Jelenleg Magyarország tölti be az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét. Az elnökség kiemelt prioritásai közt szerepelt a környezetvédelem is, ezért a Klímapolitikai Intézet aktívan részt vesz az Európa Tanács magyar elnökségének klíma- és környezetpolitikai szakmai munkájában. A múlt héten éppen az egészséges környezethez való alapjog általános bevezetésének kérdése volt terítéken, ami egyszerre előremutató és kockázatos vállalkozás.
Új üdvöske: egészséges környezethez való jog
Az egészséges környezethez való jog úgynevezett harmadik generációs emberi jog. Alapvető emberi jognak nevezünk minden olyan jogot, amely születésétől fogva egyenlően megillet minden embert. Az első generációs emberi jogok sok évszázados hagyománnyal rendelkeznek, ilyenek például az élethez való jog, a szabad véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a törvény előtti egyenlőség, míg a második generációs jogok, melyeket összefoglalóan „szociális jogoknak” nevezünk a huszadik század első harmadában jelentek meg. Ilyenek például a munkához való jog, a megélhetéshez való jog vagy a lakhatáshoz való jog.
A harmadik generációs jogokat jórészt a huszadik század második felében alkották meg. Közös jellemzőjük, hogy a globális problémák megoldására kívánnak választ adni. Ilyen a békéhez való jog, a fejlődéshez való jog, vagy éppen az említett tiszta környezethez való jog.
Magyarországon az Alaptörvénybe foglalták
Magyarország Alaptörvénye több helyen tartalmazza a magyar emberek jogát az egészséges környezethez, illetve az állam felelősségét a tiszta környezet biztosításával kapcsolatban. A Nemzeti Hitvallás tartalmazza, hogy
„Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.”
A Szabadság és Felelősség XX. cikke szintén utal erre:
„(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.”
A Szabadság és Felelősség XXI. cikke pedig az előzőknél is egyértelműbben leszögezi, hogy
„(1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.
(2) Aki a környezetben kárt okoz, köteles azt - törvényben meghatározottak szerint - helyreállítani vagy a helyreállítás költségét viselni.
(3) Elhelyezés céljából tilos Magyarország területére szennyező hulladékot behozni.”
Egyértelmű tehát, hogy a Magyar Kormány lemagasabb jogforrási szinten rögzíti az egészséges környezethez való jogot. Ezirányú tevékenységét azonban az állam nem öncélúan végzi, hanem védve a jelenben élők egészségét és megőrizve a természeti erőforrásokat a jövő generációnak.
Lehetőség vagy korlát?
Miért akar hát az Európa Tanács ezzel a kérdéssel külön foglalkozni? Azért, mert hazánkkal ellentétben nem minden ország rögzíti és érvényesíti a tiszta környezethez való jogot. Az európai kezdeményezés hívei azzal érvelnek, hogy nem lenne hatékony minden országot egyesével rábírni, hogy a nemzeti jogalkotáson keresztül alkossa meg e jogot. Szükséges tehát valamifajta közös európai irányelv megalkotása.
Azonban a Klímapolitikai Intézet álláspontja szerint jelen körülmények közt ezen jog európai szintű deklarálása csak akkor lehet elfogadható, ha egyben tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét is. Ezt pedig úgy teheti meg, ha az európai normaszöveg megfogalmazása kellően általános ahhoz, hogy minden országnak legyen mozgástere a saját jogrendszerén belül a legmegfelelőbb módon végrehajtani azt. Mivel az éghajlatvédelem és a természeti környezet védelme nagyban függ az országok társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedésétől, ezért ezeket a kérdéseket az összeurópai cél meghatározásán túlmutatóan nem lehet és nem is szabad nemzetek feletti szinten kezelni.
A politikai revolverezés kockázata
A szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása biztosíthatná, hogy az európai bürokrácia ne tudja politikai fegyverként használni ezen emberi jog érvényesítését a tagállamokkal szemben. Ettől ugyanis joggal tartanak a tagállamok döntéshozói. Számtalanszor láthattuk, hogy különböző beadványokban, jelentésekben, elemzésekben szakpolitikai ügyeket hogyan használt Brüsszel politikai revolverezésre. Sajnos a klímakérdés kapcsán is hasonló mintázatot látunk kibontakozni.
Erre utal, hogy a múlt heti ET klímavitának alapot adó riportok nyelvezete nélkülözte a tudományos igényességet, helyette olyan rendkívül átideologizált fogalmakat használt, mint a klímavészhelyzet, a klímaválság vagy éppen a „beteg föld”. Ugyancsak felvetik a politikai hátsószándék gyanúját a riportok témaválasztásai, melyek mintegy árukapcsolás révén a klímaváltozást összemossák a jogállamisági kérdésekkel, a demokrácia minőségének kérdésével vagy a társadalmi igazságosság kérdésével. A jórészt szocialista és zöldpárti képviselők által benyújtott javaslatok arra is kitérnek, hogy ha a zöld NGO-k megítélése szerint az egyes tagállamok nem biztosítják az egészséges környezethez való jogot, akkor meg kell teremteni a lehetőséget, hogy ezen NGO-k eljárásokat tudjanak indítani a tagállamok ellen.
Az alapjogok sorszámot húzhatnak
Azon tagállamok döntéshozói, melyek ellenzik a tömeges illegális migrációt, igencsak meglepődve olvassák a vitaanyagokban, hogy a javaslatok megfogalmazói nem csak az európai polgárok esetében, de a világon minden emberre vonatkoztatva ismertetnék el a tagállamokkal az egészséges és biztonságos környezethez jogot. Ez viszont egyfajta „migrációs kiskaput” nyitna meg, hiszen erre hivatkozva az európai bürokrácia rákényszerítheti a tagállamokra, hogy azokat a migránsokat, akik környezeti okokra hivatkozva terveznek belépni az Európai Unió területére, az egészséges környezethez való emberi jog érvényesítése érdekében fogadják be.
Az egészséges környezethez való jog szupranacionális szintű elismerése amiatt is aggályos lehet, hogy bizonyos esetekben a harmadik generációs jog ütközni fog második generációs szociális jogokkal. Előfordulhat, hogy az európai döntéshozók környezetvédelmi okokra hivatkozva olyan döntést hoznak, amelyek az egyes tagállamok gazdaságát (és ezen keresztül a tagállamok lakosságát is) hátrányosan érinti. Például az egészséges környezethez való jogra hivatkozva a meglévő „piszkos ipar” túlzottan gyors leszerelése sértheti a polgárok munkához való jogát, egy túlzottan gyors energetikai átmenet veszélybe sodorná az energiaellátás biztonságát és egy átgondolatlan klímaadó-rendszer pedig a háztartások terheinek drasztikus növekedésén keresztül veszélyeztetné a megélhetéshez való jogukat.
Hogy lehet, hogy egy alapvetően jó cél érdekében megalkotni kívánt közös jog ennyi veszélyt hordoz magában?
Minden aggodalom a tagállamok és Brüsszel közt lévő bizalmatlanságban gyökerezik. Ennek oka elsősorban az, hogy a brüsszeli politikai elit a nemzeti kormányokban sokszor nem szövetségest, hanem ellenfelet, az erős tagállamokban pedig nem az erős Európa tartó pilléreit, hanem felszámolandó akadályt lát. Ameddig az európai politikát áthatja a föderalista szellem, addig a szuverenitásukat őrző tagállamok nem fognak ütőkártyát adni az őket csuklóztatni akaró brüsszeli vezetésnek.
Márpedig az európai polgárok egészséges környezethez való joga közös érdekünk. Ennek európai szintű elismerése nagy előrelépés lenne. Ideje hát eldönteni Strasbourgban és Brüsszelben, hogy a politikai hatalom növelése, vagy a szónoklatokban sokat hangoztatott környezetvédelem a fontosabb.
Eredeti megjelenés: Mandiner.hu (2021.10.04.)
