Mindenki tiszta környezetet és klímasemlegességet akar – egészen addig, amíg nem neki kell megfizetni ennek a költségeit. A Klímapolitikai Intézet Magyar Nemzetben megjelent írása.

Mindenki tiszta környezetet és klímasemlegességet akar – egészen addig, amíg nem neki kell megfizetni ennek a költségeit. Így lehetne egy mondatban összefoglalni a svájci népszavazás eredményeit. Június 13-án több fontos kérdésben tartottak népszavazást Svájcban. Többek közt a svájciaknak el kellett dönteniük, hogy hajlandók-e adót kivetni az üvegházhatású gázok kibocsátásával járó üzemanyagokra, a földgázra és a repülőjegyekre.

Szintén ugyanezen a népszavazáson szavaztak arról, hogy hajlandók-e betiltani a mesterséges kártevőirtó szereket, valamint a szintetikus gyomirtókat és az ezen szerekkel megtermelt élelmiszerek importját. Dönteni kellett arról is, hogy a svájci gazdák állami támogatását megvonják-e növényvédő szerek használata és haszonállatoknak szánt antibiotikum használata esetén és arról, hogy a gazdák csak annyi állatot tarthassanak, amennyit saját földterületeik el tudnak tartani.

A gazdaszervezetek és az érintett cégek szerint a tilalmak bevezetése csökkentené a terméshozamokat, munkahelyek megszűnéséhez vezetne, növelné az ország importfüggőségét és végső soron emelné az élelmiszerárakat. A klímaadó ellenzői ugyancsak az áremelkedéssel érveltek, illetve azzal, hogy a tervezett intézkedések hátráltatnák a koronavírus-járvány utáni gazdasági felépülést is.

Erőteljes volt a narratívájukban, hogy az ország kitettsége a klímaváltozás hatásainak sokkal nagyobb, mint az ország hozzájárulása az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Mivel Svájc a globális szén-dioxid-mennyiség csupán 0,1 százalékát bocsátja ki, ezért az ellenzők szerint a szavazásra bocsátott intézkedések helyett érdemesebb a változásokhoz történő alkalmazkodást segíteni. Habár a svájci kormány azzal indokolta az intézkedések szükségességét, hogy az ország csak ezek teljesítésével tud eleget tenni a párizsi klímaegyezményben tett vállalásoknak, az emberek végül mégis elutasították a kezdeményezéseket. A klímavédelmi intézkedések ellen 51,6 százalék, a növényvédő szereket érintő intézkedések ellen 61 százalék szavazott.

A BBC drámai hangon számolt be a fejleményekről. A szavazás eredménye, miszerint a választópolgárok a kormány „alaposan kidolgozott” tervét elutasították, „hatalmas sokk”. Az eredmény „aláássa Svájc stratégiáját” és „pusztító csapás” a környezetvédőkre nézve. A svájci kormány viszont, amely támogatta a kezdeményezést, máshogy értékelte a történteket. Svájc környezetvédelmi minisztere, Simonetta Sommaruga szerint a népszavazás eredménye „nem a klímavédelem elutasítása, csupán a törvényé, amelyről szavaztunk”. A miniszter helyesen értékelte a helyzetet, hiszen egyáltalán nem jelenthető ki, hogy a svájciaknak ne lenne fontos a környezet védelme.

A Századvég az Európa projekt keretében 2020-ban végzett közvélemény-kutatásának az eredményei arra világítanak rá, hogy a svájciak nyolcvan százaléka valamennyire tart a klímaváltozástól. Ez az érték csupán két százalékponttal marad el az EU 27 tagállamának, az Egyesült Királyság, Norvégia és Svájc aggregált adataitól. A környezeti aggódás mértéke valamelyest a politikai értékválasztásban is leképződik, hiszen a 2019-es választásokon a Zöld Párt 13,2 százalékot ért el, tizenhét hellyel többet a Svájci Nemzeti Tanácsban, mint az azt megelőző választáson.

A 2020-as Európa-projekt rávilágít arra is, hogy a svájci lakosok háromnegyede szerint olyan megoldásra van szükség a klímaváltozással kapcsolatban, amelyben a legnagyobb szennyezők viselnek több terhet, és csak negyedük gondolja azt, hogy mindenkinek ugyanolyan mértékben kell viselnie a terheket. Svájc esetében is ugyanaz a mintázat rajzolódik ki, ami számos helyen tapasztalható volt korábban: a lakosság nem hajlandó egyedül megfizetni a klíma- és környezetvédelem költségeit. A kormány le is vonta a következtetést, miszerint olyan intézkedéseket kell találniuk, amelyek nagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkeznek. Példaként a svájci környezetvédelmi miniszter az üzemanyag-importőrök felelősségének a kiterjesztését említette, miszerint köteleznék ezeket a cégeket, hogy fektessenek be a klímavédelmi projektekbe.

Milyen tanulságot vonhatunk le a történtekből? Véleményem szerint a képlet egyszerű: az emberek változást akarnak, de nem szeretnék meginni a levét. Mindenki szeretne élhetőbb környezetet magának és a gyermekeinek, de az ide vezető útnak vonzónak kell lennie. Még a világ egyik legmódosabb országában, Svájcban sem tűnik ésszerűnek, hogy a lakosság mélyen nyúljon a zsebébe, és hozzon súlyos áldozatot a klímaváltozás elleni küzdelem oltárán, miközben a nagy, szennyező cégek sok esetben csak látszatintézkedéseket tesznek, és az esetleges környezeti költségeiket megint csak rá, a lakosságra terhelik.

Ha ez a döntés Gambiában, Örményországban vagy Moldovában születik, mindenki meghúzza a vállát. Természetes, hogy ahol az egy főre eső GDP és az életszínvonal alacsony, ott az emberek nem hajlandók abból a kevésből áldozni, amijük van. Ez a döntés azonban a világ egyik legvagyonosabb országában született. Éppen ezért a svájci példának intő jelként kell szolgálnia a döntéshozók számára.

Egyértelmű jelzés ez, amelyben a svájciak kijelentették, hogy a politikának más megoldást kell találnia a probléma kezelésére, ők ugyanis nem hajlandók egyes-egyedül megfizetni a klímavédelem költségeit. Talán eljött az ideje a paradigmaváltásnak, amitől kezdve a döntéshozók a klímavédelemmel kapcsolatos cechet nem kizárólag a lakosságnak nyújtják be, hanem sokkal inkább igyekeznek bevonni a nagy környezetterhelőket ezek megtérítésébe.

Forrás: Magyar Nemzet, 11 old., 2021.06.26.