Az organikus élelmiszerek elterjedésének első évtizedeiben a fogyasztók elsősorban pozitív egészségügyi vonzatuk miatt választották a biotermékeket. Habár ez ma is fontos szempont, egyre inkább helyet kap a biogazdálkodás klímavédelemben betöltött szerepe is a biotermékek mellett döntők indokai között. De mi áll ennek hátterében?

A bio úton előállított élelmiszer kevesebb vegyszermaradványt tartalmaz, esetenként pedig a tápértéke is magasabb, így nem meglepő, hogy a fogyasztók továbbra is figyelembe veszik ezt a szempontot is vásárlási folyamataikban. Egy 2019-es felmérés megkérdezettjeinek 73%-a azonban azt válaszolta, hogy hajlandó lenne változtatni a fogyasztási szokásain, ha ezzel csökkenteni az ökológiai lábnyomát.

Erre minden bizonnyal szükség is van, mivel egy november elején a Science magazinban megjelent tanulmány szerint lehetetlen teljesíteni a Párizsi Egyezményben meghatározott célokat nélkül, hogy jelentős kibocsájtás csökkentést érünk el az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban.

Jessica Shade, az Organic Centre tudományos programjainak igazgatója rámutatott, hogy a biogazdálkodásban használt módszerek nem mentesek a szennyezéstől, azonban többnyire olyan szennyezéssel járnak, amely egyébként is elkerülhetetlen lett volna. Jó példa erre a trágyázáshoz használt istállótrágya, ételhulladék és komposzt. Ezek tápanyagforrások nitrátionokat juttatnak a talajvizekbe és metángázt a levegőbe, azonban csak azt követően, hogy a növények felhasználták őket. A biogazdálkodásban való felhasználás híján az istállótrágya és a komposzt a tárolás helyszínén, hasznosulás nélkül szennyezné a környezetet. A műtrágyázás ellenben olyan kibocsájtást eredményez, amely nem, vagy csak kisebb mértékben történt volna meg.

Nagy előnye még a biogazdálkodásnak a talaj magasabb szénmegkötő képessége. A Northeastern University egy 2017-es kutatása szerint az organikus talajok átlagosan 26%-kal több szenet kötöttek meg, mint a konvencionálisan megművelt földek. A hagyományosan gazdálkodó farmerek körében is egyre népszerűbb a szántás nélküli növénytermesztés, mely szintén hozzájárulhat a mezőgazdaság karbonlábnyomának csökkentéséhez, ugyanis a szántás átforgatja a talaj rétegeit és nagy mennyiségű szén-dioxidot juttat a légkörbe. A szántás nélküli növénytermesztés terjedése jelzi, hogy a konvencionálisan gazdálkodók is lehetnek elhivatottak a környezetvédelem iránt. A talaj szénmegkötő képességében a mikrobák jelenlétének is fontos szerepe van. Egy svájci tanulmány szerint az organikusan megművelt talajokban 32-84%-kal nagyobb a mikrobák által megkötött szén tömege, mint a hagyományos művelésbe vont földekben.

A biogazdálkodás azonban nem feltétlenül a tökéletes megoldás a mezőgazdaság környezetterhelésének csökkentésére, még ha jobb nem is feltétlenül létezik. A biotermékek előállítása esetenként rendkívül koncentrált. Pl. az USA-ban a biogazdaságok 17%-a adja el a bioélelmiszer 84%-át. Ezen nagytermelők bizonyos része csupán az organikus gazdálkodáshoz elvárt minimum követelményeket igyekszik teljesíteni, ami még mindig jelentős környezetterhelést eredményezhet. Annak érdekében, hogy a biogazdálkodás valóban bio lehessen szükség van a szabályozások szigorúbb betartatására és a kiskapuk bezárására, hogy valóban csak az kezdjen biogazdálkodásba, aki elhivatott a természet védelme iránt is, nem csupán marketingeszközként van szüksége a „bio” jelzőre.

A talaj védelme és szerkezetének javítása kapcsán a biogazdálkodás mellett említést érdemel a talajmegújító mezőgazdaság (regenerative agriculture) is. A két gazdálkodási módszer nem ugyanazt takarja, azonban alapelveik között vannak átfedések. Ahogy az magyar elnevezéséből ki is derül, a talajmegújító mezőgazdaság a környezetterhelés csökkentése kapcsán elsősorban a talajok védelmét és regenerálását tartja feladatának. Egyes biogazdaságok hatalmas területen végeznek monokultúrás növénytermesztést, melyek esetén (a növényvédő vegyszerek tiltása miatt) szükség van a szántásra. Az így termesztett élelmiszer megfelel a biogazdálkodás szabályozásainak, a talajt azonban hosszútávon károsítja, így a módszer nem nevezhető talajmegújítónak. Az organikussal ellentétben talajmegújító gazdálkodásnak még nincs kiforrott szabályozási keretrendszere. A jelenlegi meghatározás szerint idetartozik minden olyan gyakorlat, folyamat vagy irányítási forma, amely javítja a fenntartásához felhasznált rendszerek működését.

Az organikus talajszerkezet fenntartásának talán nem is annyira a klímavédelemben, mint inkább a klímaváltozás okozta már fennálló problémákkal szembeni védekezésben juthat komoly szerep.

Az organikus gazdálkodás bizonyítottan előnyös a talaj szerkezetére és szervesanyag tartalmára nézve, azonban a rá vonatkozó korlátozások sokak számára akadályt jelentenek, hiszen a gazdálkodók csak várhatóan nyereséges üzletbe kívánnak belefogni. Elképzelhető, hogy a szigorú szabályozások megtartása helyett a kulcskérdés az, melyek a környezetvédelem szempontjából legjelentősebb tényezők a mezőgazdaságban és hogyan tesszük ezen tényezőket vonzóvá a gazdálkodók számára.

További részletek, számos fontos hivatkozással ITT olvashatók.