A klímaváltozás az elkövetkezendő évtizedek egyik legjelentősebb környezeti problémája. Mivel az ember a természet része, ezért számos kutatás vizsgálta, hogy milyen fizikai hatásoknak lesznek az emberek kitéve a globális felmelegedés következtében. De milyen hatással van a klímaváltozás az emberek pszichéjére? Mennyiben változtatja meg az éghajlatváltozás az emberek gondolkodását? Mi befolyásolja, hogy valaki klímaszkeptikus, vagy ökoszorongó lesz? Mennyire képes befolyásolni a média az emberek képzeteit a klímaváltozással kapcsolatban? Az alábbi tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Litkei Máté János környezetpolitikai kutató írása

 

 

Korunk egyik legnagyobb kihívását a globálisan tapasztalható éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás jelenti. Az éghajlatváltozás kérdése életünk minden részét átszövi. A klímaváltozás hatással van energiaellátásunkra (Ruijven, Cian & Wing, 2019), a mezőgazdaságunkra (Klímapolitikai Intézet 1), a nemzetbiztonságunkra (Shier & Stanish, 2018)., meghatároz olyan kérdéseket, mint például, hogy mivel fogunk táplálkozni (Ranganathan et al., 2016), milyen háborúkat fogunk vívni (Mach et al., 2019), hogyan viszonyulunk a kapitalizmushoz (World Economic Forum), a demokráciához (Foreign Policy) és akár azt is, hogy kire fogunk szavazni (Leiserowitz et al., 2020). De mi is az a klímaváltozás vagy éghajlatváltozás egész pontosan?

Az éghajlatváltozás a Föld klímájának tartós és jelentős mértékű megváltozását jelenti, melynek hatása jelentkezhet például a hőmérséklet és a csapadék mennyiségének és eloszlásának megváltozásában, a széljárás megváltozásában vagy akár a napsütéses órák számának megváltozásában. A klímaváltozás kifejezés mellett szinonim kifejezésként gyakran használatos az éghajlatváltozás és a felszíni globális átlaghőmérséklet változásának irányából eredő globális felmelegedés kifejezés is. A klímaváltozást három párhuzamosan jelen lévő tényező váltja ki: az éghajlati rendszer minden külső hatás nélküli belső ingadozásai (pl. El-Niño és La-Niña óceánáramlási jelenségek), természetes külső tényezők (pl. naptevékenység, a napállandó fluktuációjának idősora, vulkánkitörések) és emberi hatások. Ezen emberi, ún. antropogén hatások az üvegházhatás erősödése, a nagymennyiségű aeroszol légkörbe juttatása, a földi növényzet szerkezetének megváltoztatása és az antropogén hőtermelés lokális hatásai. A tudósok szerint főként ezen emberi hatások miatt erősödtek meg a globálisan tapasztalt klímaváltozás hatásai (Országos Meteorológiai Szolgálat).

Az éghajlatváltozás a mindennapok során gyakran nehezen érzékelhető jelenség. Úgy tűnhet, hogy ez valami olyan fogalom, mely távol áll az emberek mindennapjaitól. Olyasmi, amelyet más, távol élő emberek tapasztalhatnak meg a jövőben valamikor. Éppen ezért a klímaváltozás problémájának megértéséhez fontos megismerni a klímaváltozás lehetséges helyi hatásait.  Egyrészt a globális történéseknél szinte mindig relevánsabbnak érzékeljük a lokális történéseket. Másrészt a klímaváltozás hatásainak mérséklése iránti elköteleződés erősödik, ha a klímaváltozás közvetlen hatásaról szóló személyes tapasztalatok találkoznak a klímaváltozás közvetlen veszélyeiről szóló hírekkel és előrejelzésekkel (Akerlof et al., 2013).

Tudományos bizonyossággal egyetlen természeti katasztrófáról sem állapítható meg, hogy az éghajlatváltozásnak tulajdonítható-e. Vagyis nem lehet megállapítani, hogy mely katasztrófák következnének be akkor is, ha nem lenne antropogén klímaváltozás és melyek nem. Éppen ezért szigorú értelembe véve a klímaváltozás pszichológiai hatásait vizsgáló tanulmányok többsége valójában a környezeti katasztrófák pszichológiai hatásait vizsgálja (Neria & Shultz, 2012). Tudományos kutatások egyre szélesebb köre azonban arra utal, hogy a klímaváltozás következtében a katasztrófák száma és súlyossága valószínűleg növekedni fog (IPCC), ennek minden negatív hatásával: személyi sérülések, közvetlen hozzátartozók sérülése, vagy halála, személyes tulajdonok és az otthon elvesztése (Simpson, Weissbecker & Sephton, 2011).

Az éghajlatváltozás fizikai és pszichológiai hatásai értelemszerűen összekapcsolódnak. Emiatt a nem megfelelő infrastruktúrával (pl. nem megfelelő vihar előrejelző-rendszerrel, nem megfelelő csapadékelvezető rendszerekkel stb.) rendelkező közösségek gyakran jobban ki vannak téve a természeti katasztrófák pszichológiai hatásainak is. Az infrastrukturális elmaradottság mellett tovább gyengítheti a közösség ellenállóképességét a szociális rendszerek elmaradottsága. Például azok a közösségek különösen kitettek a természeti katasztrófák mentális hatásainak, amelyek tagjai csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz, illetve akik a katasztrófát megelőzően is alacsony színvonalon éltek (Edwards & Wiseman, 2011).

A nyugtalanság és szorongás általánosan tapasztalt tünetek azon embereknél, akik a közelmúltban valamifajta traumán estek át. A múltbéli trauma megélése kihatással van a természeti katasztrófát átélők jelenbéli mentális állapotára is. Például az árvízkatasztrófák áldozatainak egy jelentős része még az áradást követő években is pszichés zavarokkal küzd (Crabtree, 2012), például pánikrohamokkal (Alderman, Turner & Tong, 2012), alvási nehézségekkel és motivációs nehézségekkel (Carroll et al., 2009).

Sőt, az aszály által sújtott területen élő emberek egy része, akik nemrégiben valamilyen traumát éltek át, nagyobb valószínűséggel fognak aggódni a szárazság miatt is (Stain, 2011). A nyugtalanság és szorongás tartós kialakulása különösen a gyermekeknél és a fiataloknál gyakori (Simpson, Weissbecker, & Sephton, 2011). Egy aszály által sújtott területen végzett kutatás során az itt élő fiatalok arról számoltak be, hogy állandósult szorongást éreznek, elszigeteltnek érzik magukat és aggódnak a saját és családjuk jövője miatt (Carnie et al., 2011).

A természeti katasztrófák túlélői igen nagy számban tapasztalják meg a gyász érzését. A Katrina-hurrikán áldozatait vizsgáló tanulmány szerint a kutatásban résztvevő emberek körülbelül fele jelentős veszteséget szenvedett a hurrikán miatt. E válaszadók 29 százaléka tapasztalta a „komplikált, vagy kóros” gyásznak nevezett jelenséget (complicated grief), amely a gyász intenzívebb és tartósabb változata. Érdekes módon a komplikált gyász eseteinek túlnyomó többségében haláleset nem történt, tehát a kiváltó ok nem egy személy elvesztése volt (Shear et al., 2011)

Bizonyos esetekben a természeti katasztrófa traumája igen súlyos pszichés hatásokkal is járhat, például súlyos depressziós zavart okozhat (major depressive disorder, MDD) vagy akár poszttraumás stressz szindrómát (posttraumatic stress disorder, PTSD). A PTSD igen gyakori árvízkárosultak (Mason, Andrews, & Upton, 2010) és a és hurrikán túlélők között (Lowe, Manove, Rhodes, 2013). Sajnos a PTSD gyakran magasabb öngyilkossági hajlandóságot is jelent. Ez a hatás például Ausztráliában, a hosszan tartó aszály idején a férfi gazdálkodók esetében is kimutatható, akiknek sokszor a teljes egzisztenciája a kiszámíthatatlan időjárási és éghajlati viszonyoktól függ. Az aszály némileg különbözik a többi természeti katasztrófától. Míg a hurrikán, az áradás, az ertőtűz és egyéb katasztrófák általában hirtelen és nagy intenzitással csapnak le, addig az aszály lassú és folyamatos hatást fejt ki. Azonban számszerűen igazolható, hogy minél hosszabb az aszályos időszak, annál több az öngyilkosságok száma (Hanigan et al., 2012).

De mi a helyzet a klímaváltozás tényének elfogadottságával? Bizonyára mindannyian ismerünk legalább egy olyan személyt, akik dacára minden tudományos bizonyítéknak, kétkedve fogadja a klímaváltozásról szóló híreket. Valószínűleg legtöbbünknek van olyan ismerőse is, aki, habár soha nem tapasztalt még komoly természeti eseményből fakadó traumát, mégis komolyan aggódik, akár szorong is a változó környezeti feltételek miatt. Mitől függ, hogy valaki hogyan viszonyul a klímaváltozás jelenségéhez?

Egyelőre nem tisztázott, hogy az időjárási rendellenességek, mint például a rendkívül magas hőmérséklet, hogyan befolyásolják a globális felmelegedéssel kapcsolatos meggyőződéseket és attitűdöket. Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy pusztán a laboratóriumi körülmények közt tapasztalt hőség (Risen & Critcher, 2011). vagy a hőre való gondolás önmagában is növelheti a klímaváltozás tényének elfogadottságát (Joireman, Truelove & Duell, 2010).

Mivel az éghajlatváltozás az előrejelzések és az eddigi tapasztalatok alapján végérvényesen megváltoztatja az embert körülvevő hagyományos tájakat, valószínűleg egyre több ember fogja megtapasztalni az ezzel kapcsolatos veszteségérzetet. Ez a jelenség ahhoz hasonló hatásokat vált ki, mint amit az otthoni környezetükből elvándorolni kényszerült emberek tapasztalnak, bár a klímaváltozás jellegéből adódóan az érzés nyilván kevésbé hirtelen és heves (Albrecht, 2011).

Egyre több ember tapasztalja meg az úgynevezett „ökoszorongást”, melyet a klímaváltozás lassú és jórészt visszavonhatatlan hatásainak figyelemmel kísérése, valamint az saját és a gyermekek jövőjével kapcsolatos aggodalom vált ki. Bár az „ökoszorongás” megítélése enyhén szólva sem egységes (Hewitt, 2008), a kvalitatív kutatások egyre inkább alátámasztják, hogy a jelenség valós. A szorongást megtapasztaló emberek úgy érzik, hogy képtelenek bármit is tenni éghajlatváltozás megállítása érdekében, az ehhez kapcsolódó tehetetlenség és a csalódottság érzése pedig komoly frusztrációt alakít ki (Moser, 2013).

Ez utóbbi esetben a média szerepe sem elhanyagolható. (24.hu 1) Az elmúlt évszázadban elképesztő mértékben javultak a hírközlési technológiáink és ezzel párhuzamosan elárasztottuk a bolygót mérőberendezéseinkkel az óceánoktól a világűrig. Amíg akár csak egy fél évszázaddal ezelőtt egy-egy viharról a kontinens, vagy az ország másik felén lakó ember talán nem is értesült, addig manapság minden viharkárról szinte azonnal tájékoztatást kapunk a televízión keresztül, a saját nappalinkban. 2005-ös Katrina hurrikánt már élő adásban követhettük televízión keresztül (National Geographic 1), majd a hurrikánt követően, évekkel később is hosszas híradások szóltak a keletkezett kárról és a megtörtént tragédiákról (CNN).

De nem csak a hírközlés és a tudományos adatgyűjtés eszközei javultak – mi magunk is belaktuk a Földet. A 19. század elején még csak körülbelül 1 milliárd ember élt a bolygón, a 20. század első harmadában körülbelül 2 milliárd, jelenleg pedig több, mint 7,7 milliárd (Wordlometers). Egész egyszerűen korábban nem voltunk ott minden természeti eseménynél, így azok némely esetben úgy történhettek meg, hogy az emberiség nem szerzett róla tudomást. Az ember a XXI. században már lényegében mindenhol ott van a bolygón. Azonban természetet és annak hatásait nem tudjuk kiszorítani, ezért a településhálózatunk terjeszkedése a bolygón azt is jelenti, hogy a természet erőinek hatása, mint amilyenek a természetes áradások, erdőtüzek, viharok, földrengések, szinte bizonyosan romboló erővel jelennek meg életünkben. Súlyosbítja a keletkező károk mértékét, hogy a kifejezetten természeti katasztrófával sújtott területek, – mint amilyenek a folyópartok, a tengerpartok, az erdők – benépesítettsége és beépítettsége évről évre nő. Így az itt keletkező természeti katasztrófák egyre nagyobb áldozatokat követelnek.

Nem egy esetben, például az erdőtüzek keletkezésének többségében, a természeti katasztrófát közvetlen emberi beavatkozás (szándékos károkozás, hanyagság, nem megfelelő területhasználat) okozza (Klímapolitikai Intézet 2). Ennek ellenére a média sok esetben ezeket a katasztrófákat az éghajlatváltozás közvetlen következményeként mutatja be (Népszava). Mindezek összesítve azt a hatást erősítik, mintha a természet erői pusztítanának egyre nagyobb intenzitással.

Tovább torzítja a klímaváltozás megítélését az a jelenség, mikor a média tájékoztató szerepköréből kilépve a minél nagyobb olvasói, nézői adatok elérése érdekében a témát a lehető legszélsőségesebb módon mutatja be. A „legrosszabb forgatókönyvek” vázolása (Portfolio), apokaliptikus jövőkép festése (24.hu 2), az emberiség kipusztulásának vizionálása (Qubit) szinte általánossá vált a fősodratú médiában, ha klímaváltozásról van szó. Habár a különböző platformok arra hivatkoznak, hogy az értéksemleges álláspontot azért adják fel, hogy felhívják a figyelmet az emberiség legnagyobb problémájára (Guardian), ezt a szándékot sokan megkérdőjelezik. A különösen szenzációhajhász magatartás kritikai leírására meg is született az igen plasztikus „klímapornó” kifejezés (Retallack, 2006).

A különböző médiumok folyamatosan közvetítik a világ történéseit, ezért képesek a nézők figyelmét hosszabb ideig szűken összpontosítani. Ezzel a képességükkel élve lehetőségük van tematizálni a közbeszédet, akár úgy, hogy a fókuszban tartanak egy általuk fontosnak tartott témát, akár úgy, hogy az általuk kevésbé értékelt témákat nem engedik a figyelem középpontjába. Ezt az eszközt használva gazdasági folyamatokat befolyásolhatnak és akár politikai döntéseket is meghatározhatnak. Ezt a jelenséget CNN-hatásnak nevezik (Kenton, 2019). Részben a politika belső törvényszerűsége, részben viszont ennek a hatásnak az eredménye, hogy a kortárs politikában a környezet-, illetve klímapolitika demagógiával (Klímapolitikai Intézet 3), dilettantizmussal (National Geographic 2) és hangulatkeltéssel (NBC News) elegyedve jelenik meg és szinte soha nem tisztán szakpolitikai jelleggel. Szintén részben ennek tudható be az is, hogy a nem kevésbé égető környezetvédelmi és egészségvédelmi kérdések (Klímapolitikai Intézet 4) jelentős részét szinte teljes mértékben kiszorította a médiatérből a klímaváltozás kérdése (Klímapolitikai Intézet 5).

Az, hogy az egyének mennyiben azonosítják a személyes tapasztalatukat a klímaváltozás részeként, egyaránt befolyásolja a média által képviselt narratíva és a körülöttük lévő emberek gondolkodása. Hogy az egyén bizonyos hatásokat a klímaváltozásnak tulajdonít-e, befolyásolja a pszichológiai állapotát. Például a szorongás a klímaváltozás és annak lehetséges jövőbeli hatásai miatt csak akkor jelentkezik, amikor az emberek a klímaváltozást teszik felelőssé bizonyos általuk is tapasztalt eseményekért (Clayton, Manning & Hodge, 2014).

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a különböző világnézetek és az ideológiák szintén bonyolíthatják az összefüggést az egyén időjárási rendellenességekkel kapcsolatos tapasztalatai és a klímaváltozásra adott válasza közötti. Senki nem tud teljesen tényalapúan és értéksemlegesen gondolkodni. Sőt, az emberek olyan világkép kialakítására törekszenek, amely összhangban áll társadalmi csoportjuk ideológiájával és értékeivel (Kahan, 2012). Éppen ezért a legtöbben hajlamosak olyan szemüvegen keresztül értelmezni a beérkező információkat, amely megerősíti a meglévő nézeteiket. Emiatt előfordulhat, hogy azok az egyének, akiknek személyes világnézete ütközik a klímaváltozás tényével, valójában nem érzékelik, vagy figyelmen kívül hagyják a klímaváltozás bizonyos hatásait (Howe & Leiserowitz, 2013). De természetesen fordítva is igaz lehet: azok a személyek, akik különösen aggódnak a klímaváltozás miatt, szintén hajlamosak a személyes tapasztalataikat úgy értelmezni, hogy azok megerősítsék a létező elképzeléseiket (Myers et al., 2012).

Hogy miként fog az emberiség megbirkózni a klímaváltozás által elénk állított akadályokkal, még nem teljesen világos. Azonban az egészen biztos, hogy sem a klímaszkepticizmus, sem pedig az ökoszorongás nem visz minket közelebb a megoldáshoz.

Hivatkozások: