Nem tanult az energiaválságból az új német kormány. Jó-e nekünk a német klímapolitika exportja?

A szociáldemokraták (SPD), zöldek (Bündnis90/Die Grünen) és szabad demokraták (FDP) alkotta új német kormánykoalíció pártjai a napokban megkötötték a koalíciós szerződést. A 178 oldalas dokumentumban 196 alkalommal fordul elő a klíma kifejezés, a klímapolitikai fejezet teszi ki a teljes terjedelem majd negyedét. Önmagában is beszédes, hogy a Zöldek vezette gazdasági és klímaügyi minisztérium vezetője egyben a kancellárhelyettes is és emellett olyan tárcák fölött diszponálnak zöld politikusok, amelyek kulcsfontosságúak a mai világunkban: külügyminisztérium, táplálkozási és mezőgazdasági minisztérium, környezetvédelmi minisztérium, valamint a család- és nőügyi minisztérium.

Mi olvasható ki mindebből? Nem finomítgatom, mert minek? Egy egészpályás zöld letámadás várható, hiszen a német zöldek küldetéstudatosan, az Európai Egyesült Állomokban való felsőbbrendű hit által felvértezetten igyekeznek majd megtörni a másképp gondolkodók ellenállását, célzott fegyverként használva az újonnan bevezetendő karbonadókat és karbovámokat, valamint a konszenzusra törekvés helyett az egyszerű többségi szavazásokat. (Zárójeles megjegyzésem: szép kis történet ez is, mára ide jutottak a bázisdemokráciát hirdető, eleinte pártosodni sem akaró Zöldek.) Ebben a szociáldemokrata kancellár Olaf Scholz sem fogja tudni, vagy akarni megakadályozni őket. A legfontosabb gazdasági tárcák birtokosaiként egy-az-egyben közvetíthetik a németek ágazati zöldítési elképzeléseit a szintén zöld külügyminisztériumon keresztül Brüsszelbe, ahol ezek legtöbbször egy-az-egyben válnak a Bizottság elképzeléseivé. Csak nyelvi fordítás kérdése az egész, lásd a német hidrogénstratégia esetét az európaival.

Nézzük meg ezek után azt, hogy számszakilag mit jelent a német klímapolitika exportja?

A koalíciós szerződés már a bevezetőben jelzi, hogy Németország számára a párizsi klímacélok a legmagasabb szintű prioritást jelentik, az országot az 1,5 ⁰C-os útra terelik, a klasszikus német szociális piacgazdasági modellt ezennel szociális és ökológiailag fenntartható piacgazdasági modellként szeretnék újjáalkotni, felkészülnek a fosszilis korszak végére és a belső égésű motorok technológiáját is maguk mögött kívánják hagyni.

A koalíciós szerződésben foglalt főbb energia- és klímapolitikai célok/irányok a következők:

· A német döntéshozók német, európai és nemzetközi színtéren is az 1,5 ⁰C-nak megfelelő út elérésére fogják fókuszálni a gazdaságpolitika egészét;

· A német klímasemlegesség elérését 2045-re tűzik ki, az atomenergia villamosenergia-termelési célú felhagyása mellett kitartanak. Az európai és a globális színtéren Németország azért fog küzdeni, hogy az atomerőművek az általuk okozott költségeket maguk viseljék (ez pl. Magyarországon így van). A német határhoz közeli külföldi, kockázatosnak gondolt reaktorok leállításáért pedig a német kormány fel fog lépni, és ehhez szövetségeseket is keres;

· A szénerőművek leállítását megpróbálják felgyorsítani, ideális esetben 2030-ra az összes német szénerőmű leállhat. A koalíciós partnerek szerint ehhez a megújuló energiaforrások kiépítésének gyorsítása és modern gázerőművek létesítése is szükséges;

· A villamosenergia-fogyasztás 80%-át megújuló energiaforrásokból kívánják fedezni, az új ipari létesítmények alkalmas tetőszerkezeteit kötelező lesz napelemekkel befedni, magánházaknál ennek mindennapos gyakorlattá kell válnia. Cél, hogy 2030-ra a német napelemes beépített teljesítőképesség érje el a 200 GW-ot (ma ennek az értéke 58 GW);

· Szárazföldi szélerőművek számára az ország területének 2%-át irányozzák elő, a kevésbé szélfútta helyeken is cél a szélerőművek kiépítése. A koalíciós partnerek szerint a termelés és a fogyasztás így kerülhet egymáshoz térben is közel, és így kerülhetők ki a hálózati szűkületek;

· Hidrogén terén cél egy komplex hidrogéngazdaság kiépítése, a német hidrogénstratégia felülvizsgálata, a zöld hidrogéntermelés felfuttatása. 2030-ra 10 GW elektrolizáló kapacitás kiépítése van tervben. Ehhez és a szállítóinfrastruktúra kiépítéséhez hatékony támogatási rendszert építenek ki;

· Az energiarendszer finanszírozását alapjaiban reformálják meg. A lakossági villanyszámla részét képező megújulós támogatási felárat (EEG-Umlage) kivezetik, 2023-tól ezt az állami költségvetés (egészen pontosan a CO2-kvóták eladásából származó bevételekből és állami támogatásból gazdálkodó Energia- és Klímaalap) vállalja át. (Csakhogy ez az összeg valahonnan hiányozni fog!) Az alacsonyabb jövedelmű társadalmi csoportokat szociális támogatással segítenék.

· A koalíciós partnerek a növekvő CO2-kvótaárakra fontos eszközként tekintenek a CO2-kibocsátás csökkentése elérése érdekében. Céljuk, hogy a CO2-kvóták árának legyen egy európai szintű minimuma, tartósan ne essen 60 euró alá. A 2030-as évekre egy egységes, minden szektorra kiterjedő ETS-t szeretnének Európában látni.

· Az autóipar átalakítása a digitalizáció és dekarbonizáció fényében. A kormány a támogatási intézkedéseket úgy kívánja alakítani, hogy 2030-ra Németország útjain legalább 15 millió elektromos autó fusson.

A fentiek alapján nem túlzás kijelentenünk, hogy az új német kormány semmit nem tanult a 2021-es európai energiaválságból, és ha így halad tovább, és ezzel egyidejűleg az EU-ban megmarad a német érdekérvényesítés jelenlegi szintje, meg fog növekedni a hasonló, vagy súlyosabb válságok bekövetkezésének az esélye.

Nem csak pénzügyi fedezetlenség okozhat válságot eredményező tőzsdei „buborékot” ugyanis, hanem a műszakilag nem megalapozott zöldítési programok is okozhatnak válságot eredményező műszaki buborékot. Építhetünk akár százgigawattos nagyságrendben is időjárásfüggő megújuló áramtermelő kapacitásokat, azok nulla kilowattot fognak termelni, ha nem süt a nap, vagy nem fúj a szél. 2045-ig – 2050-ig nem számíthatunk az ipari szintű áramtárolási technológiák elterjedésére. Addig mi lesz? Az, hogy addig szükségünk lenne a tervezhetően és szabályozhatóan működő erőművekre, de jövőkép híján dübörög a roncsrajáratás a hagyományos erőművi szektorban. Nem történnek meg a szükséges fejlesztések és a nagyfelújítások, hitelt nem kapnak, a biztosításaikat csak nagyon rossz kondíciókkal tudják megkötni. A szén és a lignit kivezetése, az emelkedő CO2 kvótaárak, valamint az EU Zöld Megállapodása alapján bevezetendő egyéb karbonadók, az ipari energiatermelő kazánok kibocsátását szabályozó rendelet és az atomstoppok eredményeként nincsenek menekülési útvonalak, nincs váltó energiahordozó, nem eléggé diverzifikáltak az energiamixek. Az európai energiaválság okainak vizsgálata világosan megmutatta, hogy nem ringathatjuk magunkat az olcsó és mindenkor rendelkezésre álló import bűvöletében sem. Az egyre gyengébb lábakon álló európai energiaellátás-biztonságot látva, persze, hogy short-olt minden piaci játékos a magas árakra. Ennek eredménye, hogy a földgáz 6-szorosára- az áram 4-szeresére-, a Brent kőolaj 3-szorosára, a szén ára pedig 5-szörösére emelkedett 2020 tavaszától 2021 őszéig. Érdekes, hogy az USA és Japán gázárai 2021 tavaszán visszatértek a normális határok közé, az EU gázárak nem. Miért nem?

Ursula von der Leyen azt nyilatkozta az európai energiaválsággal kapcsolatban, hogy a megoldás a még több megújuló energia, mert ezek alkalmazásával lehet kitörni a földgáz-függésből. A helyes helyzetfelismerés a hibákkal való megfelelő szembenézés és az arányos korrekciók végrehajtásának a kulcsa. Ha valaki rosszul azonosítja a hibákat és az azokhoz vezető utat, akkor a válaszlépések is hibásak lesznek. Nagyon nagy problémának tartanám, hogyha Ursula von der Leyen-t nem informálták volna arról a Bizottsági szakértők, hogy a földgáz több, mint egy évtizede tartó lopakodó részesedés-növekedése a tagállami energiamixek többségében éppen az időjárásfüggő megújuló áramtermelés következménye. Rövid és középtávon egyenlőre csakis a flexibilisen működtethető modern földgáz-tüzelésű erőművekkel lehet kiegyensúlyozni a nap- és a szélerőműveket.

Az ellenzéki vélemények szerint Magyarország zöld átállása felgyorsulna, amennyiben rácsatlakoznánk a német zöld átállás folyamataira. Ez lenne szerintük a saját jól felfogott érdekünk is, hiszen várható, hogy a német fél egyre inkább olyan partnerekkel kívánja erősíteni a gazdasági kapcsolatait, amelyeknek az olcsó, de képzett munkaerőn túl fontosak a zöld szempontok is. A német zöldek által irányított külügyi tárca diplomatikusan ugyan, de ki fogja fejezni ezirányú elvárásait. Tiszta beszéd. Lesz itt politikai és gazdasági nyomásgyakorlás is, ne legyenek illúzióink efelől, és ez a harc ezúttal nem fog a merkeli udvariassági korlátok között maradni.

Mintha ez csupán választás lenne a jó és a rossz között, és ugye a Kormány eredendően rossz, vagy legjobb esetben tétovázik és csak Európa nyomására mozdul jó irányba. A valóság ezzel szemben az, hogy a Kormány tisztában van azzal, hogy míg a 20-21%-os megújuló arány a végső energiafogyasztásban évi 100 milliárd forint-, egy 30% körüli arány 400 milliárd forint-, egy a némethez hasonló 80%-os arány pedig évi 1000-1750 milliárd Ft állami támogatással tartható fenn. Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar emberre a csecsemőtől az aggastyánig 100000-170000 Ft hozzájárulás jutna évente a jelenlegi árakon, konzervatív becslést alkalmazva. Ehhez jön még a 2050-es klímasemlegességünk ára, összesen 50000 milliárd Ft 2050-ig, ami a GDP-nk 2,8-4,6% évente, az aktuális GDP növekedési pályától függően. Ennyit költünk az oktatásra, az egészségügyre, vagy az energiahordozó importra egyenként évente. Ez sem kis összeg, egy átlagos 3-4 tagú magyar családra évi nettó 60-80000 Ft jut.

Ezen a pontom javítanám tehát az ellenzéki kommentárokat. A Kormány nem tétovázik. Még az Európai Unió nyomására sem fogja ezeket a költségeket az emberek nyakába varrni, az ellátásbiztonságot is időjárásfüggővé varázsolni és biztonságosnak lefesteni egy sosem járt utat. A december 9-i 7361 MW-os áramfogyasztási csúcsból a szél- és naperőművek 25 MW-ot teljesítettek úgy, hogy az összes beépített időjárásfüggő kapacitás több, mint 2050 MW (szél 325 MW, ipari méretű nap 1783 MW). Nem csoda, hogy dübörgött az import 41,3%-át (3040 MW) adva a napi fogyasztásnak. Ha valamire szükségünk lenne ebben a helyzetben az nem elsősorban a zöldítés, hanem néhány energiahatékony és alacsony-kibocsátású alaperőmű.