Kiemelkedő eseménye volt a Klímapolitikai Intézet USA-beli tanulmányútjának a Dél-Kaliforniai Egyetem (University of Southern California) keretei között működő Loker Hydrocarbon Research Institute meglátogatása, melynek 1991-től 2017-ben bekövetkezett halálig Oláh György magyar kémikus professzor volt az igazgatója.

Munkásságáért Corvin-láncot, Széchenyi-nagydíjat kapott, és 1994-ben kémiai Nobel-díjat is átvehetett a karbokation kémiához való hozzájárulásáért és a metanol gazdaság nyújtotta lehetőségek felfedezéséért.

A Loker Intézet és a Klímapolitikai Intézet találkozóján Suriya Prakash professzor - Oláh György kollégája és szerzőtársa a Nobel díjas eredményeket összefoglaló könyvében – bemutatta a metanol gazdaság legfontosabb eredményeit a kezdetektől egészen napjainkig, majd Toldi Ottó ismertette a magyarországi eredményeket és jövőbeli terveket a metanolgazdaság gyakorlati alkalmazása területén.

Ezután a magyar delegációt körbevezették vendéglátói a Loker Intézetben, ahol mód nyílt rövid beszélgetésre az ott dolgozó diákok nemzetközi közösségével is. Az eseményt egy jó hangulatú közös vacsora zárta le, melynek a végére sikerült három órával túllépni, a hivatalosan megadott időkeretet.

Mindezek eredményeként nagy az esélye, hogy szakmai együttműködésben folytatódhat majd a találkozó.