Egyeseknek nem csak világjárvánnyal sújtott helyzetben okozhat komoly dilemmát, hogyan jusson el a munkahelyére: a tömegközlekedés alacsonyabb költsége, fenntarthatósága és a visszafogottabb károsanyag-kibocsájtása áll szemben az autózás kényelmével. Most, a pandémia idején azonban eggyel több érv szól a tömegközlekedés ellen: rengeteg ember zsúfolódik össze kis helyen és a maszkviselés, bár csökkenti a kockázatot, nem jelent garanciát a fertőzés elkerülésére. A közösségi közlekedés esetében nő a fertőzésveszély, ha azonban mindenki külön autóval jár dolgozni, az súlyos forgalmi dugókat és jelentős környezetterhelést is okoz. A két közlekedési mód közötti aranyközéputat a járműmegosztás jelentheti.
Az angol carpooling és a francia covoiturage elnevezés lényegében az autó megosztását jelenti a hasonló helyről induló és hasonló helyre érkező utasokkal. Hazánkban egyelőre nincs általánosan elterjedt elnevezése ennek a közlekedési formának, ami jól mutatja, hogy az jelenleg nem is örvend megfelelő népszerűségnek. Érdemes megvizsgálni, hogy milyen módszerekkel lehetne népszerűsíteni és akár tömegessé is tenni ezt a közlekedési módot annak érdekében, hogy a járvány okozta megbetegedések kockázata se nőjön, az autózás okozta kényelem is megmaradjon, ugyanakkor a környezetet se úgy terheljük, mint az egyéni autóhasználat hívői.
A reggeli és a délutáni csúcsforgalmi órákban tapasztalható forgalmi dugók nagyon meg tudják nehezíteni a közlekedők életét. Amellett, hogy a forgalmi dugó növeli az utazás időtartamát és az üzemanyagfogyasztást, melynek következtében a költségek és a környezetterhelés is növekednek, a munkavállalók stressz szintje is jelentősen megnő ilyen helyzetekben, ami hosszútávú egészségügyi kockázatot hordoz. Ezzel kapcsolatban egy friss kínai tanulmány azt állította, a járműmegosztás harmadára, egyes esetekben akár felére szorítja vissza az utazás időtartamát. Emellett lecsökken az egy főre eső károsanyag-kibocsájtás, barátibb lesz az utazási költség, végső soron pedig az utasok és a vezető stresszszintje is jóval alacsonyabb lesz.
Az autómegosztás során – a tömegközlekedéshez képest – lényegesen kisebb a COVID fertőzés kockázata, különösen, ha olyan emberek utaznak egy autóban, akik egy munkahelyen dolgoznak, ismerik és elfogadják egymást, és egyébként is együtt töltik a nap nagyrészét. A másik lehetőség, amelyre egyre több példa akad világszerte, hogy a munkáltató busszal utaztatja az alkalmazottakat a lakó- és a munkahely között, ami a vállalatoknak is jó pont, hiszen azt sugallja, vigyáz az emberekre, törődik a kollégákkal. Az autómegosztással szemben a buszos utaztatás előnye, hogy senkinek sem kell azon aggódnia, talál-e megfelelő útitársat az induláshoz, hiszen az adott cég pontosan tudja, kikkel fog megtelni a busza, a munkavállalók pedig látják, hogy minden nap lesz fuvarjuk a munkahelyükre, és hogy ezt a fuvart ki fogja biztosítani számukra. A hazai vállalkozások nagyrészének természetesen nem biztos, hogy belefér a költségvetésébe, hogy ilyen járműveket és sofőröket vegyen igénybe, azonban, ha legalább a Budapest területén tevékenykedő egyes nagyvállalatok kiépítenének egy ilyen, agglomerációt nagyrészben lefedő szolgáltatást, akkor csökkenhetne a közúti közlekedésből adódó környezeti és forgalmi terhelés, és a munkavállalók is biztonságban lennének.
Egyelőre azonban marad az egyéni vagy csoportos kezdeményezés alapján megvalósuló autómegosztás lehetősége. Magyarországon is van arra példa, hogy a cégek az ilyen környezetkímélő és járványfékező közlekedési módot a munkakezdés és a munkarend rugalmas megváltoztatásán keresztül tudják elősegíteni. Ha a szállítást nem is biztosítják, ahhoz hozzá tudnak járulni, hogy engedélyezzék a csoportos beérkezés miatti csúsztatott munkakezdést és munkahelyről történő távozást. Összességében a járműmegosztás nehéz ügy, talán azért is terjed el nehezen, mert egymással összefüggő egyéni döntések és társas együttműködések kérdése. A végeredmény azonban kétségtelenül hasznos lehet, nem csak saját magunk, de környezetünk hatékony védelme.
