Azzal a legtöbben egyetértenek, hogy a klímaváltozás valós probléma, a gyakorlati teendők tekintetében azonban sokszor nincs meg a közös nevező. Ráadásul a ,,felülről" erőltetett globális megoldások nem működőképesek.
Az elmúlt hónapokban egymást érték a természeti katasztrófákról és a szélsőséges időjárási eseményekről szóló hírek. Lehet azt mondani, hogy ezek mind összefüggésben állnak a klímaváltozással, és ilyen módon az ipari tevékenységekre vezethetők vissza?
- Nem lehet minden egyes esetben kimutatni ezt a fajta összefüggést, de azt sem, hogy nincs ilyen ok-okozati kapcsolat - ehhez egyszerűen jelenleg nincs módszertan. A földtörténet során mindig jelen volt a klímaváltozás, ez egy természetes jelenség. Ez nem jelenti azt, hogy most is csupán erről lenne szó, sőt: az elmúlt több mint száz év során rögzített időjárási adatokból jól látszik, hogy a jelenlegi változás az ipari tevékenység felpörgésével párhuzamosan indult, és az utóbbi 50-70 évben vált igazán intenzívvé. Vagyis erős összefüggés van az emberiség által kibocsátott üvegházhatású gázok és a környezeti változások között.
Az ENSZ kormányközi klímaváltozási testülete augusztusban kiadott hatodik jelentésében újdonság volt, hogy míg korábban a ,,természetes" klímaváltozás eshetőségét is vizsgálták, most egyértelműen emberi tevékenységek eredményeként értelmezték a jelenséget.
Ugyanakkor az, hogy mindez milyen módon hat ránk, nagyban függ kulturális, gazdasági, politikai viszonyoktól is. Azt például, hogy a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló víztömegek mennyi áldozatot követelnek, jelentősen befolyásolja, hogy mennyire van természetes növényzettel borítva az érintett terület, a vízfolyások mennyire vannak gátak közé szorítva vagy éppen milyen a csapadékelvezetés a térségbeli településeken.
továbbá a fosszilis energiahordozók használata, leginkább a kőszén esetében nemcsak a klímaváltozás miatt jelent problémát, hanem azért is, mert ezekkel együtt olyan aeroszolrészecskék is a légkörbe kerülnek, amelyek megtapadnak a tüdőben - ezek évente közvetlenül 5-6 millió ember halálát okozzák világszerte.
A megoldás nyilván a fosszilis energiahordozók csökkentése, de ez hogyan kivitelezhető globális szinten?
- Ami az Európai Uniót illeti, a célkitűzés az, hogy 2050-re karbonsemleges legyen az európai gazdaság, illetve 2030-ra 55 százalékra csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása 1990-hez képest. Ez utóbbira az Európai bizottság egy konkrét javaslatcsomagot is összeállított Fit-for-55 címmel, ami jelentős vitákat váltott ki, többek között azért, mert a karbonkibocsátás megadóztatása durva áremelkedést eredményezne.
A karbonsemlegességig vezető úttal kapcsolatban alapvetően két jövőkép vázolható fel. Az egyik szerint az európai gazdaság versenyképessége komoly mértékben visszaesik, hiszen arra fogják kötelezni a vállalatokat, hogy környezetbarát módon, és ennek nyomán drágábban állítsanak elő termékeket. Ráadásul elveszik tőlük a ,,karbonkihelyezés" lehetőségét is, hiszen, ha az Unión kívülre telepítik a gyártást, az onnan érkező termékek után karbonvámot kellene fizetni. Vagyis miközben az Európai Unió mindössze a 7 százalékát adja a globálisan kibocsátott üvegházhatású gázoknak, jóval nagyobb árat fizet majd ezért - különösen, ha Észak-Amerika, illetve Ázsia, azon belül is leginkább Kína nem tesz hasonlóan komoly lépéseket a karbonsemlegesség felé.
A másik forgatókönyv szerint a ,,kényszerből" alkalmazott környezetbarát technológiák jelentősen felhajthatják majd az árakat, ám ez csak átmeneti lesz, hiszen ezek minél jobban elterjednek a piacon, annál gazdaságosabbá válnak. A napelemek esetében például 800 százalékos árhatékonyság-növekedés figyelhető meg a kezdetektől fogva. Az innováció egyébként már jelenleg is nagyon hangsúlyos, hiszen Kína 2060-ra, az Egyesült Államok pedig 2050-re vállalta a karbonsemlegességet, vagyis a világ legnagyobb gazdaságai ugyanabba az irányba tartanak, és ez magával hozza a technológiai váltást. Ha ez az utóbbi várakozás teljesül, akkor az EU profitálhat is mindebből, ugyanis az innovációval foglalkozó európai cégek ott vannak a startnál, és jó piaci pozíciókat foghatnak.
Nem késő-e a 2050-es, illetve 2060-as céldátum? Az Ön által említett jelentés szinte apokaliptikus jövőt vázol fel: a tengerszint emelkedésének üteme gyorsul, egyre extrémebb lesz az időjárás, állat- és növényfajok halnak ki...
- Arról már lecsúsztunk, hogy a klíma-, illetve a nyomában érkező környezetváltozást elkerüljük, a vita arról zajlik, hogy ennek a mértékét miként lehet csökkenteni. Az nyilvánvalóan nem lehetséges, hogy máról holnapra kivezessük a fosszilis energiahordozókat, hiszen egyelőre nincs alternatíva, sőt. 2020-ban, amikor tombolt a Covid, és leállt a világgazdaság, éves szinten nem csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, de még a kibocsátás növekedésének üteme sem lassult.
Ennek mi az oka?
- Az első félévben volt egy nagyon durva, 8 százalékos csökkenés, ám aztán jött a visszapattanás: egyértelművé vált, hogy szükség van a nagyberuházásokra, hogy a gazdaság életképes maradjon, és a társadalmi egyensúly ne omoljon össze. A tömeges munkanélküliség, az élelmiszer- ellátás akadozása, az utcai zavargások rémképe miatt tehát aligha reális a karbonmentesség azonnali bevezetése. Ráadásul az üvegházhatású gázok kibocsátása idén rekordot fog dönteni, aminek nagyrészt az az oka, hogy a gazdaság helyreállításának a magas emisszióval járó tevékenységek a legkézenfekvőbb módjai. Itt érdemes külön kiemelni Kína szerepét, ahol hatalmas nukleáris kapacitásbővítés zajlik, és itt épülnek a legnagyobb napelemparkok is - mégis olyan mértékben nő az ország energiaigénye, hogy a mai napig üzembe állítanak szénerőműveket is és engedélyeket adnak ki szénbányák nyitására. Ha ezt bárki szóvá teszi, akkor Peking azzal válaszol, hogy a fejlett országok 150 éve terhelik a környezetet, és így érték el a jelenlegi fejlettségi szintet - ennek fényében nem igazságos megtagadni Kínától a felzárkózás lehetőségét.
Az, hogy minden nagy szereplőnek egyszerre kellene csökkentenie a gázkibocsátást, elvezet egy alapvető politikai kérdéshez: globális problémákat csakis globális eszközökkel lehet megoldani? Szükség van egy nemzetek felett álló ,,kormányzatra"?
- Bizonyos körökben ez népszerű vélemény, de több gond is van a globális megoldásokkal. Először is, ezek nem elég árnyaltak, nem veszik figyelembe a lokális sajátosságokat, hanem a fűnyíróelvet alkalmazzák. Nézzük meg, hogy mennyivel hatékonyabb volt a nemzeti szintű vakcinabeszerzés, mint az európai uniós - és akkor még nem is globális kormányról beszélünk.
A lokális sajátosságok alatt mit ért? Van, ahol a szél - erőművekre érdemes tenni a hangsúlyt és erdőt kell telepíteni, máshol meg a napenergia és az atomerőmű hatékonyabb?
- Igen, ez az egyik szempont, de arról is csak helyben lehet megfelelő döntést hozni, hogy például a mezőgazdaság alkalmazkodóképességének növeléséhez milyen öntözőrendszerre vagy új növényfajokra van szükség.
A nemzeti, illetve az alatti döntéshozatal másik előnye a számonkérhetőség: a döntéshozóknak elemi érdekük, hogy a helyiek igényeit figyelembe vegyék, azok valós problémáira reagáljanak - különben leváltják őket. Ez az elv már eggyel magasabb szinten, például az Európai bizottságnál sem működik, és pláne nem működne egy világkormány esetében.
Az emberek döntő többsége szeretne tenni valamit a klímaváltozás ellen, de abban nagy a bizonytalanság, hogy minek van értelme? Vegyek elektromos autót, ültessek fát, szavazzak a zöldekre?
- A közkeletű mondás szerint: tudjuk, hogy mi lesz, de addig mi lesz? Vagyis tudjuk, hogy a klímaváltozás súlyos problémákat okozhat, tudjuk, hogy tennünk kell valamit, de közel sem egyértelmű, hogy mi is ez a ,,valami". Ennek több oka is van, az egyik, hogy a klímaváltozás olyan komplex jelenség, amelyet még a szakértők nagy része sem lát át teljesen. Hogyan várható el ez egy átlagembertől? A politikai nagyotmondások és a kattintásvadász, sőt pánikkeltő újságcikkek túlságosan leegyszerűsítik a problémát, és ez téves következtetésekhez vezethet. például mondhatnánk, hogy kizárólag elektromos autók kerüljenek forgalomba - de ezeket csakis annyira lehet környezetbarátnak nevezni, amennyire a beléjük tankolt energia az. Márpedig az elektromos áram jelentős részét ma még fosszilis energiahordozókból nyerjük, így paradox módon előfordulhat, hogy a környezetbarátnak tartott elektromos autók végül bizonyos országok esetében a valóságban kevésbé környezetbarát megoldássá válnak.
Véleményem szerint fontos az egyéni felelősség, de mindenképp szélsőséges hozzáállás az, amely kizárólagosan az egyénre hárítja a klímaváltozás problematikájának megoldását. A fősodrú narratíva azt mondja, hogy ,,szavazz a pénzeddel" - a mindennapi döntéseidet, az életformádat változtasd meg, hogy megváltoztasd a világszintű folyamatokat. A sok kicsi valóban összeadódhat, azonban szerintem naivitás azt gondolni, hogy az egyéni életmódbeli apró döntések önmagukban elegendők lennének a probléma kezeléséhez.
Berlini egyetemeken húsmentes menzát vezetnek be, hogy ezzel küzdjenek az éghajlatváltozás ellen; és a készpénz kivezetése mellett is lehet olvasni olyan érveket, hogy a ,,cash" mennyire terheli a környezetet. Ezek mennyire reális felvetések?
- Valójában ugyanez vonatkozik ezekre a kérdésekre is. Az egyéni döntéseknek egy egészen más szinten van valós hatásuk, mint ahogy azt manapság ,,tippek és trükkök" szintjén kezeljük. Az egyén valóban hatással tud lenni társadalmi folyamatokra a demokratikus működésen keresztül. Ha tömegek preferenciáját határozzák meg a zöld ügyek, akkor tömegek fognak olyan döntéshozót választani, amely programja közelíti ezeket a preferenciákat.
Másik nagyon fontos dolog, amelyet az egyének meg tudnak határozni, az a korszellem. Ha a közhangulatot a pánik határozza meg, a döntéshozók rákényszerülnek a meggondolatlan és radikális döntések meghozatalára. Ha az egyének alaposabban tájékozódnak és kevésbé kerülnek világvégevárás hangulata alá, akkor a döntéshozóknak is van lehetőségük a megfontolt haladás irányából közelíteni a kérdéseket. Az egyén valódi felelőssége meglátásom szerint, hogy az észszerű intézkedések támogatásával a közpolitikát a tétlenség és a radikalizmus közt található szűk mezsgyén tartsa.
A fenti példák kapcsán például fontos látni, hogy nem csupán egyetlen út vezethet a megoldáshoz. Akkor, amikor egy ilyen döntésnél például nem tartjuk szem előtt a gasztronómiai hagyományokat, a gasztrokultúrát, a közösség húsfogyasztó többségének akaratát, vagy amikor a megoldáskeresés során figyelmen kívül hagyjuk a húselőállítás lehetséges alacsonyemissziós módjait, akkor meggyőződésem, hogy hibás döntéseket hozunk. A környezeti kérdések kétségkívül fontosak, de a környezeti döntéseinket össze kell tudnunk egyeztetni a meglévő értékeinkkel. Hosszú távon csak azok a megoldások működnek, amelyek nem ,,együgyűek", hanem a kulturális, társadalmi, gazdasági, politikai, környezeti ügyeket egyszerre szolgálják.
Eredeti megjelenés: Hetek, 2021.09.23. (Sebestyén István, 32,33,34,35. oldal)