A 2020-as évtized úgy fog bevonulni a történelemkönyvekbe, mint azok az évek, amelyek rendkívüli kihívások elé állították az emberiséget. Még véget sem ért a koronavírus járvány, amikor nyakunkba szakadt az energiaválság, és most egy európai háború kockázatával kell szembe néznünk. Nagyon úgy néz ki, hogy a „boldog békeidőknek” vége, eljött a permanens válságok kora. Klímapolitikával foglalkozó elemzőként értelemszerűen fölmerül a kérdés: mire számíthatunk ezen a téren 2022-ben a jelenlegi válságok kereszttüzében?

Válságok kora

A COVID járvány ötödik hulláma leszálló ágába érkezett, az energiaválság ezzel szemben nem enyhül. 2020-ban a járvány miatt bezuhant ipari termelés rekordmélységekbe lökte az energiahordozók árait. A termelők és exportőrök olykor határköltségen, vagy azalatt voltak kénytelenek értékesíteni a készleteiket. Ebben a piaci környezetben szinte mindenki egyszerre kezdett neki az évek óta húzódó tervezett karbantartásoknak a gázvezetékeken és kapcsolódó infrastruktúrákon, a kutatás-termelési beruházások a kedvezőtlen ár-környezet miatt pedig sorra halasztást szenvedtek. 2021 január-augusztusa között 12,5 milliárd m3-rel csökkent a kontinensen a gázkitermelés a 2019-es szinthez képest, jelentősen csökkent a kőolajkitermelés és az áramfogyasztás, de még így is energiatúltermelési válság alakult ki.

2021 nyarára az európai országok sorra oldották fel a járványügyi korlátozásokat, ám ekkorra a legtöbb termékből hiány alakult ki, és az újrainduló iparnak hírtelen hatalmas energiaéhsége támadt, amit nem lehetett az elérhető készletekből kielégíteni. A földgáz és helyettesítő termékeként a szén és olaj árát tovább emelte, hogy a Gazprom halogatta a tulajdonában lévő ausztriai és németországi tárolók feltöltését, valamint a szerződéses kötelezettségeit sem volt hajlandó jelentősen túlteljesíteni válaszul az Északi Áramlat 2 vezeték engedélyezése körüli amerikai nyomásgyakorlásra. Az energiaválságnak még esélye sem volt enyhülni, mikor kirobbant az orosz-ukrán konfliktus, amely tovább súlyosbíthatja az Európa energiaellátásával kapcsolatos problémákat.

Viszlát orosz gáz?

Legújabb elemzések szerint, ha az orosz-ukrán katonai konfliktus nem lesz kihatással az európai energiaszállításokra, akkor a következő télre biztosított lehet a kontinens gázellátása az Északi Áramlat 2 gázvezeték üzembehelyezése nélkül is. Azonban számításba kell vennünk a legrosszabbat is: a szomszédunkban zajló katonai konfliktus és az erre válaszként alkalmazott Oroszországgal szembeni európai gazdasági szankciók sajnos felvetik annak lehetőségét, hogy az oroszok gazdasági válaszcsapást fognak végrehajtani, vagyis felfüggesztik az energiahordozók szállítását Európába.

Kérdéses, hogy rendben zajlik-e majd a földgáz betárolása a következő télre, amelyet áprilisban el kell kezdeni, tehát Európa fel tud-e készülni a következő fűtési szezonra. A kérdést árnyalja, hogy az európai gáztárolók egy jelentős része orosz tulajdonban van, így azok töltöttségi szintjére az európai döntéshozatalnak nincs közvetlen hatása.

Az orosz Gazprom 2020-ban mintegy 153 milliárd m3 (12,75 milliárd m3/hó) gázt exportált az EU-ba, ami az uniós teljes import 38%-át tette ki. Emellett Oroszország a földgáz mellett egyben az egyik legnagyobb olaj és szén exportőr is. Amennyiben leállnának az orosz szállítások, az Unió a földgázigényét rövid-középtávon egyértelműen nem tudná kielégíteni más forrásból. A katariak a 2022. február 22-én rendezett dohai gázkonferencián elmondták, hogy a teljes kitermelési kapacitásuk döntő része hosszú távú szerződésekkel van lefedve, ezért nem tudnák kielégíteni a megnövekedett európai igényeket. Az USA 22,2 milliárd m3 LNG-t szállított az EU-ba 2021-ben. Amerikai források szerint ezt meg tudnák duplázni pár éven belül. De ez rövid távon nem segít. A Reuters összesítése szerint az Egyesült Államokban is csupán egyetlen olyan nagyobb amerikai LNG-projekt van, amely majd az év második felében 0,9 milliárd köbméternyi LNG-t tudna biztosítani. Ahogy arra egy korábbi elemzésünkben rámutattunk, azt sem érdemes elfelejteni, hogy az USA-nak nem feltétlenül érdeke nagy mennyiségű LNG-t exportálni Európába, hiszen a magas exportárak megemelhetik a hazai piacokon kapható energiahordozó árát is, ami hozzájárulna az amerikai infláció növekedéshez.

Németországban már a legrosszabbra készülnek. A német vészforgatókönyv azzal számol, hogy ha leállnak az orosz szállítások, az ipari szereplőket ki kellene zárni az ellátásból annak érdekében, hogy norvég, észak-afrikai és azeri gázvezeték-kapacitások jelenleginél jobb kihasználásával, valamint a megnövelt LNG szállítmányokkal a lakosságot el lehessen látni. Sőt, már ott tartanak, hogy nem csak szakértők, hanem német kormánypolitikusok is nyíltan állást foglalnak a megmaradt három német atomerőmű hosszabb távú üzemben tartása mellett, Nyugat-Európa több országában pedig előkészületeket tettek már bezárt szén-tüzelésű erőművek újraindítására. A magyar kormány pragmatikusan áll a kérdéshez. „Ha nem jön földgáz Magyarországra, akkor nem lesz fűtés, nem fog működni az ipar és nem lesznek munkahelyek” foglalta össze a helyzetet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Eladni a stratégiai autonómiát

Ilyen válságos időkben minden szükséges intézkedést meg kell tennünk, hogy a hazai igényeket ki tudjuk elégíteni. Az energiaszektor viszont nem „gyorsreagálású”, bizonyos intézkedések hosszú évek előkészítő munkáját követelik meg. Szerencsére ki lehet jelenteni, hogy az Orbán-kormányok kellő komolysággal kezelték az energiaszektort érintő kérdéseket, az egyik legjelentősebb intézkedéssorozatuk a hazai energiaellátás biztonságának növelésére irányult. Visszatekintve egyértelműen kijelenthető, hogy az akkor meghozott intézkedések miatt van most lehetőségünk a jelenlegi krízis hatásait tompítani.

A jobboldali nemzeti kormányzás egyik alapvetése, hogy vissza kell szerezni és meg kell őrizni az ország szuverenitását és stratégiai autonómiáját. Az energiaszektor privatizációja a szocialisták és liberálisok kormányzása idején történt meg, elsőként vissza kellett szerezni a befolyást a hazai energiaszektor felett.

Magyarországon az 1980-as évek második felére gazdaságpolitikai meggyőződéssé vált, hogy az állami tulajdon akadályozza a gazdasági tevékenységeket és ha szerény kivitelezésben, de privatizálni kell a szektort. A rendszerváltozás után a földgáz- és villamosenergia-értékesítési szabályozási rendszert megreformálták az akkori piaci és gazdasági lehetőségeknek megfelelően, a szektor megnyílt a külföldi tőke számára.

A Horn-kormány meghívásos tendereken egyetlen év leforgása alatt nyugat-európai energiaszolgáltató cégeknek adott el hat regionális áramszolgáltatót, öt gázszolgáltatót és több fontos erőművet is. Az akkori baloldali kormány az iparági kockázatok nagyrészét áthelyezte a fogyasztókra. A kockázatokat a lakosság fizette meg: 1997-re több mint 800%-kal emelkedett a földgáz fogyasztói ára 1990-hez képest.

A szocialisták és a liberálisok országkiárusításán 750 millió dollárt költöttek német, francia, belga, olasz, amerikai cégek, de az orosz Gazprom is 100 millió dollárért vásárolta be magát az energiaszektorba. Eladták a Mátrai Erőművet, a Budapesti Erőművet, a Bakonyi, a Tiszai és a Dunamenti Erőműveket, az Émászt, Ddgázt, az Elműt, a Főgázt, az Édászt, a Démászt, a Dégázt, az Égázt, a Tigázt, a Kögázt, a Dédászt és a Titászt. Ezen túlmenően tőzsdére vitték a Mol-t, az állam korábbi 88 százalékos tulajdonrésze egyetlen év leforgása alatt 1995-ben 58,6 százalékosra csökkent, az utolsó állami pakettet 2006-ban, a szocialista második Gyurcsány-kormány alatt értékesítették.

A Gyurcsány-kormány 2008-ban liberalizálta az áram- és földgázellátást, mellyel 100 százalékig kiszolgálta a lakosságot a piacnak. 2002 és 2010 között a fogyasztói gáz ár 99,8 százalékkal növekedett. Az árrobbanás jelentős resze a 2006 és 2009 közötti időszakban jelentkezett.

Az állami tulajdon visszaszerzésére a stratégiai ágazatokban 2010-től kezdve meghatározta a polgári kormányok politikáját. 2011-ben 500 milliárd forintért visszavásárolta a Magyar Állam a Mol 21,2 százalékos paketjét az orosz Szurgutnyeftegaz-tól, 2013-ban az MVM végrehajtotta E.ON hazai földgázipari érdekeltségeinek átvételéről szóló tranzakciót, a Magyar Állam 2015-ben létrehozta az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt-t és átvette a lakossági ügyfeleket és még számos olyan intézkedés történt, amelynek köszönhetően a 2010-es 29 százalékról 2020-ra 56 százalékra nőtt a hazai tulajdon aránya az energiaszektorban. 2018-ra a gázpiacon az állami Nemzeti Közművek lett a legnagyobb szolgáltató, ismételten nemzeti hatáskörbe került a hazai gázellátás.

Első a biztonság

A magyar tulajdon visszaszerzése mellett prioritás volt az elmúlt években az ellátási biztonság kiépítése. Jelenleg a magyar gázellátás a Gazprommal kötött 10 + 5 éves, évente 4,5 milliárd m3 földgáz szállítását lehetővé tevő hosszútávú gázszállítási szerződésnek köszönhetően problémanetes. Ez azonban nem sokáig lenne így egy esetleges kormányváltás esetén, ugyanis az oroszokkal szemben alkalmazott szankciók keretében elzárnák a gázcsapokat.

Magyarország 2021. január elsejétől 2027. október 1-jéig éves szinten egymilliárd köbméteres kapacitást foglalt le a horvátországi Krk LNG-termináljában is. Erre a hatéves periódusra a kormány a Shell-lel kötött évi 250 milliárd m3-re szóló hosszútávú gázszállítási szerződést. Folyamatosan kiépítés alatt vannak az ellátásbiztonságot növelő határkeresztező kapacitások.

A Paksi Atomerőmű szolgáltatja a hazai villamosenergia felét. A blokkok meghosszabbított üzemideje 2032–2037 között jár le, azonban az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. megrendelt egy tanulmányt, hogy a jelenlegi 4 blokk üzemidejét 50-ről 60 évre lehetne-e emelni, ezzel 2042–2047 között egyszerre termelne Paks I (2000 MW) és Paks II (2400 MW). Szintén egy korábbi elemzésünkben írtunk arról, hogy a blokkok párhuzamos működtetése és ezáltal akár energiaexportőr pozíció betöltése sem lenne ördögtől való gondolat. Sajnos a hazai baloldal részéről visszatérő gondolat a Paks II beruházás leállítása. Mondják ezt akkor, amikor már a legelvetemültebb atomellenes német zöldek is azt fontolgatják, hogy meghosszabbítják a még működő nukleáris erőműveik üzemidejét. Nagyon úgy tűnik, hogy a hazai ellenzék a legsúlyosabb válságok idején sem tud racionálisan gondolkodni, az ideológiai alapon meghozott döntések viszont kiköveznék az utat a hazai energiaellátás-biztonság megszűnéséhez. Egy ilyen meggondolatlan lépés beláthatatlan gazdasági és társadalmi következményekkel járna.

A fosszilis és a nukleáris kapacitások biztosítása mellett komoly fejlődést tapasztalhattunk a megújulók terén is. A „Nemzeti Energiastratégia 2030, kitekintéssel 2040-ig” nevű stratégiai dokumentum mellékletének megállapításai szerint a naperőművi kapacitás 2030-ra 6500 MW-ra emelkedhet, 2040-re pedig meghaladhatja a 12000 MW-ot. A tények azt mutatják, hogy 2021. végére a beépített naperőművi kapacitás megközelítette a 3000 MW-tot, vagyis a bővülés meghaladja a korábban tervezett mértéket.

Az intézkedések a családokat védik

Mindezek a lépések együttesen tették lehetővé, hogy 2013-tól bevezetésre kerüljön a rezsicsökkentés, amely kezdetben kizárólag a lakosságot védte a piaci áraknak való kitettségtől, mostanra pedig önkormányzatok és meghatározott kis- és középvállalkozások is védettséget élveznek. A rezsicsökkentésnek köszönhető, hogy a magyar háztartások jelenleg nem érzik az energiaárak emelkedésén keresztül a világpiaci válságot.

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) 2022. januári kimutatásai szerint a magyar családok Európa legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhattak. A magyarok ötöd-annyit fizetnek villamosenergiáért, mint a németek és idehaza 60 százalékkal kell kevesebbet fizetni az európai átlagárakhoz viszonyítva. A földgáz árak tekintetében is óriási védelmet kapnak a magyar emberek: amíg a lakossági ár Magyarországon átlagosan 2,79 eurócent kilowattóraként, addig ugyanezért 24,24 eurócentet kell fizetni Hollandiában, 23,66 eurócentet Svédországban és 23,13 eurócentet Németországban.

A MEKH adatai szerint jövedelemarányosan is a hazai lakosság fizeti az egyik legalacsonyabb árat. Összehasonlításként a magyar családokhoz képest egy átlagos kétkeresős román család háromszor többet fizet villamosenergiáért és négyszer többet a földgázért vásárlóerőparitáson számolva. 2010 előtt nálunk is hasonlóan rossz helyzet volt tapasztalható. A Századvég adatai alapján 2010-ben az alsó jövedelmi ötödbe tartozó háztartások egy főre eső jövedelmének 38 százalékát a rezsiköltségek elvitték, addig 2020-ban már csak 23 százalékát, vagyis a számlák kifizetését követően több pénzük maradt életszínvonaluk növelésére.

A baloldal kormányra kerülve nem csak az energetika szektorban végezne óriási pusztítást a gázszállítások felfüggesztésével és Paks-2 szerződésének felmondásával, de a rezsicsökkentés eltörlésével háztartások százezreinek is megnövelné a terheit.

Az orosz-ukrán háború kitörése után Márki-Zay Péter és az egyesült ellenzék követelte a Paks II. szerződés azonnali felmondását, fegyverszállítást és katonai segítségnyújtást Ukrajna számára. Ha a kormány hallgat erre a felelőtlen követelésre, ez azt eredményezte volna, hogy az oroszok teljesen elzárják a földgáz és kőolajszállítást Magyarországra, mely soha nem látott gazdasági károkat és válságot okozna idehaza.

Jellemző a baloldalra, hogy miközben támadják a jobboldali kormány rezsipolitikáját, a baloldali Karácsony Gergely által vezetett Budapest és az ellenzék miniszterelnök-jelöltje által vezetett Hódmezővásárhely elsők közt kérték a rezsicsökkentés védelmét.

Válságpolitika

Összességében elmondható, hogy Magyarország sokkal válságállóbb, mint 2010 előtt volt, azonban naivitás lenne azt gondolni, hogy egy európai szintű válság elkerülhet minket. Magyarország legnagyobb exportpartnere Németország és egy esetleges európai szintű orosz gázszállítási stop minket is földre küldene. Energiaszektorunk importfüggősége nem csökkenthető egyhamar jelentős mértékben, a KSH adatai alapján 2019-ben a primer energiafelhasználáson belül az import aránya 56,3 százalék volt.

Háborús időkben az energiaellátás gazdasági és környezetvédelmi kérdésből hirtelen biztonsági kérdéssé válik. A nemrég bejelentett német hadiipari fejlesztések energiaigényét például egészen biztosan nem megújuló energiával, sokkal inkább légszennyező és klímaromboló szénerőművekkel és (ha elérhető lesz) importenergiával fogják kielégíteni. A kérdés az elkövetkezendő időszakban valószínűleg Európa többi részén sem az lesz, hogy mennyivel tudjuk zöldíteni a megtermelt energiát – sokkal inkább az, hogy lesz-e egyáltalán energia?

Éppen ezért nekünk itt Magyarországon az az érdekünk, hogy a legnagyobb viharok idején stabil és tapasztalt kezek szorítsák a kormányrudat. Háború idején olyan politikára van szükség, amely pártérdekből nem veszélyezteti az ország energiaellátását. Olyan politikára van szükség, amely képes a biztonságot a lázálmos ideológiák elé helyezni. Olyan politikára van szükség, amely a szankciók terhét nem a magyar családokkal akarja megfizettetni. Legfőképp pedig olyan politikára van szükség, amely garantálja, hogy Magyarország nem lesz résztvevője ennek a konfliktusnak.