Szakpolitikai elemzőként a friss szellemi tartalmak megszerzéséhez néha el kell szakadni a természettudományos szakirodalomtól.
Hamvas Béla 1938-ban "A világválság" címmel megjelent bibloigráfiája nem klímapolitikáról szól, mégis hozzájárul a jelenlegi klímapolitikai folyamatok megértéséhez, hiszen örökérvényű gondolatokat tartalmaz mindazok számára, akik meg akarják érteni a társadalom működését.
Az energiapolitika nem az energiahordozók érdekét érvényesíti, hanem a társadalom energiaigényének zavartalan kielégítését segíti elő, ahogy a gazdaságpolitika feladata sem az absztrakt mutatók javítása, hanem az emberek életszínvonalának javítása. Aki tehát bármely szakpolitikával szeretne foglalkozni, annak leginkább a társadalom működését kell megértenie. Hamvas a krízisről, mint általános társadalmi jelenségről, a következőképp ír:
"A teljes zavar, ami e kérdés körül van, óvatosságra int. A zsivaj pedig, amellyel a kérdést tárgyalni szokták, aggodalmat kelt. S így, mielőtt el lehetne kezdeni beszélni a krízis valódi természetéről, fel kell tenni a kérdést: lehet-e szó egyáltalán krízisról? Az óvatosság és aggodalom nem fölösleges. A világ minden időben kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltenek. Az emberek, különösen a tömegek, szeretnek rettegni. A krízis-szellemiség ma sokban nagyon veszedelmesen hasonlít a tömeghisztériához. Kitűnő alkalom: félni (...) Az ilyesmi rendkívül nyugtalanító beszéd- és írástárgy, de éppen ezért nagyon hálás. De mi ebben a reális? Van-e egyáltalán krízis? Nem örökké meglevő valami ez? Mindig krízis van. Ha az ember előveszi a legrégibb írásműveket, már találkozik azzal a sajátságos szellemmel, amely a kort kifogásolja, és azt jósolja, ha az emberek nem térnek jobb útra, pusztulásnak néznek elébe. Laoce, Buddha, Hérakleitosz apokaliptikus hangja éppoly könnyen felismerhető, mint néhány gnosztikusé, igazi és pszeudoevangélistáé, Johannes Chrysostomosé, Savonaroláé vagy Newman bíborosé. A gondolkozásnak, ha korkritika, mindig van apokaliptikus attitűdje. (...) Ez az örök krízis-szellem modern megfogalmazásban: az apokaliptikus tradíció, ami ma túltengő sajtó- és könyvcivilizáció következtében a hisztéria egy nemévé vált. Krízis ma éppoly kevéssé van, mint Laoce korában, vagyis ma éppúgy van, mint akkor volt: de ez a mai kor nem kivételesen válságos, nem válságosabb, mint a történelem bármilyen más korszaka.
Így hát, amikor krízisről beszélnek, és válságzsivaj van, tulajdonképpen valami végtelenül egyszerű és természetes dolog történik: az, ami mindig történik. Valaki túlzott érzékenységgel reagált arra, ami nem éppen kedvező. A kifejezések, amikkel az egyébként nem túlságosan jelentékeny tényt kifejtették, súlyosodtak; a dolog maradt, ami volt, egyszerű valóság. Ha egy üstökös közeledik, rögtön a világ végétől kezdenek félni; mindenki tudja, hogy 1000 körül Európán milyen tömeghisztéria vett erőt. Sajátságos őrület! Ma is van talán ilyen ok, de nem érdemes meg sem keresni."
