Napjainkban a környezeti problémákra és a klímaváltozásra adott válaszok legalább annyira politikai eszközök, mint tudományos kérdések. Akár Magyarországot, akár a fejlett országok bármelyikét nézzük, a választási kampányok ma már elképzelhetetlenek anélkül, hogy a pártok állást foglalnának ezekben a kérdésekben. Az ebben megmutatkozó szavazatszerzési lehetőséget a baloldal fedezte fel először, így az utóbbi évtizedekben a klíma- és környezetvédelem baloldali témának számított a választók nagy része számára. A természet megőrzése szerint ezen a berögződésen kell változtatni, mert egyrészt történelmileg sem indokolt, másrészt a problémakör fokozódó relevanciája elkerülhetetlenné teszi, hogy a jobboldal is kialakítson egy életképes narratívát. Francesco Gubilei "Természet megőrzése" című könyvét elemeztük.
Ezt a feladatot nehezíti, hogy a közbeszédben a klímaváltozásról szóló diskurzust a tudomány helyett sokkal inkább az ideológia határozza meg. Hiába tartjuk komoly problémának a klímaváltozást és a környezetterhelést, amelyekre megoldást kell találni, ha ezeket a megoldásokat nem a jelenleg domináns ideológia mentén képzeljük el, azzal akár a klímaváltozás-tagadó bélyeget is magunkra süthetjük. A konzervatív környezet- és klímapolitika kialakítása során a döntéshozóknak egy ideológiával átitatott, rendkívül érzékeny terepen kell navigálniuk, megfelelve a társadalmi elvárásoknak és egyúttal elkerülve a média számára aranyat érő, botrányosnak nyilvánítható döntéseket.
Francesco Giubilei A természet megőrzése című könyve azt vizsgálja, mit jelent a klíma- és természetvédelem a konzervatív jobboldal számára, és miért sajátította ki magának a baloldal ezt a témát az utóbbi évtizedekben, annak ellenére hogy a konzervatív gondolkodók munkáiban a természet szeretetének és védelmének több évszázados hagyománya fedezhető fel. Legalábbis ezt hivatott vizsgálni saját bevezetője alapján. A több száz, egymásnak rövid időn belül is gyakran ellentmondó idézet, a nehezen követhető gondolati ív és a tényleges állásfoglalás (egészen a lezárásig kitartó) hiánya azonban megnehezíti az üzenet átvitelét. Mindezzel együtt is egy lenyűgözően átfogó, évezredeket, tudományterületeket és eltérő politikai véleményeket felölelő szakirodalmat dolgozott fel a szerző. Így tehát ha előre vállalt célját nem is teljesítette kifogástalanul, A természet megőrzése kiválóan alkalmas véleményformálásra, már kialakult szélsőséges vélemények árnyalására és a természet szeretetének és védelmének irodalmában való elmélyedésre.
Lokális szerveződés és helyi kezdeményezések a természetvédelemben
A könyvön végigfutó egyik központi gondolat, hogy a maximum nemzeti, de inkább annál alacsonyabb, lokális szintű szerveződések hatékonyabbak a fenntarthatóságért vívott harcban, mint a globális szervezetek felülről érkező utasításai. Ezt a kérdéskört filozófiai, gazdasági és vallási szempontól is körbejárja a szerző a könyv különböző pontjain. Giubilei a konzervatív gondolkodóktól eredezteti a lokális, civil szerveződések szerepét a természetvédelemben. Ezek a gondolkodók a konzervativizmus atyjának tartott Edmund Burke-től a nemrég elhunyt Roger Scrutonig gyakran megállapították, hogy a természet védelme elválaszthatatlan hazánk, közelebbi környezetünk szeretetétől, mivel amit szeretnünk, azt igyekszünk megóvni. A Scruton által népszerűsített oikophilia (hazaszeretet) környezetünk megbecsülésére és felelősségteljes viselkedésre szólít fel: „azt üzeni, hogy szeressük, ne használjuk, tartsuk tiszteletben, ne éljünk vissza vele”. A szerző leszögezi, hogy ez a scrutoni gondolat nemcsak a konzervatív oldalon jelenik meg, hanem politikai irányzatokon átívelő mentalitás: „az oikophilia nemcsak a konzervatív jobboldalon van jelen, hanem olyan jelentős progresszív gondolkodóknál is, mint Richard Jefferies, George Sturt, Ken Worpole és Paul Kingsnorth”.
A szerző a magántulajdon szerepe kapcsán idézi Arisztotelészt, azonban a lokális természetvédelemhez is kapcsolható az idézett gondolat: „legkevésbé törődnek azzal, aminek a legtöbb gazdája van: a magáéval mindenki a legjobban törődik, a közössel már kevésbé, vagy csak amennyire őt illeti”. Ez az ókori idézet is arra enged következtetni, hogy a globális szintű, nemzeteken átívelő előírásokat és szabályozásokat kevésbé érezhetik magukénak az emberek, mint a helyi szinten fellépő, helyi problémákra reagáló kezdeményezéseket. A lokalitás fontosságát ebben a mondatban foglalja össze Giubilei: „A természet megőrzésének az igazi motorja a szülőföldhöz való kötődés és az állampolgárok azon törekvése, hogy megvédjék otthonukat.” A könyv vége felé, a kereszténység és a természetvédelem kapcsolatának vizsgálata során arra is fény derül, hogy Ferenc pápa sincs jó véleménnyel a nemzetközi klímavédelem jelenlegi fórumairól: „Ferenc pápa (…) [e]lítéli a környezetvédelemről szóló világszintű csúcstalálkozókat, amiért képtelenek jelentős globális környezeti egyezmények keresztülvitelére.” Az egyházfő ennek ellenére a klímaváltozás elleni világszintű fellépés híve, csupán nem a jelenlegi keretek közt képzeli el.
Giubilei az alulról szerveződő környezetvédelem előnyeit a szocializmus baklövéseivel is igyekszik kihangsúlyozni: a tervgazdálkodás idején a felülről érkező utasítások, az erőltetett iparosítás és az ötéves tervek mindenáron való teljesítése erőteljes lég- és vízszennyezéshez és rossz népegészségügyhöz vezetett a Szovjetunió legkülönbözőbb területein, valamint az Aral-tavat is kiszárította.
A természetvédelem mint a szép védelme
A Klímapolitikai Intézet is megfogalmazta A környezetvédelem esztétikai értékmentés is című cikkében, hogy a természet védelme elválaszthatatlan az emberek által szépnek tartott értékek védelmétől. Giubilei ennél is messzebbre megy: „egyetlen környezettudatos politika sem vezethet eredményre, ha szépség és hasznosság közül választva nem az első mellett teszi le a garast. Scruton példaként a régi európai városokat hozza fel, amelyek történelmi városközpontjukkal és épületeikkel esztétikai érzékről és a várost körülvevő természeti szépséget is figyelembe vevő hagyományról tanúskodnak.” A szerző véleménye szerint csak részleges képet kaphat a környezetről az, aki tagadja, hogy a táj, az esztétika, a szépség és a természet megőrzése között kapcsolat áll fenn. Ahogy ő írja: „a táj nem érthető és óvható meg, ha az ember nem akarja figyelembe venni esztétikai vetületét”.
Amikor Giubilei a művészet és a természetvédelem kapcsolatát elemzi, költői, talán kissé túlromantizált gondolatokat fogalmaz meg az esztétikum szerepéről: „A konzervatív környezetvédelem a természet és a művészet által képviselt esztétikum megóvása, amit a szépség hoz közös nevezőre, ez az érintetlen tájban, egy virágban, egy erdőben, egy patak csobogásában, a hegyek csendjében, egy fecske röptében vagy egy ló ügetésében érhető tetten, de ugyanúgy kifejeződik a festő, a szobrász vagy a költő képességében is, hogy megfesse, márványból kifaragja vagy papírra vesse ezeket a képeket.” A könyv egyik alfejezete hosszasan boncolgatja, mit jelentettek a régi kultúrák és vallások számára az erdők, a fák és a virágok, a természet mely elemeit tisztelték szentként vagy tartották nagyra. Ezek a sorok is azt mutatják, hogy a szerző véleménye szerint a természet védelme és a szép, az esztétikus szeretete csak együtt értelmezhetők.
Az Index.hu-n megjelent teljes recenziót itt olvashatja el.
