Die Tagespost: Idealizmus és realitás között: Európa zöld tévúton

Az ókori legenda szerint Midasz, Phrügia uralkodója meggondolatlan és becsvágyó ember volt. Miután visszakísérte az eltévedt Silenust nevelt gyermekéhez, Dionüszoszhoz, Midasz jótettéért cserébe kívánhatott egyet a bor és az öröm istenétől. Midasz király kívánsága az volt, hogy változzon arannyá minden, amihez hozzáér. Ha aranyad van, akkor mindened megvan, amire csak szükséged lehet. Az arany általános gyógyírt jelent mindenre – gondolta.

A forrófejű Midasz király története az EU zöldpolitikáját juttatja eszembe. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökeként 2019-ben mutatta be az EU ambiciózus klímastratégiáját, a European Green Deal-t. Midaszhoz hasonlóan az EU azt gondolta, ha zöldülünk, minden problémánkra megoldást lelünk majd. Sajnos nem ez történt.

Először is a klímaváltozás problémájának megoldásához egy szemernyit sem jutottunk közelebb. Megdöbbentőnek tűnő állítás, de tény. 2019 és 2025 között a káros üvegházhatású gázok kétharmadát adó szén-dioxid légköri koncentrációja 415 ppm-ről (egymillió részecskéből ennyi volt CO2 molekula a légkörben) 427 ppm-re nőtt – más, még károsabb melegítő gázokkal egyetemben. Lehet látványos ábrákat, remekbe szabott PR-anyagokat mutogatni arról, hogy milyen sok új megújuló energiatermelési módot állítanak rendszerbe világszerte, azonban tudni kell, hogy a zöld energiaforrások aránya a globális energiamixben nem tudott érdemben nőni az elmúlt években. Hiába van ugyanis egyre több kibocsátásmentes erőmű, ha az energiafelhasználás gyorsabban nő, mint ezeknek a kapacitásoknak a száma. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint, amíg 2019-ben 607 Exajoule energiát fogyasztott a világ, addig 2024-ben 620-at. Miközben az emberiség energiafogyasztása emelkedik, a fosszilis energiahordozók aránya (szén, gáz, olaj) ugyanúgy 80-85 százalék körül mozog a globális energiamixen belül ma, mint 2019-ben, vagy akár korábban. Valójában a gyakorlatban tehát nincs a világban zöld átmenet. Az EU kétségtelenül sikeres volt abban, hogy a korábban kétszámjegyű üvegházhatású gázkibocsátását leszorítsa a globális emisszió 6 százalékára. Ettől a világ azonban még egyáltalán nem lett zöldebb hely, hiszen a klímaváltozás nem ismeri a földrajzi határokat. Az európai kontinens a világ klímájának elválaszthatatlan része, nem független attól a globális rendszertől, ahol az USA például éppen most fordít hátat a zöldpolitikának. Nem mellesleg, az a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményben deklarált nemzetközi célkitűzés, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést 1,5 Celsius fok alatt kell tartani, és amelyre a European Green Deal épül, meghiúsulni látszik. 2024-ben az év átlagában a hőmérsékletemelkedés már meghaladta a 1,5 Celsius fokot a világon, és már az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi testülete, az IPCC is elismeri, hogy a másfél fokos szint tartása valószerűtlen (IPCC AR6 jelentés, 2025).   

Még nagyobb baj, hogy a zöld átállás az európai gazdaságot sem virágoztatta fel – éppen ellenkezőleg. Az európai gazdaság szenved és folyamatosan veszít versenyképességéből, élén a világ harmadik legnagyobb gazdaságának számító Németországgal, amelynek teljesítményét mi, magyarok mindig is álmélkodva csodáltuk. A Destatis revíziója nyomán kiderült, hogy egymást követő két éven keresztül volt recesszióban a német gazdaság 2019 óta. A COVID, az orosz-ukrán háború, az energiaárak, az infláció egyenként is indokolták volna, hogy legyen kicsit átgondoltabb az uniós és német klímapolitika, de nem lett. Az olyan német szabályozások, mint például a Lieferkettensorgfaltspflichtengesetz vagy a Klimaschutzgesetz, a hagyományos üzemanyagok és a CO2 kibocsátás megadóztatása, a fűtési rendszerekre vonatkozó szigorítások, és az ezek hatását tetéző összeurópai klímaelképzelések (pl. a német ipari teljesítményt nagyban rontó Fit for 55! hagyományos hajtásláncú autók forgalomba helyezését 2035-től tiltó passzusai) megölik a versenyképességet. Az elmúlt öt évben a világgazdaság az Európai Unión kívül megközelítőleg 3 százalékkal növekedett évente, az EU azonban dekonjunkturális hatásokkal néz szembe. Németországban is költségvetési problémák jelentek meg, gyárakat zártak be, nagymúltú cégek mentek tönkre, csökkent az export és a beruházások volumene, kilőtt az infláció, és a European Green Deal bejelentése, azaz 2019 óta inkább csak stagnál a német gazdaság.

Az erőltetett, sokszor ideológiai alapú zöldítés a társadalomból is ellenérzéseket váltott ki. Európa olyan megélhetési tüntetéseknek adott helyet, amire korábban nem volt példa. Demonstrációk voltak főként 2022-2023 között például Bécsben, Madridban, Prágában, Párizsban, Brüsszelben és Berlinben is. Németországban a megélhetési problémák miatt utcára vonultak például a gazdák, az autóipari dolgozók, a közalkalmazottak, a közlekedési ágazatban foglalkoztatottak. A társadalmi elégedetlenség a politikai képviselet álformálódásában is megmutatkozott. A legutóbbi európai parlamenti választáson a Greens/EFA frakció a mandátumainak egyharmadát elveszítette, Németországban pedig a három miniszter is delegáló Zöldek kiestek a koalícióból, választói támogatottságuk alacsonyabb lett az AfD-énél.  

Mi a tanulság? Attól, hogy valaki fontosnak gondolja a környezeti fenntarthatóságot, nem kell elvakultnak lennie. A jó politikának össze kell tudnia hangolni a különböző érdekeket. A környezeti szempontokat nem lehet nyakló nélkül lenyomni a választópolgárok és a gazdasági szereplők torkán, mert az ellenérzéseket vált ki belőlük. A tiltásokkal, adókkal, szigorodó szabályokkal, kioktatással végsősoron többet ártunk a klímavédelem ügyének, mint amennyit használunk vele. A környezeti érdeknek kéz a kézben kell járnia a gazdasági és a társadalmi érdekkel, ennek az egyensúlynak a szükségességét hangsúlyozza a Budapest Nyilatkozat, amelyet az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége alatt fogadtak el. De ezt a szemléletet fogalmazza meg az EU által klímaügyekben állandóan hivatkozott ENSZ-IPCC is, amikor azt szorgalmazza, hogy a környezeti fenntarthatósággal „integráltan” – azaz a gazdasági és társadalmi hatások figyelembevételével együtt – kell foglalkozni. Európában eddig nem ez történt, és megítélésem szerint az EU politikai és gazdasági hajtóerejét adó Németországban sem ez volt eddig a helyzet.

Midasz király történetének befejezése tanulságos az EU és Németország számára is. Az uralkodó meggondolatlan volt, úgy hitte, az arany megoldást kínál mindenre. Nem számolt azzal, hogy léteznek az arany mellett más, talán még az aranynál is értékesebb dolgok, amelyeket becsvágyó kívánságával tönkre tehet. Így a legenda szerint, mikor Midasz meg akarta ölelni lányát, őt is arannyá változtatta. Majd, amikor enni vagy inni akart, szájához érintve az ital és az étel is haszontalan, sőt gyilkos nemesfémmé alakult át. Az uralkodó végül rájött, hogy hibázott; az arany nem jelent megoldást mindenre, ezért saját kérésére Dionüszosz megfosztotta különleges képességétől. Vajon az EU és Németország rádöbben-e, hogy az erőltetett zöldítés nem jelent automatikusan megoldást a gazdaság és a társadalom problémáira. Sőt, végképp tönkreteheti a társadalmi békét, a versenyképességet és az ökológiai átállás elfogadását. Nem zárható ki, hogy Friedrich Merz kancellár alatt még pragmatikusabb politika lép életbe, mint elődjénél.

Forrás: Die Tagespost - 2026.01.06.