Felelősek-e az atomellenesek a klímaváltozásért?

Litkei Máté János környezetpolitikai kutató írása

A klímaváltozás elleni cselekvési tervek egyik legelső eleme, hogy az energiatermelésünket dekarbonizáljuk és ezzel kapcsolatban számos ambiciózus vállalást tettek a különböző országok és nemzetközi szervezetek vezetői. Az tehát, hogy mit kell tennünk, úgy tűnik nem kérdés. De a „hogyant” illetően megoszlanak a vélemények. Míg a fosszilis energiatermelésnek egyre rosszabb a sajtója, addig a megújuló energiatermeléssel kapcsolatosan szinte csak pozitív hangokat hallani. De mi a helyzet az atomenergiával?  

Érdemes megvizsgálni először azokat az aggályokat, melyek az atomenergiával kapcsolatban felmerülnek, hiszen csak ezek alapos mérlegelésével tudunk felelős döntést hozni azt illetően, hogy az energiamixünket illetően érdemes-e ezzel a lehetőséggel számolnunk, vagy sem. Hazai viszonylatban a kérdés természetesen hipotetikus, hiszen Magyarországon az villamosenergia-termelés több, mint 50 %-át jelenleg is atomenergia biztosítja. Mégis, ahogy nemzetközileg, úgy idehaza is igen eltérő az atomenergia megítélése.

Az atomenergia a globális villamosenergia-ellátás mindössze 11 %-át adja. A kormányok többnyire azért sorolják egyre hátrébb az atomenergiát, mert a lakosság körében igen népszerűtlen. Az Ipsos véleménykutató globális felmérésében úgy találta, hogy a nukleáris energia elfogadottsága a lakosság körében mindössze 38 % – alacsonyabb, mint a széné -, míg a nap- és a szélenergia támogatása a lakosság körében 97 és 93 %. A népszerűtlenség oka a félelem. Miközben az atomenergia az elmúlt évtizedekben a leghatékonyabb eszközünk lehetett volna a klímaváltozással szembeni fellépés során, a különböző zöld szervezetek időt, pénzt és energiát nem spórolva igyekeztek ezen félelmeket mélyíteni a társadalomban. Milyen érveket sorakoztattak fel az atomellenes lobbisták? 

Legfőbb aggály a nukleáris erőműveket illetően, hogy működésük nem biztonságos és túlságosan magas a radioaktív sugárzásból eredő károk kockázata. Az általános atomellenesség mögött meghúzódó aggodalmak egyértelműen visszavezethetők az erőművi balesetek eltúlzott médiavisszhangjához, de ha a számokat nézzük, akkor az derül ki, hogy ez a félelem teljes mértékben irracionális. Nem csak azért, mert atomerőművek engedélyeztetése, tervezése és építése során rendkívül szigorú előírásoknak kell megfelelniük és többlépcsős biztonsági protokoll vonatkozik rájuk, de azért is, mert az atomerőművek által előállított energia az embert és környezetét is a legkisebb mértékben terheli. Az atomerőművek által előállított tiszta energia évente 1,8 millió ember életét menti meg, vagyis évente ennyivel több ember halna meg a légszennyezettség következtében, ha ugyanezt a mennyiségű elektromos áramot fosszilis tüzelőanyagot használó erőművekkel állítanánk elő. Bányabalesetek a fosszilis energiahordozók felszínre hozása során, átszakadt gátak a vízerőműveknél, földgázrobbanások és olajvasút kisiklások - ezek mind rengeteg emberi áldozatot követelnek, nem is beszélve a szénégetésből származó légszennyező anyagokról, melyek évente nagyjából 9 millió ember halálát okozzák. Mindezek fényében nem meglepő, hogy számos tanulmány igazolja, hogy mindent összevetve az atomenergia a legbiztonságosabb energiaforrás.

A nukleáris energia elmúlt 60 éve alatt mindössze három olyan esetet tudunk hozni, melyek kiváltották a közvélemény jogos aggódását. Az amerikai Three Mile Island atomerőműben 1979-ben következett be meghibásodás, melyet súlyos szabálytalanságok és emberi gondatlanság okozott. Habár a meghibásodás következtében nem sérült, vagy halt meg senki és a természetbe sem kerül ki számottevő radioaktív szennyezés, az incidenset követő pánikhangulat, melyet a sajtó keltett, mégsem maradt következmények nélkül: a balesetet követő 40 évben az USA-ban nem helyeztek üzembe újabb nukleáris erőművet. A fukusimai katasztrófával kapcsolatban a szintén felmerül a média felelőssége.  2011 óta számtalan helyen megtévesztő módon olvashattuk, hogy az „atomkatasztrófában” 18.500 ember halt meg. Valójában azonban senki nem halt meg a nukleáris szennyezés következtében, minden halálozást a cunami és azt ezt követő pánik eredményezett. Végül a legismertebb katasztrófa Csernobil közelében történt 1986-ban, melynek hivatalosan 31 halálos áldozata volt, a kutatók jelentős része viszont azt állítja, hogy a szovjetek és a nemzetközi hatóságok tízezrek halálát és több ezer daganatos megbetegedést fedtek el. Ám ezzel együtt is, az atomenergia használata az elmúlt 60 év alatt annyi ember halálát okozta, amennyit a fosszilisek égetéséhez kapcsolódó légszennyezettség minden egyes hónapban. 

De nem csak emberi életekben mérve, hanem ökológiai lábnyomot tekintve is az atomerőművek a legkedvezőbbek. Az új generációs atomerőművek víztakarékosak és rendkívül kis mértékben terhelik a közvetlen környezetüket. Európában és ezen belül Magyarországon erre vonatkozóan is igen szigorú környezet- és természetvédelmi előírások léteznek. A klímaváltozás szempontjából rendkívül fontos tény, hogy az atomerőművek által termelt elektromos áram szén-dioxid kibocsátása a szélerőművekével van egy szinten. Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi testületének (IPCC) adatai szerint a nukleáris energia előállítás teljes életciklus alatt vizsgálva, tehát az urán bányászatától, az erőmű megépítésén át a hulladék kezeléséig negyedannyi szén-dioxid kibocsátással jár, mint a naperőművek által termelt energia. Ez jórészt az atomenergia előállítás teljes karbonsemlegességével, valamint a hosszú és állandó üzemidővel magyarázható. Az atomerőművek átlagos élettartama 60 év, ami alatt magas kihasználtság mellett éjjel-nappal termelő állandó energiaforrásként üzemelnek. A jelenlegi napelem telepek hasznos életideje körülbelül 20 év, tehát ugyanezen idő alatt háromszor kell őket legyártani, alacsony kihasználtsággal működnek (hiszen nem mindenkor és mindenhol süt ugyanannyira a Nap), valamint szakaszosak is, hiszen éjszaka nem termelnek áramot. A szénerőművek ugyanezen időszak alatt 68-szor, a gázerőművek 40-szer, a biomassza 19-szer, de még a vízi erőművek is kétszer annyi szén-dioxidot juttatnak a levegőbe teljes életszakaszukat vizsgálva, mint a modern atomerőművek.

Ha viszont nem csak az üvegház-hatású gáz kibocsátást, hanem a területhasználatot is figyelembe vesszük, akkor egyértelművé válik az atomenergia előnye a megújulókkal szemben. Amíg Magyarországon a paksi erőmű önmagában az energiaellátás több, mint felét biztosítja, addig ugyanezen mértékű villamosenergia ellátásra 393 négyzetkilométernyi területű napelem-parkra, vagy 648 négyzetkilométernyi szélerőmű telepre lenne szükségünk. Nehéz elképzelni, hogy ez mekkora terület: a Balaton teljes területe 592 négyzetkilométer. Természetesen léteznek olyan megoldások, melyekkel ezek a területek, csak részben, vagy egyáltalán nem esnének ki a jelenlegi hasznosításból, de a problémát nem csak az agrár-, vagy erdőterületek csökkentése jelenti -  elég csak a tájkép átalakulására gondolni. Számos cikk foglalkozik mindemellett a megújuló energiaforrások közvetlen környezetkárosító hatásával is, mint amilyenek a szélerőművek által okozott tömeges madárpusztulások.

Az IPCC a nukleáris energia arányának növekedésével számol azokban a forgatókönyvekben, amelyekben a cél a globális felszíni átlaghőmérséklet-emelkedés 1,5°C alatt tartása. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2019-es jelentése szerint a fenntartható fejlődéshez a jelenlegi globális 2700 GW nukleáris termelt energiát 2040-re legalább 4400 GW-ra kell növelnünk. Az Európa Parlament is potenciális eszközt lát az atomenergiában a klímaváltozás elleni harc során, azonban a termelés alatt keletkező hulladék kezelésére közép- és hosszútávú tervet irányoz elő. Ez utóbbi vezet el minket az aggodalmak újabb sorához.

A környezeti és egészségügyi aggályokat illetően visszatérő érv szokott lenni az elhasznált fűtőelemek és az egyéb radioaktív hulladékok kezelésének problematikája is. Talán ez a legerősebb érv, amit az atomellenesek fel szoktak hozni: a néhány százezeréves felezési idejű hulladékok tárolása nem megnyugtató megoldás, hiszen ilyen időtávban senki nem tud garanciát vállalni a hulladékok biztonságos elhelyezését illetően. Jelenleg a legismertebb megoldás a mélygeológiai tárolás, mely során rendkívül alapos mérnöki előkészítő munka után, szigorú előírások mellett zárt mélységi kőzetrétegbe juttatják le a mechanikai védőburokkal ellátott fűtőelemeket. Erre egyes szakértők végleges megoldásként tekintenek, míg mások időnyerésként gondolnak rá – a hulladék biztonságos helyen pihen addig, amíg megtaláljuk a leggazdaságosabb módját az ártalmatlanításnak. 

Számos alternatíva merült fel a hulladék kezelését illetően. Például a radioaktív hulladék világűrbe (pl. a Napba) kilövése elsőre vonzó alternatívának tűnhet, de jelenleg túl drága és kockázatos módja a hulladékkezelésnek. Ha a pénz nem is lenne szempont, a rakétakilövések viszonylag nagy számban hiúsulnak meg és egy radioaktív hulladékkal megpakolt rakéta visszazuhanása az óceánba, vagy akár lakott területre katasztrofális következményekkel járna. Így ezt az eshetőséget el kell vetnünk. Sokkal nagyobb reményre adnak okot azok a kutatások, melyek a hosszú felezési idejű anyagokat lézeres transzmutációs eljárással stabil anyagokká próbálják alakítani. Magyarország élen jár ebben a kutatásban, hiszen a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpont a kísérletek legfőbb terepe. Szintén ígéretesnek tűnnek a reprocesszálásra történő törekvések, vagyis a fűtőanyag újra hasznosítására történő kísérletek. A zárt üzemanyagciklusú technológiának köszönhetően a termikus neutronokkal működő reaktorokban (mint amilyenek a paksiak) a keletkező hulladék mennyisége is jelentős mértékben, mintegy 96%-al csökken. Ez természetesen valamivel drágább módja a hulladék kezelésének, mint a tárolás, azonban a teljes környezeti-, társadalmi hasznot tekintve több, mint valószínű, hogy megtérülő befektetés.

Végül szintén az atomenergiával szembeni ellenérvként merül fel többször, hogy az atomerőművek terrortámadásnak kitett objektumok. Valóban érdemes felkészülnünk minden eshetőségre, ezért az egyébként is rendkívül szigorú állandó fizikai védelem mellett, a modern atomerőműveket, mint amilyen a magyar Paks 2 erőmű lesz, úgy tervezik, hogy akár egy az épületre rázuhanó utasszállító repülőgépet is kibírjon anélkül, hogy nukleáris szennyezés kerülne ki a környezetbe és már a meglévő hazai erőműnél is kiemelten fontos szempont volt a kibertámadásokkal szembeni védelem.

De mik az atomellenesek alternatívái? Mi az ő javaslatuk, hogyan válthatjuk ki a megújuló energiát? Röviden összefoglalva: használjunk kevesebb elektromos áramot és ezt a kevesebb energiát termeljük meg megújuló energiaforrásokkal. Az energiafelhasználás mértékének csökkentése egész egyszerűen nem alternatíva. Egy fejlődő gazdaságnak, még az energiahatékonysági megoldásokkal együtt is növekvő az energiaigénye, nem is beszélve a lakossági igényekről. A fosszilis energiahordozók fokozatos kivonása lakossági részről legjelentősebb mértékben a fűtés és a közlekedés területén történhet meg. Azonban az e-mobilitás és a fűtéskorszerűsítés eszközeiként megjelenő hőszivattyús rendszerek elterjedése a villamosenergia-szükségletet várhatóan növelni fogják. Sőt, a villamosenergia-fogyasztásunk most márciusban, a koronavírus alatt is 2,1 százalékos növekedést mutatott az előző évi értékéhez képest. Ez teljes mértékben szembement a várakozásokkal, miszerint az üzemek leállása az energiafelhasználás csökkenésében is meg fog mutatkozni.

Tavaly december 5-én pedig újabb rendszerterhelési csúcs született 7105 MW értéken, amelyből az import 2402 MW volt. Sajnos ebben az időszakban a megújuló energiaforrások csupán 103 MW-ot (naperőművek 9 MW, szélerőművek 94MW) tudtak biztosítani, miközben a naperőművek beépített teljesítménye 900-1000 MW körül, a szélerőműveké pedig 265 MW volt. Magyarán a naperőművek kevesebb, mint 1%-os hatékonysággal, a szélerőművek pedig 35%-os hatékonysággal üzemeltek ebben az időszakban. A fenti adatok két problémára is rávilágítanak. Egyrészt a legnyilvánvalóbb, hogy a megújuló energiaforrások szakaszossága igen komoly problémát okoz. Hiába állt volna rendelkezésre adott időpontban megújuló energiaforrásból a teljes szükséges energiatermelési kapacitás, csak a teljes kapacitás töredékének megfelelő energiát tudtunk volna termelni, ami a villamosenergia hálózat összeomlásához vezetett volna. Jelenleg nincsenek olyan energiatároló megoldásaink, akkumulátoraink, amelyek akár csak kistelepüléseknek elegendő energiát tudnának elraktározni. Ha megújuló energiát akarunk alkalmazni, akkor szükségünk van egy alap energiaellátásra, amely kiegyenlíti a megújulók hullámzását és akkor is energiát biztosít, mikor azok nem termelnek. Ezt az atomenergia elvetése esetén fosszilis energiával tudjuk megteremteni, ami viszont légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok kibocsátásával jár. A másik lehetőség, hogy importálnunk kell a villamos energiát – ez a másik probléma, melyre a fenti adatok rámutatnak. Átlagosan a villamosenergia 27%-át jelenleg is importáljuk, ami nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. Milyen áron tudjuk importálni az energiát és meddig? Ki fogja megtermelni ezt az energiát és milyen módszerrel? Mi a garancia arra, hogy a saját gazdaságaikat dekarbonizáló országok fognak tudni “tiszta energiát” importálni? Az atomenergia és a megújulók együttes használata azonban megoldást nyújthat a problémára.

Tehát mindezeket összefoglalva az atomenergia egyszerre nyújt megoldást a szén-dioxid mentes energiatermelés problematikájára és oldja meg a nemzeti energiafüggetlenség kérdését is. De akkor miért hallhatjuk a “zöldektől” időről időre, hogy a Németország azzal, hogy 2011-ben elhatározta, hogy bezárja atomerőműveit, jó példával járt elől? A német igyekezet a megújuló energiaforrások arányának növekedésére valóban figyelemre méltó: 2018 első hat hónapjában az ország energiatermelésének 39 százaléka származott megújuló forrásból, míg a 2019-es év első felében már 44 százalék volt ez az arány. Mindezekkel együtt árnyalja a képet az, hogy Németországban is igény van a folyamatos energiaellátásra, amit az atomerőművek bezárása miatt kénytelenek voltak szénerőművekkel biztosítani. Ezzel együtt Németország rendszeres villamosenergia-importra is szorul, amit ironikus módon a partner-országok fosszilis és nukleáris forrásaiból tud beszerezni. 

„Mi leszünk az első iparosodott ország, amely kilép a szénből, és ugyanakkor lemond a nukleáris energiáról – oly módon, hogy biztonságos és megfizethető energiaellátásunk legyen." - nyilatkozta Svenja Schulze, német környezetvédelmi miniszter 2018-ban. "Szeretnénk látni, hogy szomszédaink követik a példánkat." De vajon ellen tud-e majd állni Európa a német atomellenes hadjáratnak, miközben Luxemburggal és Ausztriával közösen próbálnak nyomást gyakorolni az atomenergiát alkalmazó országokra?

Yves Desbazeille, a brüsszeli székhelyű atomenergetikai szövetség, a FORATOM főigazgatója szerint a német döntés ellentétes számos nemzetközi szervezet azon véleményével, amely elismeri az atomenergia elengedhetetlen szerepét az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. "Az EU-ban egyre több ország érti, hogy energiarendszereik teljes szénhidrogén-mentesítése a Párizsi Megállapodással és az EU 2030-as éghajlati és energiaügyi célkitűzéseivel összhangban nem érhető el nukleáris energia nélkül" - tette hozzá. Németország viszont nemhogy közelítene a klímaváltozás elleni harc érdekében tett vállalásaihoz, nemrégiben megerősítette, hogy az atomerőművek kivonása miatt elhalasztja a 2020-ra vonatkozó szén-dioxid kibocsátási célkitűzéseit. Sőt! A National Bureau for Economic 2019-es tanulmánya szerint az atomerőművek leállítása miatti megnövekedett légszennyezettség következtében 1100-zal több ember hal meg minden évben azóta Németországban.

Az eset nem egyedülálló: egy friss tanulmány szerint több ember halt meg az atomerőművek leállítása miatt Japánban a fukusimai baleset óta, mint magában a fukusimai balesetben. A fosszilis tüzelőanyagokból előállított energiatermelés részesedése a baleset utáni négy évben 62%-ról 88%-ra nőtt, míg az atomenergia-termelés részesedése több mint 30%-ról nullára csökkent. Japán 21 legnagyobb városában mért adatok felhasználásával – amely városok népessége a teljes népesség 28%-át teszik ki - a tanulmány megállapította, hogy a magasabb villamosenergia-árak legalább évente 1280 további halálesethez vezettek 2011 és 2014 között. 

Az elhibázott német igyekezet olyan rendkívüli esetekhez vezetett, mint hogy 2018 elején ledózerolták egy falu neoromán templomát, felszámolták a temetőt és a helyi kórház egy részét, hogy helyükön szénbányát nyissanak. A valóság az, hogy az európai energiaellátás gerincét jelenleg még mindig fosszilis erőművek adják, melyek átlagban 50 évesek. Ezeket már csak koruknál fogva is érdemes lesz leszerelni, a klímaváltozás érdekében tett nemzetközi vállalások értelmében pedig egyenesen törvényszerű, hogy egy-két évtizeden belül eltűnnek az európai energiaportfólióból. De mi lesz utána? Követjük Németország példáját és változékony megújulókra, valamint energiaimportra építünk? Ha mindenki így tesz, honnan fogunk importálni? Máshonnan szemlélve a helyzetet viszont a régi erőműveink elöregedése lehetőség is. Lehetőség Európa számára, hogy régi, szennyező erőműveit tiszta energiára cserélje következő 60-80 évre.

Az atomenergia jelenti jelen pillanatban azt az energiaforrást, amely szinte korlátlan, szén-dioxid kibocsátástól mentes energiaforrással tudja ellátni az emberiséget. Ha az elmúlt évtizedekben az atomenergia nagyobb szerepet kaphatott volna a nemzetek energiaellátásában, ma sokkal kedvezőbb helyzetből küzdhetnénk a klímaváltozás ellen, hiszen sokkal kevesebb szén-dioxidot bocsátottunk volna ki a légkörbe. Éppen ezért akármennyire is kényelmetlen, fel kell tennünk azt a kérdést: mekkora felelőssége van az atomellenes „zöldeknek” a légköri szén-dioxid koncentráció jelenlegi szintjéért?