Olvasási idő: 2 perc

Két magyar fiatal előállított egy, a világon egyedülálló baktériumkoktélt, amely hét hét alatt bármilyen egyszerhasználatos műanyagot képes lebontani. Most kezdenek ipari tesztelésbe, miután a Poliloop nevű biotech startupba a budapesti Vespucci Partners és a világ egyik legelismertebb nemzetközi akcelerátora, az amerikai Techstars is befektetett.

A Poliloop két alapítója, Madaras Liz és Lévay Krisztina a Budapesti Műszaki Egyetem gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzésén ismerkedett meg. A hagyományos, gyógyszercégeknél épített vegyészmérnöki karriernél többre vágytak, ezért az egyetemi óráik után és hétvégente, saját erőforrásból kezdtek laboratóriumi kutatásokba, amely során azt kezdték vizsgálni, hogy szakterületükön hogyan segíthetnék a természet védelmét. 

Körülbelül két év fejlesztés után egy olyan baktériumkoktélt állítottak elő, amely a főleg élelmiszeriparban felhasznált, gyorsan keletkező csomagolási műanyagok mindegyikét képes lebontani 6-8 hét alatt.

A folyamat végére a műanyagok újra természetazonos anyaggá válnak, hisz a lebontással szerves iszapot, komposztot kapunk, amiből bioműanyag is előállítható. Ezzel a megoldással a Poliloop megteremt egyfajta körkörös gazdaságot, amivel a nagy FMCG-cégeknek lehetősége lesz ugyanazt a műanyag csomagolást újra és újra felhasználni. A Poliloop eljárása minden előzetes kémiai kezelés, feldolgozás és komolyabb tisztítás nélkül képes eltüntetni a műanyagot, ráadásul nem szabadul fel semmilyen káros anyag sem a folyamat során.

A Poliloop 2019 elején bekerült az amerikai Techstars akcelerátor háromhónapos abu-dhabi programjába, ahol cégindításról valamint üzlet- és termékfejlesztésről kaptak tanácsokat, azóta Liz tölti be az ügyvezetői feladatokat, Krisztina a technológiai fejlesztést viszi, Antal Gábor pedig minden operatív feladatot a beszerzéstől a back office-ig. Nemrég csatlakozott hozzájuk Colin Helm, aki egy másik Techstars-startuptól került a Poliloop bűvkörébe, a sales és a marketing feladatokat látja el. A most következő mérföldkő az ipari tesztelés, amely sikeres elvégzése után már több Fortune 500-as cég is jelezte, hogy együttműködne a céggel. 

Forrás: Forbes