Klímapolitikai harc a klímaváltozás ellen: Magyarország mennyiben okolható a klímaváltozásért?

Ma már a tudomány és a politika nagy része elfogadja azt a tényt, hogy a jelenkor klímaváltozásáért elsősorban az ember felelős. Az iparosodás (1850-1900) kezdete óta jelentősen megnőtt az emberi eredetű szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid és a halogénezett – melegítő hatással bíró – elemek légköri koncentrációja. Sőt napjainkban az elektrotechnológiai eszközök elterjedésével már a szén-dioxidnál közel 24 ezerszer erősebb üvegházhatású-gáz a kén-hexafluorid is egyre nagyobb mennyiségben képviselteti magát.

Sok zöld szervezet kritizálja az Európai Uniót és köztük hazánkat is, hogy nem tesz eleget a klímaváltozás ellen. Vajon mennyiben vagyunk mi felelősek ezért?

Amennyiben számszerűsítjük az üvegházhatású gázkibocsátást, akkor az Európai Unió a világ összes kibocsátásának 7,1 százalékáért, Magyarország pedig csak 0,12 százalékáért felelős. Azonban ez nem volt mindig így. Az olajválságig az Európai Unió kibocsátása töretlenül nőtt (minden mai tagot beleszámítva), 1979-ben elérte a világ kibocsátásának ötödét, míg Magyarországé megközelítette a 0,5 százalékot. Majd a termelés fejlődő országokba való kiszervezésének és az energiahatékonysági intézkedéseknek köszönhetően a kontinens kibocsátása elkezdett csökkenni, míg a globális kibocsátást tovább hajtották a globalizációba gyártóként és termelőként bekapcsolódó fejlődő országok.

Az éghajlat-változási keretegyezmény életbe lépése óta nagy fordulatot vett az öreg kontinens.

A globális klímaváltozás tudományosan elismert jelenség, az Európai Unió országai tudatosan törekednek a kibocsátásuk féken tartására. Az Uniós kibocsátáscsökkentés mértéke meghaladta a 30 százalékot, miközben a gazdaság 63 százalékkal növekedett. Magyarország eredményei még jelentősebbek. Hazánk üvegházhatású gázkibocsátása az 1990-es évhez képest közel 38 százalékkal csökkent, miközben a magyar gazdaság három évtized alatt több mint 90 százalékkal növekedett. Ezzel a teljesítményével Európa példát mutat többek között az Egyesült Államok és Kína számára, ahol a GDP növekedésével párhuzamosan a kibocsátás is növekszik. Nem mellesleg e két ország Indiával, Kanadával, Ausztráliával és Oroszországgal együtt a globális kibocsátás közel kétharmadáért felelős.

Míg a kibocsátáscsökkentésben élen járunk, a klímaváltozás egyre nagyobb hatást gyakorol Európa éghajlatára. A tétlenség pedig csak tovább növeli az alkalmazkodás költségeit. Emiatt fontosak az olyan beruházások, mint a magyar kormány aszály elleni programja, ami az elektromos hálózatok fejlesztése mellett a gerincét adja a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervnek.

Mint látható, az Európai Unió kibocsátása jelentősen csökkent és Magyarországé még statisztikailag is nehezen kimutatható globális skálán, mégis példával jár el a közösség hosszútávon a világ összes nemzete számára a klímaváltozás elleni védekezés kapcsán. Azonban nem szabad elfelejteni azt a tényt, amit már a COP28 konferencián is említettek a tudósok és a szakpolitika, hogy rövid- és középtávon az adaptációs stratégiák, míg hosszútávon a mitigáció és az adaptáció csak együtt tud sikeres lenni a változó és szélsőséges klimatikus viszonyokkal szemben. A közeljövőben a felmelegedést emberi beavatkozással már nem lehet megállítani, elérte (át)fordulópontját az éghajlati rendszer. Emellett a Párizsi Kílamegyezmény céljai sem fognak teljesülni a következő 40-50 évben, ezért olyan szakpolitikát kell folytatni, ami gazdaságilag és társadalmilag is fenntartható, az alkalmazkodásra és hosszútávon a mitigációra épül, azaz amit hazánk és az EU is képvisel.