a rolót, mennek át Kínába, vagy az USA-ba. Lehetett volna nekik ettől jobb hírt mondani?

A német zöld-liberális kormány bukásának egyik oka éppen az erőltetett zöldítés volt. Ez sem intő jel? Hol tartanak most? +0,2 százalékos GDP „növekedés” 2025-ben, 2026-ban talán már +0,8 százalék, a 230 milliárd EUR kereskedelmi többlet mínuszba fordítása, 60 milliárd EUR költségvetési hiány. Friedrich Merz az előrehozott választásokon győztes CDU/CSU kancellárjelöltje ráadásul a napokban írta alá a megállapodást az SPD-vel és a Zöldekkel egy még eddiginél is ambiciózusabb klímapolitika folytatásáról: a 65 százalékos ÜHG kibocsátáscsökkentésről 2030-ig, melyet 88 százalékra növelnek 2040-re, valamint a 2045-ös klímasemlegességről, aminek eredményeként a német gazdaság 2050-re már ÜHG-megkötővé válik, negatív karbonmérleggel. Mintha az SPD-t és a Zöldeket nem is váltották volna le elég határozottan a német választók.

Az EU Bizottság kijelentette, hogy bármit is csinál Donald Trump ők továbbra is az eddigi klímavédelmi irányvonalat fognak képviselni. Pedig Trump első elnöksége alatt tisztán üzleti alapon többet csökkent az USA kibocsátása, mint az EU-é a számolatlan állami támogatással.

Jogos a kérdés, hogy ezek után mi várható Magyarországon? A Fidesz kormányok 2010-től az energiaellátást – legalábbis a lakossági szektorban – mindig is közszolgáltatásnak tekintették, olyan ágazatnak ahol a piaci szabályok korlátozottan érvényesülhetnek. A lakossági rezsi ezért Magyarországon nem piaci, hanem politikai döntés kérdése, ezért vannak a legalacsonyabbak között az EU-ban. Biztosak lehetünk benne, ha a kormányon múlik a rezicsökkentett árak fennmaradnak. Ezzel szemben a kérdés sokkal inkább az, hogy meddig maradhat fenn az EU jelenlegi, gazdasági versenyképességet, megfizethetőséget és kiszámíthatóságot aláásó klíma- és energiapolitikája?