A Zöld Lámpa podcast legfrissebb adásának vendége Michael Beckmann professzor, a Dresden University of Technology gépészmérnöki karának dékánja volt. A gépészmérnöki és környezettudományi szakember ismertségét több mint 300 tanulmány publikálásának köszönhetően és a német energiaszektor elismert szakértőjeként érdemelte ki.

Az orosz-ukrán konfliktus és az energiaválság tanulságai kapcsán vendégünk megállapította, hogy minden ország máshogy reagált, mindegyiknek máshogy is kellett reagálnia a válsághelyzetre, így nem feltétlenül vonhatók le olyan következtetések, melyek minden EU tagállamra egységesen értelmezhetők. Válsághelyzetben az energiaellátás folytonosságának a biztosítása kell, hogy előtérbe kerüljön, hiszen - szavaival élve - az energia „a társadalmunk vére”.

A professzor úgy véli, hogy a német energiaszektor a háborút megelőzően nagyban függött a földgáz importjától, mivel a megújuló energiaforrások mellé kellett a kiegyensúlyozó tartalék kapacitás. Ez a szükség nem múlt el, azonban a tartalékot már máshonnan kell biztosítani. Ennek érdekében Németországban szénerőműveket nyitottak újra, ami növeli az ország szén-dioxid kibocsátását, és megnehezíti a klímacélok elérését.

Bár vendégünk saját elmondása szerint nem tekinthető atomenergia szakértőnek, azonban adott egy általános áttekintést a nukleáris reaktorok különböző generációiról. Elmondása szerint a negyedik generációs atomerőművek működésbe lépése a következő néhány év folyamán várható. Ezek az erőművek képesek lesznek újrahasznosítani az eddig nukleáris hulladéknak tekintett, használt fűtőanyagot. Ha Németországban negyedik generációs erőművek épülnének a jelenlegiek helyén, azok számára 150-200 évre elegendő fűtőanyagot tudnának biztosítani az országban leállított, korábbi generációs erőművek.

A professzor szerint a környezeti és éghajlati szempontból fenntartható energiamix csak a megújuló energiaforrások, a hidrogén, valamint az atomenergia együttes alkalmazásával érhető el. Utóbbira elsősorban folyamatosan rendelkezésre álló tartalék energiaforrásként tekint.

Felmerült az a kérdés is, hogy a megújuló energiaforrások teljesen kiválthatják-e az összes többi energiaforrást a következő évtizedek folyamán, ha a megfelelő tárólókapacitásokat és egy rugalmas, optimális kapacitású villamosenergia hálózatot is sikerül kifejleszteni. Erre adott válaszában Dr. Beckmann kiemelte a Technology Readiness Level fontosságát, azaz, hogy egy adott technológia egy kilencfokú skálán mennyire áll készen a gyakorlati alkalmazásra. Ezen a skálán a megújuló energiához és a hidrogéntechnológiához szükséges tárolókapacitás 4-5 közötti értéken áll, azaz még nem áll készen a nagyfokú gyakorlati alkalmazásra. A professzor véleménye szerint a 9-es szintet nem a következő néhány évben, várhatóan inkább 1-2 évtizeden belül fogjuk elérni. Az atomerőművek teljes kivezetése pedig csak akkor lesz lehetséges, ha ez az új technológia már nem csupán energiatermelő kapacitásként, hanem tartalék forrásként is alkalmazható, azaz eléri a 9-es szintet.

Kérdésünkre Dr. Beckmann elárulta, mi lenne az első három lépése, ha holnaptól ő lenne felelős azért, hogy megalkossa az EU egységes energiastratégiáját. Először is, egy nagyszabású tudományos vita lefolytatását kezdeményezné, melyben fény derülne arra, mik az energetika fejlődésének legmegbízhatóbb módjai. Álláspontja szerint ez a tudományos vita jelenleg korlátozott, mivel a kérdés túlzottan ideologizált. Másodszor, a professzor egy Európa-szintű energiahálózat kifejlesztését kezdeményezné, melyben az energiatermelés módja is homogénebb lenne. Harmadszor pedig a tudományos kutatás finanszírozását növelné és módosítaná annak érdekében, hogy az mentes legyen az ideológiai és szakmai elfogultságoktól.

A podcast adást itt tekinthetik meg: