Idén lesz 20 éve, hogy megjelent a mozikban a Holnapután című amerikai katasztrófafilm. A film fő konfliktushelyzetét az adja, hogy az éghajlat melegedésének következtében egyre több édesvíz kerül a sarki jégsapkákból az óceáni áramlatokba, többek között a Golf-áramlatba is. Az apokaliptikus történetben ez olyan hirtelen lehűlést okoz, hogy néhány hét leforgása alatt az északi félteke nagyrészét újra beborítja a jég.
A film tudományos megalapozottságát már 2004-ben is kritizálták a szakértők, idén azonban újra aktuálissá vált a kiindulásául szolgáló jelenség. Hetek óta egyre több hírforrás foglalkozik az ún. AMOC (Atlantic meridional overturning circulation – atlanti meridionális fordulóáramlás) lehetséges összeomlásával, valamint azzal, hogy ez milyen hatással lenne a klímánkra. Ennek megértéséhez először is azt szükséges tisztázni, hogy pontosan mi az AMOC, hogyan befolyásolja a világ különböző tájainak éghajlatát, és miért fenyegeti az összeomlás veszélye.
Az AMOC az Atlanti-óceán északi részének fő tengeri áramlata, mely így fontos szerepet játszik elsősorban Európa és Észak-Amerika éghajlatának szabályozásában. Más tengeráramlatokhoz hasonlóan az AMOC is egy felszín közeli és egy mélységi áramlásból áll. Előbbi meleg vizet szállít, majd amikor Grönland és Izland közelében alábukik, a mélyben hideg vizet továbbít Észak-Amerika felé. Az áramlat sebessége függ a légkörben tapasztalható időjárástól, a víz hőmérsékletétől és a sótartalomtól, így az emberi tevékenység több módon is képes befolyásolni.
Az AMOC-nak összességében melegítő hatása van az európai kontinens nyugati és középső részére, így hazánkra is, míg az észak-amerikai kontinens keleti partvidékén alacsonyabb hőmérsékletet eredményez. Azt, hogy Európa klímája mennyivel melegebb, mint az áramlat nélkül lenne jól szemlélteti, ha megvizsgáljuk, mely európai nagyvárosok melyik amerikai településekkel vannak hasonló szélességi fokon: Madrid nagyjából ugyanannyira van északra az egyenlítőtől, mint New York, Róma helyzete Chicagoéhoz hasonló, de Szófia is csak kicsivel van délebbre, mint Toronto.
Vita tárgya, hogy az AMOC esetleges összeomlása milyen mértékben befolyásolná Európa klímáját, azzal azonban a legtöbb kutató egyetért, hogy néhány éven belül többfokos csökkenést eredményezne a kontinens átlaghőmérsékletében. A csökkenő hőmérséklet alacsonyabb párolgást vonna maga után, melynek következtében visszaesne az átlagos csapadékmennyiség Európában. Az átlaghőmérséklet csökkenése elsősorban a téli hónapokban lenne tapasztalható, nyáron ellenben az óceán enyhítő hatása gyengülne le, ami extrém forróságot okozna az öreg kontinensen. Ezzel párhuzamosan Észak-Amerika keleti partvidékén hőmérsékletemelkedés következne be, melynek jelei már most is tapasztalhatók, a globális felmelegedés tendenciáin túl is (a kutatók már most is az AMOC lelassulásával magyarázzák a keleti partvidék felmelegedésének egy részét).
Az AMOC összeomlása valójában egy lassulási folyamatot jelent, azaz az áramlat gyengülne, de nem szűnne meg teljesen. Ez az utóbbi 800 ezer évben legalább négy alkalommal bekövetkezett már. A mostani helyzet veszélyességét az adja, hogy az emberi beavatkozás az éghajlati rendszerekbe az eddigieknél jóval gyorsabban okozza az áramlat lelassulását, így sem az ökoszisztémának, sem az emberiségnek nincs elegendő ideje felkészülni a változásokra.
Az Európára előrejelzett változások (átlaghőmérséklet-csökkenés, kevesebb csapadék, extrém hideg telek, extrém forró nyarak) a kontinens energiaellátását is befolyásolnák. Jelentősen növekedne a lakossági energiafogyasztás, mivel télen újra növekedésnek indulna a fűtési igény, míg nyáron folytatódna a hűtési igény növekedése. A csapadékmennyiség apadása emellett visszavetné folyóink vízhozamát, mely közvetlenül és közvetve is csökkentheti Európa energiatermelését: közvetlenül a vízerőműveken keresztül, közvetve pedig egyéb erőművek (fosszilis tüzelésű és atomerőművek) hűtése – azaz annak hiánya – által.
Európa évi középhőmérsékletének évtizedes változása egy estleges AMOC összeomlás esetén. Forrás: WCRP
A legfontosabb kérdés mindezek tisztázása után az, hogy valóban össze fog-e omlani az AMOC, és ha igen, várhatóan mikor. A klímatudomány jelenlegi állása szerint nem tudunk erre biztos választ adni. A legújabb modellszimulációk szerint az áramlat 25-95%-kal gyengülhet, lassulhat az évszázad végére. Ez a tartomány annyira tág, hogy lehetetlenné teszi a jövőbeni hatások megbízható előrejelzését.
Két dolgot tehetünk: egyfelől mérsékelhetjük kibocsátásainkat, és ezzel hosszútávon lelassíthatjuk a felmelegedés ütemét, ami az évszázad vége felé már elősegítheti egy „összeomlott” AMOC-nak a helyreállását; másfelől alkalmazkodhatunk a már nem elkerülhető változások által előidézett körülményekhez.
