Az elmúlt öt évben az európai Zöldek és az Európai Szabad Szövetség számbeli fölényüket meghaladó befolyást gyakoroltak az Európai Parlamentben. Az európai Zöld Megállapodás, amely a Zöldek politikájának minden hiányosságát tükrözi, visszaveti az európai versenyképességet azzal, hogy megdrágítja az energiát mind az ipar, mind a lakosság számára, hosszútávon megfosztja az alsó középosztályt a mobilitás szabadságától, azzal, hogy kiszolgáltatott helyzetbe hozza az európai autógyártókat, olyan zöld átmenetet erőltet, ami nem veszi figyelembe a piaci igényeket és szükségtelenül megdrágítja az új autók árát.

A Zöldek ígérete, hogy az Európai Unió egy korszerű és versenyképes gazdasággal rendelkező, igazságos és virágzó társadalommá válik. A progresszív zöld gondolkodásban a kibocsátáscsökkentés (mitigáció) áll a középpontban, miközben az adaptáció aránytalanul hangsúlytalanná válik. Míg az amerikai Inflációcsökkentési Törvény növelte az amerikai termékek versenyképességét, és figyelembe vette a piaci igényeket (például fosszilis kitermelés csökkentése helyett, az elszivárgó metán mennyiségét kell csökkenteni), addig a Zöld Megállapodás eszközrendszere a szoros határidők és kényszer alkalmazása, amely tőrcsapást jelent az európai versenyképességre nézve. Egy harmadik utat járt be a kínai iparpolitika, amely a „One Belt One Road” kezdeményezés részeként, már a 2000-res évek elejétől tudatosan építi ki a zöld technológiák egész értékláncát. A korai ébredésnek és nagyfokú állami támogatásoknak köszönhetően Kína az egyetlen ország, amely manapság maga uralja a nyersanyagbányászatot, az alkatrészellátást, a kutatás-fejlesztést és az összeszerelést, amely jelentős ár és versenyelőnyt biztosít számára a zöld technológiák terén.

A nyári európai parlamenti választások után úgy néz ki, hogy elérkezett az ébredés az uniós politika számára. A választások után Pedro López az Európai Néppárt (EPP) szóvivője a Foreign Policy-nek azt nyilatkozta, hogy a zöldek „túlreprezentáltak a nemzeti kormányokban betöltött politikai súlyukhoz képest”, és javaslataik „túl radikálisak”. A radikalizmusnak nem csak európai szinten, de lokálisan is meglett az eredménye. Tavaly Luxemburgban a zöldek támogatottsága 11,8 százalékra esett vissza, míg 2019-ban még 18,9 százalékot értek el. Hollandiában Geert Wilders jobboldali Szabadságpártja pedig megelőzte a kormányzó szocialista és zöld pártok koalícióját. Az európai választáson Németországban a zöldek a szavazatok 11,9 százalékát szerezték meg, míg 2019-ben még 20,5 százalékos rekorderedményt értek el, Franciaországban pedig 13,5 százalékos eredmény olvadt 5,5 százalékra. Ausztriában a zöldek a szavazataik közel 80 százalékát Bécsből szerezték be, gyakorlatilag a tartományok nagy részéből eltűnt a támogatottságuk. A felsorolást folytatva találnánk pár helyi sajátosságra visszavezethető kivételt, ami nem változtat azon a tényen, hogy az európai zöld pártok támogatottsága összességében a korábbi töredékére olvadt.

A Zöldek leszereplésére mindenki számított, inkább csak az volt a kérdés, hogy mikor?

Az okok megértéséhez egészen a gyökerekhez érdemes visszamenni. A zöld mozgalmak megjelenését 1968-as év „új baloldal” és a diákmozgalmaiban kell keresni, melyek szakítottak az osztályalapú munkásszerveződés korábbi formáival, ehelyett magának az ipari civilizációnak a radikális kritikáját (antiglobalizáció) és a természettel összhangban lévő utópikus életképeket részesítették előnyben. A zöld ideológia végülis egy a kommunizmushoz hasonlóan utópisztikus jövőt felvázoló társadalmi mozgalom, amely a civilizációt a fenntartható és nyílt társadalom irányába kívánja vezetni.

A zöld pártokra jellemző a háborúval és a fegyveriparral való szembenállás (bár jelenleg határozottan támogatják a nyugati katonai támogatást Ukrajnának), a fogyasztói társadalommal és a globális kereskedelmi megállapodásokkal szembeni szkepticizmus, valamint a társadalmi igazságosság, az etnikai, gazdasági, nemi és szexuális egyenlőség melletti elkötelezettség. Környezetvédelmi aggodalmaik kezdetben az állatkísérletekkel és atomenergiával szembeni ellenállással kezdődtek, később kiterjedtek az éghajlatváltozásra és az ipari mezőgazdaságra is.

Az európai Zöldek a gazdasági és szociális baloldalon látja magát, de a decentralizációra és a helyi megoldásokra való összpontosításuk elválasztja őket sok hagyományos szocialista párttól. Ez a különbség vezet oda, hogy miközben ma a legtöbb európai zöld párt EU-párti, annak idején a zöldek egy része (például a svédek, dánok) országuk EU-csatlakozása ellen kampányoltak.

Az európai Zöldek a jobboldali környezetvédőket sem tűrik meg maguk között. A jobboldali zöld politikát ‑ ami a természetet Isten alkotásának tekinti, a környezeti problémákat az ember szemszögéből szemléli, és jellemzően hazafi és patrióta ‑ kiközösítik a progresszív zöld szervezetek, mint ahogy tették ezt 2019-ben a lett Zöld Párttal.

Pedig, ha a zöldek európai előretörését végigvesszük, épp Lettországban értek csúcsra:

  • 1980-as években az első zöld párt bekerült a mainstreambe Nyugat-Németországban.
  • 1995-ben a finn zöldpárt bekerült a nemzeti kabinetbe, miután vezetőjét környezetvédelmi miniszterré nevezték ki.
  • 1998-ban Németországban a Szociáldemokrata Párttal (SPD) léptek koalícióba, ők adták az alkancellárt és a külügyminisztert. Mindössze a választók, 6,7 százaléka szavazott rájuk, mégis jelentőst befolyást gyakoroltak az atomenergia fokozatos leállítási tervére.
  • 2004-ben Lettországban Indulis Emsis volt az első zöldpárti miniszterelnök.

A következő években a zöldek számos európai kormány elfogadott tagjai lettek, többek között Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban.

A zöld ideológia nem jelent zöld politikát

Robert Habeck, Európa egyik legbefolyásosabb zöld politikusa a Guardiannek adott szeptemberi interjúban elismerte, hogy a zöldek „morális felsőbbrendűségi komplexusban” szenvednek. Ahogy anno a kommunista forradalmárok szerint a cél szentesítette az eszközt, úgy a zöld progresszívek szerint is az utópiához vezető úton vannak áldozatok. Nem is volt igazán hírértéke annak, amikor a Foreign Policy egy névtelen „európai parlamenti bennfentesre” hivatkozva arról írt, hogy a Zöldekkel nehéz együttműködni, „nem követik az adok-kapok politikai elvét”. Nehéz is kompromisszumot kötni, ha egy eszme szinte vallásos elhivatottságot kíván meg, miközben elrugaszkodik a nemzeti, piaci és humanista érdekektől, de még az európai érdekeket is csak szélsőséges mintázatokban jeleníti meg.

A Zöldek a törvénytervezetek megfogalmazásánál nem mutattak érzékenységet a szociális dimenziókra, hiszen az eszme: „a bolygó megmentése” fontosabb, mint pár tízmillió elszegényedő választópolgár. Persze, ahogyan a decentralizáció és a baloldaliság, úgy a Föld megmentésének az eszméje is a zöld skizofrénia csapdájába esett, amikor más szent tehénnel került konfliktusba. Németországban, amikor a fenntartható nukleáris erőművek bezárása miatt el kellett halasztani a szénről való leválás menetrendjét, vagy épp egy szénbánya nyitása érdekében szélerőművet kellett elbontani.

Nehéz lenne bárkinek is vitatnia, hogy az európai mezőgazdaság súlyos kihívásokkal áll szemben. A klímaváltozás épp ezt a szektort sújtja a legjobban, ráadásul Európában az átlaghőmérséklet emelkedése is meghaladja az átlagot, a hőhullámokat pedig hosszú aszályos időszakok kísérik. A „termelőtől a fogyasztóig” elnevezésű uniós stratégia az ugaroltatásban, a műtrágya visszafogásában (25 százalék az ökológiai gazdálkodás részaránya 2030-ra) és a növényvédő szerek (50 százalékos csökkentéséről 2030-ig) korlátozásában találta meg a megoldást az agrárium problémáira, miközben az ukrán termékek korlátozás nélkül áraszthatják el a belső piacot. Emellett a mezőgazdasági ÜHG-kibocsátásokra is vonatkozik az EU erőfeszítés-megosztási rendelete (ESR), eszerint itt legalább 30 százalékos ÜHG kibocsátás csökkentést kell elérni a 2005-ös bázisévhez képest. Ezzel szemben a jelenlegi politikák megvalósítása csak 8%-os csökkentést tesz majd lehetővé 2030-ig. (Greenhouse gas emissions from agriculture in Europe, Published 24 Oct 2023). Mára eltűnt az európai gazdálkodók egyharmada. A tavaszi gazdatüntetés résztvevői szerint a növényvédő szerek használatának felére csökkentését célzó terv a szakmaiatlan, ideológiai alapú politizálás jelképe.

A közúti közlekedés elektrifikációja sem a terveknek megfelelően zajlik. A Dataforce szerint a WLTP szerinti 116 grammos idei szén-dioxid flottakibocsátási határt idén minimum 5 gyártó nem fogja tudni teljesíteni: Volkswagen, Nissan, Seat, Dacia és Citroen. Ők vélhetően büntetést fognak fizetni. Jövőre már 98 gramm/km lesz a határ, ami csak 25 százalékban elektromos autókkal teljesíthető. A legtöbb európai gyártó bajban van, ami a zöldek versenyellenes intézkedéseire vezethető vissza. Az erőltetett zöldítés és hibás vezetői döntések miatt a Volkswagen, a szociális piacgazdaság mintavállalata 87 év után gyárbezárásokra kényszerül, megszünteti a gáláns juttatási rendszerét és munkahely garanciáját. A vállalat annak idején elsőként vezette be menzáján a vegán étkezést, büszkék a woke ideológiára, a felügyelőbizottság tagjaként helyet kapott a céggel szemben nyíltan állást foglaló, az autókat alapvetően gyűlölő zöldpárti politikus, emellett támogatásban részesült számos a cég létét megkérdőjelező NGO. A cég modellpalettájáról ‑ más gyártók flottájához hasonlóan ‑ egy dolog tűnt el: a megfizethető árú népautók.

Az Eurobarometer 2024 szeptemberi felmérése szerint a klímaváltozás továbbra is az európaiak három legnagyobb aggodalmának egyike. Az Európai Unió előtt álló négy fő kihívás: 1. az ukrajnai háború (50 százalék), 2. az illegális migráció (41 százalék), 3. a környezeti kérdések és az éghajlatváltozás (35 százalék), 4. megélhetési költségek (32 százalék). Egy korábbi 2023-as felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett uniós polgárok 93 százaléka „komoly problémának” tekintette az éghajlatváltozást, a megkérdezettek 77 százaléka pedig „nagyon komoly problémának”. Több mint 87 százalékuk úgy gondolta, hogy az EU-nak lépéseket kellene tennie a megújuló energia felhasználásának növelése érdekében.

Az emberek továbbra is aggódnak a klímaváltozás miatt, még akkor is, ha a szomszédban háború van, az infláció és gazdasági nehézségek miatt több országban visszaesett a növekedés. A választások eredményét nem nehéz értelmezni, a választópolgárok reális zöld utat szeretnének az öreg kontinens számára. Össze kell hangolni az környezeti, a társadalmi érdeket és a gazdasági érdeket. Nem lehet olyan úton megvalósítani a zöld átállást, ami milliók gyors elszegényedésével és az európai versenyképesség elvesztésével jár együtt. A zöldek vagy felismerik ezt, vagy a választóik elpártolnak tőlük, szerepüket pedig a tömegpártok vehetik át.

Forrás: corvinak.hu (2024.09.19.)