A klímaváltozás miatt égnek az erdők?

Litkei Máté János környezetpolitikai kutató írása

Ahhoz, hogy teljes mértékben meg tudjuk érteni a problémát, először körül kell járnunk azt a kérdés, hogy milyen hatással van a klímaváltozás az erdőkre. Az első szakaszban azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan reagálnak az erdők ezekre a hatásokra és ennek következtében megnőhet-e az erdőtüzek gyakorisága. 

A klímaváltozás hatása az erdőkre 

A Kárpát-medencére vonatkozóan a regionális klíma-előrebecslések az éves és az évszakos átlaghőmérsékletek szignifikáns növekedését jelzik. A hőmérséklet emelkedés mértéke a 21. század vége felé erősödik, a nyarak a 2071-2100-as időszakra több mint 3.5 °C-kal melegebbek lehetnek az 1981-2010-es periódushoz képest. Az éves csapadékösszegek alig mutatnak változást, azonban a csapadék éven belüli eloszlása jelentősen átalakulhat. A téli csapadék mennyisége a század végére több mint 10-15 %-kal növekedhet, ezzel szemben a nyarak csapadékösszege csökkenhet a 20. század végéhez képest. A csapadék időbeli eloszlásának változása miatt előfordulhat – különösen a nyári hónapokban –, hogy heves esőzések formájában 1-2 nap alatt lehullik a teljes nyári csapadékmennyiség, melyet hosszabb csapadékmentes időszak követ. Így az átlag nem változik, viszont a lefolyás nő, a csapadék hasznosulása romlik, a növények által felvehető vízmennyiség csökken.

Az átlaghőmérséklet emelkedése és az elérhető vízmennyiség csökkenése az erdészeti szempontból meghatározó időszakok közül a július-augusztus hónapokban a legnagyobb, de jelentős a májustól augusztusig terjedő időszakban is, mely a fő növekedési periódusnak számít. Az 1981-2010-es periódushoz képest 2021-2050-re az aszályos és a szélsőségesen aszályos évek száma akár meg is duplázódhat, mely az érzékeny fafajok pusztulásának kockázatát fokozza. A század vége felé növekvő gyakorisággal fordulhatnak elő olyan aszályos periódusok, melyek szélsőségesebbek és hosszabbak, mint az eddigi legnagyobb erdészeti kárt eredményező aszály.

A fák hosszú életciklusuk és korlátozott természetes helyváltoztatási képességük miatt a klimatikus változások sebességét nem képesek természetes úton követni. Ha a nyári hónapokban az egyes fafajok által felvehető vízmennyiség a szükségesnél kisebb, akkor ez hazánkban a fafajok termeszthetőségének limitáló tényezőjévé válhat. Ha az összefüggő száraz periódusokat még szélsőségesen magas hőmérsékleti viszonyok is jellemzik, akkor abiotikus és biotikus kárláncolat indulhat el, ami súlyosan érinti az erdők egészségi állapotát, szervesanyag-képzését, vízháztartását, szénforgalmát, végső esetben elterjedését is. A század közepére előrevetített klimatikus viszonyok mellett a bükk számára makroklimatikusan alkalmas területek drasztikus csökkenése várható. 

Az olyan klímaadottságú területek, ahol a természetes előfordulású zárt erdők még eredményesen termeszthetők, nagymértékben csökkenhetnek, a jövedelmező gazdálkodásra kevésbé alkalmas erdőssztyep klímájú területek nagysága pedig jelentősen növekedhet, mintegy a jelenlegi erdőterület több mint egyharmadára. Az eddigi erdőssztyep klímakategória területének fele (az ország területének több mint 10 %-a) a mainál még melegebb és szárazabb (sztyep klímájú) lehet. Az egyre inkább egyenlőtlenné váló csapadékeloszlás miatt még konstans, vagy növekvő csapadékösszeg mellett sem kizárt, hogy több szélsőségesen aszályos periódus fog a jövőben előfordulni. Ez nemcsak fanövekedés csökkenést, hanem a mortalitás kockázatának növekedését is eredményezheti, mely az erdők klímaváltozás mérsékelő hatásának, valamint egyéb ökoszisztéma szolgáltatásainak megszűnéséhez vezethet.

A klímaváltozás miatt a jelenlegi kórokozók és kártevők elterjedési területének, fejlődési idejének megváltozásával is kell számolni. A korábban ritka fajok tömegesen elszaporodhatnak, valamint új károsítók jelenhetnek meg. Az összefüggő aszályos periódusok összetett kárláncon keresztül biotikus károkhoz vezetnek. A kárláncot támasztja alá a 2000-2003-as szélsőségesen aszályos időszak Zala megyében, melynek hatására a kártevők tömegszaporodása a vízhiány miatt legyengült bükkösök pusztulását okozta. A kártevőknek/kórokozóknak kedvező meleg-csapadékszegény periódusok következtében új, vagy a bükkösökben eddig kevésbé jellemző fajok is tömegesen és egyre gyakrabban fellépnek. Szélsőséges esetekben a kártevők/kórokozók elszaporodása tömeges mortalitáshoz vezethet.

A talajtípusok kialakulása évezredes folyamat eredménye, amit a klimatikus körülmények közvetlenül és például vegetáción keresztül közvetetten is befolyásolnak. A talajképződés azonban olyan lassú, hogy a változásának érzékelhető hatása csak hosszabb idő után jelentkezik. Ma még nehezen becsülhető előre, hogy a magasabb hőmérséklet vagy a téli fagyok csökkenése miként hat a mállási folyamatokra, netán a víztartóképességet meghatározó mikropórusok kialakulására. Nehezen becsülhető továbbá, hogy például a talajban lefelé szivárgó víz mennyiségének változása a kilúgzási folyamatokra milyen hatást gyakorol, azaz a talajok egyes szintjeinek mésztartalma, tápanyag-ellátottsága miként alakul. Ugyanakkor a gyakoribbá váló időjárási szélsőségek (extrém csapadék- és szélviszonyok) hatására az eróziós- és a deflációs károk növekedésével, így a talajpusztulás erősödésével kell számolnunk, ami adott esetben csökkentheti a talajok termőképességét. Hasonló klíma és genetikai talajtípus esetén a termőképesség főleg a fizikai talajféleségtől és a termőréteg-vastagságtól függ. E tényezők alapvetően a talajok vízgazdálkodását befolyásolják, jelentőségük a klímaváltozás és az időjárási szélsőségek gyakoribbá válása miatt nő. Ezért a jövőben pontosabban kell meghatároznunk az egyes talajokban tárolható hasznos víz mennyiségét. Erre nem elegendő csak a fizikai talajféleség megadása, hiszen a talajok egyéb tulajdonságai (pl. humusztartalom, mésztartalom) a talajok vízvezető- és víztároló-képességét nagyban befolyásolják.

Az elmúlt évtizedek klimatikus változásai egyre gyorsuló ütemben módosítják a hidrológiai ciklust, valamint a vízkészletek állapotát. Ezek a hatások meg fogják növelni a többletvízformák jelentőségét (talajvíz, szivárgó vizek, árterek kiöntései, összefutó vizek). Kérdés viszont, hogy a többletvízhatású termőhelyek vízviszonyai hogyan változnak majd meg a jövőben. Jelenlegi erdőterületeinken döntően többletvízhatástól független termőhelyek fordulnak elő (79,82%), míg a többletvízhatással érintett termőhelyek arányai a következők: változó vízellátású 1,61%, szivárgó vizű 0,72%, időszakos vízhatású 13,01%, állandó vízhatású 4,11%, felszínig nedves 0,69%, vízzel borított 0,04%.

A többletvízhatástól független termőhelyek vízgazdálkodását elsősorban a talajok víztartó képessége (mechanikai összetétel) és a termőréteg mélysége befolyásolja a jövőben is. A változó vízellátású termőhelyek vízgazdálkodása még szélsőségesebbé válhat, hiszen e helyek a tavaszi időszakban a téli csapadék növekedése miatt egyre inkább elvizenyősödhetnek, a nyári egyre hosszabb aszályos időszakokban pedig még vízhiányosabbá válnak. További, akár több méternyi talajvízszint-süllyedés középhegységeinkben elsősorban a hegylábi területeken várható. Mindezek miatt a lejtők lábánál és a mélyebb völgyekben a szivárgó vizű termőhelyek területe a jövőben csökkenni fog. 

A síksági területek közül a Kisalföldön, a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon várható jellemzően 0–1 m-es talajvízszint-csökkenés, amely a talajvíztől függő erdők hidrológiai viszonyait valószínűleg átrendezi majd. A Tiszántúlon, ahol a talajvízszint esetleg emelkedik, az amúgy is kedvezőtlen szikes területek kiterjedése nőhet. Hasonlóan gyors folyamat a láptalajok átalakulása. A talajvízszint süllyedése miatt levegős körülmények közé került tőzeges-kotus rétegek szerves anyagának lebomlása néhány évtized alatt megtörténhet. Továbbá a gyakran többletvízhatástól független, illetve időszakos vízhatású termőhellyé alakulás miatt e talajok termőképessége jelentősen megváltozhat, különösen ha a gyökérzet eléri a kedvezőtlen tulajdonságú lápi fekű réteget (pl. a Hanság egyes részein).

Összességében tehát elmondható, hogy hazai viszonylatban a klímaváltozás leginkább az egyenlőtlen csapadékeloszlás, az aszályos időszakok gyakoriságának növekedésével és a klimatikus viszonyok megváltozásával járó kártevők elszaporodásával járulhat hozzá leginkább az erdők sérülékenységének növekedéséhez. Milyen lehetőségeink vannak ezen hatások mérséklésére? 

Alkalmazkodási kihívások

A hatékony alkalmazkodási stratégiák kidolgozásához elengedhetetlen a klímarendszer kölcsönhatás folyamatainak minél teljesebb megismerése, megértése. Az erdészetben zajló állapotváltozások nyomon követésére, az éghajlatváltozás hatásainak detektálására, előrebecslésére bővíteni kell eddigi ismereteinket. Az összefüggések feltárása első lépésben a monitoring rendszer továbbfejlesztésével (pl. EMMRE Erdészeti Mérő- és Megfigyelő Rendszer), az erdők egészségi állapotára, valamint a meteorológiai változókra vonatkozó adatgyűjtési tevékenység bővítésével, a műszeres mérések, terepi felvételezések, távérzékelési, valamint modellezési módszerek összehangolt működtetésével lehetséges.

Mivel a fák hosszú életciklusúak, telepítések során figyelmet kell fordítani az 50-60 év múlva várható klimatikus viszonyokhoz is alkalmazkodni képes fafajok választására. Az erdészek tapasztalata szerint az elegyes, nem egykorú erdők ellenállóbbak az abiotikus és biotikus károkkal szemben. Célszerű a pusztuló fenyveseket lomberdőkkel felváltani, a bükkösök helyére tölgyeseket telepíteni. A klímaváltozás következtében a termőhelyi feltételek összhatása mindenhol változik, ami a megszokott gazdálkodás általános felülvizsgálatát igényli. 

Az Agrárklíma projektek keretében fejlesztett térinformatikai döntéstámogató rendszer (DTR) erdőrészlet szinten ad javaslatot a fafaj választáshoz, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást elősegítő erdőgazdálkodás megalapozásához. Ez az erdészeti ágazatban azért különösen fontos, mert amíg a mezőgazdaságban 5-10 év a maximális perspektíva, ez az erdőgazdálkodásban akár 100 év is lehet. A DTR távlati célja az, hogy az agrárium három fő időjárásfüggő ágazatának (erdészet, szántóföldi és legelőgazdálkodás) a klímaváltozásra való felkészülésben megfelelő információkat szolgáltasson. A rendszer a kiválasztott helyszínre a meglévő adatbázisok alapján előrebecslést ad a várható termőhelyi feltételekre és a termeszthető fajok hasznosítási kilátásaira. Ezt követően lehetőség van – a helyszíni viszonyok ismerete alapján – a rendszer által felkínált adatok felülvizsgálatára és új adatokon alapuló becslés futtatására. Az DTR természetesen csak információt szolgáltat, a döntést a helyi körülményeket jól ismerő szakembernek kell meghoznia.

Az erdészeti döntéstámogató rendszer elsődlegesen az alkalmazkodás legkritikusabb fázisához, az erdőfelújításhoz, illetve az erdőtelepítéshez ad támogatást, vagyis a megfelelő fafajok megválasztására, a várható termőképesség kilátásaira szolgáltat előrebecslést. Lehetőséget nyújt a gazdálkodónak arra is, hogy egy adott területen tájékozódjon, hogy a közelmúltban miként változott meg a termőhelyi potenciál, illetve hogyan fog megváltozni a közelebbi, illetve távolabbi jövőben. 

A klímaváltozás hatásainak mérséklésére nincsen egyetlen jól bevált módszer és biztos megoldás. Fel kell ismernünk, hogy egy rendkívül összetett problémával állunk szemben, az éghajlati rendszer folyamatai nem lineárisak, kölcsönhatásai komplexek. Bárhol beleavatkozunk a rendszerbe, annak rövid, vagy hosszútávon, közvetlenül vagy közvetve hatásai lesznek a rendszer többi elemére is. A kapcsolódó stratégiák, célok, intézkedések két fő csoportba sorolhatók:

a) A klímaváltozás hatásainak mérséklése (mitigáció)

b) A klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás (adaptáció)

Ezek együttes, egyidejű, hatékony megvalósítására lenne ideális, azonban a tapasztalatok alapján a hatások mérsékelésére tett kísérletek messze nem elegendőek ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértékét hatékonyan csökkentsük, ezért az alkalmazkodásra kell a hangsúlyt fektetni. Az erdőgazdálkodásban ez az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes fafajok választását jelenti. Emellett ügyelni kell a talajok víztartóképességének megőrzésére, javítására, és a megfelelő erdőművelési eljárások alkalmazására. Az erdőterületek hosszútávú fenntartása és az erdőterület növelése a gazdasági, jóléti, természetvédelmi, talaj- vízbázis- és levegőminőség védelmi szempontokon kívül azért is fontos, mert az erdők lokálisan hűvösebb, páradúsabb mikroklímát eredményeznek. 

Globálisan elmondható, hogy a nagy, összefüggő területek erdősítése csökkentheti a hőhullámok, aszályok gyakoriságát, szélsőségességét, a Magyarországon megvalósítható erdőtelepítés mértékével azonban ilyen regionális mértékű hatás nem érhető el.  

Jelenleg Magyarország területének kb. 22 %-át borítják erdők. Hogy megfelelő-e a magyarországi erdősítés mértéke és minősége, az attól függ, hogy milyen szempontból nézzük. A mértékét nyilván lehet is, és kell is növelni klímavédelmi szempontból. A mezőgazdálkodásra nem alkalmas területek beerdősítésével ez az arány maximum 27 %-ra növelhető. A Nemzeti Erdőtelepítési Program célként tűzte ki az optimális erdősültségének tartott 27 % elérését 2050-ig. A meglévő erdők mennyiségének megőrzése és minőségének javítása, valamint az erdőtelepítés az erdők által nyújtott sokrétű funkciók (ún. ökoszisztéma szolgáltatások) biztosításához szükséges. A telepítés megkezdése azért is sürgető, mert a klimatikus feltételek a jövőben egyre kevésbé lesznek alkalmasak a zárt erdőtakaró fennmaradásához. Ezen felül a forró, aszályos körülmények között az erdők kedvező klimatikus hatása is jelentősen kisebb lesz, szélsőséges esetben be sem tudják tölteni az elvárt klímaszabályozó szerepet például szénnyelőkből nettó szénkibocsátókká válhatnak.

Egy jelenleg zajló eszmecsere, hogy nemzetközi össszefogással, erdőtelepítéssel váltsuk ki a légkört terhelő széndioxid kibocsátásunkat. A gondolat nagyon vonzó, azonban sajnos a szénkibocsátás mértéke a legtöbb országban közismerten aránytalanul nagyobb, mint a meglévő erdők szén-elnyelő képessége, ezért a szénelnyelést egyedül erdőtelepítéssel kiváltani sokféle okból irreális célnak látszik. Ahhoz, hogy a globális klíma melegedését a tervezett 1.5°C-os határon belül tudjuk tartani, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) szerint 2050-ig legalább 1 milliárd hektár globális erdőterület növekedésre volna szükség. Önmagában, egy milliárd hektár erdősítése technikai-logisztikai szempontból is elég irreálisnak tűnik, hiszen az Európai Uniónál két és félszer nagyobb területről van szó. 

Az optimista javaslat alapvetően két fő övezetbe helyezi az erdőtelepítés potenciálját: egyrészt a boreális tajga erdőhatárra és az azon túli fátlan tundrára, valamint a kontinentális és szubtrópusi arid területek szavannáira, sztyepjeire és degradált, fátlan területeire. Sajnálatos módon mindkét, ökológiailag nagyon eltérő térségben jelentős akadálya van az erdőterület-növekedés tervezett mértékű kiterjesztésének. Az akadály egyetlen fő okra vezethető vissza: a globális klíma gyorsuló melegedésére. Az erdőtelepítés által okozott negatív hatásokkal a tervezet nem foglalkozik. Nem tekinthetünk el attól, hogy a lérehozott erdőterület transpirációja vízszegény környezetben nemcsak a helyi vizkészletet csökkentheti, hanem az erdősítés albedó változást is jelent, azaz a fás (különösen a fenyő) lombozat sötétebb színe miatt önmagában további melegedést eredményezhet. Az erdősüléssel járó albedócsökkenés melegítő hatása a tajga/tundra zónában különösen jelentős, ahol a fakoronák árnyékhatása a hótakaró reflexióját korlátozza.

A "Föld tüdeje"-mítosz

Az közismert tény, hogy a fejlődésben lévő növényzet  köti le a levegő szén-dioxid tartalmának egy jelentős hányadát. Amikor viszont a növények, illetve egyes részeik elpusztulnak, a holt szervesanyagot a lebontó rovarok és gombák energianyerés céljából azt eloxidálják és a végterméket szén-dioxid formájában kibocsátják a légkörbe. Az erdei ökoszisztémák, különösen az esőerdők esetében jellemzően hiányzik olyan közeg, ahol nagymennyiségű szervesanyag felhalmozódhatna szén-dioxid kibocsátás nélkül, így végtermékként nem keletkezik többlet széndioxid. A folyamat – ahogy a szakemberek mondják – szénsemleges. A légköri oxigén mennyiségére életük során az esőerdőknek, de az emberi tevékenységnek sincs érzékelhető hatása, vagyis az a közkeletű állítás, miszerint például az esőerdők lennének a “Föld tüdeje”, valójában nélkülöznek minden szakmaiságot. 

Milyen mértékben van hatása a szén-dioxid mennyiségére?  Az élő esőerdő óriási mennyiségű, jelentős részben szénből álló szervesanyag egyre megújuló tározója. Ha felégetjük, nő a levegő szén-dioxid tartalma, az erősíti az üvegházhatást, ami viszont gyorsítja a klímaváltozást. Kézenfekvőnek tűnik a megoldás: le kell állítani az erdőégetést! Csakhogy a kérdés ennél sokkal bonyolultabb, hiszen valójában az erdőtüzek és a klímaváltozás között nem közvetlen az összefüggés. 

Erdőtüzek Magyarországon

Közvetett módon a változó klimatikus viszonyok Magyarországon is hatással vannak az erdőtüzek kialakulására és terjedésére. Megnő a tűzveszélyes időszakok hossza, már februárban is kialakulnak erdőtüzek és előfordult már októberben égő erdőtűz is. Egyre több és egyre forróbb tűzveszélyes nap van a nyári tűzszezonban, a hőségnapok 10 éves mozgó átlaga az elmúlt 30 évben a háromszorosára emelkedett. 

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által készített térkép a tűzidőjárási index (FWI) várható változását mutatja a 2070-2100-as időszakra az IPPC1 klímamodell alapján. Magyarország tűzkockázata Spanyolország és Görögország északi részéhez volt hasonló, de az évszázad végére a Mediterrán térséggel azonos szintre nő. A tűzkockázat növekedését eredményezi, hogy a csapadékeloszlásban egyre több lesz a szélsőség, a rövid idő alatt lehulló nagymennyiségű csapadék pedig jelentős károkat képes okozni az erdőtűzzel érintett területeken, veszélyeztetve azok megújítását.

A tűz keletkezéséhez, így az erdő- és vegetációtüzekhez is három dolog kell: éghető biomassza, oxigén és gyújtóforrás. A keletkező erdőtűz terjedését is három dolog befolyásolja: a biomassza tulajdonságai, a domborzat és az időjárás. Mindkét esetben van, amit a természet határoz meg – ilyen az oxigén, a domborzat és az időjárás –, így a megelőzés számára marad a gyújtóforrás és a biomassza oldal befolyásolása.

Hazánkban, a klimatikus viszonyok és a vegetáció-összetétel miatt természetes úton alig keletkezik erdőtűz, aránya 0,8%. A tüzek többsége emberi gondatlanság vagy szándékosság következménye. Az Erdőtűz Információs Rendszerből kinyert információk alapján a tüzeket elsősorban az autóból, vonatból, kerékpárról kidobott, eldobott cigarettacsikkek, a hanyagul ott hagyott tábortüzek, a gondatlanul végzett kiskerti- és tarlóégetések, a rosszul szervezett grillezés és bográcsozás vagy az erdőterületen rosszul kivitelezett vágástéri hulladékégetések okozzák, melyek a hanyag gondatlanság kategóriába sorolható cselekmények. Tudatos gondatlanságnak minősíthető az erdőterületekkel szomszédos gyep és cserjeterületek évenkénti felgyújtása a növényzet megújítása céljából.  A szándékosan gyújtott tüzek aránya csekély mértékű, mindössze 1,9%.

Tekintettel arra, hogy a tüzek 99 százalékát mi emberek okozzuk, az erdőtűz és vegetációtűz elleni legjobb védekezés az odafigyelés. A lángok szeles, száraz időben pillanatok alatt terjedhetnek tovább. Az avar és az elhalt gyep akár egy kisebb eső után 1 órával is képes meggyulladni. Túl magasra rakott tábortűzből, nyitott grillsütőből a szél akár 100-200 méterre is elviheti az égő zsarátnokokat begyújtva a vegetációt. A nem megfelelően eloltott tábortűz kis szél hatására akár 3 nappal később is begyújtja az erdőt.

Mindezek mellett nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a tüzek intenzitása a klímaváltozás miatt jelentősen megnövekedett. Ez abban érhető nyomon, hogy míg korábban átlagosan 0,5-1 méter volt az erdei tűzmagasság, jelenleg nem ritka a 1,5-2 méteres tűzmagasság sem. Érdemes az erdő és vegetációtüzeket egyben kezelni, ugyanis a legtöbb erdőtűz erdőn kívül keletkezik. Azok a tüzek, melyek korábban csak a felszínen égtek, átterjednek a koronára, ezért sokkal nehezebb eloltani őket. 

Habár erdőterületen belül kevesebb tűz keletkezik az elmúlt 6-9 évben a hatékony kommunikációs munka miatt miatt, a tüzek száma és kiterjedése az elmúlt évtizedben mégis jelentősen nőtt.  A szélsőséges időjárás miatt a magyarországi erdőtüzek mérete az elmúlt 10 évben a tízszeresére nőtt. Ha nem figyelünk oda az erdőtűz-megelőzésre, Magyarországon évente több ezer erdő- és vegetációtűz keletkezik. A 90-es években a legnagyobb erdőtűz elérte a 100 hektárt (egy millió négyzetmétert), a kétezres években a legnagyobb erdőtűz már nagyobb volt 500 hektárnál, 2012-ben pedig körülbelül ezer hektár, azaz 10 millió négyzetméter volt. 

Tavasszal a napi átlaghőmérséklet emelkedésével, csapadékmentes időben néhány nap alatt éghető állapotba kerülhet a rendkívül gyúlékony erdei avar, elszáradt növényi maradványok. A nyári időszakban pedig az aszály hatására alakulhatnak ki veszélyeztetett időszakok. A tavaszi tüzek a hótakaró elolvadása után, illetve hó mentes években már február végétől keletkeznek, amikor a vegetáció még nem zöldült ki, az előző évből azonban nagyobb mennyiségű elszáradt lágyszárú növényzet, illetve lomb található a területen, amely könnyen és gyorsan képes kiszáradni. A tavaszi tüzek 40-45%-a az Észak-Magyarországi régióban (Pest, Borsod-Abaúj Zemplén, Heves, Nógrád megyék) keletkezik.

A nyári időszakban a hosszabb csapadékmentes, száraz-meleg időjárási viszonyok következtében az erdei avar és tűlevél réteg, illetve az itt felhalmozódott elhalt gallyak, ágak teljesen kiszáradnak és könnyen lángra kapnak, szintén elsősorban a felelőtlenül gyújtott tüzek hatására. Előfordulásuk június-augusztus hónapokban jellemző. Ebben az időszakban főként a fenyőerdők veszélyeztetettek, mert aszályos időben könnyen koronatűzzé fejlődik bennük akár egy kisebb avartűz is. A nyári tüzek nagy része főként az Alföldön pusztít. Bács-Kiskun és Csongrád megye száraz termőhelyű fenyveseiben szinte minden évben keletkezik erdőtűz. A nyári időszakban további veszélyeztetett fenyőállományok találhatók a Bakonyban és a Keszthelyi-hegységben. A két kiemelten tűzveszélyes időszakban keletkezik az erdő- és vegetációtüzek 70-75%-a.

A tűz pusztítását követően – annak típusától és mértékétől függően – az erdei ökoszisztéma csak hosszú idő alatt képes regenerálódni. Az erdőtűz által nem csak a faállomány, hanem a teljes erdei életközösség veszélyeztetett. A magasabb intenzitású tűz hatására a termőhely is sérülhet, és az életközösség nem mindig képes regenerálódni. Az erdőtűzben az állatok és otthonaik (fészek, faodú, üreg) is gyorsan megsemmisülhetnek. Az állatok egy része nem tud elmenekülni a tűz elől, de a gyors helyváltozatásra képes állatok is súlyos sérüléseket szenvedhetnek. 

A tűzkockázat csökkentésének, egy adott terület kezelésének ősi módszere a tűz használata. A tüzet nemcsak az indiánok, hanem a magyar pásztorok is használták a legelőgazdálkodásban, megfelelő alkalmazása sokkal természetközelibb és sokszor jelentősen olcsóbb, mint a biomassza mechanikus eltávolítása nagyméretű erőgépekkel. Egyes területeken a kézi, mechanikus biomassza eltávolítás megfizethetetlen költségének egyetlen reális alternatívája a tűz szakszerű alkalmazása. Az ellenőrzött égetés korábbi teljes tiltásának az volt a következménye, hogy sokan meggyújtották a leégetni tervezett területet, majd azt őrizetlenül hagyva elsétáltak. Az ellenőrzött égetés alkalmazása nemcsak Magyarországon, hanem világszerte paradigmaváltást és megfelelő kommunikációt igénylő tevékenység, annak ellenére, hogy egy évszázada nálunk is a mezőgazdasági gyakorlat része volt. Azóta megváltozott az alkalmazási terület, de napjainkban az ellenőrzött égetés az erdő- és vegetációtűz megelőzés megkerülhetetlen eszköze. A helyes alkalmazáshoz természetesen tréning, megfelelő tervezés és szakszerű végrehajtás szükséges. Ellenőrzött égetés nélkül több és nagyobb erdő- és vegetációtűz alakul ki hazánkban, melyek ökológiai szempontból a legkedvezőtlenebb időszakban égnek és okoznak jelentős természeti és anyagi károkat.

A tűzokok hátterének jobb megismerése után érdemes felülvizsgálni a jogszabályi környezetet, szükség esetén megszüntetni a nem életszerű jogi előírásokat. Lehetővé kell tenni az ökonómiailag és ökológiailag elfogadható biomassza menedzsmentet. Fontos, hogy minden előíráshoz ellenőrzési és intézkedési lehetőséget is tartalmazzon a jogszabály. A célcsoport specifikus kommunikáció előfeltétele a célcsoportok azonosítása és a szocio-ökonómiai okok ismerete. Ezek nélkül nem lesz elég célzott az információ, ami egyrészt drága, másrészt nem hatékony. Célszerű az erdő- és vegetációtűz megelőzési szempontokat a nemzeti és uniós támogatásoknál figyelembe venni. A hagyományos infrastrukturális támogatások mellett (tűzpászta, víznyerő hely) érdemes az ökonómiai határon lévő erdők esetén a biomassza mennyiség és így tűzkockázat csökkentő beavatkozásokat is támogatni. Figyelembe kell azonban venni, hogy egyes infrastruktúrák, pl. széles tűzpászták, tűzfigyelő rendszerek, csak nagyobb tervezési egységben megvalósítva hatékonyak.

A különböző erdőtűz-megelőzési tevékenységek költsége nagyságrendekkel növekszik. Legolcsóbb a képzés és a kommunikáció, ennek sokszorosába kerülnek az erdővédelmi célú erdészeti beavatkozások és ennek sokszorosába az erdőtűz-megelőzési infrastruktúra-fejlesztések, de még ez is nagyságrendekkel olcsóbb, mint a tűzoltás és a keletkező ökológiai és ökonómiai kár elhárítása.

Akkor a leghatékonyabb az erdőtűz-megelőzés, és a legjobb gyakorlatokat is csak akkor tudjuk átvenni, ha ismerjük a saját tüzeink jellemzőit és okait. Az erdőtűz jelentőségének növekedésével a klímaváltozás és a területhasználat megváltozása miatt találkozó országoknak lépésről lépésre érdemes építkezniük a megelőzésben, hiszen nem tudnak egyszerre mindent és azonnal átvenni, adaptálni olyan országoktól, ahol az erdő- és vegetációtüzek már régebben problémát jelentenek. Ez annak ellenére sem lehetséges, hogy az erdész, természetvédelmi tűzoltó szakma hagyományosan segíti egymást. 

Az első lépés az erdőtűz adatok gyűjtése, amihez egységesíteni kell a fogalomrendszert és az adatköröket. A tüzek kiterjedése, keletkezési helye mellett nagyon fontos a tűz típusa, a leégett biomassza és a vélelmezett tűz ok rögzítése, hiszen ezek az információk nemcsak az erdőtűz-megelőzéshez, hanem például a tűzoltási kapacitások és eszközök optimalizáláshoz is szükségesek. Könnyen előfordulhat, hogy az adatgyűjtési rendszer kialakítása után kiderül, hogy az adott területen több vagy más típusú tűz keletkezik, mint ahogy azt korábban a pontatlan adatgyűjtés mellett gondolták. 

Második lépés az erdőtűz-megelőzésben érintett kormányzati szervek együttműködési kereteinek kialakítása, az esetleg jelenlévő rivalizálás, hatásköri ütközés megszüntetése, feladatkörök, együttműködési területek meghatározása. 

Harmadik lépésben el kell végezni egy nagyobb léptékű tűzkockázati térképezést, és az adatgyűjtéshez kapcsolódóan Lépésről-lépésre az erdőtűz-megelőzésben azonosítani kell a tüzet okozó tevékenységeket, csoportokat, erdőtűz-megelőzésben érdekelt nem kormányzati szereplőket, tudományos műhelyeket.

Negyedik lépésben a jogszabályi környezetet kell kialakítani (ez több erdészeti, katasztrófavédelmi, természetvédelmi jogszabályt is érinthet), megteremtve a lehetőleg többszintű erdőtűz-megelőzés tervszerűségét biztosító kereteket, a tűzgyújtási és erdőlátogatási tilalom jogintézményét, jogszabályi szintre emelve a közös adatgyűjtési rendszert. 

Ötödik lépésben érdemes a tűz okok hátterét feltáró szocio-ökonómiai kutatásokat végezni, az esetleges motivációk, gazdasági társadalmi okok jobb megismerése érdekében.

Erdőtüzek és a média

Az erdőtüzek nemzetközi esetei az elmúlt években uralták a médiát és azt az érzést keltették, hogy lángokban áll a Föld. A környezeti katasztrófák esetében szinte mindig a klímaváltozás hatásának felértékelése és a közvetlen emberi tényező leértékelése volt jellemző. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül a brazil, a kaliforniai, az ausztrál és a kanadai erdőtüzek esetét tekintjük át. Általánosságban kijelenthető, hogy a kérdés sokkal bonyolultabb annál, mint ahogyan az a médiában meg szokott jelenni. 

Habár számos helyen olvashatjuk az Amazonas kapcsán, hogy a Föld tüdeje lángol, valójában ez szakmailag teljesen hibás megfogalmazás. Az újságírók “nemzetközi klíma-vészhelyzet” kihirdetését vizionálnak (jelentsen is ez bármit) és leegyszerűsítő narratívákkal kötik össze a klímaváltozást az erdőtüzekkel. Ezzel szemben a valóság az, hogy nem a klímaváltozás miatt ugrottak meg az erdőtüzek számai a térségben, ezek növekedését elsősorban szocioökonómiai okokkal tudjuk magyarázni. A dél-amerikai térségben általában azért pusztítják az erdőt, hogy legyen elegendő művelésbe vonható mezőgazdasági terület. Ebben a térségben tehát a természetkárosítás fő kiváltója a helyi farmerek megélhetésének biztosítása és a helyi agrobiznisz területigényének kiszolgálása. 

A területek “felszabadításának” legegyszerűbb és sokszor leggazdaságosabb módja az égetés. Mivel nem tudják kontrollálni a tüzeket, ezért ezek sokszor elszabadulnak és óriási területek égnek le. Ez különösen veszélyes a száraz évszak során, mikor a levegő alacsony páratartalma és a szélmozgás kedvező feltételeket biztosít a tűz terjedéséhez. A gazdálkodók miután felégetik a területet és művelésbe vonják, a területen nem pótolják a tápanyagot, a művelést a talaj kimerüléséig végzik, majd tovább állnak.  

Hiába léteztek már az 1970-es évektől erdőtűz megelőzési projektek Brazíliában, a valódi gondot a mezőgazdasági művelés fejletlensége adja. Amíg a gazdálkodók a hagyományos földváltó gazdálkodást alkalmazzák és belső gazdasági kényszer vezet az erdőterületek felégetéséhez, addig külső szereplőként ezen nem tudunk változtatni. Ha a kereskedelmi partnerek (pl. EU) bojkottot is hirdetnek az őserdő-területekről származó termékekre, Brazília és a hozzá hasonló országok megtehetik, hogy ezen területekről a belső piacukat látják el, az eredeti mezőgazdasági területeken pedig az előírásoknak megfelelő keretek közt megtermelik az export szükségleteket. 

A brazil kormánynak felelőssége annyiban mindenképp van, hogy a korábbi szabályozási-szankcionálási keretrendszeren némileg lazított. Ami kifelé úgy tűnik, hogy a kormány odadobta a gyeplőt, az belföldön értelmezhető gazdálkodóbarát intézkedésként is. Jelenleg ugyan előírás van az erdőirtások korlátozására vonatkozóan, hatásos ellenőrzési rendszer és ezzel járó komolyan vehető szankció viszont nincs. De hiába is lenne, önmagában a szankció nem elégséges: földhasználati alternatívát kell biztosítani és megélhetést azoknak az embereknek, akik jelenleg a természet rovására tudják biztosítani boldogulásukat. Itt viszont a fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országok dilemmával szembesülnek: ha hatékony technológiát visznek a térségbe, a saját versenyképességünket csökkentik. A valódi kérdés az, hogy kész-e a világ megfizetni az erdőégető országoknak azt a kieső, rövidtávú bevételt, ami a természeti károk megakadályozásával jelentkezne? 

A kaliforniai tüzek szintén nagy médiavisszhangot kaptak. A narratíva sok eseten itt is leegyszerűsítő és a tűzeseteket a klímaváltozásnak tudják be. A legtöbb beszámolóban nem tesznek különbséget tűzeset és tűzeset között, pedig Kalifornia merőben más okok miatt kapott és kap lángra, mint a trópusi esőerdők. Kalifornia gyakorlatilag az Egyesült Államok mediterráneuma. A rendkívüli szárazság, a helyenként jelentős meredekséggel bíró domborzat, a helyi jellegzetes szelek (Santa Ana és Diablo) és az óceán által okozott folyamatos levegőmozgás mind-mind önmagukban is jelentős tűzkockázatot jelentenek. A veszélyt viszont tovább növeli a partvonalra költöző lakosság és a mozaikos településszerkezet.

Míg korábban megközelítőleg 90%-ban az ember volt a tüzek közvetlen kiváltó oka, a hatóságok szerint egyre nagyobb arányban jelennek meg a viharok és szárazvillámok által okozott tüzek. A nem ember által okozott tüzek számának növekedése egyértelműen az extrém szárazság számlájára írható, de továbbra sem hanyagolható el az emberi tényező. Az úgynevezett “wildland-urban interface” növekedése töretlen, ami a települések és a természetes területek érintkezési felületét jelentik. A helyi településszerkezet mozaikossága azt jelenti, hogy a beépített és gyúlékony természetes területek sűrűn váltják egymást, ami nagyban megnehezíti a tűz megelőzését és megfékezését. Ilyen környezetben a defektet elszenvedő gépjármű kerekéből kipattant szikra, a leszakadó magasfeszültségű vezeték, a barbecue party-ról a szél által elsodort izzó parázs azonnali pusztító tüzet tud eredményezni. Ezeknél a tüzeknél ráadásul a megelőző ellentüzek gyújtása szóba sem jöhet a beépítettség miatt. Mi lehet akkor a megoldás? Rövid távon a lakosság tudatosságának a növelése, hosszútávon viszont a településhálózat és a településszerkezetek átalakítása lehet a megoldás. Kaliforniában nagy kiterjedésű hasznosítatlan területek vannak, amelyeken nem lehet gazdaságosan termelni, ennélfogva nincs is számottevő gazdálkodás. Ezeken a területeket nem szabad teljesen beépíteni, hanem meg kell hagyni azokat a sávokat, ahol ellenőrzött tüzekkel lehet minimalizálni a száraz biomassza mennyiségét. A jelenlegi beépítési trendeket, a klimatikus viszonyok alakulását és a terület sivatagosodást egybevetve azonban a legvalószínűbb, hogy ezen a területen egyre inkább hozzá kell szokni a tüzek jelenlétéhez.

Az ausztrál vegetációtüzek helyzete nagyban hasonlít a kaliforniai szituációhoz, annak médiában tálalt képe is megegyezik. Ausztrália belső területein szintén nem lehet gazdaságosan termelni, így ezeket a területeket a természetes növényzet uralja. A nagy szárazság következtében ezeken a területeken felhalmozódik az elhalt biomassza, ami rendkívül gyúlékony. Ennek megelőzésére viszont ellenőrzött tüzeket kell gyújtani, amivel kontrollálni lehet a szerves anyag felhalmozódását. Ahogy Kaliforniában, úgy itt is súlyosbítja a helyzetet, hogy a lakosság egy része beköltözik az erdőkbe, így a természetes tüzek keletkezése mellett sok az emberi okból keletkező tűzeset. Mindezek mellett azonban kis túlzással azt lehet mondani, hogy Ausztrália mindig is égett, a belső területeken rengeteg a természetes tűz. Ausztráliában elsősorban a tűz észlelési rendszer és az oltási technológia fejlesztése enyhítheti a kritikus helyzetet. 

Kanada esete speciális az eddigiekhez képest. Az ország jelentős része szubarktikus éghajlat alá tartozik, mely a legszélsőségesebb kontinentális éghajlat. Az itt található boreális erdők a földi szénmegkötésben fontosabb szerepet játszhatnak akár, mint a trópusi esőerdők. Kanada azért is különleges, mert nagyon sok a természetes tűz. A klímaváltozás miatt előre törő szú-kár következtében jelentősen megnőtt holt biomassza mennyisége. Kanada hiába jár élen az erdőtűz-megelőzésben, és költenek nemzetközi viszonylatban is jelentős összegeket ide vonatkozó kutatásokra, természeti adottságai miatt a tűzesetek gyakorisága és intenzitása várhatóan nőni fog. A térségre jellemző a csapadékhiány, a szárazvillámok sűrűsége - a szakértők szerint a nagyobb tüzek a klímaváltozás közvetlen hatását mutatják. A kanadai fenyvesek koronasűrűsége jellemzően nagy így a valódi veszélyt koronatűz kialakulása okozza. Éppen ezért az északi területek természetes tüzeivel kapcsolatban általánosan alkalmazott protokoll a „let it burn”, vagyis hagyják égni az erdőt, ha nem veszélyezteti a lakott területeket. A megfontolás itt is ugyanaz, mint a fentebb vázolt esetekben: ha időről időre a természetes tűz elégeti a felhalmozódott szervesanyagot, akkor nem tud kialakulni úgynevezett tűzlétra és a következő tűz sem éri el a koronát. Délen, ahol a lakott területek zöme található, gyakoribb az ember által okozott tűz, ezek általában intenzívebbek is természetes társaikhoz képest. 

Általánosan elmondható minden vegetáció tűzzel kapcsolatban, hogy a szénmérleg akkor borul fel, ha nem ugyanaz a mennyiségű és minőségű vegetáció nő vissza. Ha a megújulás végbe tud menni, akkor a vegetációnövekedés következtében a szénmegkötés és a szénkibocsátás egyensúlyban van, vagyis földi léptékben nincs változás. Éppen ezért a természetes erdőtüzek veszélyeztethetik a helyi infrastruktúrát, lehetnek káros hatással a levegőminőségre, de a globális széndioxid-kibocsátás mértékét hosszútávon nem befolyásolják. Valójában baj akkor van, ha a termőterület degradálódik – ez általában a mesterséges tüzek esetében fordul elő, amikor a korábbi természetes növényzet helyén például mezőgazdasági művelést végeznek és egy természeti katasztrófa következtében, például egy földcsuszamlás, vagy áradás leviszi a termőréteget. Ebben az esetben az erdő megújulása lehetetlen, ennélfogva a szénmegkötés sem történik meg. 

Mivel a fősodratú klímapolitika elsőszámú törekvése a globális szén-dioxid kibocsátás szintjének csökkentése, ezért elkerülhetetlenül érintenünk kell ezt a kérdéskört is. Az erdőtüzek szempontjából az a tény mindenképpen megállapítható, hogy az elkövetkező 30-50 évben nőni fog a tűzkockázat, akkor is, ha a klímacélokat teljesíteni tudjuk. Éppen ezért az erdőtüzek szempontjából az adaptációs technológiák sokkal hangsúlyosabbak, mint a mitigáció. 

Köszönetnyilvánítás

Köszönettel tartozom Dr. Pájer-Gálos Borbálának, a Soproni Egyetem docensének, aki a hazai erdők és az éghajlatváltozás relációjában segítette munkámat szakmai véleményével. Köszönöm a szakmai segítséget, a figyelmembe ajánlott tudományos publikációkat és azt a sok évtizedes szakmai tapasztalatot Prof. Dr. Mátyás Csabának, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar professor emeritus-ának, melyeket a személyes észrevételei során rendelkezésemre bocsátott. A nemzetközi kitekintésben különösen nagy segítséget nyújtott Dr. Nagy Dániel, okleveles erdőmérnök, állam- és jogtudományok doktora, az MgszH Erdészeti Igazgatóságának igazgató-helyettese, a Soproni Egyetem címzetes egyetemi docense, aki kiemelkedő tudásával és egyedülálló tapasztalatával segített tisztán látni a nemzetközi erdőtüzek kérdésében.