A 2021-es, Glasgowban megrendezett COP26 konferencia egyik legfontosabb eredménye volt, hogy több mint 100 ország tett vállalást arra, hogy beszünteti és visszájára is fordítja az erdőirtást 2030-ig, azaz megkezdi a kiirtott erdőterületek helyreállítását. Ezek között volt Brazília, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Indonézia, a három legnagyobb trópusi esőerdős területtel borított ország.
Erre a vállalásra szükség is volt a részükről, hiszen 2001 és 2021 között Brazília, Indonézia és a Kongói Demokratikus Köztársaság veszítette el a világ országai közül a második, az ötödik, illetve a hatodik legnagyobb erdőterületet 63-, 29-, illetve 17 millió hektáros veszteséggel. Még az utolsó érték is Magyarország területének közel kétszerese. A trópusi esőerdős területek visszaszorulásában ráadásul ez a három ország ugyanebben a sorrendben az első, a második és a harmadik helyen áll a 2001-2021 közötti adatok alapján.
Ezeknek az erdőknek az elvesztése kiemelt jelentőséggel bír, mert egyáltalán nem mindegy, hogy Oroszországban vágják ki millió hektár számra a kifejezetten erre a célra telepített, alacsony biodiverzitású erdőket, vagy az egyenlítő mentén található őserdők vesznek el, melyeknek egyetlen hektárján akár több mint 40 ezer rovarfaj, több mint 300 fafaj, és 1500 magasabb rendű növényfaj is megtalálható. A kiterjedt esőerdőkkel rendelkező országok erdőirtás-ellenes vállalásai tehát üdvözlendők, az azonban kérdéses, hogy meg is valósulnak-e majd.
A BBC néhány hete beszámolt róla, hogy a Glasgowban tett vállalások egy része – méghozzá fontos része – megfenekleni látszik. 2022-ben Svájc területének megfelelő trópusi erdőterület veszett oda világszerte. A világ „esőerdő nagyhatalmának” területén, Brazíliában 14%-kal több erdőt vágtak ki 2022-ben, mint 2021-ben, de a Föld teljes esőerdő-területét tekintve is 10%-os volt a kitermelés növekedése. Jó hír azonban, hogy a 2023 elején beiktatott új brazil állam- és kormányfő, Lula elnökségének első hat hónapjában jelentős csökkenés figyelhető meg az erdőirtásban: januártól júniusig 34%-kal kevesebb erdőterület veszett oda, mint az előző év ugyanezen időszakában.
További bizakodásra ad okot a világ második l legjelentősebb biodiverzitású országa, Indonézia esete. A délkelet-ázsiai országban az őserdők pusztítása 2016-ban érte el a legmagasabb értéket, azóta csökkenő tendenciát mutat. 2019-ben véglegesítették azt az addig csak moratóriumként szolgáló tilalmat, mely megtiltotta az őserdők kivágását ültetvények telepítése és fakitermelés céljából. Ez azt mutatja, hogy amikor Indonézia 2021-ben csatlakozott a glasgow-i egyezményhez, már meglévő szándék és jogalkotás volt a kormány részéről a vállalások teljesítésére.
Fontos azonban megjegyezni, hogy mind Brazília (2023. első félév), mind Indonézia esetén még csupán az erdőirtás mértékének csökkentéséről beszélhetünk, nem pedig a kiirtott területek helyreállításáról, a visszavadítás megkezdéséről és az őserdők méretének újbóli növekedéséről. A végső cél természetesen ez lenne, azonban jelenleg csak az élőhely-degradáció csökkenő mértékének örülhetünk: a több mint húsz Magyarország területű Indonéziában már „csupán” egy Komárom-Esztergom vármegyényi trópusi őserdő veszett el 2022-ben.
A COP26 erdőirtás elleni egyezménye kiemelt jelentőséggel bírhat a biodiverzitás-csökkenés elleni küzdelemben, különösen azokban az országokban, ahol az eredeti biodiverzitás (mérsékelt égövi szemszögből) felfoghatatlanul hatalmas. A vállalások teljesítése egyelőre nem látszik kikövezett útnak, azonban pozitív példákat is fel lehet hozni. Még ha nem is az összes aláíró számára a kitűzött célok, ha kihívást is jelentenek, megvalósíthatók lehetnek 2030-ra.
Megjegyzés: a trópusi esőerdő és az őserdő kifejezéseket nem szinonim fogalomként használom, hiszen őserdő (a sarkközeli régiókat leszámítva) bármilyen éghajlati övben előfordulhat, trópusi esőerdő viszont az egyenlítő mentén alakul ki. Az egyenlítő menti trópusi esőerdők azonban egyben őserdők is ezért szerepel mindkét fogalom az írásban.
Fotó: pixabay.com
