Kutatás a tervezett elavulásról: drága húsnak híg a leve

Mit jelent a tervezett elavulás?

Március 15. minden évben a fogyasztóvédelem világnapja. Azt, hogy a fogyasztók védelemére egyre nagyobb szükség van, a legplasztikusabban a tervezett elavulás sokat taglalt kérdése írja le. A tervezett elavulás lényege, hogy a gyártók termékeiket szándékosan olyan minőségben és formában dobják piacra, hogy annak élettartama rövid legyen, az árucikket ne lehessen hosszabb időn át használni, javítani, fejleszteni. A tudatos üzleti modell célja a tömegtermelés feltételeinek és a nyereségesség növelésének biztosítása, hiszen, ha valami túl sokáig és túl jól működik, akkor abból nem vesznek újat az emberek.

A tervezett elavulást többen városi legendának vagy összeesküvéselméletnek tartják, pedig létezésének igazolására kézzelfogható bizonyítékok állnak rendelkezésre. Az első számú bizonyítékot a dokumentált történelmi példák jelentik, amelyek között több mint százéves és nemrég történtet egyaránt felfedezhetünk. A programozott elavulást nyíltan felvállaló egyik első iparági kartell a Phoebus volt, amely a világ villanykörtegyártóinak 95 százalékát tudta maga mögött, így azt nem valamiféle titkos érdekszövetségnek, sokkal inkább hivatalos iparági érdekvédelmi egyesülésnek érdemes tekinteni. A Phoebus tagjai 1924-ben többek között abban állapodtak meg, hogy mivel nem kifizetődő 2500 órás izzókat gyártani, azok üzemidejét a mérnököknek 1000 órára kell csökkenteniük. Azok a kartelltagok, amelyek az elvárt színvonalcsökkenést nem tudták teljesíteni, pénzbüntetésre számíthattak. A jelenkori történelem legnagyobb tervezett elavulással kapcsolatos botránya pedig az volt, amikor 2017-ben kiderült, az Apple a telefonkészülékek szoftverfrissítésével szándékosan lassította a korábban vásárolt készülékeket. Az Apple a lassítást ugyan régebbi telefonjainak optimális működéséhez műszakilag elengedhetetlen intézkedésként állította be, tény, hogy az olyan mértékben befolyásolta kedvezőtlen irányba a készülékhasználatot és a felhasználói élményt, hogy nagyon sokan kénytelenek voltak a cég újabb kiadású készülékére váltani, vagy a régi készülékbe új és drága akkumulátort venni, így a manővernek köszönhetően az Apple jelentős többletbevételre tett szert. Az Apple ellen emiatt a fogyasztók többször nyújtottak már be keresetet az Egyesült Államokban, de a tervezett elavulás megfékezését célzó perek és versenyjogi vizsgálatok az EU több országában is voltak már.

A tervezett elavulással kapcsolatos társadalmi vélemények

A fogyasztói tapasztalatok szintén rácáfolnak arra, hogy a tervezett elavulás csak mese. Az Európai Unió országaiban különböző időpontokban és módszertannal felvett kutatások tömkelege jut arra a következtetésre: az emberek érzik, hogy számos árucikk minősége, tartóssága csökkent, miközben a termékek javíthatósága egyre nehezebben megoldható. Magyarországon a Századvég Csoport vizsgálta tüzetesebben, mit gondolnak az emberek a tervezett elavulásról. A 2020 második felében készített, telefonos, reprezentatív közvélemény-kutatásban résztvevők 85 százaléka érezte úgy, hogy egyre több olyan termék van forgalomban, amit a meghibásodást követően már nem lehet javítani. A megkérdezettek 84 százaléka gondolta azt, hogy a multinacionális vállalatoknak nem érdekük tartós terméket gyártani, mert az visszavetné eladásaikat. Arányaiban szintén nagyon sokan, 81 százaléknyian értettek egyet azzal az állítással, hogy az elektronikai termékeket szándékosan úgy tervezik meg a gyártók, hogy azok hamar elavuljanak.

A tervezett elavulás káros környezeti következményei

A harmadik fontos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a tervezett elavulás létezik, hogy azt a nemzetközi szervezetek és kormányok nyilvánvaló problémaként azonosítják be, és természetszerűleg törekednek azok megoldására. Az áruk programozott élettartamcsökkentése több szempontból is aggályos. Egyrészt fogyasztóvédelmi szempontból a tervezett elavulás a vásárlók megtévesztésével és nem megfelelő tájékoztatásával van összefüggésben. A vállalatok és áruik közötti szabad és fair verseny nem biztosított azáltal, hogy nem tudni pontosan, kinek milyen minőségű és élettartamú termékét vásárolhatjuk meg egységnyi összegért. Másfelől a tervezett elavulás fenntarthatósági szempontból is növekvő tehertétel. Ha a tömegtermelés eredményeként könnyen romló, nehezen javítható, mérsékelten tartós áruk árasztják el a világpiacot, akkor az pazarláshoz, az erőforrások ésszerűtlen felhasználásához, egyértelmű környezetkárosításhoz vezet. A szükségtelen árucikkek gyártásához elengedhetetlen alapanyagok kitermelése vagy más módon történő előállítása, a termékek gyártása, szállítása szükségtelen módon emészti fel a Föld erőforrásait, és az üvegházhatású gázok felesleges kibocsátásához vezet el.

Az ENSZ Global E-Waste Monitor 2020 jelentése szerint gyorsuló ütemű növekedés mellett 53,6 millió tonna, azaz fejenként 7,3 kilogramm elektronikus hulladék keletkezett a világon 2019-ben. A riport szerint a termékek rövid életciklusának és javíthatatlanságának betudhatóan egyre nagyobb mennyiségben kerülnek súlyosan környezetkárosító anyagok a természetbe (pl. higany, brómozott égésgátló anyagok, freonok), és mivel az e-hulladék mindössze 17,4 százalékát hasznosítjuk újra világszerte, a becslések szerint évente 57 milliárd dollár értéket képviselő, újrahasznosítható nyersanyag, döntően fontos alapanyagnak számító fémek kerülnek szemétre.

Az Európai Környezetvédelmi Iroda (European Environmental Bureau) tanulmányában úgy számolt: ha az EU-ban található elektronikus eszközök élettartamát csak egy évvel meg lehetne hosszabbítani, az éves szinten 4 millió tonna CO₂ kibocsátáscsökkenéssel lenne egyenértékű. Szemléltetésképpen, ez olyan lenne mintha a Dániában forgalomban lévő kétmillió személyautót egy esztendőre eltűntetnék a közutakról. A gyorsan cserélődő, nem használt, hulladékká váló termékek megfelelő elhelyezése és kezelése is kihívás. A szabályozás szigorítása, a begyűjtés hatékonyságának javulása és a szóban forgó árucikkeknek a gyors cserélődése egyaránt oda vezet, hogy az Európai Unióban emelkedő trendet mutat a begyűjtött veszélyes elektronikai hulladékok aránya.

Mit tesz az Európai Unió és Magyarország?

Az Európai Unió tudja, amennyiben a szükségtelen termékek tömegtermelése okozta karbonlábnyomát nem tudja csökkenteni, a klímasemlegességre vonatkozó célkitűzését 2050-ig nem fogja tudni teljesíteni. Az EU ezért a lineáris gazdaságról fokozatosan a körforgásos gazdaságra kíván átállni, aminek keretében a tervezés, a szállítás, a forgalmazás, a felhasználás és az újrahasznosítás környezetterhelését is csökkenteni akarja. Ebben a körfogásban fontos szerep jut a fogyasztóvédelemnek, a termék élettartamnövelésének például a tartósság, a javíthatóság és a korszerűsíthetőség által (gondoljunk például a szoftverek frissíthetőségére vagy ráfejleszthetőségére), amivel a korai elavulást, így a pazarló energiafelhasználást és a hulladékképződést mérsékelhetjük. Az EU az el nem adott tartós fogyasztási cikkek megsemmisíthetőségének tilalmán is gondolkodik, illetve törekszik arra, hogy az uniós állampolgárok a jelenleginél megbízhatóbb és pontosabb információkat kapjanak a termékek élettartamával kapcsolatban. Ezekkel a kezdeményezésekkel a magyarok is egyetértenek. A Századvég kutatása szerint Magyarországon az emberek 93 százaléka úgy véli, az Európai Uniónak szigorúbban kellene fellépnie azon vállalatokkal szemben, amelyek szándékosan hamar elavuló termékeket forgalmaznak.

Magyarországon az uniós elképzelésekkel összhangban álló intézkedések történnek és történtek. Az elmúlt hónapokban több olyan jogszabály lépett hatályba, amely a körforgásos gazdaság és a fogyasztóvédelem alapelveit figyelembe véve a programozott elavulás ellen lépett fel. A 270/2020. (VI. 12.) Kormányrendelet és a 18/2020. (VI. 12.) ITM rendelet például 2021. január 1-től számos lényeges változtatást eszközölt ezen a területen. Az év első napjától kezdődően kibővült a tartós fogyasztási cikkek köre, és sávos jótállási rendszer lépett életbe. A megvásárolt tartós fogyasztási termékek árától függetlenül korábban 1 év jótálás védte a vevőket. Az egyéves jótállás megmaradt a 10 ezer – 100 ezer forint közötti összegért vásárolt árucikkeknél, de 2 évre emelkedett a 100 ezer – 250 ezer forintért eladott termékeknél, és automatikusan 3 évre nőtt az ennél is drágább áruk esetében, ami önmagában is képes kitolni az eszközök használati idejét. Ha javíttatásra kerül a sor, akkor a jótállás a kiesett használati idővel meghosszabbodik. Az a módosítás viszont a vállalkozásokat védi, mely szerint amennyiben az üzembehelyezés az átvételtől számítva több mint hat hónapon túl történik meg, akkor a jótállási idő kezdetének az átadás napja számít. Sokszor hallhattuk korábban, hogy a vásárolt termék csomagolását meg kell őrizni, mert csak azzal együtt él a jótállás – ilyen elvárásnak a vevő 2021-től már nem kell, hogy megfeleljen, sőt a vásárló a jótállás szélesebb körű érvényesíthetősége érdekében a vállalkozás bármelyik telephelyén vagy a javítószolgálatnál is jelezheti, ha elromlott berendezése. A vásárló a terméket akkor cserélheti be, vagy kaphatja vissza annak vételárát (leszámítva az olyan bonyolultabb árucikkeket, mint pl. egy autó), ha kiderült, hogy a termék nem javítható, vagy a jótállási idő alatt három javíttatást követően ismét elromlik, illetve, ha a javítása 30 napon belül nem történik meg. Tehát a javítás az elsődleges, és csak utána van lehetőség más termékhelyettesítő megoldások alkalmazására, ami szintén a hulladékképződés visszaszorítását célozza. A vevők tájékoztatásának intézményét is megerősítették. Korábban az állampolgárok és az érintett vállalkozások között sok esetben semmilyen kommunikáció nem történt a javíttatás folyamatáról, ami most megváltozott. Az ITM rendelet pontosan előírja, hogy a javítást végző cégnek vagy a jótállásért felelős vállalkozásnak miről hány napon belül kell értesítenie a fogyasztót. A termék javíttatási feltételeinek kibővítése a tervezett elavulás visszaszorításának irányába hat, és a magyar társadalom igényeivel is találkozik. A Századvég kutatása alapján az emberek elsöprő többsége fontosnak gondolja a jótállás intézményét, és többségük inkább javítaná a meghibásodott eszközét, minthogy lecserélné azt egy újra.

Szellemiségében szintén a tervezett elavulással szemben foglal állást az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény, amely március 1-jével lépett életbe. A jogszabály a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításán keresztül felhatalmazza a kormányt, hogy az „meghatározza a pótalkatrészek kötelező forgalmazására alkalmazandó követelményeket, a gyártók által jogellenesen tervezett avulással kapcsolatos jogkövetkezményeket, a pótalkatrészek és a javítóhálózat biztosításával, a tájékoztatással kapcsolatos kötelezettségeket, a digitális és csatlakoztatott eszközök élettartamával, a szoftverek elavulásával kapcsolatos kötelezettségeket, valamint az áru megvásárlásával egyidejűleg szállított operációs rendszer és a szoftver frissítéseihez kapcsolódó szoftverek elavulása miatti kockázatok csökkentésének lehetséges módjait.” A gyártóknak ezzel egyidőbe törekedniük kell a termék tervezett avulásának kizárására többek között az alkatrészek megfelelő élettartamának, a refejleszthetőségnek, az újrahasználhatóságnak, a kiegészíthetőségnek, a javítóhálózat és a pótalkatrészeknek a biztosítása által, ami a szándékolt élettartamcsökkést igyekszik kivédeni.

A jogszabály a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény egyes passzusait is kiegészítette, amelynek értelmében ösztönözni kell az erőforrás-hatékony, tartós, javítható, újrahasználható és korszerűsíthető termékek tervezését, gyártását, forgalmazását és használatát. A módosítás másik pontja szerint a hulladékképződés csökkentése érdekében azoknak a rendszereknek a létrejöttét is ösztökélni kell, amelyek a termékek újrahasználatát, javítását segítik elő különösen az elektromos és elektronikus berendezések, a textilanyagok, bútorok, továbbá a csomagoló- és építési anyagok és termékek esetében. Ezzel párhuzamosan biztosítani kell azokat a pótalkatrészeket, használati utasításokat, műszaki információkat vagy más eszközök, berendezések vagy szoftverek elérhetőségét, amelyek a megvásárolt termékek javítását és újrahasználatát segítik elő. Ezek a szempontok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre kevesebb berendezés és tárgy végezze a szemétdombon, amivel a magyar társadalom csaknem egésze is egyetért.

Következtetések és álláspont

A tervezett elavulás létezik és több szempontból is nyomasztóan hat az emberiségre. Összetett problémáról van szó, amely – a környezetkárosítás nyilvánvalósága mellett – morális és pszichés értelemben is kihívás támaszt. Morálisan abban az értelemben, hogy a piac működésének egy átfogó és etikátlan formája vált mára elfogadottá, ahol intézményesülni látszik a megtévesztés. A néhány mosás után szétfoszló egynyári ruhák, a gyenge akkumulátoriak miatt gyorsan merülő mobiltelefonok, a modularitás hiánya miatt csak teljes motorblokkal cserélhető fűnyírók, a beépített ledizzók miatt egyszerhasználatos designlámpák és bosszantó társaik ugyanis hangzatos marketing szólamokkal körítve mind kiváló minőségű árucikként kerülnek a boltok polcaira. Végeredményben ma már szinte lehetetlen eldönteni, mi a tartós, minőségi árucikk és mi nem az, sőt büntetlenül lehet a drága gyenge minőségű termék is. Ilyen téren kapaszkodók nélkül maradt világunkban talán még tartja magát a mondás: a minőséget meg kell fizetni, csak nem tudni pontosan, azt hol árulják, és hogyan lehet elkerülni, hogy a rosszabb minőségért ne fizessük ugyanannyit vagy még többet.   

A tervezett elavulás pszichés értelemben is nyomasztó. A divatok, a mesterséges fogyasztásösztönzés, a társadalmi konformizmus miatt akkor is készek vagyunk kidobni egy hosszabb ideje birtokolt terméket, ha az egyébként működik, hasznunkra válik és szeretjük is. Mindezt csak azért tesszük, mert nem akarunk lemaradni másoktól, mutatni akarjuk, hogy a vélt vagy valós társadalmi versenyben tartani tudjuk a tempót másokkal.

A piac hajlamos azt állítani, hogy a tömeggyártással és a termékek piacra dobásának gyors egymásutániságával pusztán a fogyasztói igényekre reagál. A tömegességről való lemondás méretgazdaságossági elvek miatt áremelkedést okozna. A közvélemény-kutatások viszont azt mutatják, hogy a vásárlók szívesen használnak jó minőségű termékeket, a tartósság pedig fontosabb szempont, mint az ár, hiszen, ha többször kell megvennem az olcsóbb terméket, akkor anyagilag rosszabbul járhatok, mint ha csak egyszer kell fizetnem a drágább tartósért. A Századvég többször idézett felmérésében 71 százaléknyian voltak azok, akiknél a tartósság fontosabb volt a termék áránál. Tanulságos, hogy a kutatás alapján még azok között is többségben voltak a tartósságot az ár elé helyezők, akik magukat rossz anyagi helyzetben lévőként osztályozták.

Egy másik feltételezés szerint a tervezett elavulás, az újabb és újabb termékverziók kiadása az ipari-technológiai innovációk hajtómotorja. Ez az olvasat azonban nem veszi figyelembe, hogy a költség-haszon optimalizálás miatt az egyes innovációk már eleve csak jelentős késleltetéssel jutnak el a fogyasztókhoz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy technikai fejlesztés néha már akkor rendelkezésre áll, amikor még az eggyel korábbi verzióval készült terméket hirdetik meg eladásra, a programozott avulás így akár az újítások elterjedése ellenében is hathat. Az is tény, hogy ma a mérnökök egy részének nem jobbá, hanem a gyártó szempontjából nyereségesebbé kell tennie a terméket, sokszor akár a minőség kárára, vagyis az innováció ilyen esetekben nem a szélesebb értelemben vett társadalmi, hanem a szűkebb részvényesi érdeket szolgálja ki. 

Vannak olyan érvek is, amelyek szerint az idő előtti elavulás és a tömeggyártás mai formájának kikerülése gazdasági visszaeséshez és a foglalkoztatottak számának csökkenéséhez vezetne el. Ha a termék jó minőségű és sokáig bírja, akkor nem kell lecserélni, ha pedig nem kell újat gyártani a régi helyett, akkor gyárakra és ott serénykedő munkáskezekre sincs szükség. Pedig a profitabilitás talán más módon is növelhető, mint a vásárlás gyorsuló ütemű, mesterséges kikényszerítése, de ehhez személetmódot és üzleti modellt kell tudni váltani. Az Európai Unió számításai szerint a körforgásos gazdaságra történő átállással – amelynek része a tervezett elavulás elleni küzdelem – 2030-ig 700 ezer új munkahely hozható létre (főként az újrahasznosítási iparágban), 0,5 százalékkal növelhető az EU GDP-je, 2-4 százalékkal mérsékelhető az üvegház hatású gázok kibocsátása, és 8 százalékos (600 milliárd eurós) megtakarítás érhető el a költséggazdálkodás terén. Egy konkrét példával élve, az üzleti modellezés szerint, ha a mobiltelefonok 95 százalékát begyűjtenék és feldolgoznák, illetve a benne található nyersanyagokat, alkatrészeket újrahasznosítanák, az nem kevesebb mint 1 milliárd euró megtakarítást hozna a gyártóknak az alapanyagköltségek terén.

Ha a fent elmondott érveket sorba rendezzük, ha nehezen is, de beláthatóvá válik, hogy a fogyasztói kultúra olyan típusú túlburjánztatása, mint amit a tervezett elavulás jelent, nem csak a „nyugati civilizáció” egészséges fejlődését akadályozza, de a Föld környezeti fenntarthatóságra is negatív befolyást gyakorol, aminek végső soron minden társadalom a kárvallottja lehet.