Az ENSZ New York-i székházában nyílt különleges kiállítás Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldöttjének kezdeményezésére, a Klímapolitikai Intézet közreműködésével és támogatásával. A kiállításon magyar és izraeli fiatalok által dekorált szelektív hulladékgyűjtőkből készült installáció látható, amely a fenntartható jövő fontosságára hívja fel a figyelmet. Az esemény másnap a Klímapolitikai Intézet kerekasztal-beszélgetésével folytatódott, ahol az érdeklődők a fiatalok és a klímaváltozás kapcsolatáról hallhattak izgalmas eszmecserét.
Kovács Domokos, Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte 14 iskolában tartott előadást a folyók védelméről és fenntarthatóságról Tisza-menti településeken, Kárpátalján és Magyarországon. Az ifjúsági nagykövet eközben a résztvevőket cselekvésre ösztönözve, a gyerekkel együtt készített installációt olyan szelektív hulladékgyűjtőkből, amelyet maguk a fiatalok festettek, dekoráltak. Ezekből az alkotásokból nyílt kiállítás a Klímapolitikai Intézet közreműködésével az ENSZ New York-i székházában széles érdeklődő közönség előtt 2022. október 3-án.
Litkei Máté az MCC Klímapolitikai Intézet igazgatója, az ünnepélyes megnyitón arról beszélt, hogy a cselekvésre hívó programok segítenek kreatív erővé alakítani azokat az indulatokat, amelyek sok fiatalban felgyülemlenek, amikor a klímaváltozás témája szóba kerül. A Klímapolitikai Intézet azért állt a kezdeményezés mellé, mert a művészeti tevékenység a programban kiegészül a tudatosságra és felelős gondolkodásra neveléssel. A következő generáció tettrekészségétől, a jövő vezetőinek hozzáállásától függ, hogyan tudunk megküzdeni a klímaváltozás problémájával, az MCC pedig mind a mai fiatalok, mind a jövő vezetőinek képzésében kulcsszerepet vállal – emelte ki Litkei Máté. A szakértő emlékeztetett arra, hogy a válságok idejét éljünk. Még ki sem kecmeregtünk az egyik krízisből, máris a következőbe csöppenünk bele. Kell, hogy ezekben a nehéz időkben is legyenek olyan kezdeményezések, amelyek tudatosítják, a ma problémáinak leküzdése közben a holnap kihívásairól se feledkezzünk meg.
A tárlat megszervezésében partnerként közreműködött a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint Magyarország ENSZ Állandó Képviselete. A kiállítás a hét végéig látható az ENSZ New York-i székházában. A kreatív művészeti alkotások az ENSZ két fő épületét összekötő folyósón kaptak helyett, így a világszervezet képviselőinek és a világ vezetőinek egész sora látja majd a fiatalok környezetvédelemben betöltött szerepére a figyelmet ráirányító kiállítást, amelyet magyarok hoztak létre.
Klímaváltozás és fiatalság: kerekasztalbeszélgetés az ENSZ-ben
Kiemelt nemzetközi érdeklődés mellett zajlott az a panelbeszélgetés, amelyet a Mathias Corvinus Collegium égisze alatt működő Klímapolitikai Intézet szervezett az ENSZ New York-i székházában 2022. október 4-én, és amelyen megszólalóként Kőrösi Csaba, az ENSZ közgyűlés elnöke is aktívan részt vett.
Az MCC számára a legfontosabb a tehetséges fiatalok felkarolása, képzése és nevelése, a Klímapolitikai Intézet tevékenységének középpontjában pedig az éghajlatváltozás áll. E két stratégiai kérdéskör keresztmetszete adta annak a szakmai napnak a témáját, amelyet a Klímapolitikai Intézet szervezett az ENSZ Állandó Magyarországi Képviseletével és a Külgazdasági és Külügyminisztériummal partnerségben.
Hogyan működhetnek együtt a ma és a jövő generációi a klímaváltozás nehézségeinek leküzdése érdekében? Mit tanulhatnak a felnőttek a fiataloktól, és milyen tapasztalatokat adhat át az idősebbek az ifjúság számára a fenntarthatósággal kapcsolatban? Hogyan vonhatók be jobban a következő nemzedék tagjai a jövő alakításával kapcsolatos döntések meghozatalába? Hogyan gondolkodik ma az ifjúság a klímaváltozásról?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ annak a Klímapolitikai Intézet által szervezett beszélgetésnek a résztvevői, amelyet Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés elnöke és Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója nyitottak meg felvezető gondolataikkal. A Biró Kinga, a Klímapolitikai Intézet kutatója által moderált kerekasztal résztvevői között volt Kőrösi Csaba, az ENSZ közgyűlés elnöke; Hubertus Ruel, az MCC holland kutatója, a vezetéstudomány, a nemzetközi üzleti kapcsolatok és diplomácia szakértője; Rodrigo Ballester, az MCC spanyol szakértője, az MCC Európa Tanulmányok Műhelyének vezetője; Kovács Domokos Péter, Magyarország ENSZ ifjúsági küldötte, korábbi MCC-s diák; Ziga Ciglaric, Szlovénia ENSZ ifjúsági küldötte.
A panelt követően a közel 60 fős, az ENSZ szakértőiből és képviselőiből álló közönség kérdezte az előadókat, amelynek során afrikai, dél-amerikai és további európai országok szempontjai is becsatornázódtak az izgalmas diskurzusba. A panelbeszélgetéssel lezárult az a kétnapos szakmai program, amelynek célja volt többek között, hogy az MCC és a Klímapolitikai Intézet tevékenységét az ENSZ-ben is megismerhessék.