Amíg az Egyesült Államok a rövid távú energiapiaci érdekekre koncentrál, Kína egyre határozottabban szigorítja klímapolitikáját.
A világ legnagyobb kibocsátója 2027-től abszolút kibocsátási plafonokat vezet be bizonyos iparágakban, és fokozatosan kiterjeszti országos karbonpiacát. A vegyipar, a petrolkémia, a papírgyártás és a légiközlekedés mellett már az acél-, cement- és alumíniumipar is szigorú szabályozás alá kerül. A cél világos: valódi kibocsátáscsökkentés és karbonsemlegesség. Ezzel szemben az USA politikája lazul, a fosszilis energia újra előtérbe kerül. Ha Kína így halad, könnyen előbb válhat karbonsemlegessé, mint Amerika, ami új erőviszonyokat teremthet a globális klímapolitikában.
Miközben az Egyesült Államokban a jelenlegi kormányzat a gazdasági növekedés és az energiafüggetlenség jelszavaival lazítja a klímapolitikai szabályozásokat, addig Kína egyre szigorúbb pályára állítja saját kibocsátás-kereskedelmi rendszerét. Ez a fordulat különösen figyelemre méltó, hiszen a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országáról van szó.
Kína karbonpiacának szigorítása
A pekingi kormány döntése értelmében 2027-től bizonyos iparágakban abszolút kibocsátási plafonokat vezetnek be. Ez új szakaszt jelent Kína 2021-ben indított karbonpiacának működésében. Az intézkedés elsőként azokat az ágazatokat érinti, ahol a kibocsátás stabil szinten tartható. A tervek szerint 2030-ra egy teljes körű országos emisszió-kereskedelmi rendszer (ETS) épül ki, amelyben a vállalatok már nem csupán ingyenes, hanem fizetős kibocsátási egységekkel szembesülnek majd.
A rendszerbe fokozatosan vonják be a legnagyobb szennyező szektorokat: a vegyipart, a petrolkémiai ipart, a papírgyártást és a belföldi légiközlekedést, a korábban kijelölt acél-, cement- és alumíniumipar mellett. Ezek együtt az ország üvegházhatású gázkibocsátásának mintegy 60 százalékát adják. Bár eddig a nagymértékű ingyenes kvóták miatt a kínai ETS hatása mérsékelt volt, a mostani döntés valódi fordulatot jelez.
A piac bővítése nemcsak a kibocsátáscsökkentés hatását erősíti, hanem irányítja a költséghatékony kibocsátáscsökkentést, és a pénzügyi forrásokat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák felé tereli.
Európa, mint mérce
Az Európai Unió 2005 óta működtet ETS-rendszert, amely már évek óta abszolút kibocsátási plafonokra épül. A Fit for 55 klímacsomag szerint az EU 2030-ra 62 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő a jelenlegi szintekhez képest. 2027-től az ún. ETS2 kiterjed a
közúti közlekedésre és az épületek energiafelhasználására is, miközben az ingyenes kvóták fokozatos megszűnnek, a karbonvám (CBAM) bevezetésével párhuzamosan.
Ez a modell láthatóan inspirálja Pekinget, amely hasonló logika mentén, de sokkal gyorsabb ütemben terjeszti ki saját rendszerét.
Az Egyesült Államok lemaradóban
Az USA klímapolitikája hosszú ideje ingadozik, a fosszilis energiatermelés ösztönzése és az olaj- és gázkitermelés bővítése gyakran előtérbe kerül a zöld átállással szemben. Bár időnként születtek támogatások a megújuló energiára, ezek végrehajtása lassú, és a rövid távú gazdasági és energiapiaci érdekek gyakran háttérbe szorítják a hosszú távú klímavédelmi célokat. Ennek következményeként az Egyesült Államok hosszabb távon lemaradhat a globális klímapolitikai versenyben – nemcsak az EU, hanem Kína mögött is.
Kína, mint lehetséges klímavezér? Kína már bejelentette, hogy 2060-ra karbonsemlegessé kíván válni. A mostani intézkedések komolysága alapján nem zárható ki, hogy a világ legnagyobb kibocsátója valóban gyorsabban halad ebbe az irányba, mint az USA. Ha ez bekövetkezik, az nemcsak geopolitikai presztízskérdés lesz, hanem a globális klímapolitika új erőviszonyait is megrajzolhatja és Kína válhat az első klímasemleges nagyhatalommá.
