Szúnyogkörkép - szemlélődjünk tágabb összefüggésekben

Szinte biztosan találunk saját ismerőseink között is, aki élesen ellenzi a jelenlegi irtási módszereket, és van, aki alig várja, hogy lakóhelyén végre gyérítsék a vérszívókat. Kinek lehet akkor igaza?

Ha szeretnénk tisztábban látni és megalapozottan véleményt alkotni, érdemes kicsit tágabb összefüggéseiben, több oldalról is megközelíteni a kérdést. Vajon mit látunk ökológiai, toxikológiai, járványtani, gazdasági, strukturális, vagy akár politikai szempontból?

Mi lehet az a stratégia, ami a legtöbb szempontot kellően figyelembe veszi, biztonságos, megvalósítható és fenntartható?

Az alábbiakban megpróbáljuk a fenti kérdésekkel kapcsolatos összefüggéseket áttekinteni.

Nézzük tehát először is ökológiai szempontból a szúnyogok és irtásuk szerepét. Ehhez remek támpont a Magyar Madártani Egyesület kapcsolódó cikke:

„A szúnyoglárvák és a kifejlet szúnyogok a vízi és szárazföldi ökoszisztémák nélkülözhetetlen elemei, teljes kiirtásuk ökológiai katasztrófát okozna. A szúnyogirtás jelenlegi, kémiai szereket előtérbe helyező gyakorlata súlyos környezet- és természetvédelmi kockázattal jár, ezért közös érdekünk a kérdés megnyugtató rendezése. Ezekről az elvileg gerinces- és emlősbiztos (azaz a gerinces élőlényekre nem ható) szerekről viszont sorra kiderül, hogy hosszú távon akár az emberekre nézve is veszélyes egészségkárosodást okoznak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ezek a vegyszerek nem szelektívek, azaz nem csak a szúnyogokra, de az összes rovarra (például a virágokat beporzó méhekre és más fajokra), és ezáltal az összes rovarfogyasztó állatfajra, gyakorlatilag a teljes táplálékláncra kihatnak! Elkeserítően szemléletes példáját adják ennek a 2010-es év madarai – a fecskék –, melyek az ezredforduló első évtizedének végére átlagosan mintegy 50%-os állománycsökkenést szenvedtek el. Közülük a legnagyobbat (64%) a városlakó molnárfecskék, az ő esetükben az egyik gyanúsított éppen a táplálékállatok számát csökkentő szúnyogirtás.”

De vajon a kémiai szúnyogirtás milyen mértékben nem szelektív, mennyire érint más rovarfajokat?

A jelenleg is használt deltametrin hatóanyagra nézve, korábbi kutatások alapján az adatok megdöbbentők: a leölt rovaroknak csak egészen elenyésző, mindössze 2 (két!) százaléka a csípőszúnyog:

Környezet-egészségügyi szempontból a szer alkalmazásának módja is rendkívül fontos, nem véletlen, hogy a légi úton kijuttatható kémiai irtószerek engedélye – toxikológiai okok miatt és az EU-s normatíváknak megfelelően – 2019-ben megszűnt.

„A kezelés megvalósulhat légi, illetve földi kijuttatással. A légi kijuttatás repülőgépes vagy (ritkábban) helikopteres kezelést jelent, a földi pedig tipikusan platós gépjárműre helyezett eszközzel (pl. melegköd-képző generátorral) valósul meg. Ez esetben jelentős mennyiségű fehérolaj kerül kijuttatásra, amely madártojásokra ülepedve, oxigénhiányos állapot miatt, az embriók torz fejlődését eredményezheti.” - Zöldi Viktor biológus cikke

Ennek ellenére idén a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 180 napra újra engedélyezte a deltametrin és természetes piretrin hatóanyagtartalmú biocid termékekkel történő légi szúnyoggyérítést. (Az NNK tájékoztatása szerint a döntés hátterében járványügyi megfontolások állnak, mivel Magyarországon több invázív faj jelent meg, amelyek potenciálisan trópusi betegségek kórokozóit terjeszthetik – de a járványügyi kérdésekre még visszatérünk…)

Az Ökológiai Kutatóközpont állásfoglalásában erről a következőt olvashatjuk, ami jól mutatja, hogy a rengeteg elpusztított rovaron kívül bizony más élőlények is veszélyeztetettek:

„A légi kémiai védekezésnek jelentős környezetszennyező (ökotoxikológiai) mellékhatásai vannak, mert a leggyakrabban alkalmazott hatóanyag (deltametrin) közismerten mérgező számos más (sokszor hasznos) repülő rovarfajra, és felhalmozódik vízi gerincesekben is, ezzel akár tömeges halpusztulást is okozhat. A szer egészségügyi hatását már emberben is kimutatták.”

További problémát okozhat, amellett, hogy a kémiai hatóanyagok egyáltalán nem szelektívek (tehát a szúnyogok mellett más ízeltlábúakra és szinte a teljes vízi ökoszisztémára is hatnak), hogy hosszú távú alkalmazásuk általában rezisztenciát alakít ki, így hatékonyságuk idővel csökken.

A fentiek fényében, joggal merül fel a kérdés: Van-e más gyérítési alternatíva?

Sokak által jól ismert az, hogy bizony van, a biológiai alapú irtás, ami még lárvakorban képes elpusztítani a csípőszúnyogokat, szelektíven, más szervezeteket nem károsítva.

Az eljárás lényege a MME cikke alapján:

"A szúnyogszelektív mikrobiológiai védekezés a Bacillus nembe tartozó talajlakó baktériumokat alkalmazza (Bacillus thuringiensis israelensis [Bti], Bacillus sphaericus [Bs]), melyek hatásmechanizmusára a természetes módon elpusztult szúnyoglárvák vizsgálata hívta fel a figyelmet. Ezek a mikrobák a természetes életfolyamataik során olyan spórákat termelnek, melyeket a szúnyoglárvák elfogyasztanak. A spórákból az irtani kívánt szúnyogfajok lárváinak bélcsatornájára jellemző – más fajoktól eltérő – pH-érték mellett az emésztés, a fehérjebontás során olyan anyagok képződnek, melyek megtámadják a bélbolyhok falát. Ennek következtében az emésztőcsatorna tartalma a testüregbe kerülve mérgezést, a lárvák pusztulását okozza. A módszer előnye a nagyfokú szelektivitás, az, hogy az alkalmazási dózisok szigorú betartása mellet a többi vízi élőlényre nem ártalmas, a szárazföldi rovarokra pedig értelemszerűen nincs hatással.  

A biológiai védekezés azért drágább, mint a kémiai, mert alkalmazása előtt fel kell mérni a kezelendő terület pangó vizű szúnyogbölcsőit, az ezekben fejlődő szúnyogfajokat és a lárvák fejlettségi állapotát, majd ezen adatok birtokában lehet elrendelni a baktériumos irtást. Ehhez pedig országosan kiépített, egységes elveket és szakmai gyakorlatot követő hatósági hálózatra van szükség."

Ahogy a fentiekből kiolvasható, a módszer költségei magasabbak, és főként sokkal alaposabb szakmai felkészültséget és hosszútávú monitorozást feltételez.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne mindez megvalósítható, hiszen Európa és még a fejlődő világ számos országában is évek óta sikerrel alkalmazzák a biológiai gyérítést a szúnyogirtás fő fegyvereként. Ráadásul a hazai gyakorlatban is van precedens a módszer kivitelezésére.

Persze abban mindenki egyetért, hogy szükség van a szúnyogok számának csökkentésére. De a kellemetlenül viszkető csípéseken kívül, miért is fontos ez ennyire?

Természetesen, a potenciálisan terjesztett betegségekről van szó - lássuk tehát a járványügyi megfontolásokat!

Érdekes tény - és a mai malária fertőzöttség térképeket szemlélve kevesen gondolnák -, hogy csak néhány évtizeddel ezelőttig, a rettegett és mind a mai napig a szúnyogok által terjesztett betegségek közül a legtöbb áldozatot követelő kór bizony elterjedt volt Magyarországon is. Persze inkább csak peremterülete voltunk a betegségnek, és sosem okozott nálunk igazán nagyszámú fertőzést, de még a 20. század közepéről is feljegyeztek eseteket. - Malária Magyarországon

A klíma változásával, melegedésével egyidejűleg, jogosan merül fel annak esélye, hogy akár újra fel is bukkanhat hazánkban, hiszen a terjesztésére képes szúnyog azóta is jelen van.

Hasonló folyamatnak lehettünk szemtanúi a nyugat-nílusi láz esetében is, hiszen egy őshonos szúnyogfaj a vektora ennek a nálunk nemrégiben felbukkant betegségnek.

Szintén a klímaváltozással összefüggésben, még inkább aggodalomra ad okot, hogy egy sor más, eleddig inkább csak trópusinak vélt betegség terjesztésére képes új, invázív szúnyogfaj jelent meg Magyarországon az utóbbi években. A tigrisszúnyog bizonyítottan képes a dengue, a zika-vírus, és a sárgaláz terjesztésére - Invazív szúnyogok.

Egy adott betegség megjelenéséhez természetesen még nem elegendő a terjesztésére képes (vektor)faj jelenléte. Az is szükséges, hogy a kórokozó is itt legyen és kapcsolatba lépjen az adott szúnyogokkal. Ennek lehetősége a nagyszámú trópusi vidékekre történő utazás és a légi közlekedés általi gyors terjesztés miatt korántsem elhanyagolható. Elegendő hozzá, hogy egy trópusi vidéken megfertőződött utast - hazatérését követően - megcsípjen egy, az adott kórokozó terjesztésére képes szúnyog, ami aztán egy másik embert csíp meg, és már el is indult a fertőzési lánc…

Az invázív szúnyogfajok elterjedésének feltérképzése és folyamatos nyomon követése, az esetlegesen bennük megjelenő korokozók jelenlétének kimutatása ezért kiemelkedően fontos járványügyi feladat. Itt tehát újra visszatérünk a folyamatos monitorozás jelentőségére. Csak ezáltal biztosítható, hogy a betegség esetleges felbukkanása esetén időben, szervezetten és hatékonyan tudjunk fellépni.

A probléma jelentőségét jól mutatja, hogy a Floridában megjelent invázív faj, az Aedes aegypti maláriaszúnyog (ami egy sor veszélyes betegség vektora lehet) visszaszorítása érdekében a faj génmódosított hím egyedeit engedik szabadon, ezáltal életképtelen utódok sorát létrehozva – Génmódosított szúnyogok szabadon engedése Floridában. A kémiai irtásra itt is utalva „A szúnyogot nagy erőkkel és rengeteg pénz befektetésével, ám annál kevesebb sikerrel irtják, ráadásul a vegyszeres szúnyogirtás sok környezeti kárt is okoz.”

Fontos tehát leszögezni, hogy különösen járványügyi szempontból a szúnyogok monitorozása és gyérítése nagyon fontos feladat, ám a vegyszeres irtás sem hatékonyságát tekintve, sem környezet-egészségügyi okokból nem megfelelő.

Akkor a hazai gyakorlatban miért a vegyszeres irtást alkalmazzuk még 2020-ban is, szinte kizárólag (kb. 98% arányban)?

E mögött valószínűleg szervezési-strukturális okokat érdemes keresni – lássuk tehát a szúnyoggyérítés hazai gyakorlatát az elmúlt néhány év fényében!

Először 2013-ban fordult elő, hogy a kormányzat a szervezett csípőszúnyog-gyérítést a katasztrófavédelmi hatóságra (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, OKF) bízta. Ennek közvetlen előzménye a 2013-as súlyos árvíz- és belvízhelyzet volt. Óriási területek kerültek hetekre víz alá, és az így keletkezett, felmelegedő vízterekben tömegesen fejlődtek a szúnyoglárvák.

Az esetinek indult megbízás óta az OKF irányítja ezt a (sokkal inkább) biológiai szakterületet. A kezdetben katasztrófavédelminek szánt beavatkozás tehát mára hétköznapi gyakorlattá vált.

Az OKF kiszervezi mind a kezeléseket, mind az azok alapjául szolgáló monitorozást, így tevékenysége lényegében a koordinálás. Eme tevékenysége fölött külső, független szakmai kontroll nem érvényesül. Az OKF saját szúnyogszakértővel nem rendelkezik (sem biológussal, sem ökotoxikológussal, sem kijuttatás-technikai szakemberrel).

Összefoglalva tehát, az OKF vezető-koordináló szerepe (a valós katasztrófa helyzetek kivételével) megkérdőjelezhető.

A nemzetközi gyakorlat alapján egy-egy természetes tájegység szúnyog problémájának kezelését sokkal észszerűbb és eredményesebb lenne lokálisan megvalósítani, amit egy megfelelő országos monitorozó hálózat adatai alapján egy szakmai szervezet irányít.

Ezáltal hatékonyan, tehát a szükséges helyszíneken a szükséges időben lehetne a környezetkímélő, biológiai irtást alkalmazni, és egy-egy speciális (pl. nagy árvíz utáni) helyzet kivételével, meg lehetne azt akadályozni, hogy egyáltalán szükség legyen a vegyszeres irtásra a már tömegesen kikelt, repülő szúnyogok ellen.

Tehát az idei évben tapasztalt állapot, – amikor különböző önkormányzatok külön kérvényezik a (már nem alkalmazható) légi vegyszeres irtást az elviselhetetlen mennyiségben elszaporodott vérszívók megfékezésére – világosan mutatja, hogy már elkéstünk, nem a megfelelő módon és időben indult a védekezés.

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása a kérdésben:

• Hiányzik a kórokozók tömeges terjesztésére képes szúnyogfajok hatékony és folyamatos monitorozása, mivel 
• alig van a veszélyes szúnyogfajokat mind imágó-, mind lárvaállapotban pontosan meghatározni képes szakember, és ilyen irányultságú alkalmazott zoológusok képzése sem folyik;
• nem történik meg a vírusterjesztő fajok tenyészőhelyeinek éves feltérképezése, illetve ennek híján a felszámolásuk sem (ezt jelenleg a vízügy, illetve a katasztrófavédelem nem végezteti el megfelelő színvonalon). 
• Hiányzik mind a vírusterjesztő (vektor) rovarfajok, mind a hordozó gerinces fajok (vándormadarak, rágcsálók, háziállatok), mind pedig a lakosság vírusfertőzöttségének megfelelő szintű felmérése, amihez megfelelő számú, a feladat elvégzésre alkalmas laboratórium kijelölése, illetve létesítése lenne elengedhetetlenül szükséges.
  A rendelkezésre álló tudományos adataink alapján a jelenlegi, túlnyomórészt deltamethrin-alapú gyérítés időzítése, mértéke és kivitelezési módja is alkalmatlan a szúnyogállomány hatékony és tartós kezelésére. 
• A vektorok népességeinek és tenyészőhelyeinek ismerete híján a beavatkozások sokszor késnek, és/vagy nagyon csekély „találati pontosságúak”, ezáltal jelentős a célt tévesztve felhasznált idegméreg-mennyiség.
• Az elpusztított rovaroknak alig egy százaléka a „célszervezet”, viszont bizonyítottan sok az ökoszisztéma-szolgáltatásokban jelentős szerepű méhféle, illetve minden egyéb rovar, valamint közvetett tápláléklánc-hatásként a rovarevő gerinces állat is. Emellett az élővizekbe jutott deltamethrin a halakat, a hüllőket és a kétéltűeket is veszélyezteti.
• Komoly veszélyforrás továbbá a túlzott mértékű használatból eredő rezisztencia kialakulása a célszervezetekben, ami megnehezíti a későbbi sikeres alkalmazást.

Felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy a fentiek alapján a védekezésben sürgetővé vált a koncepcióváltás. Megoldásként az alábbi intézkedéseket javasoljuk:

• Hazai csípőszúnyogok országos monitorozásának megszervezését, továbbá a begyűjtött egyedeknek az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ által jegyzett, a szúnyogok által terjesztett kórokozókra (vírusok, baktériumok, paraziták) vonatkozó folyamatos vizsgálatát.
• A monitoringrendszer keretein belül, de kiemelten az invazív szúnyogfajok megjelenésének és terjedésének vizsgálatát.
• A gyérítési gyakorlat modernizálását, a deltamethrin használatának jelentős mértékű csökkentését, mivel a szigorúan specifikus, szúnyoglárvát irtó, a Bacillus thuringiensis israelensis használatával sokkal célirányosabb védekezés érhető el, egyúttal a nem célszervezetek károsítása is sokkal csekélyebb mértékű.
• Európa más országaiban már alkalmazott módszerek tapasztalatai alapján a biológiai gyérítés előtérbe helyezését, a rendszeres élőhely-térképezést, a lakosság tájékoztatását és aktív bevonását a védekezésbe a háztáji, illetve magánterületi tenyészőhelyek megszüntetése érdekében.
• A mindezekhez szükséges szakmai háttér megteremtését. A hazai kutatóegyetemek és kutatóintézetek tudásbázisára alapozva létre kell hozni és hosszú távon fenn kell tartani azt a szakembergárdát, amely szellemi és infrastrukturális hátterével képes elvégezni és összehangolni a fenti tevékenységeket.

A szervezett irtás szemléletváltásán túl, a sikeres védekezés szempontjából nagyon fontos kiemelni, hogy a településeken a csípőszúnyogok szaporodásához szükséges feltételeket a legtöbb esetben mi magunk teremtjük meg, nem is gondolva arra, hogy a kertünkben egy egész sor „szúnyogbölcsőt” hozunk létre.

Mit tehetünk mi magunk? Mire kell odafigyelni? Ehhez nagyon jó támpontot kapunk az MME összefoglalójában:

• Mindenekelőtt meg kell értenünk, hogy az esti és hajnali szürkület, illetve részben az éjszaka nem csak a miénk, hanem a szúnyogoké és a rájuk vadászó, tőlük függő élőlényeké is. Ne várjunk el tehát teljesen szúnyogmentes környezetet - különösen ne a vízparti üdüléskor vagy horgászat közben. A táplálékláncban betöltött szerepük miatt a szúnyogok teljes kiirtása ökológiai katasztrófához, fajok tömegeinek kipusztulásához vagy vészes megfogyatkozásához vezetne!
• Szúnyogos időszakban és környezetben - amennyiben nem akarunk terített asztalként szolgálni nekik - lehetőleg hosszú ujjú ruházatot és cipőt hordjunk, kerüljük a sötét, meleg színű ruhák viselését (ezek különösen vonzzák őket), inkább fehéret, hideg színűeket hordjunk. Használjunk rovarriasztó krémeket, spréket - ez a számos betegséget terjesztő kullancsok távoltartásához is nélkülözhetetlen.
• Folyamatosan ellenőrizzük és tartsuk karban a ház ereszcsatornáit, az utcai vízelvezető árkokat, számoljuk fel az udvaron lévő pangóvíz-megtartó helyeket (edények, üvegek, túlöntözött virágalátét stb.). A nem lebomló csomagolóanyagok mértéktelen használata és felelőtlen kezelése sajnos a szúnyog problémát is fokozza. A kidobott gumiabroncsok, a műanyag palackok és zacskók is ideális vízgyűjtők. Az ezeken a helyeken összegyűlő – sokszor csak gyűszűnyi, csészényi – vizekben százával fejlődnek a szúnyoglárvák.

Az esővízgyűjtő hordóban,
... a növénygyökereztető vödörben, ...
... a nem lebomló, kidobott csomagolóanyagokban, ...
... a terasz óriáskaspójában felgyűlő ...
... pangó vizekben nyüzsögnek a szúnyoglárvák - a következő inváziós hullám fejlődő "katonái".

• Az emésztőaknák ideális életteret jelentenek a szúnyoglárváknak, ezért itt sokat tehetünk a létszámuk csökkentésére. Az emésztő légterébe akasszunk 1-2 molyirtó kazettát (az élelmiszerboltokban is kapható), ennek párolgó hatóanyaga 4-6 hónapon keresztül távoltartja a megbújó vagy petézni érkező rovarokat, köztük a szúnyogokat.
• Az ablakokra és ajtókra jó minőségű szúnyoghálót kell felszerelni, és ezeket folyamatosan lehúzva kell tartani.
• Aki nem szeretne füstölőt, párologtatót használni, az ágy és a gyerekágy fölé is szerelhet szúnyoghálót.
• Egyes növények (levendula, citromfű stb.) illóanyagai több-kevesebb természetes szúnyogriasztó hatással rendelkeznek, egy-egy ilyen csokor kifüggesztése csökkenti a belső terek szúnyogterhelését.
• Helyezzünk ki mesterséges denevérodúkat, ezek az eszközök a panel- és irodaházaknál is remekül alkalmazhatóak. A denevérek egy-egy éjszakai vadászat alkalmával akár több ezer szúnyogot is elfogyasztanak.
• Épületfelújításkor figyeljünk arra, hogy a munkálatok ne veszélyeztessék a lakott fecskefészkeket, a fal hézagaiban addig élő denevéreket és sarlósfecskéket, hogy a felújítást végző cég rendelkezzen a szükséges természetvédelmi engedélyekkel, és a felújítást követően történjen meg a fészkek és búvóhelyek pótlása.  
• Figyeljünk arra, hogy a fecskék megmaradhassanak a környezetünkben. Az ember-madár konfliktusok elkerülése érdekében szereljünk a fészkek alá fecskepelenkát. Sárgyűjtőhelyek kialakításával, műfészkek és mesterséges telepek kihelyezésével növeljük az állományukat. Igaz, hogy a főleg a hajnali és esti szürkületben aktív szúnyogok és a nappal vadászó fecskék életmódja kis átfedést mutat, de az elviselhetetlen szúnyoginváziók nappal is aktív vérszívó légiói már táplálékforrást jelenthetnek számukra.
• Ne tűrjük el a lakott fecskefészkek költési idő alatti leverését; az ilyen esetekről tájékoztassuk a hatóságot.
• Legyen a környezetünkben minél több sűrű bokor és bokros. Bár az itt fészkelő poszáták, füzikék és rokonaik nem éjszaka mozognak, és elsősorban nem repülő rovarokra vadásznak, az ágak között táplálékot keresve örömmel elkapják a nappal a levelek fonákján rejtőzködő szúnyogokat. 
• Legyünk bár pókfóbiások, ne irtsuk, ne bántsuk ezeket a hálós vadászokat, mert kis méretük ellenére rengeteg szúnyogot fognak meg - a szúnyogirtásban pedig sok kicsi sokra megy. 
• Végül, de nem utolsósorban, lakossági fórumokon, a települési és a központi kormányzatnak és a hatóságoknak írt levelekben követeljük a kémiai szúnyogirtás-központúság helyet a biológiai védekezés mind nagyobb arányú alkalmazását. Közös érdekünk, hogy a szúnyogirtás kapcsán ne az olcsóság, a gyorsabb és egyszerűbb végrehajthatóság, hanem a természet védelme legyen az elsődleges szempont.

Írásomban próbáltam összefoglalni a szúnyogokkal és gyérítésükkel kapcsolatos különféle szempontokat. Visszatérhetünk immár az elején megfogalmazott kérdésre:

Létezik-e megfelelő stratégia?

A válasz az, hogy úgy tűnik, igen! Azonban a sikeres megvalósítás komoly felkészültséget igényel, és mind döntéshozói, mind társadalmi oldalról támogatásra és odafigyelésre van szükség ahhoz, hogy hatékonyan működhessen…