A Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézete panelbeszélgetést szervezett, amelynek célkeresztjében a fenntartható fejlődést állt. A fenntarthatósággal foglalkozni divat vagy szükségszerűség? Ezt a témát feszegette Schiffer András, jogász-politikus; Báldi András, az Ökológiai Kutatóközpont kutatója és Tóth I. János, biológus, filozófus, a Szegedi Tudományegyetem docense.
Báldi András szerint a környezetvédelem problémáit és az arra adott megoldásokat a természettudományos módszereken keresztül tudjuk a legjobban leírni és megismerni. Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa úgy vélte, a jelenlegi emberi civilizáció kifejlődésének az elmúlt tízezer évben végbement éghajlati stabilitás volt az egyik előfeltétele. Ha az emberi tevékenységnek köszönhetően drasztikusak átlépjük azokat a határértékeket, amelyek kordában tartása ennek a stabilitásnak a megőrzéséhez elengedhetetlen, akkor újra veszélybe sodródhat a civilizációnk. Ennek első jelei már mai is látszódnak.
Tóth I. János a fenntarthatósággal kapcsolatban a filozófia szerepét emelte ki. Állítása szerint a filozófia alapvető feladata az ember és az emberi környezet viszonyának meghatározása, ennek megfelelően a filozófia alapkérdései a fenntarthatóság kérdései is.
Schiffer András a politika fenntarthatósághoz való kapcsolódását keresve elmondta, hogy a politika végső célja nem lehet más, mint a jó élet biztosítása. A kisebb közösségek, mint amilyen egy falu vagy egy törzs még tudnak saját jövőjük szempontjából belátóan cselekedni és fenntartható módon élni, de erre a Föld egymástól távol élő, több milliárd embere már nem képes; a tömegességgel a kollektív életösztön elfogy, ezért van szükség zöldpolitikára.
Az egyéni felelősségről beszélve Schiffer András jelezte, az egyénnek ugyan van felelőssége a környezet védelmében, de az korlátozott. A nagyvállalatok igyekeznek felelősségre vonni minket, diktálják nekünk a helyes életmódot, formálják a gondolkodásunkat, mindeközben fenntarthatóságban játszott negatív szerepüket elkendőzni igyekeznek. Schiffer szerint ma nem az a gond, hogy zöldek és antizöldek feszülnek egymásnak, hanem hogy az sem mind zöld, ami annak látszik, vagy amit annak mondanak.
Az LMP egykori politikusa eljátszott annak a gondolatával, hogy mi lenne, ha a szólásszabadság joga csak a természetes személyek privilégiuma lenne, a jogi személyek szabad véleménynyilvánítását pedig korlátoznánk annak érdekében, hogy a nagyvállalatok a green washing és a green shaming eszközével ne tudjanak élni, minket a fenntarthatósággal kapcsolatban félrevezetni.
Báldi ebből a szempontból optimistább volt. Szerinte az egyén tudatos választással azért képes befolyásolni a nagyvállalatok viselkedését. Mi is tudunk tenni a környezetvédelem ellen, ha észszerűbben élünk, ha tudatosabbak vagyunk például a közlekedési módok megválasztásánál vagy a táplálkozásunknál. Tóth István ezzel egyetértett, ugyanakkor szerinte az egyént sokszor lehetetlen helyzet elé állítják. Egyrészt azt sulykolják neki, hogy vegyél ezt vagy azt, ha fenntartható módon akarsz élni, másrész azt erőltetik, hogy ne fogyassz annyit.
Ehhez a gondolatmenethez csatlakozott Schiffer András is, aki saját bevallása szerint odafigyel a fenntarthatóságra: nincs autója, a plázák helyett a kisboltban vásárol, a globális termékek helyett magyar árut vesz, de ezt nem mindig teheti meg, erre gyakran nincs lehetősége, az egyén döntési szabadsága tehát nem korlátok nélküli.
Tóth I. János szerint minden környezeti probléma valahol helyben keletkezik, még ha ezek összeadódván országhatárokat átívelő módon éreztetik is hatásukat. Schiffer is erre erősített rá, amikor azt mondta, hogy a nagyvállalatokat kötelezni kellene arra, hogy helyben, ott és azoknak a döntően kelet-ázsiai és afrikai országoknak fizessék meg a környezetszennyezés árát, ahol a környezetrombolást okozzák. A jogász-politikus azon az állásponton volt, hogy a nyílt társadalom eszméje szétveri a társadalmi, közösségi értékeket és identitásokat, pedig ezek szükségesek a természetes környezet megvédéséhez is.
Báldi András szintén védelmébe vette a lokálitást, bár szerinte a nemzetközi kezdeményezések is közrejátszanak az éghajlatváltozás negatív hatásainak a fékezésében. Jó példaként az ózon-lyuk „befoltozásának” mostani sikerét említette, amely egy globális egyezmény eredménye, de pl. az ENSZ nemrég lezárult biodiverzitás konferenciájának konszenzusosságát is méltatta, ahol fontos döntések születtek a nemzetközösség tagjai részéről.
