Magyarország az uniós forrásokból 1,5 milliárd eurót fordíthat majd a villamosenergia hálózatok fejlesztésére és további energiatároló-beruházások megvalósítására. A fejlesztési forrás főként Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz - REPowerEU (RRF) alapból érkezik, melynek a magyarországi szakmai programját az Orbán kormány készítette és küldte el Büsszelbe 2021. májusában, az Európai Bizottság pedig 2022. november 30-án javasolta a magyar terv jóváhagyását. Mint tudjuk ez végül az EU jogállamisági fenntartása miatt nem történt meg. A Tisza kormány, tehát nagy vonalakban az elődje által kidolgozott programot fogja végrehajtani a 1,5 millárd eurós támogatásért cserébe.

Ennek fényében lássuk, hogy melyek azok a rendszerszintű problémák a magyar villamosenergia szektorban melyek fejlesztésével javíthatjuk az ellátásbiztonságot és egyben a további zöldítés előfeltételét jelentik.

A magyar villamosenergia rendszer legnagyobb rendszerüzemeltetési kihívásai az időjárásfüggő megújuló áramtermelés robbanásszerű növekedéséből eredeztethetők: (i) a dél körüli túltermelés miatti kényszerexport és az egyre növekvő negatív áras, vagy közel negatív áras periódusok kezelése, (ii) a Paksi Atomerőmű naperőművi túltermelés-, vagy magas Duna vízhőmérséklet miatti leterhelései, (iii) az egyelőre alacsony felszabályozási teljesítmény és ezekkel összefüggésben (iv) a gyorsan növekvő, de egyelőre így is elégtelen áram-tárolási kapacitások.

A rendszerüzemeltetési kihívások kezelésének legfontosabb eszköze az áramtárolási kapacitásunk növelése. A nap- és szélerőműveink egyenetlen termelése, a kényszerexport, a negatív árak és Paks leterhelése miatti veszteségek is orvosolhatók lennének, ha áram túltermeléskor a felesleget el tudnánk tárolni, hiány esetén pedig a tárolóból elő tudnánk azt varázsolni. Kezdjük tehát a végén: mekkora tárolókapacitás kellene reálisan 2030-ig, hogy a rendszer stabilabb legyen?

A teljes megújuló áramtermelés 2025-re 38%-át tette ki a teljes magyar villamosenergia termelésnek. Ezzel alaposan, 63%-al túlteljesítettük a Nemzeti Energia és Klímaterv (NEKT) 2025-ös 23,9%-os célszámát. Ez elsősorban a 2018-as 340 MW-ról mára 8500 MW-ra növő napelemes termelésnek (PV) köszönhető, ami több, mint 25-szörös növekedésnek felel meg. Ennek tudható be, hogy az átlagosan 32%-os áramimportunk 2025-re 20% közelébe csökkent. A 2030-ra kitűzött PV beépített kapacitás cél eredetileg 6500 MW PV volt, de mivel ezt már 2024-re elértük, az új célérték 12000 MW. Közben a hazai akkumulátoros energiatároló kapacitás is gyors növekedésnek indult. A 2024 végi 35,3 MW-ról 2026 elejére 217,4 MW-ra nőtt, ami 6,2-szeres bővülést jelent 1,5 év alatt.

A jövőre vonatkoztatva abból kell kiindulnunk, hogy 2030-ra 12 GW nap és 1 GW szélerőművi kapacitás várható és a jelenlegi csúcsigény 7,0-7,7 GW akkor nagyjából 2 GW akkumulátoros teljesítményre lesz szükség 2030-ra, ez pedig 4 órás eltolási igénnyel számolva kb 8 GWh tárolási kapacitást jelent. Erre pedig megvan az esély a bejelentett beruházási szándékok alapján.

A rendszerszintű rugalmasság, a kiegyensúlyozás képessége tehát nagyon fontos paraméter a tiszta energia átmenet végrehajtása szempontjából. Nézzük milyen lehetőségeink vannak és ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz: tárolás, gyorsan indítható erőművek, vagy fogyasztás-szabályozás?

A kompromisszum nélküli hatékony rendszerszintű rugalmasság biztosításához nem a „vagy” a megfelelő kötőszó, hanem az „és”. Azaz mind a háromra szükség van, már csak azért is mert a ’flexibilitás’ biztosítása önmagában is összetett technológiai értelemben, a modern földgáztüzelésű kombinált és nyílt ciklusú (CCGT / OCGT) erőművek, a tárolási képesség és a fogyasztás szabályozása nélkül nem fog megbízhatóan működni a magyar villamosenergia rendszer (VER) a jövőben.

Ráadásul ezt egyre nagyobb léptékben kell tudnunk garantálni, ha el akarjuk kerülni a tavaly júniusi spanyol és portugál áramszünethez hasonló zavarokat. A MAVIR adatai alapján Magyarország bruttó villamosenergia-felhasználása 2025-ben 44,6 TWh volt. 2030-ra a NEKT és az ipari beruházások alapján az áramigény várhatóan jelentősen nő, úgy, hogy 2029-ben végleg leállnak a Mátrai Erőmű lignites blokkjai. 2030-ra az akkumulátorgyárak, az elektromobilitás és a hőszivattyúk elterjedése miatt együttesen 10–15 TWh többletigény léphet majd be. Több hazai elemzés ekkorra 58–65 TWh körüli fogyasztást valószínűsít. 2040-re a becsült fogyasztás 80 TWh-ra, 2050-re pedig 95-110 TWh-ra adódik, tehát a jelenlegi fogyasztás két és félszerese! Ehhez jön még a 20-30%-nyi import kiváltásának az igénye! Ahhoz tehát, hogy ezt a fogyasztás-növekedést import-mentesen fedezni tudjuk 2030-ra 10 GW új kapacitásnak kellene belépnie (a három új CCGT-blokk összesen 1,65 GW), 2040-re 14-18 GW-nek, 2050-re pedig 20-25 GW-nek. Tüzelőanyag szerint, atom 4-5 GW (Paks-2 és 10 db 300 MW-os SMR), gáz 5-7 GW, naperőmű 22-28 GW (azért kell sok, mert a hatásfok 14%), szélerőmű 3-5 GW, akkumulátoros tárolási kapacitás 6-10 GW / 20-40 GWh. A három új CCGT blokkra tehát óriási szükség lesz a rendszerszintű flexibilitás biztosítása miatt, mert a kiszabályozásra szintén alkalmas szivattyús-tározós vízerőműveink úgy tűnik, hogy továbbra sem lesznek. Annyiból nem is baj, mert sajnos a klímaváltozás a vízerőműveket is teljesen időjárásfüggővé tette.

Összefoglalva, Magyarország Európa egyik leggyorsabban növekvő napelemes piacává vált, a beépített napelemes kapacitás mára meghaladja a 8,5 gigawattot. A háztartási és ipari méretű naperőművek tömeges megjelenése, az elektromos autók terjedése, valamint a hőszivattyús fűtési rendszerek növekvő száma egyre nagyobb terhelést ró a hálózatra. Minden fejlesztésre fordítható fillér jól jön tehát. Ez a 1,5 milliárd euró (mai árfolyamon kb. 540 milliárd forint) pedig kifejezetten jelentős összeg lenne. Összehasonlításképpen: a MAVIR és az elosztóhálózati társaságok 2021–2025 közötti hálózatfejlesztési programjai nagyságrendileg hasonló méretűek voltak. Ekkora keretből új 132 és 400 kV-os vezetékek, új alállomások, jelentős elosztóhálózati bővítések, valamint több gigawatt új napelem-, szélerőmű- és akkumulátoros kapacitás hálózati integrációja válhatna lehetővé.

A cikk megjelent a Mandinerben is.