Gyorsan lefogják tudni tesztelni, hogy az Egyesült Államok következő elnöke valóban olyan fontosnak tartja-e a környezetvédelmet, mint ahogy azt a kampányában állította.
Kitta Gergely, a Klímapolitikai Intézet kommunikációs vezetőjének írása
Úgy látszik, hogy előreláthatólag a történelemkönyvekbe magáról furcsa utolsó fejezetet skiccelő Donald Trump (mondjuk Bill Gates-szel szemben) sosem vett elektromos autót, nem láttuk kipirult arccal a Fehér Házba bringázni és azon sem törte magát, hogy bálnákat mentsen. Trump stratégiája ezekkel együtt vagy ezek nélkül is egyértelmű volt: ha van is klímaváltozás, annak megfékezése érdekében ő semmit nem tesz az amerikai vállalatok versenyképességének vagy az amerikaiak megélhetésének kárára. A New York Times a Harvard és a Columbia elemzéseit is alapul véve több mint 100 olyan korábban elfogadott klímavédelmi jogszabályt azonosított, ahol Trump szerintük valamilyen visszalépést eszközölt az amerikai társadalmi vagy gazdasági érdekekre történő hivatkozással. Ez irányú politikájának szimbolikus lezárásaként tavaly novemberben az USA a gyakorlatban is kilépett a párizsi klímaegyezményből.
A jövő azonban ennél is érdekesebb lehet. Milyen irányba állítja az új elnök a következő időszakban a világ (még mindig) első számú szuperhatalmát a klímavédelemben?
Biden kampánya során klímakérdésekben is szembehelyezkedett Trumppal, de ő is tudja, hogy a zöld ügyek gyors zászlóra tűzése sok érdeket sérthet az elmúlt időszakban ebből a nézőpontból áthangolni próbált Egyesült Államokban. Az éra záró akkordja, a Capitolium „Trump-hívők” általi elfoglalása is jól mutatja, hogy Amerika ma feszültséggel teli, régen volt már ennyire megosztott, a klímakérdésekkel konszolidáltabb időszakban pedig sokkal könnyebb és kifizetődőbb előrukkolni.
Trumpnak betudhatóan a környezeti kérdések ma sokkal megosztóbbak az USA-ban, mint korábban voltak. Az amerikaiak egy része úgy látja, hogy a szaporodó hurrikánok, erdőtüzek, az extrém időjárás és az áradások évről-évre egyre nagyobb veszélyt jelentenek az életükre és a vagyonuk biztonságára nézve. Ugyanakkor Trump népszerűségének oka éppen az volt, hogy a kávéházi politizálás szabályait felrúgva nem feltétlenül rajongot minden ötletért, csak azért, mert az olyan globálisan széles körben támogatott ügyhöz kapcsolódott, mint a klímavédelem. Ezzel a „tabutörő” mentalitásával pedig ugyan nem osztatlan, de jelentékeny sikereket aratott.
Biden-t január 20-án iktatják be hivatalába, de már most több, az asztalról korábban lesöpört, környezetpolitikai téma hever az asztalán. Az egyik legérdekesebb, első hallásra nem túl izgalmas kérdés: az árteres építésügyi szabályok szigorítása. A Természeti Erőforrások Védelmének Tanácsa (Natural Resources Defense Council) és az Állami Ártérigazgatási Szövetség (Association of State Floodplain Management) januárban közös petíciót nyújtott be, amelyben azt kérik a majdani elnöktől, hogy a folyók és tengerpartok melletti építkezésekkel kapcsolatos előírásokat mielőbb szigorítsák meg. A klímaváltozás miatt a csapadékeloszlás (az Egyesült Államokban is) szélsőséges kilengéseket mutat, ami az áradások számának növekedéséhez vezet, az árterek viszont egyre sűrűbben lakottak.
Minden nagyobb áradást követően már szinte természetes a hírekben azt olvasni, hogy rekordméretű a kifizetett biztosítási összeg és a keletkező ingatlankár.
A szakmai szervezetek kérése nem újkeletű. Az építésügyi szabályok ilyen irányú átírására 2012-ben már volt egy kísérlet, de a szigorítás akkor elmaradt. 2015-ben Barack Obama rendelete keményített be ezen a fronton, amit Trump 2017-ben visszavont. A meghátrálás oka mindig ugyanaz volt: az embereknek a saját biztonságukért cserébe bizony a zsebükbe kellene nyúlniuk. Az áradások hatásaitól jobban védő, különleges építésügyi előírások betartása jelentősen növelné az építkezések költségeit, amit az önkormányzatok, a beruházók és a vevők sem szívlelnének. Az Egyesült Államokban sokan bérelnek lakást, családi házat, de a „sweet home” életérzés egy saját ingatlanban az amerikai álom része, és éppen olyan fontos egzisztenciális cél sokak számára, mint Magyarországon.
A petíciót benyújtók szerint a megfizethető otthonteremtés örvén azonban nem lenne szabad felelőtlenül, olcsó technológiával házat építeni az áradásoktól egyre gyakrabban sújtott zónákban. Szerintük a szövetségi kormánynak erkölcsi és alkotmányos kötelessége az áradások okozta vagyoni kár minimalizálása és az emberi élet védelme. A probléma ott van, hogy a kockázatosnak ítélt partszakaszokon épített, természeti katasztrófa sújtotta ingatlanok helyreállítását a biztosító társaságok csillagászati díjak befizetése árán, vagy egyáltalán nem voltak hajlandók fedezni, ezért 1968-ban létrehozták a Nemzeti Árvízvédelmi Biztosítási Alapot, amely minden kárvallottnak ilyen kár esetén 100 százalékos kifizetést garantál. Ez viszont oda vezetett, hogy az amerikaiak ma ott is bátran építkeznek, ahol a jól felfogott érdekükben nem biztonságos, sőt ezeken a területeken sok esetben az átlagosnál is gyorsabban emelkedik a beadott építési engedélyek száma. Az ok kézenfekvő: az áradások által veszélyeztett zónák természetszerűleg egyébként valamilyen szép és drága vízparti körzetben találhatók. A Zillow ingatlankereskedelmi cég elemzése szerint 2050-re már 800 ezer amerikai otthon lesz ilyen szempontból veszélyeztetett területen.
Teljesen letér-e Biden a Trump-i útról? Milyen mértékű konfliktusokat vállal fel az USA következő elnöke a környezetvédelem érdekében, és mennyit áldoz majd népszerűségéből a klímavédelem oltárán? Hogy miként dönt Biden az építésügyi szabályok szigorítása kapcsán, az amerikai klímapolitika következő éveinek lakmuszpapírja lehet. Klímaügyi tanácsadója, Gina McCarthy egyelőre nem sietett állást foglalni az ügyben, ami önmagában is jelzi, hogy politikailag nem egyszerű a döntés. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
