Habár a sikeres, önazonos politikai párt univerzális érvényű anatómiája nem áll rendelkezésünkre, kijelenthető, hogy a stabil filozófiai alapok és egy kiforrott világkép nélkülözhetetlenek. Egy, az Európai Unió országaira jellemző demokratikus környezetben tehát politikai minőségüket tekintve azonos, milyenségük szempontjából mégis a világról sokszor radikálisan mást gondoló csoportosulások versengenek a választók szavazataiért. Világnézeti átfedések és feloldhatatlannak tetsző ellentétek egyaránt jellemzik e sokszínű paletta szereplőinek viszonyát, amely a nemzetállamon túlmutató politikai platformok világában érhető tetten a legtisztábban.

Remek példa erre az Európai Parlament, struktúrájánál és természeténél fogva ugyanis kiváló lehetőséget biztosít az ideológiai alapon szerveződő pártcsaládok érveinek ütköztetésére. Evidens, hogy adott pártcsalád tagjai között is rendre felbukkannak eltérő meggyőződések - főleg, ami az egyes pártok nemzeti szintű politikáját illeti. Ennek tükrében különösen jelentős, hogy az európai porondon mégis képesek koherens módon, rendezetten beállni egy-egy meghatározott eszme mögé. Ezen eszmék közül az egyik legizgalmasabb talán a Zöldek politikai orientációja. Magától értetődő, hogy a környezetvédelem eredendő fontosságát sosem lehet túlzottan hangsúlyozni; történelmi hagyományát és filozófiai mélységét tekintve azonban egy önmagát pusztán zöldként meghatározó közösséggel szemben joggal lehet az egyszeri európai polgárnak némi hiányérzete. Ez különösen a magukat kereszténydemokrata, szocialista, reformer, patrióta és hasonló, filozófiai értelemben évszázados hagyományokkal bíró irányzatok követőiként jellemző pártcsaládokkal összevetve releváns felvetés.

Mindezen aggályok ellenére a 2019-es európai parlamenti választásokon a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport a zöldpártok eddigi történelmének legnagyobb sikerét érte el a képviselői helyek 9,92 százalékának (70 hely) megszerzésével. A kétségkívül impresszív szereplés okairól megoszlanak a vélemények, feltételezhető azonban, hogy a közösségi média térhódítása, valamint a kontinens fiataljainak ideológiai beállítottsága jelentősen hozzájárult a történelmi eredményhez. Éppen ezért ért sokakat meglepetésként, amikor a 2024-es választásokon a pártcsoport jelentősen visszaesve, csupán a képviselői helyek 7,36 százalékát volt képes megszerezni – szám szerint ez 53 mandátumot jelent, ami annak tekintetében még beszédesebb adat, hogy a 2019-es 705 helyett 2024-ben már 720 képviselői helyért zajlott a küzdelem [1].

A miértre itt sincs konkrét válasz, elképzelhető azonban, hogy a fentebb említett egydimenziós jellegéből adódóan a Zöldek politikai üzenete elkerülhetetlenül ki van téve a mindenkori korszellem szeszélyének. Ebbe a hipotézisbe illeszkedik az a meglátás is, mely szerint a 2010-es évek második fele egyfajta lázadó, az 1960-as évek végének forradalmi légkörét idéző aktivizmusról marad majd emlékezetes, amelynek Greta Thunberg-i miliője ideális környezetet biztosított a Zöldek hatalmi törekvéseihez. További érdekesség, hogy a tradicionálisan klímatudatos Nyugat-Európa több országában, így Németországban és Franciaországban is számottevő visszaesés mutatkozott a Zöldek támogatottságát illetően [2].

Megfontolandó felvetés az is, hogy az európai mainstream zöldpárti politikusai hajlamosak a téma végletes átpolitizálásával azt elkerülhetetlenül megosztóvá tenni. Ez érthető módon elbizonytalanítja az olyan potenciális szavazókat, akik bár a természetvédelmet fontosnak tartják, az ezzel gyakorlatilag összenőtt baloldali-progresszív retorikából nem kérnek. Mindez egy olyan időszakban még inkább problémás, amikor a megszokottnál jelentősen nyomasztóbb gazdasági és geopolitikai kérdésekkel néz szembe a kontinens. Mindez jól szemlélteti, hogy sem a környezet, sem pedig a képviselői helyek bebiztosításának szempontjából nem kifizetődő stratégia a holisztikus szemlélet és reálpolitikai józanság feláldozása az aktivizmus és a morális önostorozás oltárán.

Jelenthet-e egyáltalán a többségi társadalom számára valóban vonzó politikai alternatívát egy magát elsősorban zöld pártként definiáló közösség? Illetve képes-e ezen közösség komplett, komolyan vehető, pragmatikus megoldási javaslatcsomaggal előállni olyan témakörök kapcsán, mint a jelenleg is tomboló orosz-ukrán háború; az időnként kezelhetetlen infláció; akadozó ellátási láncok; európai demográfiai és identitáskrízis; Közel-keleti válság(ok); ipari versenyképesség helyzete; az EU-ba integrálni kívánt országok jogharmonizációjának levezénylése – és így tovább?

A megkérdőjelezhetetlenül fontos klímapolitikai kérdések tehát gyakran válnak az ideológia eszközévé, ezzel szimpla politikai fegyverténnyé silányítva az összeurópai közösség határokon átívelő, közös környezetünk megóvására irányuló törekvését. Habár a már-már impulzív, azonnali cselekvésre sarkalló retorika az egyetemes politikai kommunikáció rákfenéje – tehát nem csupán a zöldpártok sajátossága – ez utóbbiak esetében mintha még a megszokottnál is gyakrabban jelenne meg egyfajta dühösen követelőző, morális fölényt sugalló hangnem. Ezt a jelenséget nevezhetjük akár greenkvizíciónak is, azaz a klímapolitikai kérdések ideológiai alapon történő kisajátításának. Aki pedig akár csak részkérdések kapcsán szembe merészel helyezkedni a greenkvizíció dogmájával, az hamarosan jól megérdemelt politikai máglyahalálra ítéltetik.

Következésképpen az egyszeri, józan, gyaníthatóan jószándékú európai polgár nagy eséllyel nem csupán a szóban forgó politikai közösséget, de magát a környezetvédelmet is negatív érzelmekkel kezdi azonosítani. A lehetőség ugyanis sosem értelmezhető felelősség nélkül: a klíma kérdéskörét nyíltan zászlajára tűző politikai közösségnek erkölcsi kötelessége becsülettel viseltetni különleges pozíciója iránt. Ennek fényében ideológiai szempontból inkluzívnak kell maradnia, hiszen a teremtett világ iránt mély felelősséget érző vallásos-, valamint a nem baloldali érzelmű, szekuláris meggyőződésű polgárok kirekesztése felelőtlen, illetve nyilvánvalóan kontraproduktív magatartás.

Ennek szükségességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az erkölcsi elefántcsonttoronyból dirigáló politikusokkal szemben a klímaváltozás nem nézi a politikai elköteleződést, nem spekulál parlamenti helyekre, és még véletlenül sem álcázza edukációnak az agitációt. Előbb-utóbb ugyanis mindenkit elér majd a hatása, történjen az árvíz, tűzvész, elsivatagosodás, komplett ellátási láncok összeomlása, vagy bármi egyéb természeti és gazdasági következmény képében. A tét tehát hatalmas. A pánik és a pánikkeltés helyett azonban válasszuk a szakmai alapokon nyugvó, holisztikus szemléletet tükröző, eltérő világképeket konstruktívan ötvözni képes munkát egy valóban zöldebb jövőért – még ha ez ma eretnekségnek is számít a greenkvizíció légkörében.

Források:

[1] European Parliament. 2024. Facts and Figures. https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/BRIE/2024/760403/EPRS_BRI%282024%29760403_EN.

[2] Elections EU. 2019. Az eredmények összehasonlítása. European Parliament. https://results.elections.europa.eu/hu/tovabbi-lehetosegek/az-eredmenyek-osszehasonlitasa/

Címlap: balra.at