Az éghajlatváltozás hatására olvadozik a több ezer éve megfagyott permafrost a sarkköri régiókban, a felengedő talajból pedig kiszabadulhatnak régi idők fenyegető betegségeinek kórokozói is. Mennyire kell félnünk tőlük?
A Házipatika.com cikkéből szemelgetve:
A sarkköri hőmérséklet gyorsan emelkedik, körülbelül háromszor gyorsabban, mint a világ többi részén. Eddig normálisan a permafrosztnak csak a felső félmétere olvadt meg nyaranta, de a klímaváltozás miatt ennél sokkal vastagabb rétegek kerülnek a fagypont feletti tartományba. A fagyott permafroszt tökéletes hely ahhoz, hogy a baktériumok hosszú ideig (akár egymillió évig is) életben maradjanak, mert sötét van és hideg, továbbá nincs oxigén.
Északnyugat-Szibériában a Kara-tegerbe benyúló Jamal-félszigeten tundráján 2016 augusztusában meghalt egy 12 éves fiú, és legalább húsz embert kezeltek kórházban lépfene (anthrax) fertőzés miatt. Úgy gondolják, hogy egy több mint 75 évvel ezelőtt elpusztult és megfagyott rénszarvas lépfenével fertőzött tetemét kiolvasztotta egy hőhullám. A nedvek belekerültek a vízbe és a talajba, ami elég volt több mint kétezer rénszarvas megfertőződéséhez. Amikor az emberek kapcsolatba kerültek a beteg állatokkal, a kór őket is elérte - írja a BBC.
De nem csupán a lépfene jelenthet veszélyt. A tudósok felfedezték például az 1918-as spanyol nátha influenzavírusából származó RNS töredékeit az alaszkai tundra tömegsírjaiban eltemetve. A himlő és a bubópestis is valószínűleg ott nyugszik a sarkvidék jeges földjében. Egy 2011-es tanulmányban Borisz Revics és Marina Podolnaja azt írta: "A permafroszt olvadásának következményeként a 18. és 19. század halálos fertőzései visszajöhetnek, különösen az olyan temetők közelében, ahol ezeknek a fertőzéseknek az áldozatait hantolták el." Például az 1890-es években nagy feketehimlő-járvány volt Szibériában. Volt olyan város, amelyik a népességének 40 százalékát vesztette el. A tetemeket a Kolima folyó partján, a permafrost felső rétege alatt temették el. De 120 évvel később a Kolima árvízei elkezdték erodálni a partokat, a fagyott talaj olvadása pedig felgyorsította ezt az eróziós folyamatot.
Egy 2005-ös kísérlet során a NASA tudósai sikeresen újjáélesztettek egy befagyott alaszkai tóból származó 32 ezer éves baktériumokat. A mikrobák (Carnobacterium pleistocenium) a pleisztocén időszak óta voltak fagyott állapotban, amikor még a gyapjas mamutok rótták a földeket. Miután a jég megolvadt, a baktériumok látszólag zavartalanul folytatták az életüket. Két évvel később a tudósoknak sikerült újjáéleszteniük egy 8 millió éves baktériumot, amelyet az Antarktisz jegében találtak a Beacon és Mullins völgyében lévő gleccser felszínén. Ugyanebben a vizsgálatban több mint 100 ezer éves baktériumokat is életre keltettek. De nem csak baktériumok, hanem vírusok és más mikroszkopikus szervezetek is hosszú időszakokat vészelhetnek át a jégbe fagyva. Közülük az óriásvírusok a leggyakoribbak, amelyek olyan nagyok, hogy hagyományos mikroszkópokkal is láthatók. A Pithovirus sibericum és a Mollivirus sibericum például ilyenek, de szerencsére csak egysejtű amőbákat fertőznek meg. Azonban előkerülhetnek olyan más vírusok is, amelyek embereket képesek fertőzni újjáéledésük után.
Mennyire kellene akkor aggódnunk?
Valószínűleg nem túlságosan, bár a potenciális kockázat azért jelen van. Szerencsére nagyon kicsi az esélye annak, hogy esetlegesen kiolvadó korokozók vagy töredékeik egyrészt még életképesek legyenek (az anthrax kivételével), másrészt valóban embereket fertőzzenek meg.
Ehelyett inkább az éghajlatváltozásból származó, megalapozottabb járványügyi fenyegetésekre kell összpontosítanunk. Például arra, hogy a felmelegedés miatt különböző szúnyogok által terjesztett betegségek jelenhetnek meg (dengue, zika, nyugat-nílusi láz) vagy térhetnek vissza (malária) a hidegebb régiókban is...
