December 5. a talajok világnapja, ez pedig alkalmat ad arra, hogy megvizsgáljuk azt a közeget, melyből az élővilág nagyrésze fenntartja magát, és amely minket embereket is ellát élelmiszerrel. Miért fontos vigyázni talajaink egészségére, milyen veszélyek fenyegetik és milyen módszerekkel tehetünk a megóvásukért? Cikkünkből kiderül.

Sokat hallhatunk és olvashatunk a biogazdálkodásról, mely igyekszik kiszorítani a műtrágyák és a növényvédő vegyszerek használatát a mezőgazdaságból. Jóval kevesebb figyelmet kap a módszer testvére, a talajmegújító vagy regeneratív gazdálkodás, holott, bár nagy átfedés van a két tevékenység között, utóbbi bizonyos szempontból többet kínál: egészségesebb, termékenyebb talajokat, valamint nulla kibocsátású, vagy akár nettó szénelnyelő működést. De miről van szó pontosan?

Élet a talajban

A talajra hajlamosak vagyunk élettelen közegként tekinteni, még ha ez távol is áll a valóságtól. Egyetlen evőkanál egészséges, termékeny talajban több mikroorganizmus (elsősorban baktérium és gomba) található, mint ahány ember él a Földön.

Ezeknek a parányi élőlényeknek fontos szerep jut a talaj szervesanyag-tartalmának fenntartásában: élettani folyamataik révén megkötik és áramoltatják a szerves- és ásványi anyagokat a felső talajrétegekben, így azok nem mosódnak le a mélyebb rétegekbe és felhasználhatók maradnak mind a terület természetes növényzete-, mind haszonnövényeink részére.

Bizonyos mikrobák esetében ez a szimbiózis egy szinttel feljebb lép: nem csupán a növények életterét jelentő talajrétegben tartják a növényi tápanyagokat, hanem a légköri nitrogént (N2), ami a növények számára nem hasznosítható átalakítják hasznosítható ionokká (NH₄⁺, NO₃⁻ ionok). Az ilyen formában felvett nitrogén elengedhetetlen a növények fejlődéséhez, a növényi szervesanyagok pedig minden többsejtű életforma létalapjai. Igaz ez még a ragadozó állatokra is, hiszen ők a növényevők révén növényekből előállított táplálékot fogyasztják.

A talajban élő mikroorganizmusok egyébként nem csak egyedszámukban lenyűgözőek, hanem biodiverzitásuk is tekintélyt parancsoló: a már említett evőkanálnyi talajban akár többtízezer faj is képviseltetheti magát. Összehasonlításképpen: egész Európában valamivel több mint 500 madár- és kicsivel több mint 250 emlősfaj található.

Közismert azonban, hogy nem csak baktériumok és mikroszkopikus gombák élnek a talajban. A másik, mind a földi élővilág, mind a mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen talajlakó élőlénycsoportot a fonál- és gyűrűsférgek alkotják. A talajlakó férgeken belül a legismertebb a földigiliszták családja, melynek több faja hazánkban is képviselteti magát. A mikrobákhoz hasonlóan ezek az élőlények is keringetik és a talaj felső rétegeiben tartják a tápanyagokat, azonban (a mikroorganizmusokhoz viszonyítva óriási méretük miatt) fontos szerep jut nekik földjeink fizikai állapotának javításában, szerkezetüknek lazításában is.

Egyedszámuk és fajgazdagságuk természetesen nem éri el a mikroorganizmusokét, azonban így is több van belőlük mint gondolnánk: egyetlen négyzetméter terület alatt ezres nagyságrendű giliszta és fonálféreg élhet.

Beavatkoztunk a talajok élővilágába

Az emberiség évezredek óta módosítja és károsítja a talajok élővilágát, hiszen a nem ipari léptékű mezőgazdaság is alkalmazott olyan talajmunkálatokat, amelyek felborították a talajfauna egyensúlyát. Ami azonban a negatív értelemben vett áttörést hozta, az a mezőgazdaság iparosítása volt: képessé váltunk többször és mélyebben átforgatni a talajt, műtrágyákkal szórtuk tele és növényvédő szereket alkalmaztunk, melyeknek egy jelentős része a földbe mosódik.

Vegyük végig, hogy melyik eljárással mi a probléma. A szántás és a talaj felforgatásának egyéb módszerei évezredek óta használt eljárások a mezőgazdaságban, azonban a traktorokkal és általában az agrárium gépesítésével gyorsabban és mélyebben kivitelezhetők, mint valaha. Az ipari talajművelés két fontos problémát okoz.

Egyfelől mészárlást végeznek a talaj életközösségeiben, mely életközösségek fontosságáról már esett szó. Ezt a mészárlást az állatok szintjén egyszerűbb megérteni, az eke ugyanis a szó szoros értelmében felszeleteli a gilisztákat. Megcsappan azonban a mikrobák biomasszája is, márpedig ezeket az élőlényeket fizikailag nem bántják a mezőgazdasági eszközök. A talajlakó baktériumok és gombák azonban úgy alkalmazkodtak életterük rétegződéséhez, hogy a felszínhez közelebb élő mikrobáknak több, míg a mélyebben élőknek kevesebb oxigénre van szükségük. Azzal, hogy átforgatjuk a talajt, a nagy oxigénigényű élőlények mélyebbre, oxigénszegény környezetbe kerülnek, az oxigénszegény környezethez szokott mikroorganizmusok pedig magas oxigénkoncentrációnak lesznek kitéve. Mindkét eshetőség a mikrobák nagyarányú pusztulásához vezet, így hosszútávon csökken a talaj szervesanyag-tartalma. Természetesen léteznek mikrobák, amelyek kevésbé specializáltak, így az átforgatást követően is életben maradnak, de a csökkenés így sem elhanyagolható. Ez a folyamat egyébként a légkör szén-dioxid koncentrációját is növeli: az alapesetben talajban élő mikroorganizmusokat a felszínen élők lebontják, így az eredetileg föld alatt szerves kötésben lévő széntartalmuk a folyamat végén a légkörbe jut CO2 formájában, ami hozzájárul a klímaváltozáshoz.

Másfelől a szántás (különösen ha szakértelem hiányában egyből a nyári aratás után a nagy melegben végzik) nagy mértékben növeli a víz párolgását a talajból, hiszen egyrészt megnöveli a párolgási felületet, másrészt megbontja azt a keményebb, felső réteget, amely bizonyos mértékben védi a talajt a kiszáradástól. Ezek kiküszöbölésére természetesen léteznek utómunkálatok, azonban teljes mértékben egyik sem képes megelőzni azt, hogy több víz párologjon el a földből, mintha nem bolygattuk volna, vagy kisebb mértékben forgattuk volna át. Az idei rendkívül aszályos évet követően aligha kell magyarázni, hogy miért probléma ez.

A műtrágyák és általában a trágyák szerepe már nem ennyire egyértelmű, hiszen például az istállótrágyák, vagy az élőlényekre káros vegyszereket nagy mértékben nem tartalmazó műtrágyák akár pozitív hatással is lehetnek a talajlakókra. Tény viszont, hogy bizonyos műtrágyák irritáló, vagy akár végzetes hatással is lehetnek a talajban élő mikrobákra és egyéb élőlényekre, emellett a növények és a talajfauna által fel nem vett tápanyagok lemosódhatnak a felszíni és a talajvizekbe, ami túlzott algásodásához, a vizes élőhelyek biodiverzitásának csökkenéséhez vezet. Ennek megelőzésében a talajmegújító mezőgazdaság mellett a precíziós gazdálkodás is segíthet, melynek keretein belül csak annyi trágyát és növényvédőszert juttatunk ki a földekre, amennyire az adott területen (akár négyzetméteres bontásban) szükség van.

A növényvédő vegyszerek szerepét kell talán legkevésbé magyarázni: a talaj fölött élő kórokozókat elpusztító vegyületek értelemszerűen számos, a talajban élő mikroorganizmust és állatot is elpusztítanak, csökkentve ezzel a talaj szervesanyag-tartalmát.

Mit nyújt a talajmegújító gazdálkodás?

A talajmegújító vagy regeneratív mezőgazdaság célja a talaj szervesanyag-tartalmának, biodiverzitásának és vízkörforgásának megőrzése, adott esetben javítása. Erre számos módszer létezik és a legtöbbről elmondható, hogy nem új találmány.

A másodvetés a felvázolt három probléma (talajforgatás, műtrágyázás, vegyszerek) közül kettőre is bizonyos fokú megoldást nyújthat. Egyrészt, bizonyos mélységig meglazítja, lazán tartja a talaj szerkezetét, így nincs szükség a mélyszántáshoz hasonló radikális talajmunkálatokra. Az ennek ellenére elvégzendő minimális talajmunkálatok káros hatásait pedig mérsékli a másodvetés. A felszín közelébe kerülő elpusztult talajlakó mikrobák széntartalmának egy részét képes megkötni, így az nem kerül szén-dioxidként a légkörbe. Emellett az elpárolgást is csökkenti, hiszen a víz nagyrészét is képes felvenni és tárolni. A következő vetés alkalmával pedig bedolgozható a talajba, így a légkörbe ki nem engedett szén és víz újra felvehető lesz haszonnövényeink számára. A talajba beforgatott másodvetés emellett zöld trágyaként funkcionál, így csökkenthető a műtrágyahasználat. Ha valamely haszonnövény a talaj szerkezetének mélyreható fellazítását igényli, az is megoldható mélyen gyökerező növények másodvetésével, vagy a haszonnövény elé helyezésével a vetésforgóban.

Fontos módszere a talajmagújító mezőgazdaságnak a haszonállatok legeltetése akár a réteken, akár a vetésforgóban pihentetett területeken. Legelés közben az állatok trágyázzák a talajt, a szerves trágyát bele is tapossák a földbe, ez a taposótevékenység ráadásul egy keményebb réteget is létrehoz a felszínen, ami csökkenti a vízveszteséget.

A vegyszerek használatának kiszorítása vagy minimalizálása pedig a megfelelően összeállított vetésforgóval érhető el. Az eddigiekhez hasonlóan ez sem új módszer. Egy adott területen olyan növényeket kell egymás után termeszteni, melyeknek kártevői a másikat nem károsítják, így nem bírnak sok generáción keresztül, stabilan fennmaradni és sokasodni. A felsorolt módszerekhez hasonlóan ez utóbbi is homlokegyenest szembemegy a modern iparosodott mezőgazdaság szemléletével, amely leginkább a nagy területen fenntartott monokultúrákban hisz, a megjelenő kártevőket pedig vegyszerekkel igyekszik kordában tartani.

A talaj egy rendkívül gazdag életközösség, melybe a mezőgazdaság sokezer éves történelme során folyamatosan beavatkozott az ember, ma pedig sosem látott mértékben teszi ezt.

Ez a tevékenység hosszútávon talajaink kimerüléséhez és eróziójához, a mezőgazdasági területek biodiverzitásának drasztikus csökkenéséhez, a talaj vízkörforgásának felborulásához és a klímaváltozás felgyorsulásához vezet. A talajmegújító mezőgazdaság nem sok újdonságot nyújt a probléma megoldására, azonban módszereinek együttes alkalmazása visszaállítja a talajban lévő élet gazdagságát, növeli a biodiverzitást a felszín felett is, ott tartja a vizet és a szenet is a talaj közelében, így az aszálykárokat és a klímaváltozás hatásait is mérsékli. Vigyázzunk a talajra!