Az ember vége – A természet esélye

A könyv első, bevezető fejezetében a szerző az ember által még háborítatlan ökoszisztéma működését írja le, mely szerinte egyáltalán nem volt olyan paradicsomi, mint ahogy azt gyakran elképzeljük: a természeti katasztrófák, a versengés az erőforrásokért, a kannibalizmus és a fajok kihalása mind szerves részét képezték a természet működésének már jóval az ember előtt is. Jordán Ferenc azonban leszögezi, hogy ezek az emberi szemmel negatívnak értelmezett folyamatok mind hozzájárultak az élővilág egyensúlyának fenntartásához, vagy ha éppen megzavarták azt, az élőlényeknek volt idejük és lehetőségük alkalmazkodni. Darwini értelemben a legrátermettebbek túlélésért folytatott versenye kegyetlen, hihetetlenül változatos és gyakorlatilag korlátlan alkalmazkodóképességgel rendelkező bioszféra kialakulását eredményezte már az ember előtt is.

A második fejezetben az ember és a természet napjainkig tartó viszonyát ismerhetjük meg, mely lényegét tekintve a környezeti változások totális irányításáról szól. A szerző számos példán keresztül szemlélteti, hogyan károsítják a természetet nem csak az első ránézésre is környezetromboló tevékenységeink, de gyakran a természetvédelemnek álcázott szokásaink is.

Ezt a viszonyt jól szemlélteti, hogy milyen szabadidős tevékenységeket azonosítunk az állatbarátsággal, és a természet szeretetével:

„Az „állatbarátoknak” szóló delfinshow, a cirkuszokban sanyargatott állatok, vagy a „természetjárók” részére kialakított parkolók és tanösvények is mind azt az üzenetet hordozzák, hogy környezetünk állapota csakis addig fontos, amíg nekünk magunknak, az embernek bármilyen hasznot hoz. Bennünket szolgál. A miénk.”

A környezetvédelem elanyagiasodását pedig az jelzi jól, hogy milyen érvekkel érhetők el tényleges pozitív változások:

„…ökológusok kénytelenek arról beszélni, hány dollár hasznot hajt egy erdő vagy egy beporzó rovar, ha azt akarják, hogy a döntéshozó közgazdászok, jogászok vagy politikusok szóba álljanak velük.”

Ez a fejezet tehát legalább annyira szól arról, hogy mennyire hibásan igyekszünk jót tenni a természettel, mint arról, hogy mennyire káros az élővilág pusztítása.

A harmadik fejezet a jelenről szól, különösen a problémák globalizálódó természetéről, a természetvédelem modern dilemmáiról és a zöld ügyek szakmai megalapozottságáról és nehézségeiről. Utóbbi kapcsán több ponton is tévhitrombolás történik, hiszen a zöldremosás mellett még számos, egyébként jóindulatú kezdeményezésről elmondható, hogy nem mindig képes hozzájárulni a fenntarthatósági célok eléréséhez.

Ebben a fejezetben górcső alá kerülnek hagyományaink, kulturális berögzültségeink, értékeink, gazdasági tevékenységeink, és hogy mindezek hogyan viszonyulnak a természet megóvásához vagy károsításához. A fejezet igen tág területet ölel fel és a jelenünkkel foglalkozik, így a könyv leginkább radikális állításai is itt találhatók meg. Mivel a szerző jól látja, hogy a mezőgazdaság extenzívebbé tétele és hatalmas területek visszavadítása nem lehetséges a jelenlegi népességünk mellett, úgy véli, szükség esetén kevesebb élelmiszert kell termelnünk és ennek megfelelően csökkenteni kell a Föld népességét.

A könyv címe (Az ember vége, a természet esélye) és ez utóbbi állítás azt a látszatot keltheti, hogy Jordán Ferenc az emberiség kipusztulásától várja a természetes környezet regenerációját, azonban erről szó sincsen. A szerző csupán azt az életformát tartja szükségesnek megváltoztatni, melynek keretei közt az ember már semennyire nem része a természetnek, uralja azt, és el is idegenedett tőle, még akkor is, ha „természetszerető” rekreációs tevékenységei első ránézésre nem ezt mutatják. Hogyha pedig ez nem lehetséges, akkor legalább vadítsunk vissza és hagyjunk békén bizonyos területeket, hiszen így tudunk leginkább jót tenni az ökoszisztémával.

A negyedik fejezet a jövővel foglalkozik, de nem csupán javaslatokat tesz arra, hogyan élhetnénk a jövőben fenntarthatóan együtt a természettel, egyben tompítja is bizonyos erőteljes állítások élét a korábbi fejezetekből. A népesség csökkentését kilátásba helyező álláspont élét például a következő módon:

„A bioszférával kialakított viszonyunkat részben új alapokra kell helyezni. Az első kérdés, nyolcmilliárnyian van-e erre egyáltalán esélyünk. Nézzük meg, hogyan lehetne okosan és fenntarthatóan átállni a csökkenő népesség pályájára.”

Jordán Ferenc elsősorban a visszavadításban, a globális népesség koordinált csökkentésében, és a fogyasztásunk visszaszorításában látja a megoldást az ember okozta problémákra. Utóbbira ráadásul olyan mértékben lenne szükség, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma többé ne lépje túl a Föld eltartóképességét, mint ahogy teszi azt minden évben már évtizedek óta.

A könyv üzeneteit életre hívó problémahalmaz a következő tételmondatban foglalható össze: „A diverzitás csökkenése a természetes ökoszisztéma ellenálló képességét rontja.” A szerző minden megállapítása, kritikája, javaslata és ellenjavaslata lazán vagy szorosan ennek a folyamatnak az elkerülésére irányul.

A könyvnek több fejezetében is megjelenik a ragadozók pótolhatatlan szerepe a földi ökoszisztémában, mely komoly aktualitással bír, hiszen az európai országok nagyrészében drasztikusan megritkítottuk ezen állatok állományát, és még ha visszatérőben is vannak egyes területeken, még mindig nem olyan mértékben, ahogyan szükség lenne rájuk. A szerző szerint a ragadozókhoz való viszonyulásunk már a bölcsödében torzul, amikor a gyerekmeséinkben (általában) a ragadozó a gonosz, az előle menekülő növényevő pedig a főhős. Ezen üzenetekkel ellentétben a csúcsragadozók állományának ritkítása és főleg teljes kiirtása minden esetben az életközösség felborulásával jár, hiszen ezek a gyakran veszélyes állatok kulcsszerepet töltenek be a táplálkozási lánc szabályozásában. A ragadozók iránt érzett negatív érzéseink, ahogy a természet többi eleméhez való viszonyulásunk oka pedig vélhetően az emberközpontú gondolkodásunk: addig fontos számunkra a csúcsragadozók védelme, ameddig 8 milliárdos népességünk egyetlen tagjának sem görbül egy haja szála sem – még akkor sem, ha egyébként mi tolakodtunk be az állatok élőhelyére, és nem fordítva.

Egy másik visszatérő elem, hogy a szerző nem csak a természetrombolást, hanem a környezetvédelmet, azaz annak bizonyos megnyilvánulásait is kritizálja. Emberközpontú természetvédelmünk keretei közt gyakran nem definiáljuk, hogy mit védünk pontosan és mitől, hogy miért védjük, és hogy ezzel valóban az ökoszisztémát segítjük-e, vagy inkább a saját igényeinket kívánjuk kielégíteni. Ezen a területen Jordán Ferenc olyan kőbe vésett alapigazságnak tartott gyakorlatokat is megkérdőjelez, mint az őshonos fajok mindenek feletti védelme és az invazív fajok mindenkori irtása. A könyv egyébként még számos ponton nem riad vissza attól, hogy eltérjen az ökológiai mainstream felfogásától.

Ahelyett, hogy válogatás nélkül elítélne mindent, ami első ránézésre környezetkárosításnak és piedesztálra emelne mindent, ami elsőre környezetvédelemnek tűnik, a szerző az ökoszisztéma, mint működő rendszerek összességének fontosságát hangsúlyozza. Ennek kapcsán gyakran visszatérő gondolat, hogy a békében hagyott rendszerek egy sokkal sokszínűbb, ellenállóbb és működőképesebb életközösséget hoznak létre, mint az emberi próbálkozások. Jordán Ferenc több ponton rávilágít a visszavadítás jelentőségére és lehetőségeire, és azzal együtt is indokoltnak tartja, hogy tisztában van vele, mennyi rövidtávú társadalmi és gazdasági érdek sérülhet. A természetnek visszaadott területek ugyanis reziliens és jól működő ökoszisztémákat képesek regenerálni, emellett az időjárási szélsőségek enyhítésében is kulcsszerepet játszanak, ami kedvező hatással van az élővilágra és az emberiségre is.

Jordán Ferenc Az ember vége – A természet esélye c. könyve az élővilágból vett számos példával alátámasztott, tabudöntögető, időnként kifejezetten polgárpukkasztó írás, mely nem fél eltérni a szentnek és sérthetetlennek tekintett álláspontoktól. Ezzel együtt egy tudományosan megalapozott, közérthető és szellemes munka, mely valós és fontos problémákra hívja fel a figyelmet, és indokoltan teszi le a voksát az emberközpontú természetvédelem helyett a visszavadítás és az ökoszisztéma békében hagyása mellett.